Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)
1940-10-12 / 234. szám
XXITI. évfolyam. 234. szám. Ara 8 fiilép 1940. október 12. SZOMBAT. 7A LA/tEGYt I Megjelenik hétköznaponként délután- Szerkesztőség és kiadóhivatal : Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4- Telefon 128. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő : ACSÁDY KÁROLY Előfizetés : egy hóra 1-50, negyedévre 4 R, Hirdetések díjszabás szerint. Postatakarékpénztári csekkszámla : 49 368. Cimkórság H magyar kormány német-olasz közbenjárást kér az elmérgesedett román ügyben (A. K.j Valamelyik este egy divatos regény került a kezembe. Amint kinyitom a könyvet, rögtön az első oldalon ez a szörnyű mondat ötlik a szemembe: »Csak egyszerű munkásember volt.« Nyomban a falhoz vágtam a vaskos kötetet, még talán most is a padlón hever, ha azóta el nem takarították. Mert hiszen mit mondhat az olyan író, aki az idézett sort nem restelte leírni, mit tudjon a szerencsétlen életről, halálról, művészetről, ha a munkásember »csak« neki. Valószinüleg grófnál kezdi az élőket jelentősnek látni, a többi quantité négligable, holmi szükséges rossz legfeljebb. Igen könnyű volt elbánni az ilyen »író«-val, azonban embertársaim nagv részét mégsem csaphatom egyszerűen a falhoz. A társadalomnak, különösen a magyar társadalomnak azt a nem jelexrtéktelen részét, amely szintén hajlandó a dolgozó, kérgestenyerű embereket hol ki nem mondott, hol gorombán odavetett »csak«-kai elkülöníteni a »jobb társaság«-tói, nem lehet ilyen egyszerűen elintézni. Valami elmét rothasztó járvány dűl hazánkban, veszedelmesebb a koleránál, mert nemcsak egyes falvakat vagy városokat fertőz meg, hanem az egész országot, öreget és fiatalt, férfit és asszonyt egyaránt. Valami jellegzetesen magyar elkülönülés tapasztalható a Kárpátok medencéjében. Ellentétben a nyugati szokásokkal, nálunk mindenki külön asztalhoz űl a vendéglőben, mindenki előkelő magányban szeret trónolni a sétakerti pádon, a vonaton vagv bárhol, ahol emberek egymásra találhatnának. Az űtkaparók pallérja sietve megkaparintott magának valami hangzatos címet és soha többé szóba nem áll munkástestvéreivel. Sehol a világon annyi nagyságos és méltóságos ár nincsen, mint nálunk. Valósággal cím-eldorádó vagyunk. A »méltóságos« megszólítás amilyen jól illik államtitkárokhoz, tudós professzorokhoz, főpapokhoz és tábornokokhoz, éppen olyan nevetséges, amikor minden harmadik fiskálisra ráhúzzák, minden kövérre hízott bankemberre és kiérdemesült polgármesterre rákenik, mint valami vigaszdíjat, inkább számításból vagy szánalomból, mint tiszteletből. Egyik székelyföldi városkában mondotta valamelyik őszinte szónok a bevonuló honvédeknek: »Csak arra vigyázzanak, forrón szeretett testvérek, nehogy bejöjjenek ide a sokféle címek, rangok és titulusok. Mi, székelyek, valamennyien nemesek vagyunk, de a mi nemességünket nem osztják széjjel henye titulusokkal és külsőségekkel. Ne engedjék meg az urak, hogy ezután megoszoljunk.« Az új Magyarország fiai mind ugyanezt kell, hogy elmondhassák, ha valaki kérdezi. Nemcsak a székelyek, de az egész magyarság nemes emberekből áll, dolgozókból és harcosokból, nem pedig hiú vén bolondokból és nagy urat majmoló szegénylegényekből, akik ostobaságukban kasztokra bontják fel a nemzet egységét. Elég volt abból a régi főszolgabiró-tipusból, amely azt képzelte, hogy az istenadta nép őérette van. A mai megyei tisztviselők, hála Istennek, leg- nagyobbrészben már más fából vannak faragva. Tudják, hogy éppen úgy a munka az osztályrészük, mint a mérnöknek vagy orvosnak. Anyaguk a tulajdon vérük, a magyar nép. A dolgozó milliók is lassan tudatában vannak már, hogy főispán és alispán azért van a világon, hogy az ő életük rendjét és kényelmét A magyar kormány emlékiratot kapott kézhez a budapesti román delegáció vezetőjétől, amelyben Pop Valér követ azt ajánlja, hogv vegyes magyar-román bizottságok vizsgálják ki a magyar és román kisebbségek sérelmeit. A magyar kormány 22 éves tapasztalatai alapján ilyen bizottsági eljárástól eredményt nem vár, sőt attól tart, hogy az csak incidenseknek lehet forrása. Ezért a bécsi döntőbírósági egyetemi ifjúság tüntetése Nagyszabású tüntetést rendezett a magyar egyetemi ifjúság tegnap az egyetemi Trefort- kertben. A hazafias tüntetésre a Romániában maradt magyar tízezrek üldöztetése, sanyargatása, embertelen bántalmazása és kiüldöztetése adott alkalmat. A tiltakozó