Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)

1940-10-12 / 234. szám

ZAL’AMEGYEI ÚJSÁG

1940. október 12.

Levél a szerkesztőhöz

A „Tájhazá'-ról s a vidéki sajtó feladatáról

Kedves Barátom, amikor leszerelés után hazatértem, örömmel pillantottam me# asztalomon messziről jött, derűs levelezőlapodat Ugyanis szülővármegyémból érkézéit, bálából

• míg végigfutottam rajta, képzeletben mar a magyar tenger környékén jártam... Balaton- szentgyörgyöt elhagyva, a robogo vonatról megilletődve lestem a régi táját, a nedves őszi legelőket, fasorokat, kanyargó utakat, elsuhanó csordát, hidakat... Nekem mar a va- j lóságban nem is kell erre utaznom, annyira bennem él a táj képe, »végzetes ismerősseggel« szól hozzám s szívemben muzsikál tiszta hangja. Ez az én hazám — szoktam sóhajtani mindannyiszor, amikor a déli vasúton Somogy és Zala határán elterülő berekvidékhez értem. Észak-déli irányú — Cholnoky szerint _ szélbarázdák s velük' párhuzamosan haladó, hosszú dombhátak világa ez. A szülőföldem. v r ' „

Mint a hullámgyűrű a vízbedobott ko körül, úgy tágul, szélesedik az ember hazafo- galma. Az első hazaszemléletünk tárgya kétségtelenül a föld, az anyaföld, — ahonnan felsarjad és ahová visszahanyatlik az élet. Személyes kapcsolatban vagyunk vele születésünktől fogva ; ősi rög, termőtalaj, munkaterület, bölcső és temető.

Mi is a »haza« ?

Egv régi vers szakaszai merülnek fel bennem : Tóth Kálmán felesége, Majthényi Flóra írta. Kissé érzelmes, de megható sorokban felel meg a kérdésre :

»Minden, amit a szem belát,

Itt e föld, mely kenyeret ád,

E folyók tele halakkal,

E szőlőhegyek falvakkal:

Ez a haza!

Amerre a hegylánc kéklik,

Merre a berek sötétlik,

Merre a róna kanyarul,

Merre az égbolt leborul :

Ez a haza !«. (Mi a haza ?)

A régi Babits Mihályra emlékezem, aki a Károlyi-forradalom alatt ezt írta :

»... Nem a föld a haza, a föld csupán lakhely, üzlet és gazdaság ... «

»... Nem a föld a haza és nem szabad abba a tévedésbe esnünk, amibe a régimódi hazafiak estek, akik ezrével áldozták föl a szent magyar életeket a területért, az élettelen földért !«

Ezzel a defetizmussal vélte szolgálni költőnk a »hazafiság«-gal — a nemzettel — szemben az »Emberiség«-et. Az egyébként kiváló Babits (valóban büszkesége irodalmunknak] az°ta bizonyára megbánta eltévelyedését; bőséges ideje és tapasztalata volt rájönni, hogv a nehéz, ősi föld, az apák röggé elomló teste nem »csupán lakhely, üzlet és gazdaság«, hanem haza is !

De ha már itt tartunk, engedd meg, Kedves Barátom, hogy megidézzem még a fiatalabb s ugyancsak tehetséges Szabó Lőrincet : Barázdái úgv kanyarogtak életem körül távoli gyűrűkben, mint egy óriás agy fekete tekervényei; feketén dolgozott köröttem, hogv legyen arany és gyümölcs : egyik hazám fekete volt : a föld volt ő, a fekete föld.«

* ..i»w , . (-Á sokféle hazáról.')

»A szülőföld ismerete nélkül nincs hazasze- olvasom Komáromi János egyik levelében. lehat, hogy visszatérjek kezdő so- raimhoz, az elsődleges hazafogalmunk a »szülőföld«-hoz kapcsolódik. »Ez a haza!« A szű- kebb haza.

