Zalamegyei Ujság, 1942. január-március (25. évfolyam, 1-72. szám)

1942-03-02 / 49. szám

A. ZALAMEGYE1 ÚJSÁG 1942. március 2. <31 api — A zalaegerszegi r. k. egyházközség f. ho 28-án tartotta gyűlését, amelyen letárgyal­ták az 1941. évi számadást, az 1942. évi adó­kivetést. Az egyházközség örömmel állapította meg, hogy a Szent Józseí-otthon bővítése mel­lett 24.000 pengőt törlesztettek. Az J942. évi adókivetés 16 százalék mellett történt. Ma- gyaródy István adókivetőnek, Schlemmer Sán­dor gondnoknak, Dormán Kálmán pénztáros­nak munkájukért köszönetét szavaztak. — Zalaegerszeg város költségvetését ma tárgyalták a minisztériumban. A tárgyaláson jelen volt vitéz Tamásy István dr. polgár- mester és Mohos József dr. számvevőségi fő­tanácsos, a városi számvevőség főnöke. — Villany a Tabernaculum előtt. Mivel az örökmécseshez szükséges olajat beszerezni nem lehet, a keszthelyi plébániatemplomban vil­lany ég a Tabernaculum előtt. — A zalaegerszegi Hölgykongregáció folyó hó 1-én tartotta tisztújítását, örökös prefekta özv. Sperlágh Gézáné, prefekta lett közfel­kiáltással özv. Szalay Lászlóné; asszisztensek: Schlemmer Sándorné és Viclóczy Pálné; tit­kár Asbóth Károlyné. — Helyettes tanárrá nevezte ki a vallás­és közoktatásügyi miniszter Egyházi József oki. középiskolai tanárt a sümegi állami gim­náziumhoz. — Hősi halált halt tűzoltók összeírása. A Magyar Országos Tűzoltó-Szövetség arra kérte a törvényhatósági tűzoltószövetségeket, állapítsák meg, van-e a törvényhatóság terü­letén hősi halált halt tűzoltó, s ha igen, kérte annak kinyomozását, milyenek a hősi halált halt tűzoltó családi és vagyoni viszonyai. Az összeírás azt a célt szolgálja, hogy az arra; rászoruló hátramaradottakat az országos szö­vetség segélyezni fogja. — Gazdakör alakult vasárnap Böde köz­ségben. Az alakuló közgyűlésen megjelentek: Kiss Teréz és ifj. Sztankovszky Imre föld- birtokosok, Kováts Ferenc kamarai elnök, Ka- zay Gyula városi főintéző, és Asbóth Károly, gazd. egyesületi titkár. Elnökké egyhangú lel­kesedéssel Barabás József ny. igazgató-taní­tót választották, méltó jutalmául annak a mun­kának, amit községében hosszú ideig olyan szép eredménnyel végzett. Jegyző lett Bánki .Miklós tanító. — Iránban tartottak az angolok egy keszthelyi honfitársunkat. Hónapokkal ezelőtt írtuk, hogy Bory Gusztáv dr. állatorvos, Bory Imre ny. keszthelyi közs. isk. igazgató fia^ a teheráni kormány meghívására kivándorolt Iránba s ott jelentős közegészségügyi tisztsé­get töltött be. Legutóbb a teheráni egyete­men volt tanár. Amikor az angolok bevo­nultak Iránba, a német és olasz állampolgá­rokkal együtt a magyarokat is őrizetbe vet­ték, vagy kiüldözték. Boryról régóta nem ér­kezett hír. Szülei abban reménykedtek, hogy fiúk is azok között a magyarok között lesz, akik a napokban érkeztek Iránból. Sajnos,, nem így történt. Bory dr-t az angolok körül­belül 40 másik magyarral Basraban tartják felügyelet alatt. ****t*****0***0*************0***** ÜZLETMEGNYITÁS. A Kossuth Lajos- utca 50 számú házban (volt Vörös Endre f od­rász helyiségében) úri és női fodrászüzletet nyitottam. Üzletemben a legújabb divatfri­zurák, szakszerű hájfestés, vízondolálás, tar­tós (dauer) hullám és minden fodrászmunk'a elkészítését garanciával vállalom. Látogassa meg üzletemet és meggyőződhetik figyelmet kiszolgálásomrói. Teljes tisztelettel: rózsa istvánné Éri 4« WilgyfodráBZ, Zalaegerszeg, Komsutk La- ios-utea. 50 sz. Két nagy szobából álló iroda a város belsejében kiadód Érdeklődni lehet ■ kiadóhivatalban ********************************** — Holthaknyilvánítás. A balatonfüredi já­rásbíróság holtnak hyi Bénította Szalay László 61 éves balatonfüredi földművest, aki 1914 novemberében a 19. honvédgyalogezredből el­tűnt. — Baross 'Női. Tábor Nagykanizsán. A nagykanizsai Baross-kerület elnöksége kezébe vette a Női Tábor megalakítását. Az egybe­hívott hölgyek egyhangúan a megalakulás mel­lett foglaltak állást. Az ünnepélyes alakuló közgyűlést április 12-én tartják meg. Elnöknő lett dr. Krátky Istvánné, ügyvezető elnöknő Tarján (Pálcsics) Ferencné, alelnökök Ritter Ferencné és Garzó Pálné. — Megnyílt Hénelék képkiállítása. Nagy érdeklődés mellett nyílt meg szombaton Hé­nelék képkiállítása, sőt