Zalamegyei Ujság, 1941. július-szeptember (24. évfolyam, 147-222. szám)
1941-07-17 / 161. szám
2. ZALAMEG^EI UJSÄG 1941. július 17. Nyilvános távbeszélő állomások Zalaegerszegen A mai idők megkívánják, hogy 'városukban, vagy városi jellegű községekben, ahol clénkebb az ipari és kereskedelmi élet és számos hivatal is működik, egyes pontokon nyilvános távbeszélő állomások áll janak a közönség rendelkezésére. Amikor Miron Lajos postafőnök átvette a zalaegerszegi postahivatal vezetését — emlékezünk, — tervbevette három ilyen állomás felállítását, a terv azonban csak terv maradt, mert a várossal nem sikerült a megegyezés. Később azután, amikor elhárultak az akadályok, annyira elfogytak a készülékek, hogy lehetetlenné Aalt a távbeszélő állomások felállítása. Közben a vasútállomáson mégis sikerült egy állomást létesíteni, ami azonban nem elégíti ki az igényeket. Még legalább két állomásra lenne szükség: egyre a város középpontjában, a Széchenyi-téren, egyre pedig a Rákóczi-utcá- ban. Miron Lajos postafőnök — amint mondotta — állandóan foglalkozik a kérdéssel és reméli, hogy sikerül is a föltétlenül szükséges két állomást felállítani. Egészen természetes, hogy tervének kivitelében a város is minden erejével támogatja. — o — Kedvezően intézik el a vasutasok kéréseit Horthy István államtitkár, a Máv elnöke, válaszolt a Magyar Vasutasok Országos Szövetsége beadványára, amelyben a Máv alkalmazottak különböző időszerű kéréseket terjesztettek elő. Megnyugtatja a Máv elnöke a vasutasokat, hogy a pótlékok visszaállításának ügye tárgyalás alatt áll, s a négy középiskolás tisztviselők nyugdíjazási sérelme ügyében felterjesztést intézett a kereskedelmi miniszterhez. Az évközben megüresedő állások betöltésénél figyelembe veszik az alkalmazottak jogos kívánságait és előmozdítják annak lehetőségét is, hogy magasabb fizetési fokozatokba léphessenek elő. Biztosítják az alkalmazottak elsőrendű közszükségleti cikkekkel való ellátását és szaporítani fogják az uiazószemélyzet részére szolgáló laktanyákat. Mindennapi tanítás a mezőgazdasági népisis ólakban A vallás- és közoktatásügyi miniszter 83.062 szám alatt kiadott rendeletével szeptember 1-től kezdve valamennyi mezőgazdasági népiskola első osztályában, 1942. évi szeptember 1-től kezdve pedig valamennyi mező- gazdasági népiskola II. osztályában is mindennapi tanítás bevezetését rendeli el. Azokban a; mezőgazdasági népiskolákban, amelyeknek I. osztályában már a folyó iskolai évben is mindennapi tanítás folyt, folyó évi szeptember 1-től kezdve a II. osztályban is be kell vezetni a mindennapi tanítást. Abban a községben, amelyben mezőgazda- sági népiskola működik, az iskolafenntartó a népiskola VII. osztályát folyó évi szeptember 1-én csak abban az esetben nyithatja meg, ha a mezőgazdasági népiskola I. osztályába a népiskola VI. osztályát elvégzett gyermekeket nem lehet befogadni. Ne kaszáljuk, hanem kézzel tördeljük a mákot A polgármester figyelmezteti a mák termelő gardákat, hogy az általuk termelt mákot a lehetőség szerint ne kaszálással arassák, hanem a mákgubót kézzel szedjék (tördeljék) és, ^az így kézzel tördelt mákgubót a szártól külön csépeltessék. A cséplés után nyert tiszta mákgubó-töreket, mint a gyógyszerellátáshoz szükséges fontos ipari nyersanyagot saját érdekükben ne dobják el és trágyának se használják fel, hanem gyűjtsék össze és a városi kertészetben jelentsék be, mert az Alkaloida Vegyészeti Gyár fit., illetve annak helyi megbízottja a bejelentett készleteket az alábbi feltételek mellett megvásárolja: A