Zalamegyei Ujság, 1941. július-szeptember (24. évfolyam, 147-222. szám)
1941-07-17 / 161. szám
Megjelenik hétköznaponként délután. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Zalaegerszeg, Szschenyi-tér 4. Telefon 128. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő : HEPiBOLY FERENC Előfizetés : egy hóra 1.50, negyedévre 4 P Hirdetések díjszabás szerint. Postatakarékpénztári csekkszámla: 49.368. ISémef tábori lelkészek kitüntetése Mint a Német Távirati Iroda értesül, a katolikus papság tagjai a keleti hadjáratban épúgy kitüntettek magukat, mint a jugoszláviai és görögországi harcokban. E három hadjáratban 27 katolikus tábori lelkész kapta meg a másodosztályú vaskeresztet és négyen A Nemzeti önállósít ási Alap közreműködésével erőteljesen megindult a keresztény gazdasági egyedek megteremtésének folyamata. Ezt a célt szolgálta az az intézkedés, amellyel az Alap a pénzintézetektől nagyobb összeget veit igénybe 8 éves törlesztésre, hogy ezzel az összeggel az önállósításra szoruló keresztény kereskedőket megsegítsék. A kormány a keresztény gazdasági egyedek támogatása érdekében megoldja a keresztény A német-szovjet háború alakulása nagy hatást váltott ki japán politikai körökben. Amerika magatartása is erősen foglalkoztatja az illetékeseket. A Yomitiri Shimbun Macuoka külügyminiszterhez nyílt felszólítást intézett s rámutat arra, hogy Japán nem néhzeíi tétlenül, hogy az Egyesült Államok tovább folytatják a bekerítési politikát. Ez a bekerítés azzal kezdődött, hogy az amerikaiak sokszáz repülőgépet és pilótát küldtek a csungkingi kormány segítségére. A római sajtó lisszaboni jelentése szerint az amerikai kormány Csangkajcseknek most újabb 100 vadászrepülőgépet ezek közül az elsőosztályút is. kréta megszállása során két katolikus és három protestáns lelkész ejtőernyővel leugrott, hogy az ugyancsak ejtőernyővel leugrott orvosoknak segítsenek a sebesültek ápolásában. Ez alkalommal két tábori lelkész hősi halált halt. kereskedők hitelkérdését is. Értesülésünk szerint ez a nagyfontosságú terv már a legjobb úton van a megvalósulás felé. A vonatkozó tárgyalások már igen előrehaladtak. Ezzel régi kívánsága teljesül azoknak a keresztény kereskedőknek, akik megfelelő tőkeerő hiányában eddig nem voltak abban a helyzetben, hogy üzleti vállalkozásaikat megerősítsék. bocsát rendelkezésre a burmai út védelmére. A lap megállapítja, hogy az Egyesült Államok Singapore, Holland-lndia és Hongkong támaszpontok átvételével folytatták a bekerítést. Az USA ezáltal a távolkeleti békét fenyegeti. Fennáll az a veszély, bogy Amerika támaszpont-rendszerének kiépítését most tovább folytatja esetleg Szibériában s a déli tengereken. A Domey iroda jelentése szerint Hopei kínai tartomány megtisztítása során a japán csapatok egy, 6000 főből álló kínai seregrészt vertek szét, sok foglyot ejtettek és nagymennyiségű hadi- anyagot zsákmányoltak. adni a megadható tetszetős külszínt. Egy megyeszékhely székháza nem viselheti magán az elhagyatottság nyomait, annak nem lehetnek ütött-kopott falai, annak mindig olyannak kell lennie, hogy miatta ne szólhassa meg senki seiu a vezetőséget, sem a polgárságot. Épen ezért várjuk a tervezett tatarozást munkák foganatosítását. De ráfér a tatarozás az Arany Bárány épületére is, amelynek északi fala nagy helyeken nélkülözi már a vakolatot. Ä város középpontjában álló hatalmas ’épület, amelynek földszintjén szép üzlet- és bankhelyiségek sorakoznak, ebben az állapotában nem maradhat. Éhez már szavának kell