Zalamegyei Ujság, 1941. január-március (24. évfolyam, 1-73. szám)

1941-02-01 / 26. szám

1941. február 1. ZALAME6YEI ÚJSÁG 3 A másfélórás prelekciót nem mondom el, .de rövidé a és velősen íme kivonatolom. Szé­peinek neve — dikciózta Sándor bácsi — a török időkből ered. Mikor Kanizsán még a mostani jó főszolgabíró űr helyett a tö­rök basa székelt és parancsnokiét, a kör­nyék minden mozgó, mozduló, niozMdycM I és mozdulatlan dolgai után adót szedett. Kei- f lett Lellát Irányadót is űzetni. Minden falu ? a szépeit, a legszebbéit a basához küldte. \ A szépetnekick azonban mind valamennyi fa­lun tűi tettek — ők küldték a legszebbeket. Amikor ezek érkezük, a basa környezete, sőt maga a hasa is elragadtatva susogta — szépet neki ? szépet neki ! — Ebből a szc- petnekibŐl lett aztán Szepetnék. Sándor bá- L esi lelke rajta fvía sem hiszem ezt, igaz akkor sem hittem neki. Talán ez volt az egyetlen, amit nem hittem el neki. Mert akkor már találkozásom volt domi- * mis Imre, szépét neki esperes-pléános-ai, aki mégis csak 59- évvel előbb élt. mint a tö­rök basa kezdett volna ülni Kanizsa várá­ban, Hamarosan rájöttem arra is, hogy már 1390-ben is Szépéinek volt a Szépeinek. Ek­kor a veszprémi püspök itteni birtokát cse­rélte el a Kanizsayak egerszegi birtokával, ami által a püspök Egerszeg egyedüli föl­desura lett. — Sőt, már 1333-ban is volt ■ találkozásom vele, amikor a jó szepotneki plébános több márkás jövedelme után fi­zette a pápai tizedet. De még itt sem áll­hattam meg, mert 1184—88-ban meg azt beszélték, hogy János püspök a veszprémi káptalan nagy szegénységét tekintve, 17 már­ka jövedelmet biztosít neki, többek közt a szepetneki egyháztól is egy márkát. Na, ez már jóval a török idők előtt volt. Ezután nem volt más választás, mint is­mét elszégyenkezni Pais profÄszor úrhoz, aki aztán újabb szívességet tett. Meg is fejtette f a nevet — mondván : Szepetnek szintén szláv \ szó és annyit jelent, mint töltés, öntés (öllé- '?■ vény), vagy az itt átmenő út töltése után, vagy a keresztül folyó patak öntése után. r így megoldva a nagy problémát, dominus Imrével folytattuk a csevegést. Leverten pa­naszolta, hogy a török alig két éve gyújtott fel 57 portát, azaz több, mint 100 házat. ‘ Le is ölt sok embert. Most pedig újra ké­szülődik és nincs reménység — elveszett im- [ már minden. Halálra kell készülni, amint a f Szamos mentében naivan, de közvetlenül éne- | kelte meg : Imhol vagyok édes Uram, Istenem, Kész vagyok mindenben Néked engednem, í Szent Nevedért szörnyű halált szenvednem, í Csak az igaz hitben ne hagyj Tőled elesnem! | Ezer öt száz ötvenöt esztendőben, | Ez éneket szerzek Szamos mentében, f Az halálra való készületiben Szepetneki János az Krisztushoz mentében. ? Aztán elváltunk. Tizenöt év múlva láttam. [ újra : megrokkant, faluja elpusztult, népe 1 szétfutott. Alig 10—15 család maradt pász- I torkodása alatt az azelőtti 150—160 vagy f épen több családból. Ki csodálkozhatnék szo­morúságán és levertségén ? Aztán jön a török 100 esztendős uralma, ismételten elpusztul a falu. Még a felsza­badulás is gyászt hoz rá ! 1689-ben újra tel­jesen. elpusztul. Mikor a kamara embere 1693-bán kijön és összeír minden nem lé­tező falut, házat, földet, népet -— szóval a sok semmit — Szepetnek puszta és lakat­lan. A határ értéke 3700—4850—6000 fo­rint. Az egész kanizsai uradalom, amelyhez több, mint 50 falu, köztük Szepetnek is, tartozott, minima 40 ezer, minori 50 ezer és legfeljebb 60 ezer forintra értékeltetett. Szegény báró Gyöngyösi Nagy Ferenc du­nántúli v ícegenerális bizonyára nem tudta ezt, mert minden további, nélkül megvette a kanizsai uradalmat 60 ezer forintért, holott 40-ért is megkapta volna. Na, nem is kí­sérte szerencse ! ügyetlenség megbosszulja magát ! Alig 20 ev múlva már az Inkeyek és Szaparvak. majd a Ratthyányak kezére ke­rült. Szepetnekct különben ez a Gyöngyösi Nagy Ferenc népesítette be 1695-ben. Maguk a sze- petnekiek beszélik el 70 esztendő múlva, amikor Batthyány Lajos, az utolsó nemzeti t : 7 ; hogy amelyik háztartásban kávédaráió van. olt jobb a kávé, mert mindenkor frissen daráit kávéból készíthetik. Sokan rájöttek áronban arra is, hogy mindig előnyös, ha a frissen megőrölt kávé mellett a Icávéíőzés# hzz meghízható és odavaló kávé pótléket is használnak. 1328 óta viseli dobozán a —-Flültttl • kivépótlék a megbízhatóság jelét: a kávé# darálót. Azóta is mindig, mint szemnek és szájnak kedves, igazi érték szerepel ez a gyárt# mány a fogyasztók előtt. És méltán! Sötétebb színt, kiváló ízt és tökéletes finom zamatot ad mindennapi kedves kávéitalunknak a

Next

/
Thumbnails
Contents