Zalamegyei Ujság, 1942. július-szeptember (25. évfolyam, 145-220. szám)

1942-08-08 / 178. szám

4 ZALAlfBGYSI OJ»4* 1942. augusztus 8. Levél a harctérről gyalogéit és az egyik honvédtói elkérte a pus­kát, megtámasztotta a fa derekához, célba- vette az egyik ellenséges orvlövészt. -Egymás­után öt lövést tett rá. Az egyik orvlövész a melléhez kapott és a többiek karjaiba hullott elettelenül­Zúg az erdő, száll a gránát. Egyszeriben vége lett a csendnek. Minden oldalról megnyitották az orvlö­vészek a tüzet. Félelmetesen zúgott az erdő. Hatalmas tiíízharc fejlődött ki. Néhol közel­harc dúlt. Busái János gyalogos kézigránát­tal küzdött le egy ellenséges fészket. Parancs­nokok, honvédek együtt harcoltak a magyar becsületért. Német gépágyúk pásztázták az er- ■dőszegélyt. Mindig a legjobbkor szóltak bele a küzdelembe, amikor a mi tűzgépeinknél pil­lanatnyi tűzszünet állott be. El sem tudták képzelni honvédeink, hogy ki irányíthatja ilyen nagyszerűen a német gépágyúkat, amelyek az erdőszegélyt mindkét oldalon állandóan ver­ték. Egy magyar vezérkari százados volt. Fia­talos lendülettel, bátor rámenőssel vetette ma­gát a harcba s vitte a gépágyúk tűzét min­dig oda, ahol épen a legnagyobb szükség volt (tájuk. Egymásután némították el az ellen­ség fűzgépeit. A vezérkari százados bátorító szavaira a honvédek tigrisként rohantak az el­lenség után. Az előőrsök már elérték a füstölgő falut. A tank-árokból is elmenekült az ellenség. Most azt kellett kikutatni, hogy hova? Csakhamar kiderült, hogy a falu másik vé­gében állították fel főéi len állási vonalukat. A faluba betörő honvédeket onnét akarták tűz alá venni. Azonban a magyar honvéd nem ug- frott be a csapdába. Nem a falura ment, hanem egyenesen az ellenség fészkeire tört rá. Az orv- lövészek igen sok halottat vesztettek. Tíz órakor örömmel jelentették a jelen­lévő vezérkari századosnak, hogy a község el­esett. Az Actio Catholica film­kritikája A dzsungel titkai. Cambodzsa táji és ré­gészeti szépségeinek bemutatása, tisztán tu­dományos és felvilágosító célzattal. Ég és föld között. Egy polgári család éle­tében mutatkozó erkölcsi szakadás rajza a hasonló című klasszikus novella alapján. A rossz útra tévedt fiú öngyilkossága ugyan disszonáns végső akkord, de egyébként tiszta levegőjű film. A damaszkuszi oroszlán. Grandiózus tör­ténelmi film a török-keresztény harcok ide­géből, kifogástalan, sőt egyenesen katolikus szellemű beállítással. Szerelmes levelek. Részleteiben megejtően szép, de a válás alapmotívuma miatt erköl­csi szempontból elutasító film. wwwwwwwwwwwwwwvwvw Küzdelem Romániában az arcfestés, a feltűnő haj és a rövid szoknya ellen Bukarestből jelentik: Az államvezető el­rendelte, hogy azokat a fiatal nőket, akik! túlzott arcfestés, feltűnő hajviselet, rövid ruha s a mozgószínházakban, parkokban és utcán tanúsított kirívó viselkedés miatt feltűntek, tovább^ azokat a férfiakat, akik a hőség ürü­gyén az utcán, vagy nyilvános helyen lehúz­zak kabátjukat, ingujjukat feltűrik, vagy pe­dig sporteseményeken, az utcán és a nyil­vános helyeken kirívó viselkedésükkel fel­tűnnek, a rendőri közegek igazoltassák. Eze­ket: a személyeket külön jegyzékben tartják «számon. Visszaesés esetén az illetőket javító- intézetbe, vagy pedig gyűjtőtáborba utalják. Pehm József pápai prelátus az alábbi le­velet kapta: Méltóságos Prelátus Ur! A nehéz napok elteltével, hogy munkám is kissé szűnőben van, illőnek találom, hogy beszámoljak eddigi ténykedésemről. Legelő­ször is azt írom, hogy, hála a jóságos Isten­nek, e nehéz és küzdelmes időkben mindig velem volt, pedig igazán ott tartottunk, hogy ösztönösen behúzva