Zalamegyei Ujság, 1942. július-szeptember (25. évfolyam, 145-220. szám)
1942-09-19 / 211. szám
ri 4. ZAL AMEGVEI ÚJSÁG 1942. szeptember 19. Újabb befektetéseket kívánnak Zala megyének keleti és nyugati vidékei Csonka országunk az utolsó két évtizedben óriási összeget fordított a Balatonvidék fejlesztésére. Sajnos, a nagy áldozatkészség! és kötelességteljesítés csak akkor kezdett megnyilvánulni hazánknak legdrágább gyöngye iránt, amikor — rákényszerültünk, amikor már nem lehetett olyan könnyűszerrel látogatni külföldi üdjülő-, nyaralóhelyeket és gyógyfürdőket. Az első világháborút megelőző időkben nem büszkélkedtünk azzal, hogy van Balatonunk, sőt, ha valaki történetesen a Balatonon nyaralt, mert másra, külföldi nyaralóra nem telt neki, azt vagy letagadta, vagy szégyenkezve vallotta csak be. Trianon kemény ökölcsapása kellett ahhoz, hogy felfedezzük', megismerjük, megszeressük Balatonunkat. Amit azután a szegény csonka ország tehetett, azt meg is tette a Balaton érdekében s a magyar társadalom is dicséretes buzgalommal iparkodott hosszú idők mulasztását pótolni a Balatonnal szemben. A fejlődés a Balatonvidé- ken olyan nagy lendületet vett, hogy egy) balatonvidéki útépítés tárgyalásakor a megye- gyűlésen felhangzott a panasz: mindent csak a megye keleti része, a Balatonvidék kap, a nyugati semmit. A Balatonvidék még mindig édesgyerek, Göcsej pedig mostoha ........ Mer t az igaz: ha el tudták hanyagolni a Balatonvidéket, amely felől mégis csak beszéltek és írtak sok szépet, mennyivel inkább elhanyagolhatták a Göcsejt, amit olyannak tartottak, mint valami elátkozott világot, ahol talán valami különös lények élnek... Nem ismerték, mert utak hiányában nem lehetett bejárni. Csak rosszat mondani lehetett felőle, csak irtózkodni lehetett tőle. Bődy Zoltán alispán a 20-as évek közepén vágott utat a göcseji dzsungelbe és ezzel betekintést nyerhettünk a Göcsej vidékbe. Gyönyörűséges új világ tárult elénk. Megállapíthattuk, hogy Zalának nyugati részei tájszépségekben, természeti kincsekben épúgy bővelkednek, mint a Balatonvidék. Meg is indultak a munkálatok hamarosan a kincsek kiaknázására. A vidéknek legszebb pontjairól fényképfelvételek készültek, az ország minden részében vetílettképes előadásokat tartottak Göcsejről s Zalaegerszegen Göcseji Hetet rendeztek II két ízben. Megtaláltuk és fel is használtuk tehát a reklámnak módozatait és így a sokáig elfelejtett Göcsej kilépett az ismeretlenség homályából s fölemelkedett a megtekintésre, látogatásra, nyaralásra számottartó szép vidékek rangjára. A belső vendégforgalom esiy-két év alatt páratlanul nagy lendületet vett. A legutóbbi évek nyári hónapjaiban alig maradt göcseji község vendég (nagyobbára fővárosi) nélkül s fizetéses vendégek és vendéglátók nem panaszkodtak egymásra. Ha a háború bele nem szól a dolgok menetébe, az idén is nyaraló vendégektől lett volna zajos a Göcsej vidék. Az útépítésekkel és más hasznos munkálatokkal tehát Göcsej is részesült gondoskodásban s a inunk a; érvek szerint a gondoskodás most már állandó és fokozódó ütemű, amint azt a helyzet diktálja. Keleti és nyugati részek egyformán édesgyermekei a i megyének és az országnak. A balatoni egyesületek és a m. kir. Balatoni Intéző Bizottság üléseiről