Az ember a falujából, városából belenő valamely — mondjuk földrajzi értelemben vett — »táj«-ba, a tájból a nemzetbe. Amikor belső viszonyba jutunk az illető vidékkel, már csak azért is, merít az ember mind a természeti mind pedig a kultúrkörnyezet alakító hatásának ki van téve, — a táj hazává lesz bennünk,

s ez a »tájliaza«. Kifejezőnek tartom e szót, bár első hallásra talán szokatlanul hangzik'. A magyarság sorsproblémáit kutató egyik folyóiratban (»Tanú«, 1935. I.) akadtam ra, s azóta tudományos irodalmunkban is találkoztam vele Késői társa dédapáink szóalkotásainak (tájszó, tájkép, tájrajz stb.), amelyek már, hogy irodalomtörténeti korszakra utaljak, a praero- mantika tájszemléletéből fakadtak. Németh László az alábbiakban írja körül a tájhaza fogalmát :

»Katonai, gazdasági, művelődési és egészségügyi intézmények rákényszerítik egymást, hogv párhuzamosan alakuljanak azzal, hogv a föld úi megszállására, minőségtermelés bevezetésére neveljük az embereket,, a tái visz- szahat a megszállókra s magához idomítja az intézményeket. Tájnak és intézményeknek ez a kölcsönhatásokkal összetartott egysége : a tájhaza. Mekkora legyen ez a tájhaza ? Ez elsősorban földrajzi kérdés. A tájhaza akkora, amekkora a táj. Talaj, növényzet, nép, kultúra sajátságai, ha nem is éles határral, de érezhető gócok körül rendeződnek... A földrajztudósok dolga, hogy e tájak világos térképét elkészítsék. De a tájhaza határát nemcsak földrajzi tényezők szabják meg : lélektaniak is. A tájhaza valóságos, szívvel szá- montartható, szemmel bejárható egység, amelyen az ember valóban otthonos.«

Ha Teleki Pál gróf munkáit tanulmányozzuk, beszédeit hallgatjuk', sajátos, földrajztudósra jellemző szemléleti móddal, sőt világnézettel találkozunk : »Ha vannak is törvény- szerűségek a föld felszíni életében, s az ember életében a földön, amelyek korlátái közt történnek a dolgok, a történés maga mindig egyéni —- nagyban és kicsinyben — a világ- egyetemben, a foltí életében és a legkisebb jelenségekben egyaránt.« Az »egyéni«, az »individuális« — Teleki szerint — földrajzban a táj képében jelenik' meg.

A földrajzi táj sajátosan egyéni arca a természetnek. Egyszeri alakulat, amely más tájaktól különbözik. Az együttható s összeműködő természeti és kultúrális tényezőknek a differenciálódását jelenti, de egyben összefoglalása is a térben és időben — mennviségileg és minőségileg — változó táj jelenségeknek. Az ember a táj életében jelentős változásokat hoz létre, viszont nem vonhatja ki magát a hatása alól sem. Épen ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül a táj és ember kölcsönviszonyát,; »együttélésének dinamizmusát«.

Szellemi megelevenedést szeretnék a vidéken, amely elsősorban a táj kutatásában és ismertetésében nyilvánulna meg. E téren nagy feladat vár a helyi sajtóorgánumokra.

Alapvetően fontos, hogy tisztában legyünk a tájhazánkra vonatkozó forrásirodalommal. Itt természetesen nemcsak a helytörténeti munkákra gondolok (valamikor ez volt minden !), hanem természettudományos művekre is. A forrásanyagot aztán kibővítjük közvetlen tapasztalatainkkal, helyi kutatásokkal, gyűjtésekkel. Szintétikus táj ismeretre van szükség ! Ismernünk kell például a vidék geológiai múltját és földrajzát, hogy helyesen értékelhessük a történelmi adatokat, megértsük a táj települési viszonyait, a népesség változásait, a gazdasági és kultúrális életet stb.

Mind az iskolai és levente-oktatásunk folyamán, mind pedig a népművelés területén állandóan tapasztaljuk, hogy mindjárt megnyílnak a fülek és szívek, ha a szülőföld (lakóhely) viszonyairól, a táj múltjáról, hadtörténetéről beszélünk. Adva van tehát az út, amelyen haladnunk kell. Induljunk ki a szűkebB környezetből ; alkalmazzuk tudatosan és fokozottan a bev ált pedagógiai elvet : közeliről megyünk a távolabbira, ismerttől az ismeretlenre.

A tájszempontok alkalmazása az iskolai oktató-nevelő munka terén gazdag lehetőségeket rejt magában. Elsősorban módszertani koncentráló elv. A tájkutatásból eredő adatok' gyakorlatilag hasznos ismeretek, s a külső szemléltetést szolgálják. IIa pedig a tanulók" megérzik, átélik a táj életfolyamatát, a tájban megnyilvánuló erők együttműködését, a né- piség-földség funkcióját, a térben és időben lezajló magyar történelmet : eljutottunk a belső szemléltetéshez. A tájtartalom megfigyelése, bizonyos tájjelenségek közötti kapcsolatok létesítése stb. a munkáltató oktatás elvét szolgálja.