nyakunkat, mikor fog ránk esni a fentről vagy élőiről küldött Csomag. A ma egy hónapja a szürkületben meg­indított támadásunk idejétől e hó 12-ig Sza­kaszomból 7 embert magammal vive, elvál­tam egységemtől és egy, erre az alkalomra összeállított gyorscsoportba lettem beosztva. Ennek feladata volt, hogy a támadás előreha­ladtával sajátainkon keresztültörve üldözze, il­letve kerítse be‘ az ellenséget. Amint így eb­ben az összeállításban mentünk előre, láttuk a nemet stukák 55 darabból álló tömegét, mint dolgozta az oroszokat, láttuk saját vé­reink által elfoglalt területek véráztatta föld­jét. Büszkén írhatom: a magyar katona ki­válóan megállotta helyét. Olyannyira, hogy a mellettünk lévő német pk. is csodálkozott azon a félelmetes erővel megindult s továbbra is megtartott gyors és lendületes támadáson, mint amit a mi fiaink véghez vittek. i\.zok, akik Isten kegyelméből átélték azokat a napokat, sokat mesélhetnek otthoni ismerőseiknek, ba­rátaiknak. Akik pedig a véres csaták köz­ben a legdrágábbat, az életüket adták »ha­zájukért« és Legfőbb Hadurukért, akik a hő­sök mezején megdicsőültek, hozzájárultak ah­hoz, hogy az otthonmaradt hozzátartozóik és az egész magyar nemzet tovább folytathassa a maga becsületes munkáját, hozzájárultak ah­hoz, hogy az újjárendezés idején mi is súly- lyal odaüthessünk az asztalra, s mondhassuk', követeljük az ezeréves Magyarországot, kö­veteljük a nyugodt életet, s a világ is lássa, van egy kis nemzet, amelyik tud és akar küzdeni nemesebb és szentebb célokért. A jó Isten adjon minden elesett bajtársunknak örök nyugodalmat, hozzátartozóiknak pedig meg­nyugvást azzal a tudattal, hogy nem gyáván meglapulva, hanem bátran, halált nem ismerő kötelességteljesítés közben érte őket a halál, hősök voltak, egy elkövetkezendő boldogabb korszak hősei. Feladatunk olyan területeken vezetett, ahol senki sem tudta, mit várhat és honnét. Csak azt vettük észre, amikor az előrehaladó csoport előtt az űt és a környező terep porzik, robban a gránát. Ilyen eset nem is egy volt. Megkezdődött ilyenkor az ottrekedt ellenség megsemmisítése közös, jól megszervezett mun­ka révén. Továbbhaladva sorozatosan követ­lek egymást a felrobbantott hidak, mint egy- egv akadály, amelyet rögtönözve újra kellett építeni. Anyag volt hozzá bőven, hisz elég üres ház volt mindenütt, csak széjjel kellett (szednji s hidat összerakni belőle. V olt egy hely, ahol az út erdő mellett vezetett el. Az út alá volt aknázva. Mielőtt még baj történt volna, utászaink felszedték azokat. Ennél a helynél volt egy villanyoszlop-sor, s az egyik oszlop melleit a dróton egy, felismerhetetlen, ösz- szeszáradt hulla lógott. Hogy mit vétett sze­gény, nem tudni, de, hogy orosz munka volt, az bizonyos, hisz ezen a területen más kato­naság nem járt akkor még. Útközben régi templomokat is láttunk. Valamikor nagyon szé­pek lehettek, most összedőlve, az épen ma­radlak pedig színháznak, magtárnak s lég­ül óbb amint láttam, gépgyárnak voltak átala­kítva. Pedig a nép az vallásos. Minden ház­ban a szoba sarkában felfüggesztve ott ta­láljuk Krisztus, a Szűzanya és több szentnek a képét. Ahogy így előrementünk, természetesen biztosítva, a közelben feltűnik egy város kepe, mint amilyeneket a Magyar Futárban is látni, leomlott házak, még füstölgő romhalmazok látszottak már messze belőle. Egyszerre csak az erdőből erős fűzrajtaütést kantunk. Kerék­párosaink1 »csikóikat« az űt melle rakva, fel­fejlődtek s megindult a támadás. Nem so­káig tartott, mert egy részük az oroszoknak az erdőrengetegben eltűnik, de azért 10—15 »partizán« így is előkerült. (Partizán=visz- szamaradt katona, aki orvul, lesből