Zalamegyei Ujság, 1941. január-március (24. évfolyam, 1-73. szám)
1941-02-01 / 26. szám
5 1941. február 3. ZALA MEGYEI ÚJSÁG A törvény értelmében... Nyolc délután a tűzoltó-torony tövében Szakad a hó es vattás, puha fehérségében eltűnik a tűzoltólaktanya tornya. Élő hóemberként sietünk most ide, gondosan a ka- báízsebben, vagy a muff ban szorongatva a komolyszavii Idézést, a házi légoltalmi őr- ségparancsnokok és helyettesek behívóját az alapkiképzést nyújtó tanfolyamra. Az ajtónál megállunk eg) percre. »Tanterem« hirdeti a felírat és míg olvassuk, a múlt ködük fel emlékezetűnkben. Régi tantermeket látunk, multlmsűlyedt ódon iskolákban és agyonfaragott, kopott padokat. Régen elmúlt órák izgalma zsong szívünkben és felébred ezernyi kedves emlék.. Ilyenfélét gondolhat a nyugalmazott igazgató tanító is, aki itt előttem tűnődve néz a feliratra, aztán mosolyogva teszi kezet a kilincsre. És ilyen emlékezéstől megszépült, mosolygó arccal jönnek sorra, egymásután a »tanulók«. Benn duruzsoló vaskályha melege ölel körül és hangos zsivaj fogad, elhelyezkedés, széktologatás, örömteli felkiáltások. Ismerősök akadnak egymásra és izgatott kíváncsisággal tárgyalják az elkövetkező délutánok programm j át. Aztán egyszerre csend lesz. Mihálovich Géza, a LÉGO csoport alelnöjke lép a dobogóra és iratait a katedrára téve, komolyan néz végig a széksorokon : — A törvény értelmében jöttünk össze, a Légoltalmi Liga házi őrség parancsnokainak kiképzésére, hogyha arra kerülne a sor, városunk és hazánk iránti kötelességei nkel a lehető legjobban teljesíthessük. A falról képek néznek !e ránk, mint valamikor az iskolában. Csak mások egv kicsit. Gázálarcok, robbanóbombák., vadászgépek ... fojtógázak .. Akkor régen az életről meséltek az iskolaterem fali képei. Napfényes falusi tájakat, gazdag mezőket, dicsőséges harcokat vetítettek ámuló gyermekszemeink el. Ezek a képek itt a halálról beszélnek. Lángok csapnak felénk róluk, városok és falvak pirosló pusztulása, otthonok rombadőlése, dobogó szívek elnémulása .. És mégis, hasonlóan a régi iskolához, azért vagyunk itt, mert élni akarunk ! Behúzódom a sarokba és figyelem a tanfolyamtársakat. Körülbelül ötvenen vagyunk a teremben, nagyrészt nők, de elvétve akad néhány férfi is. A robbanóbombák borzasztó erejéről van szó és megdöbbenve figyel mindenki a jövő ■eshetőségeire gondolva. Csak a túlsó oldalon, a fal mellett mered maga elé elmélázva egy gazdaember. Talán azon tűnődik, hogy ha valóság lesz az a sok szörnyűség, amiről itt hallunk, akkor hogyan érik meg a vetés? ... A búzaföldek' békéje, csendje leng körülötte, a hideg, januári délutánban. Persze, akadnak derűs percek is. A tanfolyam harmadik délutánján gyakorlatra kerül a sor. Wejsiczky parancsnok úr vezényszavára az »iskola« kivonul az udvarra es be nem vallott kis drukkal all felkarejban a jelképes, bombától meggyűlt ház körül. Ä parancsnok úr önkéntes jelentkezőt kér, de első felhívása eredménytelen marad. Kicsit riadt, zavartmosolyű arcok fordulnak egymás felé cs mindenki a szomszédjától reméli azt a bátorságot, ami belőle hiányzik. De amikor a karcsú lángnyelvek nyaldosni kezdik az Összetámasztott fahasábokat, izgalomtól pirosarcú leányzó dolgozik a fecskendőnél és békés, Apponyi-utcai úriember irányítja a vízsugarat a tűz felé. Kis sistergés után el is alszik, de kitörő örömünket lehűti a parancsnok úr hangja : ! — Csak azért aludt el, mert már kiégett ... Tovább v onulunk néhány méterrel, egy másik kis máglyarakás elé. Wejsiczky parancsnok úr magasra tartja kezében a bombát. — Termit ! Mivel oltjuk ? ... — Homokkal ! — harsogott kórusban a felelet. Kis sistergés, aztán apró robbanás és ég a máglya. — Lehet oltani! — hangzik a jelszó, de I egy pillanatig dermedt mozdulatlanságban áll j az »iskola«. Aztán a ny. irodafőtiszt úr har- { cias elszántsággal markolja meg a lapátot | és szórja a homokot a falánk lángnyelvek- ) re. Yüikánszerűen löki fel magát újra meg ! újra a tűz és míg lázas izgalommal topo- ! gunk körötte a csikorgóra fagyott havon, 1 háttérben a tányérsapkás, hivatásos tűzoltók szélesen mosolygó ábrázatta! derülnek rajtunk. Keskeny üvegcsék járnak kézről-kézre, hogy mindenki felismerje a különböző gázak jellegzetes szagát. Természetesen ez csak utánzat és semmiféle hatása nincs, de azért akad, aki ettől is retteg és nagy ívben messzetartva magától, adja tovább