megjelenő közleményekből arról értesülünk, hogy a Balatonvidéken még nagyon sok a tennivaló és így újabb és újabb befektetéseket kell az államnak eszközölnie, hogy ott semmi kifogás alá ne eshessek. Ott mindennek meg kell lennie, mégpedig elsőrendű minőségben, mert idegenforgalomra csak ez esetben számíthatunk. Hasonló a helyzet a megye nyugati vidékén is. Itt: majd a Göcseji Egyesület mutat rá a tennivalókra és sürgeti a hiányok pótlását, a hibák kijavítását. A Göcsej vidéken más szempontok ugyan az irányadók, de a szükségletek itt is egyre-másra jelentkeznek s azoknak kielégítése elől kitérni nem lehet. A nyugati részeken a közlekedési viszonyok várnak még javításra, mert az egyetlen vasúti vonal nem képes a népes és termékeny! vidék szükségleteit fedezni. Még több utat, még jobb utakat kíván a vármegyének olyan hosszú időn át elhanyagolt része, hogy könv- nyebben érintkezhessek a többi vidékkel és termelvényeit könnyűszerrel értékesíthesse. A szép Zalának két szép vidéke megérdemli a befektetéseket, de várják a pártolást is. Apróságok a nagyvilágból Egy modern aforizmaköltő szerint az asz- szony tükör nélkül olyan, mint a ködben! hánykódó ha jó. . . . Az asszon}' a férfi szerelmének nagyságát annak az ostobaságnak nagysága szerint értékeli, amelyet a férfi szeleiméért elkövet. A legjobb házőrzőálíat a gorilla. Averro, portugál Afrika-kuiaíó Lisszabon mellett lévő íaká ába be ürő akart bejutni. A tudós Afrikából hozott pompás gorillája ozanban a betolakodót már a parkban fülöncsípte és úgy elagyabugyáita, hogy az sebeibe belehalt. Arnold Böckling nemcsak kitűnő festő volt, hanem rendkívül szellemes társalgó is. Egy újgazdag büszkén mutatta be a nagy festőnek hatalmas festménygyűjteményét és eldicsekedett azzal, hogy ezt az értékes kincset halála után egy jótékony egyesületre szeretné hagyományozni. Megkérdezte a festőtől, hogy milyen egyesületet gazdagítson gyűjteményével. A festő ígv felelt: »Ha szabad1 valamit tanácsolnom, akkor hagyományozza gyűjteményét a vakok egyesületére, ott lesz a legjobb helyen«. Strauss János, a nagy keringőkirály nem tudott keringőt táncolni. A következőket írja egyik barátjának: »Nagyon jól tudod, hogy soha életemben nem voltam táncos és így valamennyi csábító kérésre, sajnos, csak nemmel felelhetek«. Újabban a tevével is csempésznek már. Az Egyiptom—Sinai határszakaszon a vámőröknek feltűnt, hogy a vándorló beduinok' néhány tevéje mennyire sovány. Erre lefoglaltak egy ilyen beteg kinézésű tevét, leölték és a teve gyomrában alumíniumcsöveket találtak, kábítószerekkel kitöltve. További nyolc beteg teve leölése után a vámőrök összesen 32 kg kábítószert foglaltak le. Londonban bevezették a gyufa adagolását. Mindenki hetenkint csak egy doboz gyufát vásárolhat. Ez az intézkedés is a liajó- térhiánvra vezethető vissza. Kukoricafosztás Hideg, nedves idők vannak. Ilyenkor az embernek nincs kedve kinn járni. Benin ülök az üveges verandán. Szemben velem a kert. Mogyoróbokrok szegélyezik. A levelei már inkább sárgák, mint zöldek. Engem is hatalmába kerít az őszi hangulat. Vastagabb ruha van rajtam. A mogyoróbokrokon túl a kertben szinte érett kukorica van. Ha közéje megy az ember, nem látszik ki belőle. Nézem a kukoricát. A haja