Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)
1940-10-19 / 240. szám
6 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1940. október 19. — Zalai tanító sikere. A vasi evangélikus tanítók Szentgotthárdon tartották ezévi őszi közgyűlésüket. A gyűlésre meghívták Mészáros Jenő bocföldei kántortanítót is, hogy előadás keretében ismertesse magaszerkesztette taneszközét. A zalai tanítónak sikere volt, a gyűlés mozgalmat indított, hogy a taneszköz beszerzését kötelezően rendeljék eí. — A zalaegerszegi leventeegyesület választmányának pénteki ülésén hosszasan foglalkoztak a pálya kiépítésének ügyével. Kibővítik a pályát lőtérre! s alkalmassá teszik a futball mellett atlétikára is, Bevezetik a kosárlabdát is. Megalakították a birkózó és műkedvelő szakosztályt. Jegyzőkönyv i köszönetét mondtak Pfend György karnagynak, aki tizenegy éven át nagy buzgalommal vezette a zenekart, de egészségi állapota miatt visszavonni a vezetéstől. Karnaggyá Dómján István tlr.-í választották. — A zsírügy. A polgármester értesülést kapott, bogy a város részére kiutalt 15 métermázsa zsír szállítás alatt van. Előbb a szegényebb munkáscsaládok kapnak zsírt, de jut abból a többi osztályoknak is. A vármegyei közélelmezési hivatal címére 50 métermázsa zsír érkezik, ezt azonban a járások között osztják szét. BUNDÁK rendelésre bis érté kisfáéi legolcsóbban Ifj. Laky Sándor ■söcsmestornéi iké&sülnek Alakításokat vállalok. Zalaegerszeg, Bethlen Gábor-utca 5. Varga Ferenc, 0 zalaegerszegi lakost választották meg óriási szótöbbséggel a székes- fehérvári belvárosi plébánia kántorává. A fiatal kántor az új egyházzenész nemzedék tehetséges tagja, két évvel ezelőtt kitüntetéssel szerezte meg egyházkarnagyi oklevelét a Zeneművészeti Főiskolán. — Törvényszék Keszthelyen. Három napig, október 24-,- 25- es 26-án tárgyal a nagykanizsai törvényszék büntető tanácsa Keszthelyen Téli kabát-Áruházból Mi kell feleségemnek ? Schiitz-Áruházból Újdonságok. Wass : Csaba. Karácsony : Utazás a szürke folyón. Karfel: Az elsikkasztott mennyország Dme : Az egyiptomi nyaklánc. Eberhart : A szürke selyemkendő. Törökné : A várkastély vendége. Havi előfizetési díj 1.20 P. Jókarban levő fedeles és egy Esterházy-ko- csi eladó Báosay kocsigyártónál Zalaegerszeg. Eladó két lakásból álló új ház gyümölcsös kerttel. Érdeklődni lehet Kiss asztalosnál, Jó- kai-utca 38. Zalaegerszeg. ZALAMEGYEI ÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: Herboly Ferenc Felelős kiadó: Gaál István Kiadja a „Zrínyi" Nyomdaipar és Könyvkereskedés Rt. Zalaegerszeg €$iím~SzinfÍáz Jövő héten érkezik a színház — Jótékonycélú előadás a zárdában. A Notre Dame zárda elemi és gyakorló iskolái vasárnap, folyó hó 20-án délután 5 órai kezdettel jótékonycélú előadást rendeznek. Színre kerül: 1. Bál tündérországban mesejáték egy felvonásban és 2. A vak Ágnes, színmű 5 felvonásban. Felvonások között zongorajáték ésszaKaíolikus nőket és férfiakat alkalmazunk fixszel és jutalékkal. Jelentkezni lehet : Dokién Józsefnél, gróf Batthyány Lajos-utca 33. sz. Zalaegerszeg. — A Film, Színház, Irodalom eheti száma szenzációs képanyagával keltett méltó feltűnést. Az érdekesebbnél érdekesebb cikkek, színházi és filmeseménvekről írott beszámolók és nívós szépirodalmi rész egészíti ki a lapot. Kapható mindenütt, ára 30 fillér. ZALAEGERSZEGI KÖLGSONEÖNYVTÁR LORD ROTHERMERE-UTCA 5. Gaieíía Ferenc stagione-társulata október 25-én kezdi el zalaegerszegi előadásait. Az első hét műsora a következő : Október 25-én Sárgarigófészek. Október 26- án Sárgarigófészek. Október 27-én délután 4 órakor Sárgarigófészek. Október 27-én este Sárgarigófészek. Október 28-án Cigányprímás. (Ketten egy jeggyel.) Október 29-én Feleség. Október 30-án Pusztai szerenád. Moziműsor: Jávor, Turay Ida, Páger, együtt játszanak a »Jöjjön elsején« filmváltozatában. Amerikában volt eddig divatban olyan filmek készítése, amelyben több sztár szerepelhetett együtt. A magyar filmgyártásban rendesen megelégedtek egy-két olyan névvel, amely azután a neonreklámokon csillogtatva, megtölti publikummal a nézőteret. A Jöjjön elsején« filmváltozata talán az első olyan magyar produkció, amely a sztárok egész sorát vonultatja fel. Turay Ida, Jávor Pál, és Páger Antal eddig még soha nem játszott j együtt, most a »Jöjjön elsején«-ben találkoznak. S mellettük még ott szerepel Rózsa- \ hegyi Kálmán és Sulyok Mária is. A filmet vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor, hétfőn fél 5, fél 7 és fél 9 órakor játsza az Edison mozi. (Vasárnap 3-kor és hétfőn fél 5-kor a helyár 20—70 fillér. — »Színigazgató« a hűvösön. Fáin János 29. éves hatvani születésű vándorszínész, a nyáron és az ősszel bejárta egész Zala megyét és a korcsmákban mindenütt mint vagyonos színigazgató mutatkozott be. A korcsmárosok- nak azt mondta, hogy társulatával hamarosan a faluba érkezik hosszabb szereplésre. Napokat töltött így a korcsmákban, evett-ivott és néhol előlegeket is csikart ki bérletjegyekre. Szélhámoskodása végül kiderült és több helyről feljelentették a csendőrségen. Hosszas nyomozás után pénteken délután Söj- törön elfogták és átadták a zalaegerszegi járásbíróságnak. A járásbíróság azonban bűntettet látott fennforogni és az ügyet áttette a kir. ügyészségre. Itt letartóztatásba helyezték a furfangos vándorszínészt. Mi kell a leányomnak Kelengye vászon a Schiitz-Áruházból Nyomatott a könyvnyomtatás 500- évében is »Zrínyi« Nyomdaipar Rt. gépein. Zalaegerszeg,Széchenyi-tér 4. Nyomdavezető : Gaál István.