Zalamegyei Ujság, 1941. október-december (24. évfolyam, 223-294. szám)
1941-12-24 / 290. szám
14. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1941. december 24. kodott. Ej, ha Jóska megmondaná az apjának a golyóhistóriát és rájönnének, hogy nem is velencei üvegből van. Vissza kellene adni a hat fillért, meg a becsületnek is vége volna. Úgyis elég foltos az már. Csak meg ne tudják! A Jóskának ad még egy ráadást! Az majd elaltatja egy kicsit a lelkiismeret ót! És a hat fillért beleteszi a Szent Antal perselyébe. És felhagy az üzlettel. És ezután jó lesz, amilyennek lennie kell! egy becsületes, keresztény, ötödikes gyereknek. Bűnbánó lépésekkel bandukolt haza. Az udvaron már befogva állottak a tehenek. Szántáshoz készülődtek. Apja rákiáltott: — Pisti, gyere ide! No, most jön a velencei üveggolyó! Megtudta az édesapja. Nem fogja letagadni a dolgot. Nem fog hazudni! Azt nem szabad! Bevallja az igazat! Elszántan szólt: — Tessék, idesapám! Az apja, egy hetvenbarázdás, légnyomásos élő roncs, aki csillagot kapott a harctéren, meg egy életre való nyomorúságot, ér- BÓstelenül szórta ki a szavakat: — Menünk szántani! Gyere a tehenek előtt járni! Pistiben muzsikálni kezdett a negyedik parancsolat. Ilyen jó édesapát igazán tisztelni, szeretni és neki engedelmeskedni kell! Jaj, csak azt a hat fillért tehette volna már be a perselybe!. .. Künn a mezőkön ezer eke forgatta a barázdákat. Törődött emberek törődött, csontbőr állatokkal túrták a földet, hogy áldott kenyér szökjék szárba a nyáron. Az öreg Berta beleakasztotta az ekét a földbe. Pisti a tehenek elé pöndörödött. Szótlan volt az öreg, szótlan volt a gyerek. Ez a szántás művészete! Elgondolkozni és hasogatni a barázdákat. A fordulónál eszébe jutott Pistinek üzleti ténykedése. Ijedten kapott zsebéhez: — Jaj, lyukas a zsebem! Könyökig nyúlt a zsebbe, de hiába. A pénz elveszett. Hogyan is tudott így elfeledkezni! Most oda van a golyó ára! De aztán a megnyugvásmadár csipogni kezdett emlékezetében: — Azt tanultam az iskolában: könnyen jött pénz könnyen gurul... Hát... elgurult! Sietve gondolta utána: — Kár! Huhn Gyula. A kaszakő Irta: Gyutay István Irta: Gyutay István. Éva megterítette az asztalt. A térítőn elsimította a ráncokat. Valahogy nem tetszett mégsem, penderült, szebbet, hímeset vett elő a ládafiából. Nézegette, mustrálgatta, azután kicserélte a térítőt. Karácsony van, így szokták. Kést, kenyeret tett az asztalra. Mosolygott. Régi, szép szokás, úgy hiszi a falusi ember, hogy a kis Jézus betér minden házhoz, ne kelljen sokat keresnie, legyen elől a kés, kenyér, hogy szelhessen. És valóban be is tér mindenkihez, beköltözik az emberi szívekbe, szeretetet hoz, békét, nyugalmat. Az arcokról eltűnik a ború, helyét öröm váltja fel. És, ha ilyenkor a kis Jézus helyett az út vándora, szegény kocog az ajtón, az asztalra tett kenyérből és másból jut neki. Ezért terített Éva. Körülötte kicsiny fia settenkedett, lábatlankodott. A karácsonyfát sürgette. ' ' 1 1 — Édesanyám, mikor jön a kis Jézus? — Mindjárt, nó, maradhass! A kisgyerek