Zalamegyei Ujság, 1941. július-szeptember (24. évfolyam, 147-222. szám)
1941-09-20 / 214. szám
Szegény aggódó szülők! Rázzátok meg jósággal a szoeiális irgalom felétek nyúló segítő kezét. És ti, rabságból visszatért, talán idegen ajkú, de magyarul érző testvéreink, ne szégyelljetek a gyémántcsillogású hálakönnyeket. — Érezzétek meg a magyar szívnek meleg, gondoskodó, értetek dobogását és elszakíthatat- lanul szeressétek ezt az ősi, szentistváni magyar földet, amelyik ápol, amelyiknek a maga szegénységében is van gondja rátok. Szerkesztő Uram! Hasonlattal élek. Amint hűvös őszidőben örül az ember a nap kiragyogásán és jólesőn simogatja a borzongó testet a napsugár, úgy örültünk a jó hírnek, a ÍVármegyei Karitász segítségének. Igaz, könnyebb volt akkor, amikor az anyagbeszerzés nem okozott nehézséget. Amikor cipőre cipőt kaptunk. De most örülnünk kell, hogy a pénzzel segítés lehetővé teszi számunkra a téli akció lebonyolítását. Azt a nehézséget, hogy mindenkinek sok gondot okoz az általános drágaság és, hogy olyan sokszor fordultunk már a legszerényebb viszonyok között élő, irgalmas szivű magyarok segítségéhez, le fogja küzdeni a meggondolás: ma minden terhet vállalni kell! Nem latolgathatjuk az áldozat mértékét! A legmagyarabb munkát ma az végzi, aki féltő, áldozatos szeretettel védi és erősíti, szinte még csirájában a magyar élet fáján feslő bimbókat és szívére öleli dédelgető jósággal mezítlábas kis rongyosainkat. Hiszek a társadalom igaz magyarságában. Hiszek abban, hogy a legsúlyosabb terhek alatt roskadozva sem engedünk elveszni egyetlen gyermeket. Mozduljanak most meg a helyi szervek, az A. C. szociális szakosztályai és a Vármegyei Karitász nemes elgondolása, hathatós segítsége nem lesz gyümölcstelen. Szerkesztő Uram! Mégegyszer hálásan köszönve a jó hirt, munkájára Isten ,áldását kívánja tisztelője, a Göcseji Magyar. Fülöp Jenő repülőhadnagy — hősihalott Hosszú hónapokon át hiába várt levelet az orosz harctéren szolgálatot teljesítő re-j pülőhadnagy fiától, a 21 éves Sándortól, Fülöp Jenő dr. zalaegerszegi ügyvéd és családjai A reménykedést később szorongó érzés váltotta föl: mi sorsa lett a fiatal katonának? A napokban végre válasz jött az elfojtott kérdésre: Július 4-én,tehát közel negyedéve, a szovjetcsapatok ellen indított támadásunk alkalmával Fülöp Sándor gépét több találat érte és az egy falutól húsz kilométernyire lezuhant. Zalaegerszeg hősi halottainak száma Fülöp Jenő repülőhadnaggyal növekedett.... A jóérzésű ukránok repülőgépe mellé a búzatáblában temették el és sírját győzelmese^ előrehaladó csapataink a lakosság bemondása alapján fedezték föl. Kihantolták és egy, orosz fogságból szabadult görögkeleti pap temette el a község temetőjében, katonai pompával. Amikor a fiatal hős emlékének áldozunk, emlékezetünkbe idézzük azt, amiről a mai időkben vajmi keveset hallunk: a hálát. Fülöp Sándor ugyanis a zalaegerszegi gimnázium elvégzése után a Ludovika-akadémiára ment s mint egyik legkiválóbb növendéke, Zala vár^- Zmegye alapítványát élvezte. Egy évvel ezelőtt avatták föl a kassai repülőakadémián s akkor olyan levélben mondott köszönetét a vármegy a támogatásáért, amely nemcsak könnyeket csalt ki a szemekből, de arról győzött meg mindenkit, hogy nem halt még ki a hála a szívekből cs, hogy a finom lelkületű ember nem restel nyilvánosán köszönetét mondani az élvezett jókért. És amit levelében fogadott Fü- löp Sándor, be is váltotta: úgy kívánta a haza, eletet áldozta érte. Könnyek hullanak gyakran az élők, érzők és szenvedők szeméből. Fényes, fehér, meleg könnyek, amelyek ismeretlen mélységek, titkos bánatok, váratlan szerencsétlenségek, fájó csalódások nyomán fakadnak. A könnyek néha eszközök is lehetnek a célhozjutás és a képmutatás ,ritka »mestereinél«, de az apai könnyek, azok sohasem csalnak, azok nyersek, őszinték és égetők ... Érdeklődéssel fordulunk a síró gyermek felé, részvéttel, kíváncsisággal a leány és asz- szony felé, de a könnyező férfi, a zokogó apa, az megrendít. Forró augusztusi délután köny- nyek pörögtek le egy édesapa arcán. Tompa, megrázó, fuldokló zokogás kisérte a kibugy- gyanó, sós könnyeket. Egy férfi sírt!!! Egy apa, aki végigharcolta a világháború száz poklát könnyek nélkül és ma, keservesen vigasztalhatatlan gyötrelemmel ,sír. — Forró, nehéz gyémántok törnek útat a poros, napszámos arcon, hogy medretásva égjenek és könnyítsenek a szerencsétlen férfilélek fölindulásán. Olyan őszinték, olyan nyersek, olyan kimondhatatlanul égetők, olyan végzetesen apaiak ezek a könnyek. Igaz férfikönnyek, amelyek csak az összetört-apák fénytelen szeméből csuroghatnak. Olyan apák szeméből, akik koporsó és virág nélkül, búcsúgöröngy és pap nélkül temetik, gyászolják hősi halált halt gyermeküket. Elsőszülött, 22 éves, szorgalmas, bátor, »a század egyik legderekabb és legjobb harckocsi lövészét« siratja az édesapa. Még nem is élt, amikor áldozat lett. Ö volt a Zala völgye legelső hősihalottja. Fütyörészve, vidáman indult a csatába, még meg is vigasztalta aggódó apját s most a gordijewkai templom- kertben öt tiszt és 26 bajtársával a végső győzelemről álmodik. öregedő, szegény szülők egyetlen reménye volt. Ilundák, rendelésre mérték után. Alakítások, bélelés és gallérozások legolcsóbban ____^ ifj. LUKI SÁNDOR sz ücsmesternél Zalaegerszeg Bethlen Gábor u. 5. Két kezével kereste a zokogó apa hetedmagának a kenyerej s amikor fiú már segíteni tudott volna, akkor: elesett... Ilyenkor igazán »nehéz apának lenni«. De vigasztalódj, könnyező, jó apa, mert ha bánatod mérhetetlen nagy is, fiad a haza áldozatoltárán megdicsőült. A csapás borzasztó, de: Az Ur Illésként elviszi mind, Kiket nagyon sújt és szeret.« Ő mindig azokat veszi el tőlünk, akiket legjobban szeretünk. De ne zokogj tovább bánkódó apa, hanem emelkedj föl, töröld le vérző lelked sajgó könnyeit, keményedjék benned ősmagyar daccá, öntudatos büszkeséggé a fájdalom, hisz férfi és katona vagy s fiad a legdrágábbért: »a hazáért halt meg...«. Zalaszentiván, 1941. szeptember 19. Marton József.