gyűlésre feg^’címezett rendben, A Popolo di Roma bukaresti tudósítójának értesülése szerint a bukaresti angol követség tagjai teljesen készen állanak a román főváros elhagyására. A jelek szerint a bukaresti angol követség tagjai Isztambulba utaznak. Bukarestben úgv tudják, hogy angol részről szolgálja és a becsületes embernek semmi oka sincs félni, ha ilyen főtisztviselő elé kerül. Nem okvetlenül szükséges »megilletődöttnek« lennie, nem muszáj földig hajolnia, elég, ha tisztességtudóan köszön, bátran a szemébe nézhet bárkinek és hangosan felelhet, ha kérdezik. Szóval vége van a tenyésztett szolgalelkü- ségnek, ugyanabba a lomtárba fog kerülni, ahová a ripőkség, a basáskodás és mind »a hivatalnak packázásai«. A már derengő új világban a teremtő fegyelem nem tűr uraskodást, nem tör pórias alattomosságot sem. A vezető irányít s a munkás engedelmeskedik. Kevesebb lesz ugyan a »nagyságos«, »méltóságos« és »kegyelmes« cim, de annál többen érezni fogják, hogv munkájukat méltányolják és az illő fizetésen túl is megbecsülik személyüket. Az az elv, hogv a cím nem kerül az államnak pénzébe, megdőlt. Mert ha fizetést nem is kell adni vele, de tűrni kell helyette olyan áfiumot, amely lassan a nemzet erkölcsi alapját kezdi ki. Nemcsak az alkohol butit és öl, de a hiúság túlságosan szabadjára engedett ördöge is. Azonkívül a címkórság akár mennyire »Morbus Hungaricus«, mégsem magyar eredetű betegség. Ezt bizonyítja a különféle címek és rangok idegen neve és képzése is. A »főtisztelendő« cim például egyenesen sérti a magyar fület. Az igen szép »tisztelendő atya« az idők folyamán valahogyan főtisztelendővé változott. Holott azontúl, hogv valakit tisztelünk, legfeljebb' nagyon tisztelhetjük, de »főtisztelni« bajos dolog. Hova-tovább nálunk mindenki »fő« lesz: főtanácsos, főintéző, főorvos, főmérnök, főszemlész, főpincér, főszakács, főügyész, főcsővezeíő, főellenóT, sőt főigazgató ítélet alapján felhívta a két nagyhatalom figyelmét a mindinkább clmérgesedő helyzetre és rámutatva arra, hogv ezt a helyzetet milyen okok idézték elő, a két nagyhatalom köz- benjárátás kérte. A magyar kormány reméli* hogv a normális állapotok mielőbb helyre fognak állíttatni a két szomszédállam között, amely célt Magyarország sohasem tévesztette szem elől. nemzetiszínű zászlók alatt vonult fel az egyetemi ifjúság, a Pázmány Péter Tudományegyetem és a Műegyetem hallgatói. Több, mint 3000 diák szorongott a Trefort-k'ertben. A felvonuló csoportok táblákat vittek, amelyeken a következő felírásokat lehetett látni: »Mindent felírunk !« — »Románia felelni fog!«] — »Megtorlást a kiontott magyar vérért!« nem tartják kielégítőnek azt a választ, amelyet a román kormány az angol kérdésekre adott. Minden jel arra mutat Bukarestben, hogv ,az angol-román diplomáciai kapcsolatok megszüntetése órák kérdése. Az iratok elégetését már megkezdték. és a többi a végtelenségig. Nagyon kilóg belőlük az »ober« lólába. De a többi polgári] címekkel még furcsább dolgok történtek, értéküket, sőt értelmüket vesztették. Ma már egyenesen sértő, ha valakit, kabátos embert, tekintetesnek címeznek, holott a régi magyar világban micsoda rangot jelentett ez a szép. szó... Istennek hála, hogy az új magyar nemzedék már kezd kilábalni ebből a csúf betegségből. Meg fogjuk adni az Istennek, ami az Istené s a császárnak, ami a császáré. De nem tesszük nevetségessé a császárt azzal, hogy a csak neki járó megkülönböztetett tiszteletünket de- jűre-borura osztogatjuk, boldog-boldogtalannak, akár azért, mert pókhasat eresztett és megkopaszodott egy székben, akár azért, mert esetleg pártkasszákba dobálja a pénzét. Címekben kifejezett hódolatunk csak az igazi államférfiaké, kiváló tanároké, főpapoké és nagv katonáké lehet, ezek pedig, sajnos, nem minden bokorban teremnek még Magyarországon sem. A »csak egyszerű munkásember volt«; kezdetű regények pedig mind oda fognak' kerülni, ahová valók: a szemétbe. Az, hogy, becsületes munkásember valaki, többet fog érni a belügyminiszter nemességet igazoló okmányánál, mert hiszen az végre is valóban csak azt jelenti, hogv illető ősei derék magyarok voltak. Aki azonban egy életen át fegyelmezetten dolgozik családjáért, hazájáért, az nem a régen elműlt időket idézi, hanem a jelent kovácsolja és a jövőt építi, akárcsak egy jottányival is. Az büszkén elmondhatja, hogv becsületes, munkás magyar s több nem lehet senki. > Megszűnik az angol-román diplomáciai viszony