mákgubó-töreknek az Árellenőrzés Országos Kormánybiztosa által meghatározott ára ab feladóállomás vagonba rakva 50 mázsán aluli rakodás esetén méter mázsánkint 9 P, 50 mázsán felüli rakodás esetén pedig mé- termázsánként 10 pengő. Néhány adut mm ember mindennapi életéből Aki megéri a 70 évet, az 25.567 napot élt, vagyis kereken 613.000 órát. Aki naponként hét órát alszik, az életének igen nagy részét alussza át, mert a napi 7 óra egy évben 160 és fél napot tesz ki, ami 70 év alatt 20 évnek és 5 hónapnak felel meg. Ha azt vesszük, hogy ez az idő kárbaveszetí, akkor azt kell mondanunk, hogy nagyon sok idő megy el ilyen ..»hiábavaló« módon. Az persze nem vitás, hogy az alvásra milyen szükség van. Épen úgy szükséges a sé- sétálás, a járkálás is. Aki naponként másfél— 2 órát sétál vagy járkál, aszerint, hogy szórakozásból, vagy muszájból talpal, az naponként átlag hét kilométert tesz meg. A napi hét kilométer havonként már olyan távolságot tesz ki, hogy azzal elmehettünk volna Pesten túl is. Egy év alatt a kilométerek1 száma már 2555-re emelkedik, ötven év alatt pedig 127.750-re. Ez annyit jelent, hogy eny- nyi gyaloglással háromszor körüljárhattuk volna á földtekét az egyenlítőnél és még maradt volna annyi sétálnivajónk, hogy befejezésül elhemettünk volna gyalog az Északi sarkra. Egy cigaretta hossza körülbelül 7 centiméter. Aki naponként 20 cigarettát szív el, az ői-ráta ásznak öi-balionkabátok ői- szöteíek ői -s.abóság TÓTH GYULÁNÁL 1 méter 40 centimétert dohány zott el. Ez egy év alatt 511 méter, 50 év alatt 25 és fél kilométer. Társadalmi életet élő embereknél elkerülhetetlen a kézfogás, napjában többször is. Ha valaki naponként csak hat emberrel fog kezet, a kézfogások száma évente 2190, öt-, ven év alatt 109.500. Ez annyit jelent, hogy életében annyit fogott kezet, mintha Székesfehérvár, Esztergom, V ác és Nagykőrös minden egyes emberével kezet fogott volna, beleétre .természetesen a csecsemőket is. Az emberi haj tíz nap alatt körülbelül 5 millimétert íiő, ami egy év alatt körülbelül 18 centimétert tesz ki. Ha nem kellene a haj kopásával számolni, akkor valaki, aki a haját 70 éven át nem nyírná, 12 méteres-és 60 centiméteres haijal tarthatná a világrekordot, ha ugyan elbírná ezt a súlyt a feje. Ha kinézne a második emeletről az ablakból, akkor hajának utolsó métereit a földszinten fésülhetnék. Aki a második emeleten lakik és naponta kétszer megy fel a lépcsőn, körülbelül 20 métert tesz meg a magasba, ami egy év alatt körülbelül 7300 méter magasságot jelent. Ezzel a magassággal messze maga mögött hagyja a 4800 m. magas Mont Blanc-t, a 6000 méter magas Kilimandzsárót, sőt a Csimborászót is, mert az utóbbinak a magassága is csak 6253 méter. Aki másfél éven át járja a lépcsőket a második emeletig, a megtett magassággal már a sztratoszférában is járna. Aki maga borotválkozik és ezt naponta megteszi 10 perc alatt, egy év alatt összesen 60 óráig volt a saját borbélya. Ha egy borbélysegéd napi munkáját 10 órának vesszük, akkor mindenki, aki maga borotválkozik, az évenként 6 napon át mint borbély dolgozott, ötven év alatt pedig 300 napon át nem volt más, mint egész napon át dolgozó borbély. Aki a sört szereti és megiszik naponta bárom pohárral, az egy év alatt 6 ötvenli- teres éjp egy huszonöt literes bordó tartalmát fogyasztotta el. Negyven év alatt az elfogyasztott, illetve kiürített hordók száma 260 ötvenliteres hordót tesz ki, amit söröskocsira rakva 13 kocsin csak 26 erős ló tud elhúzni. A központi kávéház 2-ig nyitva Az étterem az emeleten 12-ig nyitva