Zalamegyei Ujság, 1942. január-március (25. évfolyam, 1-72. szám)

1942-03-21 / 65. szám

ZALAMEGYEI UJ8ÁC 1942. március 21. Támadás Ausztrália ellen JS> Az Ausztrália elleni japán támadásról ed- Idig még nem érkeztek részletesebb jeleiité- gek. A közvetlen támadás minden órában vár­ható, mert az angol és amerikai jelentések egy­másután számolnak be nagy hajókaravánok- ról. amelyek Ausztrália lakatlan partjainak közelében cirkálnak. Eddig a keleti és nyu­gati partok mentén jeleztek nyolcv an-kilene~ ven, sőt sz'áz egységből álló nagy csapatszál­lító karavánokat, amelyek japán hadihajók és repülőgépanyaha jók kíséretében tűntek lel. Úgy látszik, az elmúlt napokban megérkezett la harmadik nagy japán flotta, mert szerdán Ausztrália északi partja mentén egy, kilenc­venhat szállítógőzösből és hadihajóból álló ha­talmas karavánt vettek észre. Mindezek a nagy felvonulások arra en­gednek következtetni, hogy a japánok egy időben több helyen kezdik majd meg támadá­sukat Ausztrália ellen, hogy az ott lévő angol és amerikai, aránylag csekély szánni haderőt szétforgácsolják. Maguk az angolok hangoz­tatják a legjobban, hogy ez a nagy küzdelem azon múlik, tudnak-e megfelelő repülőgépet harchavetni. — o — A Perzsa-öbölig akarják megszállni Iránt a szovjetcsapatok Mint jólértesült körökben a legújabb iráni eseményekről mondják, a szovjet kormány a knrdok felkelését használta fel alkalmid arra, iiogy csapatait a szerződésben megvont ha­táron túlra küldje előre. A szovjet kormány azzal indokolta meg követelését, hogy a Kur- dazir és Kermandsa között elterülő vidéken folyó zavargások veszélyeztetik a Basszurá- val és a Perzsa-öböllel fennálló közlekedési ütaií. Mint a továbbiakban jelentik, szovjet csapatok, amelyeknek bolsevista ügynökei elő­rementek, már kiírd területre érkeztek, Su- leymania és Chamakin közé. Chöramsa-Mu- hamnerába hetven tagú szov jet küldöttség ér­kezett, hogy az ottani közlekedési útakat el­lenőrizze. Mint ezzel kapcsolatban más for­rásból Jelentik, a Szovjet már arra készült fel, hogy katonailag megszállja Irán egész nyugati területét a Perzsa-öbölig. — o — Rendelet a zsidóbirtokok azonnali igénybevételéről A Budapesti Közlönyben legutóbb nagy­fontosságú rendelet jelent meg, amely a zsi- Üók tulajdonában lévő mező- és erdőgazda- isági ingatlanok forgalmát korlátozza, illetve az ilyen birtokokat zár alá helyezi. A rendelet első paragrafusa kimondja, hogy a zsidó a •további rendelkezésig nem ruházhatja át mező-, vagy erdő­gazdasági ingatlanát (ingatlan hasz­nálati illetőségét), az ingatlan alkotó­részét. tartozékát, mező-, vagy erdő- gazdasági ingatlanain lévő. vagy ezek­kel kapcsolatos mező-', vagy erdő- gazdasági ipari üzeméi és üzemi be­rendezését. továbbá kis- és nagyköz- ség területén fekvő lakóházzal, vagy gazdasági épülettel beépített, vagy beépítetlen bármely ingatlanát. Az ilyen ingatlanok elidegenítése érvényte­len s ez a rendelkezés kiterjed az árverési jeladásra is. Az a zsidó, akinek tulajdonában öt ka­taszteri holdnál nagyobi) szőlő, vagy gyümöl­csös, vagy 500 kataszteri holdnál nagyobb1 kiterjedésű egyéb mezőgazdasági ingatlan van, köteles erről az ingatlan fekvése sze­rint illetékes községi elöljáróságnak a mai naptól számított 3 nap alatt be­jelentést tenni. A bejelentéssel együtt köteles leltárt bemu­tatni a tulajdonában lévő ingatlanokról, azok alkatrészeiről, azok tartozékairól, az üzemek­ről, berendezésekről, élő és holt felszerelés­• ről és a készletekről. A községi elöljáróság a bejelentés után, vagy, ha a bejelentést el­mulasztják, akkor enélkül is nyomban foganatosítja az ingatlanok és az üzemek leltározását. A leltárba felvett vagyontárgyakat úgy kell tekinteni, hogy azokat hatósági zár alá vették, még akkor is, ha a zárlatot nem foga­natosították. A tulajdonos (haszonélvező, bérlő, és haszonbérlő) köteles az ingatlant és tar­tozékait rendes állapotban fenntartani, köte­les továbbá a szokásos mező- és erdőgazda­sági munkálatokat (talajelőkészítést, vetést, ül­tetést, növénygondozást, stb.) a rendes gazda gondosságával elvé­gezni. A földművelésügyi miniszternek joga van a gazdálkodás felügyeletére felügyelőt és zár- gon dnokot kireiídeini. A rendelet alkalmazásánál azt kell z-idónak tekinteni, aki az 1941 :XV. íc. 9-ik és 16-ik paragrafusa értel­mében zsidó. A rendelet tehát annak