csittult, izgett-mozgott. Hallgatott. Anyja megsímogatta buksiját, tette tovább a dolgát. A kis szobát meleg járta át. Mégis, valahányszor a szél (havat csapott az ablakra, az asszony fázósan vonta össze magán a ruhát. Kívülről lepesek hangzottak. Éva rájuk ismert, az öregebbik Berci, &z ura tért haza. Karácsonyfa aga suhant, FIGYELE A ^ 4aJ H N N-®E X tt S . ►" W J < ti) €L H O ARANY J.U.28. ÉPÍTÉST VÁLLALOK ÉPÜLETFA METSZETT ASZTALOS ÁRU TŰZIFA ÉS SZÉN > > > TELEFON 1—69SZ. ÉPÍTKEZÉSI vállalkozó Faanyag, szén- és tüzifanagykereskedé. Kérem a nagyközönség szives pártfogását. ******************************** azért járt az erdőn. Lerázta a havat ruhájáról. — No, még ilyen karácsony nem volt! Havazik, öklömnyi pelyhek esnek .. . A kis gyermek eléje lódult, örvendezett. — Jön már? — Kicsoda? No, nézd, majdnem elfelejtettem... A kis Jézus. Jön, persze, hogy jön. A kis gyermek a zsebében keresgélt. Igen, Jiátha odarakta a Jézuska a karácsonyfára- valót. Apján vidám hangulat látszott. Karácsony van, ünnep, az áhítat örömet csókol a lelkekre. Ki is tudna másra gondolni, mint Betlehemre, a jászolra... Éva még mindig a térítőt simogatja. Valami még hiányzott az asztalról. Kezében volt előbb, most mégsem találja. — Ej, nó, hová is tettem? Nem találom. Berci elsimított szeme előtt. Bajuszáról csipegette a jeget. — Nem találod? Hm, mit nem találsz? — A kaszakövet! Amivel kend a kaszáját fente, amikor rendet vágott a búzatáblán. — Kaszakövet? Persze, az is az asztalra való, hogy a kis Jézus megköszörülhesse a kését, hogy nagyobbat szelhessen a kenyérből... Jó, csak keresd. — Hová tetted? Az asszony kutatott. A kaszakő nem hiá- nyozhatik az asztalról. Mit mondana, aki nem látná ott, hogy a kenyeret sajnálják a szegénytől. Még az ágy alá is pislogott, hátha oda dugta a gyerek. Kikerül tőle, a minap is megtette, hogy belenyalt a mézbe, még bajuszt is festett azzal magának. De, hát, a kaszakő nem méz, és mégis eltűnik... No, de ilyent! Rászólt a gyerekre: — Hát akkor hun vetted? A gyermek megszeppent. Apja térdéhez szorult, izgett-mozgott. Valami lovasdi- játokra akarta rávenni olyanformán, hogy ő lesz a huszár, az apja meg a lova. Rá-rá- pillogott anyjára jelentősen, mosolygóan, hogy hagyja már abba azt a kaszakőkeresést, de szóljon az apjának, merthogy lovagolni szeretne. Közben pedig biztatgatóan simogatta apja arcát, hogy kedvet csináljon a játékhoz. Néha elhibázta, bajuszát' szántotta uj- jával. Berci felszisszent, nem haragudott, csak kétfelé törölte férfias mivoltának díszét, azután sóhajtott, megadta magát. — Nem bánom, karácsony van. Levetette ünneplőjét, odatartotta hátát fiának. A gyermek belesimított apja üstökébe. — Gyi! Na, gyű! Végigügettek a szobán. Boldog gyermekkacagás töltötte be a szobát. Éva nézte ókét. Pár pillanatra elfelejtette a kaszakövet. Mosolygott, bólintgatott. Félretolta az útból a széket, nehogy feldöntsék. Kár lenne. Mire ülne le a kis Jézus, ha betér. Pedig elfárad, hiszen nagy utat kell bejárnia, országokat, világrészeket. Letörölte a székét, a tisztaság is tartozéka az