Zalamegyei Ujság, 1941. január-március (24. évfolyam, 1-73. szám)
1941-01-25 / 20. szám
194;. január 25. ZALAMEGYE1 ÚJSÁG pópának. Hajrá, építsünk másikat. És meg- készült az is. Ilyenformán volt már Bükszádon pópa is, háza is, földje is, temploma is, kettő is ; minden volt, csak görögkeleti hívő nem. A ravasz pópát ez nem hozta zavarba. Jóban volt az oláh jegyzővel és napestig a községházán lebzselt. Ha jött a szegény székely, hogy sok az adó, nem tud fizetni, vagy akármi más baja, panasza volt, a pópa mindjárt ott termett : elintézi ő az adót is, meg a büntetést is, elintéz mindent, — ha a szerencsétlen székely megtagadja hitét és görögkeleti lesz ... És a 3.000 lakosú székely faluban, ahol az első román betörés idején még hírmondója sem volt a görögkeleti szakadtságnak, a 22 esztendős oláh lélektiprás végén már 1000 görögkeleti volt. Persze, ahogy a bécsi döntésnek híre futott, az oláh pópa nyomban megszökött és a hitehagyott szerencsétlen emberek mintha lidércnyomástól szabadultak volna fel, tömegesen jöttek vissza az Egyházba, a hűtlenül elhagyott, megtagadott, de azért mindig szerető édesanya keblére. Szomjazzák az evangéliumot, vágynak az örök szépségek után, de nincsen, aki karácsony éjszakáján kis templomuk oltáránál lehívja közéjük Krisztust, aki az Ö nevében megbocsássa bűneikét és a szelídség, szeretet igéit hirdesse nekik . . . Bár húzott a szívem haza, a 12 éve elhagyott családi otthonba, hogy a szentestét azok körében töítsem, akiket a vérség jogán legjobban szeretek a földön, de lelkemben harsogott a másik pax-ancs is : a megbocsátó Krisztus szeretetével mennem keli a súlyosat vétkezett, de bűnbánatot tartani akaró szegény székely testvéreink közé... Karácsony vigíliáján vad vihar szántott végig az Olt völgyén. A fenékig befagyott folyó jegén, a sziklák, zúgó fenyvesek között a Nemere süvített, hordta a havat és hidege csontvelőkig hatott. Sehol egyetlen élőlény. Talán még a vereget eg erdő vadjai is érezték, hogy szenteste van és vackaikba, barlangjaikba húzódtak. Csak a mi szánunk döcögött a jeges-sziklás úton. Ránkbomlíaz este. Istenem ! Otthon ép ilyenkor szoktuk meggyujtani a karácsonyfa apró, kicsiny, szelídfényű gyertyáit... a jó meleg szobában együtt vannak minden, csak ón hiányzóm... Míg így ábrándozom, gondolkozom, a hegyi út fordulójánál feltűnik a kis székelv falu. Megérkeztünk. A templomban hosszú sorban várnak a könnyesszemű, bűntudattal terhelt székelyek. A gyóntatószék a sekrestyében van. 'Ajtón- ablákon át süvít a vihar, még a gyóntatószékbe is hordja a havat. Mégis mind megbékéli en, boldogan, karácsonyi örömökkel telített szívvel távoznak Krisztus irgalmának, szeretetének csodálatos forrásától, a gyóntatószéktől. Azután szinte végeláthatatlan hosszú sorban új csapatok jönnek. Lázmérőm higanyszála a negyedik nap már a 40 fok felé táncol, mégis mondom : ez volt életem legszebb, legboldogabb karácsonya. * A hivatása magaslatán álió székelyföldi papság hősi époszba illő helytmegállásáról érdekes epizódot hallottam. Egy kis székely faluban még az oláh megszállás a!a-:t ünnepre készültek : keresztelőre. És a katolikus család görögkeleti keresztanyát állított. Mivel az Egyház szándéka a keresztszülőkkel az, hogy a szülők mellett, vagy esetleg helyettük a. keresztapa vagy keresztanya gondoskodjék az újszülött katolikus neveléséről. így tekintve természetes, hogy keresztszülő csak katolikus lehet és, hogy görögkeleti keresztszülőt katolikus pap nem fogadhat el. A mi plébánosunk is határozottan, de udvariasan visszautasította a görögkeleti keresztanyát. Lett erre hadd el hadd I A plébánost a román állam és felekezet elleni izgatásért feljelentették Brassóban. Hétszer rendelték be tárgyalásra. A székely papok általában igen szegények. Legtöbbjük kis faházikóban lakik s olyan is van, akinek 1 hold a javadalma. Méhészkedéssel és a 'hívek adományaiból szerzik meg a betevő falatjukat. OLCSÓBB LETT ü NARANCS Első narancsvagonunk Olaszországból beérkezett. Állandó narancs import, kiváló mi* nőség, szolid kiszolgálás, olcsó árak, hetenként friss áru. Kívánatra azonnal árajánlattal szolgálunk. Az árut hetenként Zalaegerszegre járó autónkkal elküldhetjük. „Hangya“ Kirendeltség Szombathely 2. számú posta. Telefon: 91 Persze utazgatásra nem igen telik. A mi plébánosunk is gyalog vágott neki a 60 kilométeres útnak. Hajnalban indult el és lenyugodott a nap, mire Brassóba ért. És szállásra se lévén pénze, egy falubeli diák ágyában aludt. Másnap helytállt a j*ú'gyaluson és a hegyeken