támad, sok esetben átöltözik civil ruhába is. Itt, ahol most vagyunk, a Don mellett, a hátunk mö­gül most is szivárognak előre, de az éber honvéd minden ereiben elfogja azokat.) Sor­sukat nem kerülték el! Majd az égő városon haladtunk keresztül. Itt-ott még egy utórob­banás hallatszott, a város másik szélén pedig láthatóan dúlt még a heves csata. Mi tovább "«ütünk, hisz a legutolsó parancsunk az volt, hogy a Donig előre! Utunk megsemmisített (németek egy részén erre is áttörtek) harcko­csik, gazdátlanul maradt traktorok es orosz hullák közt \ezetett el. Eddig sár, most a homok volt feneketlen s bizony néhány eset után újból tolni kellett a jó erős »Botondo- kat« is. Már majdnem z ákuteába szaladtunk, amikor végmegoldásként egy patakmederben haladtunk felfelé s így kijutottunk a tengelyig érő homokból. Természetesen több alkalom­mal olyan záport kaptunk, hogy minden leállt, nem lehetett ha’adni. Ilyenkor rövidebb-hosz- szabb időre leállt minden. Szegény kerékpá­rosaink ilyenkor euvették a fakést, s minden öt méter tolás után lekotorták a sarat s úgy tudták tovább tolni »csikóikat«. Lhunk to­vábbra is változatos volt s ilyen körülmények között értünk a Don partján lévő nagyobb' községbe, ahol a németektől átvettünk egy 24 km-es folyamszakaszt. Parancsnokságunk' egy gyógyszertárban volt, ahol 2 napig ta­karítottunk, amíg be lehetett menni. A me­nekülő oroszok mindent összetörtek, pedig egy hadtestet el lehetett volna látni abból, annvi gyógyszer volt benne. Pár nap után utolér­tek bennünket saját csapataink, s akkor a gyorscsoport feladatát befejezve, feloszlott, s így én is visszakerültem oly rég látott szaka­szomhoz. Jóleső érzés volt együtt látni vala­mennyit a hosszú út után. Szegények velem együtt vastagön porosak voltak, de ez nem vette el jókedvüket. Este találkoztam velük, de sietni kellett a cserjésben való elhelyez­kedéssel, mert ilyenkor már megkezdődik a »rata-járás«. Nappal ritkán, de éjjel annál szorgalmasabban). Ahogy a Don partjára ér­tünk, reggel és még ugyanaznap délben olyan alacsonytámadást kaptunk a rátáktól, hogy is­teni szerencse volt, Hogy senki sem sebesült meg. Egyszerre 9 gép géppuskázott, ugyanak­kor a többi a felvonulás útját bombázta. I E helyünkön körülbelül ió 2 hete vagyunk. Az első időkben, az utolsó 3 nap kivételével, alig aludtunk valamit. Este 8 órától éjjel 2 óráig állandóan zúgtak a gépek, s állandóan bombáztak. Hatalmas világító rakétákat szór­nak le s nappali fényességben bombáznak'. Egy-egy fénvpontra, vagy fénvsorozatra 5—6 gép is odacsődül s reng a föld, remeg min­den alkotmány. Egy nagy várostól körülbe­lül 30 km-re vagyunk D-re, jelenleg a né­metek kezében van. De minden este 8—10 rakéta lóg a levegőben (5—10 percig ég). Az emberek viccelődve mondják, most aggatják a faluban a mécsest, hogy a spicces emberek hazataláljanak. Mostani helyünk egy erdőben van, de hamarosan átmegyünk egy völgybe, lahol a partbavágott hajlékaink már készülnek^ akár télre is megfelelnek! Beszámolóm, tele hibákkal, elég hosszúra nyúlt, miért is bocsánatot kérek. Arra kér­jük a jó Istent, adjon az otthoniaknak türel­met és kitartást, nekünk pedig erőt a további harcokhoz s óvjon minden magyart minden bajtól, hisz áldoztunk már eleget, szükség van minden magyarra, hogyha hazamegyünk, az újjáépítésben annál többen résztvehessünk. Az összes ismerősöket sokszor üdvözlöm. — Láncohík ügye. Légrádi József mura- ícereszfúri hentesmester és segítőtársa, Hor­váth Anna, akik hosszú időn át hússal, vajjal és tojással láncoltak, a nagykanizsai rendőr­ség kezére kerültek. Átadják ügyüket a kir. ügyészségnek.

Next

/
Thumbnails
Contents