a művásár már a meg­nyitás napján megindult. A kiállítás szemben a vármegyeházzal az Obersohn-házban meg­tekinthető naponta 10—fél I és 3—7 óráig díjtalanul. — Pályázat. A Zala vármegyei Gazdasági Egyesület Lótenyésztési Szakosztálya igazga­tói állására pályázatot hirdet, amelyre lóte­nyésztéshoz értő szakemberek folyó évi már­cius 10-ig adják Ue az Elnökséghez címzett pályázatukat,, ameT ően a lótenyésztés terén; való eddigi műköQ süket igazolják. Javadal­mazása havi ^OOj^ongő és 200 pengő üti áta- hínv. . — Az idei budapesti tenyészálfatvásáron Zalából a következő gazdaságok vesznek részt: gróf Teleki Tibohíé uradalma Pölöske, Kol­ler István dr. Alsófajk, Brand. Sándor dr. Kisfaludpuszta, Zalavári Apátság Zalaapáti, Premontrei Prépóstság Tűrje, Apátság Nagy­kapornak, Irtireh György Pördefölde, Elek Géza Ujnéppuszta, Gazdasági Akadémia Keszt­hely, Nagy Balázs Nemesszer. Kisgazdák: Gá­bor György Nagykanizsa, Mátai János Nap- rádfa, Ledniczky Lajos esperesplébános és Fe­kete Gyula Káptalantóti. — Hirtelen halál. Tombor Lajos 64 éves felsőpáhoki földműves a minap délután szent- györgyvári pincéjéből hazafelé tartott. Az al- sópáhoki erdőben találkozott egy 14 éves fel­sőpáhoki fiúval, akinek panaszkodott, hogy rosszul érzi. magát. Azután leült, majd elfe­küdt, s miközben a fiú fel akarta segíteni, szemeláttára meghalt. Agyvérzés érte. Tüzelőjét a legelőnyösebben Németh József tüzelő és építkezési anyagkereskedőnél szerezheti be. Megbízható pontos kiszolgálás. Kossuth L. u. 62 Telefon" 226 Épületfa, metszettáru, asztalosáru, mész, ce­ment, terméskő, szige­telő és fedéllemezek, stokaturnád stb. Tűzifa Kőszén Brikett Kox és Kovácsszén — Beleszakadt két szekér a Mura jegébe« Az elmúlt hét csütörtökén a Muraszerdahely melletti komp-átjáró helyén felhizlalt jégena a szokásos és egyedül biztosnak tartott átke­lési helyen közlekedtek a muravidéki fuva­rosok. Deltajban azonban a jég annyira meg­olvadt, hogy két, szénnel megrakott szekér a nagy súlymegterhelés következtében a part- menti laza jeget megtörve leszakadt. Szeren­csére a vízmélység már nem nagy volt és így, a jelenlevő előfogatok igénybevételével mind­két szekeret sikerült kimenteni. — Keresztény kereskedők szervezésének ürügye alatt gyűjtött hirdetéseket egy »Viktó­ria« feliratú hirdető plakátra Nagykanizsái* egy ügynök, aki igazoltatásakor »Szemes«-nek mutatkozott be. Mivel sem engedélye, sem iparigazolványa nem volt, átadták a rendőri büntetőbírónak. Műrostmentes ballonkabátok érkeztek. Si­essen megvenni, míg* a készlet tart. Schütz Áruház. rendelésre mérték után. Alakítások, bélelés és gallérozások legolcsóbban KJ. LAKI SÁNDOR szüc s mesternél Zalaegerszeg Bethlen Gábor u.5. — Rádióelkobzások. A keszthelyi főszol- gabíróság rendőri büntető bírája két héttel ezelőtt Keszthelyen elkobzott öt rádiót, ame­lyeknek tulajdonosai!} a határozat indokolása szerint idegen ellenséges rádióállomások pro­paganda-adásait hallgatták s az így szerzett hamis értesüléseiket továbbadták. I gyanezzel az indokolással a rendőri büntető bíró újabb1 5 rádiót kobozott el Keszthelyen. ’ rádiót pedig Nemesbükön. — Romlott ételek okozta mérgezések le­küzdésénél a gyorsan és biztosan ható ter­mészetes »Ferenc József« keserűvíz azonnali igénybevétele — egy vagy két ivópohárral — gyakran rendkívül fontos segédeszköz. Kér­dezze meg orvosát! — Levágta a hordó az ujját. W e id inger Géza keszthelyi kereskedőtanonc a hordók­nak a pincébe való Kéregetésénél segédkezett. Közben egyik hordó a kezére esett és kisujját levágta. ********************************** <3ilm~£zinfíáz SÜMEGI MOZI A sümegi Apolló hangos filmszínház már­cius 4-én, szerdán este 9 órakor rendes hely­árakkal milliós világfilmet mutat be: ELLENSÉGEK. Legizgalmasabb film 12 felvonásban. Izgalom, szerelem, küzdelem. Főszereplők: Willy Birgel, Brigitte llor- ney, Petrovics Iván. Rendezte: Tourjansky. Kísérő film: Luce híradó és kultűrfilm. p*ß*ßß0*0*0*0*0*ß*ß*0*ßß**ß*****ß* cflprófíiróe íéseR 2 «subái új hóz eladó. Cím a kiadóban. Eladó egy ház, házhellyel együtt. Érdek­lődni lehet a Kultúra nyomdában. ****$ß***********t*060************** Falai0« kiadó: GAÁL ISTVÁN a..*.». —i a at i Cpfl latrán«

Next

/
Thumbnails
Contents