Zalamegyei Ujság, 1941. január-március (24. évfolyam, 1-73. szám)

1941-01-25 / 20. szám

194;. január 25. ZALAMEGYE1 ÚJSÁG pópának. Hajrá, építsünk másikat. És meg- készült az is. Ilyenformán volt már Bükszádon pópa is, háza is, földje is, temploma is, kettő is ; minden volt, csak görögkeleti hívő nem. A ravasz pópát ez nem hozta zavarba. Jóban volt az oláh jegyzővel és napes­tig a községházán lebzselt. Ha jött a sze­gény székely, hogy sok az adó, nem tud fizetni, vagy akármi más baja, panasza volt, a pópa mindjárt ott termett : elintézi ő az adót is, meg a büntetést is, elintéz min­dent, — ha a szerencsétlen székely megta­gadja hitét és görögkeleti lesz ... És a 3.000 lakosú székely faluban, ahol az első román betörés idején még hírmon­dója sem volt a görögkeleti szakadtságnak, a 22 esztendős oláh lélektiprás végén már 1000 görögkeleti volt. Persze, ahogy a bé­csi döntésnek híre futott, az oláh pópa nyom­ban megszökött és a hitehagyott szerencsét­len emberek mintha lidércnyomástól szaba­dultak volna fel, tömegesen jöttek vissza az Egyházba, a hűtlenül elhagyott, megtagadott, de azért mindig szerető édesanya keblére. Szomjazzák az evangéliumot, vágynak az örök szépségek után, de nincsen, aki kará­csony éjszakáján kis templomuk oltáránál le­hívja közéjük Krisztust, aki az Ö nevében megbocsássa bűneikét és a szelídség, szere­tet igéit hirdesse nekik . . . Bár húzott a szívem haza, a 12 éve el­hagyott családi otthonba, hogy a szentestét azok körében töítsem, akiket a vérség jo­gán legjobban szeretek a földön, de lelkem­ben harsogott a másik pax-ancs is : a meg­bocsátó Krisztus szeretetével mennem keli a súlyosat vétkezett, de bűnbánatot tartani akaró szegény székely testvéreink közé... Karácsony vigíliáján vad vihar szántott vé­gig az Olt völgyén. A fenékig befagyott folyó jegén, a sziklák, zúgó fenyvesek között a Nemere süvített, hordta a havat és hi­dege csontvelőkig hatott. Sehol egyetlen élő­lény. Talán még a vereget eg erdő vadjai is érezték, hogy szenteste van és vackaikba, barlangjaikba húzódtak. Csak a mi szánunk döcögött a jeges-sziklás úton. Ránkbomlíaz este. Istenem ! Otthon ép ilyenkor szoktuk meggyujtani a karácsonyfa apró, kicsiny, sze­lídfényű gyertyáit... a jó meleg szobában együtt vannak minden, csak ón hiányzóm... Míg így ábrándozom, gondolkozom, a he­gyi út fordulójánál feltűnik a kis székelv falu. Megérkeztünk. A templomban hosszú sorban várnak a könnyesszemű, bűntudattal terhelt székelyek. A gyóntatószék a sekrestyében van. 'Ajtón- ablákon át süvít a vihar, még a gyóntató­székbe is hordja a havat. Mégis mind meg­békéli en, boldogan, karácsonyi örömökkel te­lített szívvel távoznak Krisztus irgalmának, szeretetének csodálatos forrásától, a gyón­tatószéktől. Azután szinte végeláthatatlan hosszú sorban új csapatok jönnek. Lázmé­rőm higanyszála a negyedik nap már a 40 fok felé táncol, mégis mondom : ez volt életem legszebb, legboldogabb karácsonya. * A hivatása magaslatán álió székelyföldi papság hősi époszba illő helytmegállásáról érdekes epizódot hallottam. Egy kis székely faluban még az oláh meg­szállás a!a-:t ünnepre készültek : keresztelőre. És a katolikus család görögkeleti kereszt­anyát állított. Mivel az Egyház szándéka a keresztszülőkkel az, hogy a szülők mellett, vagy esetleg helyettük a. keresztapa vagy ke­resztanya gondoskodjék az újszülött katolikus neveléséről. így tekintve természetes, hogy keresztszülő csak katolikus lehet és, hogy görögkeleti keresztszülőt katolikus pap nem fogadhat el. A mi plébánosunk is határo­zottan, de udvariasan visszautasította a gö­rögkeleti keresztanyát. Lett erre hadd el hadd I A plébánost a román állam és felekezet elleni izgatásért feljelentették Brassóban. Hét­szer rendelték be tárgyalásra. A székely papok általában igen szegények. Legtöbbjük kis faházikóban lakik s olyan is van, akinek 1 hold a javadalma. Méhész­kedéssel és a 'hívek adományaiból szerzik meg a betevő falatjukat. OLCSÓBB LETT ü NARANCS Első narancsvagonunk Olaszországból beér­kezett. Állandó narancs import, kiváló mi* nőség, szolid kiszolgálás, olcsó árak, heten­ként friss áru. Kívánatra azonnal árajánlattal szolgálunk. Az árut hetenként Zalaegerszegre járó au­tónkkal elküldhetjük. „Hangya“ Kirendeltség Szombathely 2. számú posta. Telefon: 91 Persze utazgatásra nem igen telik. A mi plébánosunk is gyalog vágott neki a 60 kilométeres útnak. Hajnalban indult el és lenyugodott a nap, mire Brassóba ért. És szállásra se lévén pénze, egy falubeli diák ágyában aludt. Másnap helytállt a j*ú'gya­luson és a hegyeken at