megállapítására, hogy ki zsidó és ki nem, nem a második zsidótörvényt alkalmazza, hanem az úgyne­vezett fajvédelmi törvényt. A rendelet hatálya tehát azokra is kiter­jed, akik a második zsidótörvény rendelke­zései értelmében kivételezett zsidók. Kimondja továbbá, hogy a rendeletnek a zsidókra vonatkozó rendelkezéseit Pe 99 meleiésre nem lesz gondja, ha növényi ere­detű gombás megbetegedések ellen sepsisi 4l3“-at (ezüstgálic) használ. Különleges ragasztó anyaggal van használatra készen ellátva s a permetező oldatot az eső nem mossa le. — Gyártja: Dr SZÜCSY vegyi- és fertőtlenítő müvek Torinó - Mohács, Egyedárusító és gyári lerakat: Keimen Reternit Nagykanizsa. a kereskedelmi társaságra, egyesület­re és egyéb Jogi személyre is alkal­mazni kell, hia a vezető, az igazgató­ság, vagy a felügyelőbizottság tag­jainak többsége, a társaság tagjainak, vagy a társasági tőke tulajdonosainak többsége zsidó, vágy a társasági alap­tőkének több, mint a fele zsidók tu­lajdonában van. A rendelet súlyos büntetést szab ki arra, vagy azokra, akik az elidegenítési tilalmat megszegik, vagy a bejelentési, vagv leltár- bemutatási kötelezettségüknek eleget nem, tesznek. Ugyancsak szigorúan büntetik azo­kat is, akik hamis leltárt nyújtanak be. WAAAWWWWWWWWWWWWWWW A férfiak lelkigyakorlata csütörtökön este kezdődtek a Kultúrházban. Székely László dr. esperes 6 órakor a tisztviselőknek mondott leíkigyakorlatos be­szédet. A lelkigyakorlatoknak célja — mon­dotta, —- az, hogy az embereket, akár intelli­gensek, akár nem, istenszeretetre, istenféle­lemre és vallásos életre ösztönözzék. Példák­kal bizonyította, hogy egyének, nemzetek és az egész emberiség számára csak egy igazság lehet és pedig az, amit Krisztus tanított és az Egyház hirdet. Hiába vannak különféle divatok öltözékben, politikában, erkölcsökben és egyebekben, s ezeket hiába nevezzük kor­eszméknek is, ha eltérnek Krisztus igazságá­tól, csak téveszmék azok, mert igazság csak egyféle van. \ annak vallásos emberek, akik nem mulasztanak el egyetlen misét sem, akik megtartják a vallás szabályait, de azért még­sem képesek ellentmondani, ellentállani a ha­mis eszméknek: ezért van szükség lelkigya­korlatokra. E?ek vérteznek fel bennünket a kísértésekkel szemben. Ne hanyagoljuk el a lelki életet. Fél 8 órakor iparosok és kereskedők gyü­lekeztek a Kultúrház nagytermében lelkigya­korlatra. Horváth István ipartestületi elnök köszönetét mondott Pehm József pápai pre- látusnak, hogy lelkigyakorlatokat rendezett az iparosok és kereskedők részére, azután üdvö­zölte Székely László dr. esperest és megkö­szönte, hogy eljött hozzájuk. Székely László dr. esperes megköszönte az üdvözlést, annak hangsúlyozásával, hogy szíves-örömest jött s eljön máskor is, ha hívják. Azután az Isten nagyságáról, Isten kezéről és hatalmáról tar­tott példákkal élénkített előadást. Mindkét előadást telt ház hallgatta végig. Ma és szombaton este ugyanabban az időben folytatódnak a lelkigyakorlatok. , * ~ Pénteken, a lelkigyakorlatok második nap­ján, Székely László dr. esperes arról beszélt, hogv isteni parancsnál, így az igazi erkölcs­ben sincsenek és nem is lehetnek semmiféle jelszavak. A legfőbb igazság itt is az. hogy erkölcstelen minden, ami az Isten által meg­állapított világrenddel, Krisztus parancsaival s az "Egyház rendelkezéseivel ellenkezik s val­lástalanná, elbizakodottá teszi az embert. A katolicizmus isteni alkotás, tanítására az Egy­ház hivatott, az Egyház tanításai tehát soha­sem lehetnek idejüket múlt dolgok, kitalálá­sok. Legyünk totális katolikusok, vagyis él­jünk az evangélium szerint. A fődolog, hogy; gyakran gyónjunk és légven erős akaratunk a bűnök elhagyására. így vár csak ránk szebb"., és jobb jövő. Az iparosok és kereskedők lelkigyakor­latán Jézus Krisztusról beszélt az előadó. Is­mertette az üdvözítő életét, tanításait, csoda- tételeit, szenvedéseit, halálát. Jézus gyako­rolhatta volna mindig teljes isteni hatalmát, ö azonban mindig szerény, alázatos emberként mutatkozott, aki szenvedései közepette egyet­len vigasztaló szót sem kapott. Szólott még az apostolokról. Ma este lesznek a záróelőadások. Székely László dr. esperes pénteken este felkérte a hallgatókat, hogy ma délután a szentgyónást, vasárnap reggel a szentáldozást végezzék el. Minden előadást telt ház hallgatott végig.

Next

/
Thumbnails
Contents