lennie a városnak és minden, rendelkezésére álló eszközzel oda kell hatnia, hogy a tulajdonos tataroztasson, még pedig haladék nélkül. Két új út már vezet a város nyugati részeiből a belső részekbe és sem a gyalogos ember, sem a szekeres nem kényszerül arra, hogy a Rákóczi-utcán át közelíthesse csak meg a város belsejét. Az Átlós-út azonban, amely a kocsiforgalom átfogó lebonyolítására szolgál, még nem torkolhatott ki a Szent József szoborhoz, hanem a városi fatelep mellett vezet ki, mert az új utat egész hosz- szában megépíteni nem lehetett, csak a földmunkálatok völtak elvégezhetők. A jövő évben várható a teljes kiépítés. A Kisfaludy-utca nyugati meghosszabbítása a második új út, amely azonban csak gyalog közlekedésre szolgálj Jól feltöltöttek, meg is kavicsozták. Csak az most már a kérdés, mikor kerül lebontásra az a 45 számú ház, amelynek el kell onnan kerülnie és mikor szélesítik ki az újj gyalogúdat köcsiúttá, amely mellett utcának! kell létesülnie? Hírek mindenfelől Viktor Emmanuel király és császár búcsú- kihallgatáson fogadta Villani Frigyes báró kvi- rináli magyar követet. A szovjet jegyzéket intézett a japán kormányhoz, amelyben bejelenti, hogy partvidékén aknákat helyezett el. Japán részről ezt az eljárást nem értik, hiszen lehetetlennek látszik német hadihajóknak ezeken a vizeken való megjelenése. Japán a szovjet intézkedésben hajózási és halászati érdekeinek veszélyeztetését látja. Newyorki lap jelentések szerint levegőbe repült a Massachusets állambeli southamptoni lőszergyár. A robbanást tűz követte, amelyet azonban sikerült eloltani. Halálos áldozat nincs A szerdára virradó éjjel angol repülők rö- videbb támadásokat intéztek a rajnavesztfá- liai ipartelepek ellen. A jól célzott légelhárító lűz még közeledésükkor szétszórta az angol gépeket s így csak csekély károkat okozhattak. Obrenovác szerbiai város környékén a július 13-ra virradó éjszakán tíz kommunista rombolást kísérelt meg. A kommunistákat a helyszínen agyonlőtték. A szovjet kormány a kiürített területek lakosságát nagy tömegekben Szibériába szállíttatja. >: Szállodakérdés, építkezések, új utak a város területén Megfogadjuk, hogy a szálloda-ügyről ezután már csak akkor írunk, amikor valami bizonyosat írhatunk. Tartunk ugyanis attól, hogy, ha néhány tervet még ismertetünk, nevetségessé tesszük az egész dolgot és nem elősegítjük, hanem hátráltatjuk a megoldást. Elvégre is, akit érdekel az ügy, az már jól ismerheti a helyzetet, tudja azt is, mit lehet és mit kell tenni, tehát kivihetetlennek látszó tervekkel ne komolytalanítsuk el a nagyon is komoly kérdést. Elég volt már a huzavonából, eleget írtak már másutt is, nemcsak Egerszegen, arról a sajnálatos helyzetről, amibe a szállodanélküliség hozott bennünket, károsnak tartjuk tehát az újabb és j újabb terveknek feltálalását. Elég annyi, hogy \ a város vezetősége keresi a megoldást és, reméljük, egyszer csak meg is találja azt. Vajha minél előbb jutnánk abba a helyzetbe, hogy megkezdhessük az építkezéseket! Tatarozási munkákat, sőt építkezéseket is láthatunk a városban és így nemcsak szépül a város, hanem sok munkás keresethez is jut. Kilátásba helyezték az új városháza tatarozását is, amire az az épület már rá is szorult. Szegények vagyunk, az igaz, de annak az épületnek, amelyben a város ügyesbajos dolgait intézik és amelyre a városba érkező idegen mindig kíváncsi, meg kell i Na gyf ontosságu tervek a keresztény kereskedők hitelellátására Japán sajtóvélemény Amerika bekerítő politikájáról