az üvegcsét. Úgy látszik, nem mindenhol helytálló az igazság, hogy a férfiak bátrak ! Aztán eljött az a nap is, amelyre nyolc délutánon keresztül diákos izgalommal gondoltunk : a vizsga napja. Az udvaron tüzek lobognak, sziréna üvölt, túlbuzgó riasztó üti a jelző vasat és míg si- vító vízsugarakkal munkába lép a tüzoltó- őrs, a mentők peckesen lépkednek a hordágy- gyal a segélyhelynek kinevezett kopár szőlőlugas felé.. . Végül mégegyszer bevonulunk a terembe, j hogy egészen rövid elméleti vizsga után (a ' drukk azonban nagy volt ! átvegyük a bi.zoílEmZEDÉKEK FiLHIJE i EüyEßlöEä ÉLETE fi VALTOZÖ ELET VIHARBAN / ISTEN VELE JANÄR fí-OBEflT Rendezte: 5AM UJQOD GR-EE. ^ ,Ez.ért az alkotásért) érdemes volt af iüa ‘ feltalálni 1* ft^tGARSON 1939 LEGNAGyoeő FflfEDEtcSS i Premier hétfőn az ■ Edisonban (Előadások V*5, Vs7f 9 órakor. l/a5 kor a helyár 20-70 fillér). A „Prolog“-ot elmondja minden előadáson Farkas József III. gim íiazista nylítványt. Aztán a parancsnok hölgyek es urak (elemeit fejjel és megnövekedett önérzettel vonulnak ki a kiskapun... _ — **' A tanfolyam befejeződött, de a munka csak ezután kezdődik. Tovább kell adni azt, amit ezen a nyolc délutánon kaptunk és amit elméletben olyan kitűnően megtanultunk, igyekszünk, — amennyire tőlünk telik — gyakorlatban valóra váltani. A törvény értelmében ... És a szívünk sugallata szerint. H. E. Két asszony A nagy fényes túrakocsi, amely, halk neszszel szelte a végtelen útakat, lassított, majd megállt egy erdőt szegélyező út mellett. Mi történt ? — kérdezte egy hang a kocsi mélyéből. Ugylátszik, egy kis mótorhiba történt, — válaszolt a soffőr s szolgálatkészen leugrott a volán mellől és kinyitotta a nagy kocsi ajtaját. Elsőnek a férj szállt ki a kocsiból, majd az asszonyt segítette ki a puha mélyr ülésekből. Az úton, ahol leszálltak, sehol egy lélek sem volt látható, csak halló távolságra látszott egy magányos, kis ház az erdő szélén, j Az asszony, kinyújtotta a hosszú úttól el- zsibbadt tagjait és mélyet, nagyot lélegzett az aranyló napsütésben. Az erdőből kihallatszott a madarak sokhangú éneke, a harkályok kopogtatása, a kakuk kiáltása és az erdő ezer kis neszecskéje, amely tudatja, hogy ott élet van. Az út másik oldalán nagy búzatáblák terültek el és aranyos ringó kalászai között pipacs és búzavirág pompázott. • Míg a kocsi javítása tartott, az asszony elindult az erdő felé gondolataival és a táj megkapó szépségében gyönyörködött. A nagy csend jóiesően hatott rá és érdeklődéssel nézte az erdő szélén megbújó kis házacskát. A ház lakója is észrevette a közeledő elegáns asszonyt. Az egyik asszony a rozmaringvirágos kertben, a másik a nagyr fényes kocsi hátterében. i Az autó szőke asszonyának a szeme egyetlen pillanatra összevillant az erdőőr fiatal feleségének szemével. Ez az egyetlen pillantás olyan közel hozta egymáshoz a két asz- szonyt, amilyen közel a nagyon kivételes esetek hozzák össze az embereket, hogy rögtön utána nagyon messzire sodródjanak el egymástól. - - »•„: -cn Istenem ! — milyen nagyon is jó lehet ennek a gazdag asszonynak — gondolta magában az erdőőr felesége, övé az egész világ. Pénze van, gazdagsága, autója. Milyen boldog is lehet. De jó is volna cserélni vele és nem itt élni távol a világtól, emberektől. Itt, ahol le kell élnem az egész életemet. Az uramnak télen-nyáron az erdőt kell járnia, hogy itt meghúzódhassunk, ebben a kis házban. Hogy tudnék kacagni és milyen nagyon boldog lennék ennek az asszonynak a helyében. Amíg így gondolkozott, hazatérő ura léptei riasztották fel. A férj halkan belökte a kiskert kapuajtaját. Az asszony, amint meglátta, pillanat alatt elfeledett mindent, sietett mosolygós arccal feléje. Kisgyermekük is hangos szóval hívta az édesapját, közben húzogatva egy nagy kutya bozontos bundáját. ‘ \ Az asszony elvette ura tarisznyáját, másik kezével gyermekét vezette s beléptek a kis ház egyetlen szobájába, amely kívülhagy- ta az idegen asszonyt autójával, gazdagságával együtt. Az autó elegáns, gazdag utasa nem tudta elfeledni a kis ház asszonyának a tekintetét. Milyen jo lehet itt élni — gondolta magában egy ledöntött fatönkön ültében. Ilyen egyszerűen, szegényen. Távol a világtól, emberektől és mindentől. Látta hazajönni az erdőőrt, látta a kis | ház egyszerű, boldog életét, j Istenem, milyen jó is itt. Körülöttem a i nagy erdő, előttem a sárguló búzamező. Itt