Lódult vissza, hívei körébe. És ez így ment hétszer. Mindez csak azért, mert teljesítette kötelességét. * Havasok világában, sziklák, magaslatok kö­zött ha jár az ember, látja sokszor, hogy a hegyek ormán, viharokkal dacolva, él a fenyő. Pehelyszerű kis magvát valamikor odahord- ta a szél, azután gyökeret vert, belefúrta magát a sziklák réseibe és akárhogy tépi is az elemek vad dühe, nem enged, a hetyén dacosan kitart. A kristályosán tisztalevegőjű havasok szik­labérceinek magányos fenyője jut eszembe, ha a háromszékmegyei Eseteinek ference­seire gondolok. A protestáns tengerben, közel az oláh ha­tárhoz, a keresztény kultúra bástyájaként év­századokon át dacolt az idő viharával az eseteinek! ferencesek kolostora. Azonban még; az oláh világ első idejében — ki tudja, ho­gyan — ép Karácsony éjszakáján kigyulladt a templom is, kolostor is. A porig égett minden. Utána csak az üszkös falak mere- deztek az ég felé és beszakadták az ősi bolt­ívek. Csupán a régi konyhaépület maradt annyira épen, hogy bár leégett a teteje, de a boltozat úgy ahogy állott. Az oláhok szemében szálka volt az ész­téinek! ferencesek kolostora. S az elemi csa­pás után ujjongtak : az ősi ferences kolos­tor helyén milyen nagyszerű helyük lesz majd a görögkeleti kalugyereknek. Már meg is tervezték, hogy — székely közmunkával persze — milyen kolostort és templomot építenek majd nekik. A ferences atyák azonban állták a vártát. A gvárdián, aki korábban a rendi növen­dékek tanára volt és kitűnő zenész, gyönyö­rűen illusztrálta a ferences szegénységet és lemondást. Visszamaradt a romok közölt. A régi konyhaépületben húzta meg magát. Az volt szobája, konyhája, hivatala, mindene. És onnét járt ki az egész vármegyébe, hogy a mérhetetlen nyomorban, szörnyű elnyomás alatt élő szegény székelyeket vigasztalja és hitükben erősítse. így ment hat évig. És akkor összeomlott az égett tetejű kony­ha. Már hajlékuk se volt a ferences atyák­nak, ahol fejüket a napi munka után pi­henőre hajthatták volna. Foglalkoztak a gon­dolattal : elhagyják a romokban heverő, ősi hajlékot. A székelyek azonban nem engedték »ba­rátaikat«. Addig instanciáztak, amíg a főeíöljáró oda nem küldött egy lelkes fiatal szerzetest. A szeme csupa tűz. Lelke ég az alkotás vá­gyától. Ö nekifogott a romok felett újjá­Öépítő munkának. Magam láttam : a keze olyan, mint az utolsó napszámosé. De mun­kájának meg is volt az eredménye. A régi, lozoga katolikus iskolát, amely már az olá­hoknak se kellett, helyrehozta és szükség- kápolnának berendezte. Hasonlókép szerény kis hajlékot létesített a régi kolostor rom­jain a szerzetesek számára. Haranglábra még nem került sor. Azért székely leleményesség­gel a harangot az udvaron álló kőrisfa ágai közt helyezték el ; ott cseng-bong, on­nét hívja a székelyeket Isten dicséretére most is. És a múlt tavasszal az árvíz, az ősszel pe­■ dig a földrengés sújtotta őket. De minden j vész, vihar közepette kitartanak. Hősies papság. Volt idő, amikor negyven | katolikus pap volt egyszerre az oláhok bör­tönében, mégis megalkuvás nélkül szolgál- j tálc szent hitünk és drága hazánk ügyét, j Munkájukat nemrég méltatta Magyaror- j szag miniszterelnöke, amikor megállapította, j hogy elsősorban a hivatása magaslatán álló \ katolikus papság érdeme, hogy Erdély ősi földjén íö?étién magyar lelket talállak fel- ; szabadító honvédcsapataink. P. Kiss Elemér O. F. M. ■ Téli reggel | A tűzhely en meggyújtom a lángot, ! szelíd duruzsolását élvezem, föléje tartom fázó két kezem és az ablakra nézek : vastagon fehérük a jégvirág azon, hogy olvadjon, türelmesen lesem. — Dúdolgaíok magamban csendesei, míg- a íejesiábast hozom elő és kávéiba* tölti be a házai. Valami mélyről fakadó alázat ömlik szívemre, míg dolgozgatok, A házunk alszik. Szerte a városban is sötétek még mind az ablakok. (Most érzem: élek. Most tudóin: csupán az a mienk, amit másoknak adunk. Csak az a jóság, mii önzéspólyába fösvény ujjakkal nem takargatunk, hanem adjuk kitárt kezekkel, szívvel..« Ő, ez az élei !... Élni másokért, nem várva mosolyt, hálát, semmi hért. Szürke, hideg kis hétköznapokban meghúzódni a fészeksarokban, de továbbadni, mit szívem dobog. Másnak adni munkáját két kezemnek, másnak adni mindent, mindent... Ennek árán fogadnak be a boldogok.) — A kútra indulok vízért. Kinn a hó mcgcsikordul gyors lépteim alatt. Felém merednek hideg házfalak, a vödörre ráfagy a kezem. A szomszéd kémény mellett áll a hold, rámbámui arca a sárga, a holt. és míg szívemben az élet dalol, felmosolygok rá szánon, csendesen. íláry Emma,

Next

/
Thumbnails
Contents