Zalamegyei Ujság, 1942. október-december (25. évfolyam, 221-294. szám)
1942-11-20 / 262. szám
1942. november 2®. 2MAMEGYEI ÚJSÁG fl. p Ki mennyi hadisegélyre tarthat számot cTíapi Hírei — Áthelyezés. Sváby Zoltán m. kir. gazdasági 5. felügyelőt a szolgálat érdekében kertekről azonnali hatállyal Válra helyezték és a váli m. kir. gazdasági felügyelői teendők ellátásával hízták meg. — Birt okfeloszt áö* megbeszélések Alsó- tendván. Alsólendván most folynak a herceg Esterházy-birtok felosztásának tárgyalásai, amelyet Hajdú István dr., a földművelésügyi íöldbirtokreform ügyosztályának vezetője vénét. A földbirtokreform kirendeltségének helyiségében megjelent vitéz Teleki Béla gróf főispán is, aki egyórás tárgyalás keretében megígérte, hogy a birtokelosztást a lehetőség szerint megsürgeti. — Adakozzunk kis üvegeket a hadikórház gyógyszertárának. Megírtuk már előbb, hogy a Zalaegerszegen felállított 500 ágyas hadikórház gyógyszertárnak 100, 200 és 300 grammos kis üvegekre van szüksége. Éppen ezért felkérjük a város lakosságát, hogy ilyen kis üvegeket, amilyeneket a gyógyszertárak szoktak használni, tÍ3ztítatlan állapotban is adjanak a hadikórháznak. — Itt említjük meg, hogy bár többen jelentettek be eddig lakást szerkesztőségünkben a sebesült honvédek ide érkező hozzátartozóinak, a jelentkezések szánna olyan kevés, hogy még szükség van hasonló lakásíela jánlásokra. Ismétel ten ha n gsúly ozztik, hogy a sebesültek hozzátartozói nem ingyen, hanem csak méltányos fizetés ellenében veszik igénybe a lakásokat. Jelentkezéseket a ; Zalamegyei Újság szerkesztőségébe kérünk. FIGYELEM! Ujhorí (mustét^ garantált nohamentest, a legmagasabb árért veszek. Megkeresést kér Bődey GytiLa bornagykereskedő, Za- laegersBog, Kossuth Lajos-u. 32. sz. — Hangversenyt rendez a gimnázium a honvédek javára. A zalaegerszegi Deák Ferenc gimnázium november hó 22-én délután 5 órakor a Kultúrház nagytermében nagyszabású hangversenyt rendez a honvédek javára. Erkel Ferenc Hunyadi László indulója után Iván fi János gimnáziumi igazgató beszél, majd az iskola énekkara Dómján István dr. vezetése mellett eredeti népdalokat énekéi. Boccerini zongorahatosa után Árvay Lenke, Bárka Margit, Figura Quartette és a kórust kíséretében ólasz dalokat énekelnek. Harmonikán játszik Hornyán Iván, zongorán kíséri Gonárj László. Takács Éva Liszt-művekete zongorázik. Árvav Lenke hegedű-, harmonika- és kórus-kísérettel énekel. A szünet után eredeti magyar dalokat énekel az énekkar, majd Tóth Ervin dr. hegedül. Eckhardt Piroska Hubav Jenő dalát énekli, a zenekar Kacsóh Janos vitéz-ét adja elő, majd Figura Quarette számai következnek, Tóth Erzsi pedig Sinding Tavaszi zsongását adja elő zongorán. Utána indulok következnek, majd a Himnusz el éneklés ével fejeződik be a gazdag műsorú est;, amelynek' tiszta jövedelmét a honvédeknek juttatják. Mcgérkeetefc ■ B®ebhu$-s*€btí no! kábító^ bandák és reödk női rabék Táth Grubs — Leszúrták a helyettesbírót Muraszcr- 'duhelyen. Muraszerdabely községben Gyura- necz Vince helyettesbíró több társával hazafelé^ igyekezett, amikor összetalálkoztak egy garázda társasággal. A helyettesbíró a későre való tekintettel leintette őket, mire az egyik gazda előkapta bicskáját és hátbaszúrta vele a helyettesbírót. Életveszélyes állapotban szállították a kórházba. — Gyomorrontá»oknái igyunk mindig egyket pohár természetes »Ferenc József« keserű - vizet, mert ez nemcsak gyorsan és alaposan tisztítja ki a tápcsatornát, hanem az emésztőszervek további működését is hathatósan előmozdítja. Kerdezze meg orvosát! A legutóbbi minisztertanás, mint a tegnapi számunkban bejelentettük, rendeíetet hozott a hadisegélyekről. Az ezzel kapcsolatos rendelkezéseket á honvédelmi miniszter költségvetési beszédében ismertette, de ezenkívül a rádió is a nagyközönség tudomására hozta. A rendelkezések a következőket tartalmazzák: Munkaképes gyermekéknek, testvéreknek és unokáknak, általában csak 17 éves korig, jár segély,, ha azonban tanulmányaikat folytatják 18, illetve 24 éves korig, ha pedig nyomorékok vagy munkaképtelenek, ezentúl is. Az eddig érvényben lévő vagyoni feltételek annyiban módosulnak, hogy az értékhatárokat 20—20 pengővel felemelték, a vagyoni segély cenzusának megállapításánál a segélyezett hozzátartozóinak keresetét csak 50 százalékban lehet figyelembe venni. Lehet segélyezni olyanokat is, akiknek a jövedelme meghaladja ugyan a vagyoni határt, de betegség, vagy sorscsapás indokóltá teszi a segélyezést. A hadisegélyek összege szempontjából Zala vármegyét a két elsőcsoport érdekli, vagyis az L, amelyben a 12.000 lakosnál kevesebb és a II., amelyben a 12.000 lakosnál nagyobb lélekszámmal bír. Külön