Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)
1940-12-31 / 298. szám
úlapi 1DÖJÓSLÁS : Élénk nyugati, északnyugati szel, több helyen havazás. A hőmérséklet ma már \ atószínűen csökken. _ Lapunk legközelebbi száma újév ünnepe miatt csütörtökön a rendes időben jelenik meg. — Előfizetőinknek, hirdetőinknek és olvasóinknak boldog újévet kíván a szerkesztőség és kiadóhivatal. — Serédi Jusztínián dr. bíboros herceg- prímás Szilveszter estére hálaadást rendelt cl az országgyarapodásért. — Kinevezések. A Máv igazgatósága Háry Elemér tapolcai intézőt főintézővé, Szeleesé- nyi István tisztet főtisztté, Keveházy Zoltán gyakornokot tisztté nevezte ki. Büki Lajos zalaegerszegi rendőrkapitánysági díjnokot Budapest székesfővároshoz kezelőnek nevezték ki. — Egy tanító ünneplése. Czapik Gyula dr. veszprémi uiegyéspüspök Sági Kálmán mind- szentkáliai r. k. kántortanítót a népnevelés terén szerzett érdemeinek elismeréséül az igazgatói címmel tüntette ki. A kinevezési okirat átadása bensőséges ünnepség keretében történt a mindszentkállai Ifjúsági Egyesületben. — Népművelő előadások voltak vasárnap a nagykanizsai járásban. Nagykanizsáról Orbán József hittanár Muraker.esztúron, Fitye- házán Filó Ferenc áll. el. isk. igazgató, Koi- látszegen Ketting Ferenc polgári iskolai tanár tartott előadást. A derék horváíajkú lakosság a községi vezetőkkel együtt hálás köszönetét mondott áz előadóknak. — Búcsúztunk ma a perectől meg a kiflitől, mert a lisztrendelet értelmében újév után a pékek már csak vizes zsemlyét süthetnek. Most tehát nélkülöznünk kell a jó ropogós perecet és kiflit, de reméljük, hogy még lesz szerencsénk a két eltűnt süteményhez. — A vagy on válteág búza árát a pénzügyminiszter január hónapra szóló érvénnyel 23.80 pengőben állapította meg. — Honvédelmi kihágás miatt a törvényszék jogerősen 7 napi fogházra ítélte Farkas István szentmihályfai napszámost. Farkas ugyanis a nyáron engedély nélkül munkára ment Németországba. — Tiszteleítel értesítjük a t. közönséget, hogy a Nagykanizsa—Zalaegerszeg közötti »Mateosz« teherszállítást 1941. január 1-ével ideiglenesen beszüntettük. — Mateosz nagykanizsai teherautó fuvarozási vállalat vezetősége. — A Magyar Szárnyak repülésügyi folyóirat karácsonyi számának vezércikkét Já- nosy István főszerkesztő írta. A Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap munkásságáról vitéz Horthy István elnök, vitéz Laborczfy Rezső repülőezredes, vitéz Bánfaivy István vezérkari ezredes, Ember Sándor dr. .ország- gyűlési képviselő és Ojtozy Ernő repülőőrnagy nyilatkozik. A légikrónikáról és a va- dászrepülők munkájáról Bisits Tibor repülőőrnagy írt. Nagyon érdekes még vitéz nemes Grosschmied István, Szegheő István miniszteri tanácsos, Korbuly László igazgató, Rencze István alezredes, Udvardy Jenő repülőszázados, Tóth Géza, Szilas Tibor, Hille Alfréd dr. és Raczkó Lajos cikke. A rendkívül szépen illusztrált lap rajzai vitéz Barna Kornél repülőszázados munkáját dicséri. A szokásos rovatok mellett repülőregényt és rejtvényversenyt is közöl a lap. A Magyar Szárnyak mindenütt kapható. A karácsonyi szám ára 80 fillér. Mutatványszámot a ki- adóhivatal (VIII., üllői-út 12.) kívánatra ingy n küld. 1940. december 31. ______________ ZA LAMEGYEí ÚJSÁG Ifi TS6 és olcsó ^ is a Darmol hashajtó. Beváltja, amit ígér. Nincs vele kényelmetienseg, bajlódás. J: $3 teafózés,« keserüizü anyagok nyelése, __ Kitűnő izü hashajtó a Mó r 14 iiliSpcrt is máidén fly(Sgys2ertáfb»n kapható. V' * ' — Gondatlan nagyanya a bíróság előtt. Barányi Sándor né botfái napszámosasszony október 21-én 3 éves unokáját egyedül hagy ta a konyhában. A kis fiú kinyitotta a taka- réktűzhely ajtaját s