at Lódult vissza, hívei körébe. És ez így ment hétszer. Mindez csak azért, mert teljesítette kötelességét. * Havasok világában, sziklák, magaslatok között ha jár az ember, látja sokszor, hogy a hegyek ormán, viharokkal dacolva, él a fenyő. Pehelyszerű kis magvát valamikor odahord- ta a szél, azután gyökeret vert, belefúrta magát a sziklák réseibe és akárhogy tépi is az elemek vad dühe, nem enged, a hetyén dacosan kitart. A kristályosán tisztalevegőjű havasok sziklabérceinek magányos fenyője jut eszembe, ha a háromszékmegyei Eseteinek ferenceseire gondolok. A protestáns tengerben, közel az oláh határhoz, a keresztény kultúra bástyájaként évszázadokon át dacolt az idő viharával az eseteinek! ferencesek kolostora. Azonban még; az oláh világ első idejében — ki tudja, hogyan — ép Karácsony éjszakáján kigyulladt a templom is, kolostor is. A porig égett minden. Utána csak az üszkös falak mere- deztek az ég felé és beszakadták az ősi boltívek. Csupán a régi konyhaépület maradt annyira épen, hogy bár leégett a teteje, de a boltozat úgy ahogy állott. Az oláhok szemében szálka volt az észtéinek! ferencesek kolostora. S az elemi csapás után ujjongtak : az ősi ferences kolostor helyén milyen nagyszerű helyük lesz majd a görögkeleti kalugyereknek. Már meg is tervezték, hogy — székely közmunkával persze — milyen kolostort és templomot építenek majd nekik. A ferences atyák azonban állták a vártát. A gvárdián, aki korábban a rendi növendékek tanára volt és kitűnő zenész, gyönyörűen illusztrálta a ferences szegénységet és lemondást. Visszamaradt a romok közölt. A régi konyhaépületben húzta meg magát. Az volt szobája, konyhája, hivatala, mindene. És onnét járt ki az egész vármegyébe, hogy a mérhetetlen nyomorban, szörnyű elnyomás alatt élő szegény székelyeket vigasztalja és hitükben erősítse. így ment hat évig. És akkor összeomlott az égett tetejű konyha. Már hajlékuk se volt a ferences atyáknak, ahol fejüket a napi munka után pihenőre hajthatták volna. Foglalkoztak a gondolattal : elhagyják a romokban heverő, ősi hajlékot. A székelyek azonban nem engedték »barátaikat«. Addig instanciáztak, amíg a főeíöljáró oda nem küldött egy lelkes fiatal szerzetest. A szeme csupa tűz. Lelke ég az alkotás vágyától. Ö nekifogott a romok felett újjáÖépítő munkának. Magam láttam : a keze olyan, mint az utolsó napszámosé. De munkájának meg is volt az eredménye. A régi, lozoga katolikus iskolát, amely már az oláhoknak se kellett, helyrehozta és szükség- kápolnának berendezte. Hasonlókép szerény kis hajlékot létesített a régi kolostor romjain a szerzetesek számára. Haranglábra még nem került sor. Azért székely leleményességgel a harangot az udvaron álló kőrisfa ágai közt helyezték el ; ott cseng-bong, onnét hívja a székelyeket Isten dicséretére most is. És a múlt tavasszal az árvíz, az ősszel pe■ dig a földrengés sújtotta őket. De minden j vész, vihar közepette kitartanak. Hősies papság. Volt idő, amikor negyven | katolikus pap volt egyszerre az oláhok börtönében, mégis megalkuvás nélkül szolgál- j tálc szent hitünk és drága hazánk ügyét, j Munkájukat nemrég méltatta Magyaror- j szag miniszterelnöke, amikor megállapította, j hogy elsősorban a hivatása magaslatán álló \ katolikus papság érdeme, hogy Erdély ősi földjén íö?étién magyar lelket talállak fel- ; szabadító honvédcsapataink. P. Kiss Elemér O. F. M. ■ Téli reggel | A tűzhely en meggyújtom a lángot, ! szelíd duruzsolását élvezem, föléje tartom fázó két kezem és az ablakra nézek : vastagon fehérük a jégvirág azon, hogy olvadjon, türelmesen lesem. — Dúdolgaíok magamban csendesei, míg- a íejesiábast hozom elő és kávéiba* tölti be a házai. Valami mélyről fakadó alázat ömlik szívemre, míg dolgozgatok, A házunk alszik. Szerte a városban is sötétek még mind az ablakok. (Most érzem: élek. Most tudóin: csupán az a mienk, amit másoknak adunk. Csak az a jóság, mii önzéspólyába fösvény ujjakkal nem takargatunk, hanem adjuk kitárt kezekkel, szívvel..« Ő, ez az élei !... Élni másokért, nem várva mosolyt, hálát, semmi hért. Szürke, hideg kis hétköznapokban meghúzódni a fészeksarokban, de továbbadni, mit szívem dobog. Másnak adni munkáját két kezemnek, másnak adni mindent, mindent... Ennek árán fogadnak be a boldogok.) — A kútra indulok vízért. Kinn a hó mcgcsikordul gyors lépteim alatt. Felém merednek hideg házfalak, a vödörre ráfagy a kezem. A szomszéd kémény mellett áll a hold, rámbámui arca a sárga, a holt. és míg szívemben az élet dalol, felmosolygok rá szánon, csendesen. íláry Emma,
