Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)
1940-12-24 / 294. szám
6 Jegyzetek Erdélyből A mese és a valóság Kolozsvárott P. Kiss Elemér búcsúszenlászlói ferences ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1940. december 24. polgár majd mosolyogva meséli az apró óvodásoknak, hogy egy régi, zimankós decemberben, amikor a Jezuska köze.gélt, az is édes örömet jelentett, amikor azt hitte : cukorjegyet talált. És hitetlenkedve hallgatják és mosolyogva mondják : Cukorjegy ?... Furcsa idők lehettek azok. * Középkorú úriember megy előttem az utcán, aztán megtorpan, lehajol és felemel valamit a porból. A fal párkányára helyezi a talált tárgyat és annyi tisztelet van a mozdulatában, hogy szinte kíváncsian tekintek oda és... szembenéz velem egy darab kenyér. Nem vajas, szalámival bélelt, csak egyszerű, barna kenyérdarabka, amelyikből már jóétvággyal harapott valaki. Furcsa meghatottság fog el most és régi intelmek zsongnak fel bennem. Igen, erre tanítottak engem is : a kenyér szent dolog, nem az út poraba való, tisztelettel fel kell emelni onnan. Csipegessék el éhes madárkák, vagy örvendjenek neki kóbor kutyusok, mindegy ... betöltötte hivatását, eletet, erőt adott, de 'lábbal nem szabad rátaposni. * A délelőtt szürke és hideg, az utcán alig jár ember és a kiszögellő falon itt van előttem egy darab kenyér. Nézem és túl rajta most a tűzhely lángját látom, falusi kemencék piros parazsát, ringó búzamezőket... Az édesanyám kezét, amint belemerül a frissen szitált lisztbe és újságok rikoltó szenzációit sztrájkok keserveiről, amelyek mögött ott lüktet, dobol a kérő, követelő szó: kenyér, kenyér... És túl az emberek, * dolgok, keservek felett, a hit csodálatos világosságában egy kerek, fehér ostyát, amelyik akkora csak, mint a májusi rétek margit- virága, de mégis benne ölelkezik össze a véges a Végtelennel. Kenyér... * Gyantaillat tölti be a piacteret. Komoly, sötétzöld ruhájukban ott állnak hosszú sorban a karácsonyi pompára váró fenyők és hidegtől piros arcú vásárlók alkudoznak rajuk. Szelídszemű édesanyák, hangos beszédű cselédlányok és fülvédős férfiak emelgetik, rázogatják nagy szakértelemmel a kisebb-na- gyobb fácskákat s aztán indulnak vele a különböző utcák felé. É^s érdekes megfigyelni : ha az üdezöld fenyőre tekint, minden arc mosolyogni kezd. Valami mélyről jövő meleg sugárzás fénylik a szemekből s a Szeretet ünnepének derűje előre elárad az arcokon . .. * A Várkert fái zuzmaraköntösben álmodnak a tavaszról. A Haza Bölcsének ércmarkában golyóvá fagyott a hó. Didergő cinkék röppennek fel lépteinkre és fehéren gomolyog a lehelletünk. De az emberek mosolyognak. — Milyen jó lenne, ha ez a karácsonyi mosoly állandósulna az arcokon és így járnánk egész éven át... atyát egészségi okokból pár hétre Csíksom - lyóra küldték. A felszabadult Erdélyt járván sok dolgot jegyzett fel, amelyek közül most a következüket adjuk : Csapataink felejthetetlen szép, örömköny- nycs, mámorosán boldogító erdélyi bevonulása után az oláh propaganda szörnyű híreket kürtőit világgá a kolozsvári állmotokról. Lapjaik valami elképesztő demagógiával és hazudozási ösztönnel azt írták, hogy Kolozsvár utcáin úgy folyik a román vér, mint a Szamos vize a medrében,, hogy a magyarok élő oláhok hátába szögezik zászlóikat és a legyilkolt románok hullái halomszám bűz- lenek az utcákon .. . Ezt már csak meg kell néznem ! Elindultam Kolozsvárra, hogy lássam a tiszta helyzetet. Hála Istennek, a valóság egész máskép fest, mint az oláhok rémregénye. Alig néhány nappal a magyar csapatok bevonulása után a város életében a 22 éves oláh uralom olyan csupán, mint valami rossz álom. A törzs- gyökeres bennszülöttek, akik ebben az ősi, nemespatinájú városban élték át az oláh világ napfelkeltét és dicstelen alkonyát is, mondják, hogy Kolozsvár magyar jellegén az oláhok uralmuk első tíz esztendejében minden erőlködésük, terrorjuk közepette is alig tudtak változtatni. Az éhes, balkáni tisztviselő- had, rendőrök, kalauzok oláhok voltak ugyan valamennyien, de rajtuk kívül senki, semmi más. Az üzletek, utcák magyar felírásait is csak az utolsó két esztendő kétségbeesett erőszakoskodásaival tudták eltüntetni. És viszont : 1940 szeptemberében Kolozsvár egyik napról a másikra színtiszta magyar várossá