Zalamegyei Ujság, 1942. január-március (25. évfolyam, 1-72. szám)
1942-03-07 / 54. szám
6. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1942. inárciug 7. újonnan átalakítva Esténkint ^—=r-= Sárközi San$i cigányzenekara muzsikál, Bálint Éva dobol dalásra nem szorultak, — kentük be bécsi fehér festék firneisz keverékével. Takarékos- sági szempontból alkalmaztuk ezt oltóviasz helyett, mert hiszen a kis sebek forradásához nem szükséges finomabb kezelés. Ezután hozzáfoghattunk az oltáshoz. Oltóvesszőt természetesen — nem látva a bajt előre, — csak március elején szedhettünk. Ez igen nehéz munka volt a sok fagyott} vessző válogatása miatt. Tekintettel arra, hogy e kényes és kevéssé ismert oltási módhozJ megfelelő számú embert nem kaptunk, főcélunk volt, hogy jól, de minél egyszerűbben és gyorsabban hajtsuk végre a munkát. így például a megmaradt alsó és felső kéregrészek egyenesre vágását, továbbá a fánkén ti előírt 6—8 vessző alkalmazását is mellőzni kellett, így minden faragás nélkül a megmaradt héj - részek végén ejtettük a kis nyelvalakú metszést, vagyis simítást és a »T« bevágást. Teljesen körülrágott fánál csak 4, felénél szélesebb sávban kirágott héjú fánál pedig 3, illetve 2 vesszőt alkalmaztunk. A nagy meny- nyiségre való tekintettel manilla-zsineggel kötöztünk. Természetesen az oltóviaszt igen lelkiismeretesen és bőven adagoltuk az oltási részeken. Ugyanis esősnek ígérkező évben különösen tartanunk kelleti a sebek beázásától és üszkösödésétől. Azonnal az oltás után kötöztük be vastagon szalmával, de lazán törzseiket, vigyázva, hogy a gyenge, kihajló hidalóvesszőket meg ne Toppantsuk. Az első oltás több-kevesebb megszakítással április közepétől május végéig tartott, a körülbelül 25 százalékos pótlást pedig június elejétől közepéig végeztük el. Tehát ez is azt mutatja, hogy hűvös pincében, száraz homokban el tett, fakadás előtt szedett oltóvesszővel még a nyár elején is elvégezhetjük ezt a munkát. Érdekes jelenség, hogy gyümölcsösünkben legjobban a törpe Ribston pepin, a közepes törzsű és a törpe Londoni pepin almafajtákat rágták meg a nyulak. Ugyanakkor a közvetlen mellettük lévő Cox és Jonathan almafák százait hagyták érintetlenül. Nem tudom, másutt is ez-e a tapasztalat? Az almafa a legkedvesebb csemegéje a nyúlnak. Amíg almafát rághat, addig más gyümölcsfában — még a körtefában sem — nem tesz komoly kárt. így tehát csak az almafa bidalási eredményeit tárgyalom. Az egyszeri pótoltás után az októberi kö- tésfelvágás és az utolsó téli szalmakötözéa alkalmával állapítottuk meg az eredési százalékot (nem a fákat, hanem a vesszőket véve alapul), amelyet alant tüntetek fel. McgjegyTüzelőjét a legelőnyösebben Németh József tüzelő és építkezési anyagkereskedőnél szerezheti be. Megbízható pontos kiszolgálás. Kossuth L. u. 62 Telefon1 226 Épületfa, metszettáru, asztalosáru, mész, cement, terméskő, szigetelő és fedél lemezek, stokaturnád stb. Tűzifa Kőszén Brikett Kox és Kovácsszén zeni, hogy a kötések fel vágásával kissé el- 1 késtünk a nagy nyári munkák és a munkás- , hiány miatt s iti-ott kissé bevágott a zsineg, de az eredési százalékot ez lényegeseit nem rontotta. Előre bocsátom, hogy az 500 fából csupán 4 darab volt, amelyen egy vessző sem eredt meg és teljes körülrágottsága folytán pusztulásra van ítélve. A törpe Ribston pepin hidaló oltásai 72 százalékban eredtek meg. A fáknak 25 százaléka teljesen körül van rágva. E körülrágott fáknál a vesszőknek csak 40 százaléka! eredt meg. A törpe Londoni pepin 82 százalékos ere- dést mutatott. Teljesen körül rágott törzsű fát itt nem találtunk. Valószínű oka, hogy a terebélyes, földig hajló koronája és vastagabb1 törzse miatt nehezebben férhettek hozzá a , rágcsálók. A közepes törzsű Londoni pepin már csak 73 százalék eredési mutatott. Ugyanis a fáknak 50 százaléka teljesen körül volt rágva, s így érthetőbb a gyengébb eredmény. E körülrágott