a kipattanó szikra halálra égette. A törvényszék 7 napi fogházra ítélte Barányinét, de a büntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. — Yisszahajiíatia az árverésen eladott tehenét \ cg Imre novai földműves. Kolompár Pál hajcsárt fenyegetéssel kényszerítette a tehén visszahajtására. Zsarolás vétsége miatt a törvényszék 3 napi fogházra változtatható 15 pengő pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. — Betörők jártak Wellák András nagyka- nazsai földműves lakásában, ahova éjnek idején az ablakon át hatoltak be. 1.120 pengőt loptak el. Wellákék a hátsó szobában aludtak, míg a betörők az első szobában dolgoztak. Látogassa a Bödev vendéglőt, éttermet ! Konyhája kitűnő, házias. Borai válogatott elsőrendűek. Söre felülmúlhatatlan. A Göcseji Sörkert páratlan. — Balesetek a szeszgyárakban. A nagvka- nizsai szeszgyárban felrobbant egy szeszes hordó. Bognár Lajos 42 éves munkás arcát és kezét súlyosan összeégette. A kámáncs- pusztai szeszgyárban a kazánból kivágódó gőz égette össze Zsoldos János 30 éves íüz- völgyi lakost arcán és karján. Mindkettőt a nagykanizsai kórházban ápolják. — Fogházra ítéltek egy lengyelt. Dudek Tádeusz lengyel polgári menekült a nagykanizsai táborban társai jobb ruhaneműit ösz- szelopkodta s azután Budapestre szökött. Csakhamar rendőrkézre került, visszavitték Nagykanizsára s a törvényszék jogerősen 2 hónapi fogházra ítélte. — A »Ferenc József« keserűvíz régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél •, biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, amely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. Kérdezze meg orvosát : Urak részére a legszebb ajándék : köntös, liá- zikabát, pizsama, ing, nyakkendő nagy választékban TÓTH SZABÓNÁL Ház eladó Zalaegerszeg főutcája közepén nagy kerttel. Érdeklődni lehet Kossuth Lajos-utca 39. alatt. Kosaras naptárak cégnyomással, legolcsóbban a Zrínyi rt. nyomdájában rendelhetők. Z&UEfiSRSZEfii KOLCsÜKÖNYYTÁR LORD ROTHERMERE-UTCA 5. Újdonságok. Harsányi : Élni jó Kodolányi: Futótűz Cronin : III. kórterem StSnberte; Érik a gyümölcs Selter: A kalandorok városa liaui előfizetési díj 1.20 P. Autók, traktorok és mindennemű gazdasági gépek javítása, vízvezeték berendezések és fúrt kutak készítése, accumulator serviz Bosch serviz, speciális elektromos és autogén hegesztések, SKF golyóscsapágyak biz. lerakata Erdélyi Jenő gépipari vállalatnál, telefon 43. Eladó 185 négyszögöl házhely Nefelejts-ut- cában, 257 négyszögöl kertaljai rét. Bővebbet Erdélyi Jenő gépipari vállalatnál, Za- i laegerszeg, Ola-utca 16. 1GMÄNDI KESERUUIZ minősége egyedüli Széchenyi kör (volt öreg cserkészek) szilveszles-estet rendeznek a Moréban. Mindennemű hulladékpapírt, könyvet, kiselejtezett üzleti leveleket és üzleti könyveket stb. azonnal átvesz a Magyar Papíripari Nyersanyagbeszerző Kft. helyi meghízottja : »Zrínyi« rt. Mosol! rongyot, géptisztításra alkalmasat, veszünk. Cím a kiadóban. — A kultúrházi jégpálya megnyílt. Az ifjúságnak nagyon alkalmas sportolóhely. Figyelem maBtsssmss^ss^BasaammssBm Háza elé drótfonatot, konyhájába zománcozott a&zíaltüzhelyt, fiának vi - lághirü PUCH kerékpárt vegyen. Kapható teljes jótállássá) D. HORWáTH IMRE ffiftszski tfasfc«resk«d3néi Zalaegerszeg Telefsn i 54. I # A legszebb magyar film, amelyet valaha látott! DANKÓ PISTA a magyar nótakirály élete és szerelmei. Főszereplők: Jávor Pál9 Simo*» Ersei, Lukács Ma«*gít Bemutatja az Edison ma kedden 4, 8 és 10 órakor, szerdán délelőtt egy negyed 12, délután 3, 5, 7 és 9 órakor, csütörtökön Vsö, Va7 és Va9 órakor (Szerdán délelőtt egynegyed 12 és hétköznap az első előadáson a helyár SO—70 fillér. Jegyét váltsa rcgeg elére!