változott. Az ember sehol egyetlen oláh szót nem hall, csupa ujjongó, örömmámorban úszó emberrel találkozik, akik boldogok, hogy a balkáni uralomtól megszabadultak. Mondanom sem kell : hullahegyekről, vérfolyó- ról, kegyetlenkedésekről szó sincs. Hanem ha őszintén meg akarjuk mondani, el kell ismernünk, hogy kiáltó nyomorúság tátong mindenütt. A hajdan híres Kolozsvár kifosztottan, koldusszegényen áll a csikorgó tél előtt. Az ottani helyzetre igen jellemző az egye-: térni klinika állapota. Megdöbbentő a látvány, ami ott elénk tárul. Kongó üresség mindenütt. Mbit a jó bajor franciskána apácák elmondják, hogy az oláhok uralmuk utolsó napjaiban a lábonjáró betegeket szétkergették, a nehéz, semmiképen sem szállítható betegeket pedig egy barakkba zsúfolták, majd a klinika épülete elé gépfegyveres őrséget állítottak és annak védelme alatt megkezdték az egyetemi klinika kifosztását. Mindent, ami mozdítható volt, összepakoltak. Nemcsak az értékes műszereket, hanem a kötözőanyagokat, fertőtlenítő-' szereket, fehérneműt, ágyakat, takarókat, sőt még a faira szerelt lámpákat is elhurcolták. A jó bajor kedvesnővérek könnyes szemmel, tehetetlenül nézték a magyar közvagyonnak ezt a szemérmetlen, balkáni rablását. Az oláhoknak nem volt elég a hazatérő részek kifosztása. Ugyanezt folytatják a nekik maradt magyar területen is. Kolozsvárról kitakarodva ígérték, hogy a. klinikát a nekik ítélt részen, Szebenben majd újra felállítják. És a kérdés megoldására egyszerű s rájuk igen jellemző módot választották. Ráírtak a szebeni ferences apácák főnöknőjére, hogy iskolájukat ürítsék ki és adják át az állam használatára, klinika céljaira. Erről az intézetről pedig mindenki tudja- Erdélyben, hogy alapításának első percétől kimondottan katolikus intézmény volt. Azok a ferences apácák létesítették, akik Haynald bíboros engedélyével, Batthyánv Júlia grófnő meghívására 1864-ben, Szent Erzsébet ünnepén érkeztek Szebenbe. Kezdetben csak hatan voltak. Bérházba'n helyezkedtek el és a következő nap már 20 árva gyermek tanításával kezdték el munkájukat, amellett egyes kórházakban betegeket ápoltak. Életüket a tökéletes igénytelenség jellemezte. Szinte maguktól vonták meg azt, amit intézményeik alapítására felhasználtak. És Fogarassy Mihály erdélyi püspök segítette őket. Saját erejükből és a nagy magyar püspök adományaiból, tíz részletben építették azt a kétemeletes, gyönyörű, hatalmas iskolapaioiát, ahol elemi iskola, ovoda, elemi iskolai tanítónőképző, polgári leányiskola, polgári iskolai tanárképző és női kereskedelmi iskola volt. És ez az intézmény természetszerűen, középpontja volt az erdélyi leánynevelésnek és súlyát, tekintélyét a regátban is kénytelenek voltak elismerni. A bajor ferences apácák érdekében időközben olyan nyomós közbelépés történt, hogy az oláhok kénytelenek voltak igényeiket leszállítani és csak az épülettömb egy részével megelégedni, azonban így is súlyos a veszteség. Különösen, ha azt tekintetbe szűk, hogy épen, amikor e sorokat jegyzem, mondja be a rádió, hogy a szebeni leánynevelő intézet igazgatója, Bilinszky Lajos dr., a tudós paptanár, nyilván a kiállt izgalmak következtében, a kolozsvári ferencesek ko- lQgtorában meghalt. Azért nem mindenütt sikerült úgy az oláhok terve, mint Kolozsvárott. Egyik vidéki városban a bécsi döntés után a közkórház oláh főorvosa csomagoltatni kezdett. Külön, hatalmas ládákba rakatta az értékesebb műszereket és külön a selejtes holmit. És mivel közben a magyarok egyre jobban közeledtek és a levitézlett főorvos lába alatt égett a talaj, parancsot adott a hátramaradó személyzetnek, hogy majd az értékesebb holmit az ő címére, a többit meg valami regáti kórháznak küldjék el. Maga pánikszerűen eltűnt. Több sem kellett a hátramaradó személyzetnek. Kinyitották a lezárt ládákat, a műszereket szépen visszarakták helyükre, a műtőterem üvegszekrényeibe, azután a tréfa teljessége és a búcsúzás stílusossága kedvéért a ládákat megrakták jóféle erdélyi tűzifával, szénnel, hamuval és valamennyit a megszökött kórházigazgató címére küldték ... Arról nem szól a nóta. hogy a címzett milyen képet vágott, amikor a ládákat kibontotta. — ’ v 'f Háry Emma. Kedves vevőinek és rendelőinek kellemes karácsonyi ünnepeket kiván I!# Zrinyi-nyomda es könyvkereskedés rt.