ünnepnek. A sublóton megcsörrentek a poharak. Kicsit közelebb talált hozzá lovagolni az apa, meg a fia. Az asszony felriad. — Elég! Nézd már, nó, nem bírnak a kedvükkel... Jobb lenne, ha előadnátok azt a kaszakövet. Berci elfáradt. Lecsusztatta hátáról a gyereket. Szuszogott. Megtörölte homlokát, azután az asszony felé bökött. — Kaszakő? Még mindig. Hagyd már abba, nó! Majd csak előkerül. Ha ma nem, akkor holnap! Éva megneheztelt. Elfordult, potyogtatta a szót. — Mit? Hogy a kaszakő ne legyen az asztalon? Berci, Berci, megver az Isten... Most már ketten keresték. Tűvé tettek szeget, lyukat. Benéztek minden sarokba. Előkerült csutora, kulacs, csak épen a kaszakő nem. A gyermek az asztal körül játszott. Babot, tengeriszemeket állított sorba. Ezek a királyok, ezek meg a pásztorok. Betlehembe mennek... Nagyon belemélyedt, nem vette észre, amikor anyja belopta a karácsonyfát. Csak akkor pillantott nagyot, amikor az első gyertya lángja fellobbant. De szép... Tapsi kált. — Eljött! Hát mégis csak eljött a kis- Jézus! Berci is ráfeledkezett a fára. Dió csillogott rajta, meg alma. Egyik gyertya a másik után gyűlt. A falon imbolygó árnyékok jelentek meg. Szamár, ökör, teve és hasonlók. Éva igazgatott a fán. Fordítgatta, mustrálta. Végre bólintott. — így ni. Szép. A karácsony is, a fája is. Régen is így volt. De szép,... nagyon szép. Megbabusgatta fiának fejét. Az meg anyjához simult, rácsókolt kezére. Berci magára öltötte ünneplőjét, fülelt. — Harangoznak. Az ablak alatt emberek siettek el. Egyikmásik lábát a kerítéshez ütögette, csizmáját a hótól tisztogatta. Bizony volt is mit taposniuk. Utat, árkot betemetett a szél. Oda se neki! Karácsony van, a harangszó hív. Bekopog minden ablakon, békességet hirdet. Rásímogat a lelkekre, megváltoztatja, kicseréli a szíveket. A fösvényt adakozóvá teszi, a szegényt, az árvát mennybe emeli... Éva megsürgette férjét. — Siess, még elkésel! De akkor nem is lesz mákospatkó holnap. Berci rányalt szájaszélére, szerette a patkót. Cihelődött is, nehogy következménye lejgyen a fenyegetésnek. Sűrűre gombolta kabátját, beledugta fejét kucsmájába. — Na jó! Te meg addig keresd a kaszakövet, míg meg nem találod. Az asszony szeme villámlott, szemöldöke szögbe szökkent. Csak egy pillanatra, azután eloszlott a ború. Kifelé figyelt, férje az ablak alatt caftatott el. Gondolatbaji ld- sérte, majd odaült a fa alá, belelapozott imakönyvébe. Berci is elfelejtette a kaszakövet. Nem ért rá foglalkozni vele, inkább arra gondolt, hogyan kerülje a hóbuckákat, amiket a szél rakott eléje. A kis ablakon gyertyafény világolt ki, segített utat keresni. Megmegbotlott, egyszer kalapja is lependerült a hóba. Lehajolt érte, kereste. A szél továbbszánkózott vele, utánaloholt. Valaki segített fiekii s egyszerre hajoltak le a kalapért. Majdnem összeütötték az orrukat. — Ne, te, ne! Te vagy sógor? Kadarka I liter 318 P Rizling I liter 3- 80P Orntös I liter 4- 80P Szerémi I liter 318P cseme^enzletbsB vásárolhat Kecskeméti Szölöszöíetke/et borait legolesób ban Még ma »zepszze be •ziikségletét!