csoport van a Budapest és. környéke részére. A hadisegélyek havi összege a következő: önálló iparos, kereskedő vagy négy középiskolát végzett bevonult felesége 40, 50, illetve 60 pengőt, egyel) bevonult felesége 30, 40, illetve 50 pengőt kap. A többi hozzátartozók, bezárólag a harmadik gyermekig, havonként 15, 20, illetve 25 pengőt kapnak. Gyermekek és unokák a negyedik igényjogosulttól kezdve 25, 30, illetve 35 pengőt kapnak. önálló iparos, kereskedő vagy négy közép- középiskolát végzett bevonult teherben lévő felesége a születést megelőző két hónapon és a születést követő négy hónapon át 60, 75, illetve 90 pengő hadisegélvben részesül, míg egyéb bevonultak feleségei ugyanezen idő alatt havi 45, 60, 75 pengőt kapnak. A 16 éven felüli beteg hozzátartozók 22 P 50 fillér, 30 P 50 fillér, vagy 37 P 50 fiilé,] hadisegélyben részesülnek a fentebbi csoportosítás szerint. Emelték a hadirokkantak járandóságait is Á hadigondozottak, hadirokkantak és hadiözvegyek ellátási díját szintén felemelte a j honvédelmi miniszter. A hadirokkantaknak emelték az 1914— 1918 évi háború tiszti és legénységi ellátási csoportba tartozó II. és III. járadékosztályú hadirokkantjainak járadékát oly összeggel, hogy megszűnnek a különbségek, amelyek a régi és az új hadirokkantak járadékainak ősz- szege között eddig fennállottak. Az új 100 százalékos hadirokkiantak járadékát így emelték: tiszteknél havi 240 pengőről 300-ra, altiszteknél havi 120-ról 160-ra, legénységnél havi 80-ról 120-ra. A mostani háború hadirokkantjainak gyermekei után járó nevelési pótlékot lényegesen emelték, az eddigi összegek négyszeres-ötszöröséig terjed az emelés. A negyedik gyermektől kezdve a nevelési pótlék magasabb. A vak hadirokkantak járadékukon felül liavi 20 pengő vaksági pótdíjat, a magukkal tehetetlen első járadékosztálybeli hadirokkantak közül a tisztek havi 80, altisztek és legénységiek havi 60 pengő ápolási pótdíjat kapnak. Ez egyaránt jár a régi és az ú j hadi- rokkantaknak. A mostani háború hadigondozottjainál a karpaszományosok, a négy középiskolát végzettek, önálló iparosok, önálló kereskedők, tekintet nélkül a rendfokozatukra, az altiszti ellátási csoportba tartoznak. Özvegyek, árvák és szülők ellátása A mostani háborúban elhaltak özvegyeinek és árváinak járadékát a rendelet az ed- vegyek január 1-től a tiszticsoportban havi 100, az altiszti és legénységi csoportban havi 60 pengőt, a félárvák havi 30, illetve 20, a teljes árvák pedig liavi 80, illetve 50 pengőt kapnak. A negyedik és a további félárva gyer- digi összegek többszörösére emeli. A hadiöz- meknek magasabb összeg jár. Az 1914—1918 évi háború hadiözvegyeinek járadékát általában 33-tól 50 százalékig emelték. A hadi- gondozott családtagokul, azaz a munkaképtelen szülőknél, nagyszülőknél és testvéreknél 100 százalékos az emelés. Ez egyformán kiterjed a régi és az új hadigondozott családtagokra,. A pénzellátáson felül a kormány minden lehetőt megtesz, hogy a hadigondozottakat a polgári életben megfelelően elhelyezze. Azok a hadirokkantak és hadigondozottak, akik már eddig is pénzellátásban részesültak, az emelt díjakat hivatalból kapják meg, tehát nem kell külön kérniük. A vak hadirokkantaknak a pótdíj folyósítását a területileg illetékes főszolgabírónál, városban a polgármesternél, Budapesten a kerületi elöljáróságokon kell kérni. A mostani háború hadiözvegyei, továbbá azok az özvegyek, akik eddig hadigondozási pénzellátásban még nem részesültek, vagy kérelmüket eddig nem terjesztették elő, kér él - müket tekintetnélkül arra, hogy kaptak-e hadi- segélyt, hadigondozási igényeik megállapítására jelentkezzenek ugyanezeknél a hatóságoknál. Jelentkezzenek azok is, akiknek el- -tartójuk a mostani háborúban eltűnt, vagy hadifogságba került. Egyházi hírek Lemondott az aisólendvai plébános. Bakán István lemondott az aisólendvai plébánia vezetéséről. A plébánia a herceg Esterházy- kegyuraságlioz tartozott. A szerbek a kegv- uraság alapját tévő hitbizományi birtokot teljesen elvették-, kisemberek és természetesen nem magyarok kezébe került. így minden valószínűség szerint változik a betöltés módja, wwwwwvwwwvwwwwwwww dFíImSzinfíáz Edison mozi, Zalaegerszeg. Ma, pénteken és szombaton 4, háromnegyed 6 és fél 8 órakor: Az ifjú Edison. Az emberi kultúra legnagyobb harcosának gyermekkora filmen. MATINÉ. Vasárnap délelőtt 11 órakor 30 és 70 fill, helyárakkal bemutatásra kerül Greta Garbo szellemes vígjátéka: Ninocska. Jön! Jön! Tavaszi szonáta. Premier vasárnap. Erdélyi szőttes, legfinomabb tiszta gyapjúból úri ruhára és női kosztümre, halványszürke és drapp színekben, 12 mintában, 75 cm szélességű métere 38.60 pengő a Schütt; Áruházban.