fáknál a vesszőknek csak 67 százaléka eredt meg. Itt megjegyzem, hogy voltak néhol 60 cm hosszú rágások is, de eze- i két is sikerült megmenteni, legalább is a négy vessző közül egy-kettő megeredésével. Azt hiszem ezek igen jó eredmények! Természetesen másodévben újabb pótlással erősítettük meg. A jo eredményeknek több oka van: a lelkiismeretes és nem elhanyagolt munka ennek dacára egy oltó, egy kötöző, két kenő és szalmázó ember 45—50 fát beoltott naponta, továbbá a csapadékbőség és az oltóvesszők bekenése végig — a szemek! kivételével — oltóviasszal, amely a hosszú vesszők fonnyadását megakadályozta. Szerintem ez lényeges módszer, amit bizonyítanak! kísérleti fáink is. Ugyanazokon a fákon hagytam a bekenett vesszők mellett a kenetleneket is (természetesen az oltási motszlapnáí lent és fent ezek is be lettek kenve) és ezek! csak 30 százalékos eredési mutattak. Ezek után legfontosabb teendő, hogy addig, amíg a vesszők a megfelelő vastagságot} el nem érik, télen erősen óvjuk a vadaktól. Elképzelhető, hogy ha egy ilyen vékony vesz- szőt csak kissé megsért a vad, az funkcióját} már nem töltheti be. Zalai vendéglátás Kőszegi diákkoromban jártuk a környéket, egymásután tartottuk a népművelő előadásokat. Egyik napon egy elég távoli faluba igyekeztünk, hogy az ottani tanítóval megbeszéljük egy iskolánkívüli előadás idejét és tárgyát. Hegyre fel, völgybe le: ilyen volt az útunk. Mindhárman megszomjaztunk. Hiába szemléltük a vidéket, sehol egy kút. Végre a távolban szőlőkarókat pillantottunk meg. Gyerekek, ott iszunk bort, akár mulathatunk is! Szedtük a lábainkat, köszörültük a torkunkat, csak minél előbb érinthesse az a felséges nedű. A pince előtt egy öreg parasztot pillantottunk meg. Egyenesen feléje tartottunk. Az öreg meg kezébe vett egy szőlőkarót és úgy várt bennünket. Ráköszöntünk: — Jó munkát, nagypapa! Volt-e jó termés? Nem felelt, csak nézett bennünket. Kü- lön-külön megmustráít mindegyikünket. — Van-e jó bora, bácsi? Az öreg egyet koppantott a karóval: — Nincs. — De mi pénzért kérdezzük. — Úgy sincs. — Nézze, öregem, mi messziről jövünk, nagyon kiszáradt a torkunk. Kutat nem találtunk sehol. Adjon egy pint bort, megfizetjük. — Úgy sincs! — tuszkolt ki berniünket a szőlőből. — Vigyázzanak, mert letapossák a ribizlit! Nem is tudtunk inni hazáig. Egy évre rá Zalában jártam. Ott is hegyek között mentem. Egyik szőlőben egy ember dolgozott. Ahogy meglátott, rámköszöntött: — Adjon Isten! Hová megy önkéntes úr? — A hegyen túl abba a faluba. Előbb arra nézett, amerre mutattam, aztán ismét felém fordult: — Ha meg nem sértem, megkínálom egy pohár borral. Nem termett ugyan valami jó borom, de azért nem eresztem tovább, míg meg nem kóstolja. Poharát az enyémhez kocintotta: — Dícsértessék! A mestergerendáról szalonnát, kenyeret vett le, egy hordóból terített asztalt hevenyészett. Nekiültünk, falatáztunk. — Hát a fiamat nem ismeri? Az is katona. — Nem tudom. Hogy hívják? — Jóska. — Hol szolgál? — Pesten. — Ott sok Jóska van. Nem tudom, me— Hát az én fiam. j — Nem emlékszem. — Nem baj. Azért csak igyunk az 5 egészségére is! • Minden rokona, sógora, komája, kereszt- fia egészségére ittunk. Mikor aztán cihelod- tem, kezébe vette fokosát, köpenyem zsebébe erőszakolt egy pintesüveg bort. — Majd az üveget visszafelé beadja. Oszt most gyüjjék, önkéntes úr, megmutatom az útat. Majdnem a faluig elkísért. — Aztán majd, ha találkozik a fiammal, megismerje ám. — Majd megmondom neki. hogy milyen jót mulattunk mi ketten. — Csak mondja meg neki. önkéntes úr. De megmondja ám, mert megkérdezem tőle. Ejnye, hanem most gyüvök rá, hogy baj ,va.ní — Csak talán nem? —- De bizony. A másik zsebébe is köl- lött vóna egy pintes. — Nem haj az, bátyám. Hanem tudja mit? Én ezt a pintet a maga egészségéré iszom meg. Azt az elfelejtett pintet pedig maga az enyémre. — Bizony meg is iszom. Na, hát az én Istenem áldja meg! Kocsis László. *»