A haza sorsát nem érzékeltethetjük fel nem fogott, üres szólamokkal. A tájnak, mint életegységnek a tárgyalása, megismertetése és megszerettetése 1 égvén eszköze és középpontja a hazafias nevelésünknek. Ez biztosítja az élettel való egészséges kapcsolatot ; a »rész«; eleven lüktetését érezzük, amely a nagy haza vérkörébe kapcsolódik.

Lelke van minden tájnak", s ezt megéreztetni nemcsak az iskolai, hanem a társadalmi nevelésnek, — tehát a vidéki sajtónak is, — egyik elsőrangú kötelessége.

A régi barátsággal köszönt :

Marton László.

Szily püspök Zalában

Mária Terézia királynő 1777-ben alapította a szombathelyi püspökséget. Az új egyházmegyéhez egész Vas megye, Zalából pedig az Eger- sze£—Nagykanizsa vonaltól nyugatra és a Murától északra elterülő rész került. A zalai területnek egyharmad (az északi) része azelőtt a veszprémi, a déli, kétharmad-része pedig a zágrábi püspökséghez tartozott. Már III. Károly király (1711—1740) akart Szombathelyen püspökséget alapítani, azonban akkor főleg a zágrábi püspök ellenállásán megakadt. (V. ö. : Géfin A szombathelyi egyhin. tört. I. 20. és Salacz: A Cassa Parochorum tört.)

Szombathely első püspöke Szily János (élt 1^35—1799) győri kanonok lett. ö első teendőjét abban látta, hogv egyházmegyéjét minél előbb megismerje. Gyönyörű levélben Írja meg G 78. január 17-én a zalaegerszegi és alsó- lendvai espereseknek : »Ugv velem, hogv a pásztori őrködésemnek legelső tisztje cgyház- megyém kánoni meglátogatása.« Közli velük" egyúttal, hogy már tavasszal Zalába jön, a ple- baniákat megvizsgálja és a híveket megbér- malja, A zalai földesurakat is felkeresi levél- ben C9 kéri őket, hogv »mivel az igaz hit elő- vitelcbén az egyházi és világi embereknek ösz- sze kell fogni...« a bérmálás napján a tempóm >an jelenjenek meg. (E levelek a szombathelyi püspöki lvt-ban. Szily naplója c. irat- kötegben.)

Szily János aztán a tavasz nyíltával megkezdte a bérmákörútját, meglátogatva olvan helyeket is, hol előtte talán még sohasem járt püspök. Május 1-én Szécsiszigeícn bérmált, aztán Lenti, Csesztreg, Szentgyörgyv ölgye, majd a vend plébániák kerültek sorra. Innen Alsólendván, Kerkaszentmiklóson át Szepet- nekig, onnan Pákáig ment, hol május 31-én be is fejezte a tavaszi körutat.

Augusztus 17-én pedig Saíomváron kezdve, a zalaegerszegi esperesi kerület 11 plébániáját látogatta meg, majd innen Vasmegyébe inegv bérmálni. Itt Zalában több mint 3ÖÖ km-t kocsizott, ami éppen nem megvetendő teljesítmény, ismerve szép megyénk akkori vendégmarasztaló útjait.

A püspöki látogatásról minden plébánián jegyzőkönyvet vettek fel, amibe a plébánia minden dolgát felvették. A kánoni látogatásról ezeket a jegyzőkönyveket ma Visitatio Ca- nonica-nak nevezzük. E területről ilvcn jegyzőkönyvet mar 1333-ban (Tkalcíc: Mon. Hist. Ep. Zagr. II. 95.), 1501-ben (Starine: IV. 225— 273 és 1550-ben (Egyh. tört. Emi. a magyar hitújítás korából V. 459.) is Írtak. A 27 jegv- zőkönyvet (ennyit vettek fel, mert akkor e területen ennyi plébánia volt) a szombathelyi püspöki levéltárban őrzik. Az egész 3 kötetben összesen 831 nagv ívalakú lap.

E jegyzőkönyvek tele vannak érdekesebbnél