elszáradt, vörösen csüng alá. Eszembe jut a tavalyi ősz, a kukoricatörés, kukoricafosztás. Bíró Jánossal találkoztam. A boltból jött. Megállítottam pár szóra. — Engedelmet kérek, de most nem érek rá. Sietek. Kukoricát fosztunk. — Na nézd csak, erről nem is tudtam, ■— mondtam mosolyogva —-, hát engem miért nem hívott meg? Kettőt rebbent a szeme: — Nem tudtam, hogy eljönne a tanító úr. Nem mertem meghívni. Akkor most meghívom. A nagy, nyitott pajta két támasztó fáján Viharlámpa vi'ágí ot t. A kukoricahalmon már sokan ültek. Fiúk, leányok, asszonyok, emberek. Középen pipázott Gróf Mihály bácsi. Másnak nem szabad itt dohányozni, mert köny- nyen meggyujthatja a pajtát. De az öreg kivétel. Meghat pipa nélkül nem is lehet mesélni. Mese nélkül meg nem lehet fosztani. Ezért pipázik Gróf Mihály. És ha valaki a kék pipafüstbe belenéz, látja benne Magyar Balázst csillogó vitézeivel, meg a malom udvarát, ahol épen most ugrálnak le a kényes, ficánkoló paripákról, hogy megpihenjenek. Észrevétlenül mentem közéjük, hogy ne zavarjam a már megkezdett mesét. Ábrahám János két tenyerével tolja a kukoricát mellém, hogy kényelmesebben üljek. Csak biccentek rá egy köszönésfélét. Ráülök a kupacra. Innen meg lehet látni azt is, amit az előbb nem vettem észre: a bodros füst sűrűjéből előlépte! egy szép leányzó. — Magyar Balázs lánya, a Margit kisasszon. — szippant a7- öreg —, mivelhogy ü is elkísérte az apját. Mán reggel óta lovagoltak, bizony elfáradtak. Balázs úr megkérdezte az előttp álló, liszteshajú embert: — Maga itt a molnár? — Igenis, nagyságos uram, szolgálat]ára. — Hát. akkor most megpihenünk, meg osztón eszünk is valamit. A lovakat is megitatjuk. Aszongya a mónár: — Tessék, tessék, nagyságos uram, ke- rüllenek beliebt». Mingyá készét az asszon jo túrót, meg is tejfölözi, paprikát is tesz ra, meg haj mát. Bort is adok melléje, jó bort. Mátyás királ se ihatik ollant mindennap. (Szippantás). — A katonák kinnmaradtak, Balázs úr meg a szépséges lánya bementek abba a jó II Hill liH— 1111111111 li Hifi »III limillJ IH— hőss szobába. Hozott is a mónámé ollan finom túrót, tejföllel, paprikával, meg hajúiéval, hogy még az a gyönyörűséges Margit kis- asszon is megnyalta útónná a tányérát. Bor is vót ám ollan, hogy még a királ asztalára ia oda lehetett vóna tennyi. (Füst). A kisasszonnak nem költött a bor. Aszon- ta, hogy ü vizet kíván. Kikiált a mónár: — Mellitek van itt? Hé, Pali! A nagyságos kisasszonnak víz köll! Hozzá hamu egy, korsóval! Futott is a Pali, — mónárlegény vót, — hozott is egy korsóval. Csak az vót a haj, hogy illen kisasszonnak nem hozhatja a tenyerén a korsót. Ha tányérért megy, az meg soká lesz. Egyszercsak megpillant egy nagy malomkövet. Fogja hamar, beledugja a kézit, fölemelte, rátette a korsót és szaladt vele. Tessék, — aszongya, — a víz. — Hát vót ám ott csudálkozás, merhát illen fene erős vót a Pali. Aszongya Balázs úr, hogy hinak, te gyerek? Aszongya, hogy engem? Engem Kinizsi Pálnak. Na, mongya Balázs úr, hát akkor derék gyerek vagy te, Kinizsi Pál. Halkan suhog a kukorica, ahogyan dolgoznak. A füst körüllengeti a lámpást. Néhá erősebben zörögnek a csövek, amikor a kosárból a halomra hullanak. Az öreg nyomkodja a pipáját. — Akkor a szépséges kisasszon is föl-
