Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)
1940-12-24 / 294. szám
1940. december 24. ZALAMEGYE1 ÚJSÁG 5 Török keresztények Kanizsán A török hatalom kiszorulta után sok török maradt vissza Magyarországon. Érthető, hogy azok, akik itt születtek és évekig, avagy évtizedekig itt éltek, a török katonaság elvonultával nem mentek el, hanem továbbra is itt maradtak. Sok helyen a lakosság egész tekintélyes részét alkották ezek a törökök, akiket, mivel meg is keresztelkedtek, egyszerűen új keresztényeknek neveztek. így például Eger lakosságának körülbelül egynegyede 1690-ben ilyen új keresztény, azaz török volt. Kanizsát 1690. április 13-án foglalta visz- sza gróf Batthyány Ádám, mintegy két évi ostrom után. Az ostrom sokáig húzódott. Egyrészt Kanizsa a körülfekvő mocsarak miatt nem volt könnyen megközelíthető, másrészt gróf Batthyány egyszerűbbnek látta a vár kiéheztetését. Ami sikerült is. Alig szabadult meg Kanizsa a 90 évi török uralom alól, megjelent a várban az első katolikus pap, Toiler Ferenc jezsuita atya. Lehet azonban, hogy már előbb is ott volt a várban, de lehet, hogy az ostromló sereggel együtt jött be. Már április 19-én — azaz a vár elfoglalása után a hatodik Hajion — Toller atya megkezdi a kereszteltek anyakönyvének vezetését. Kezdetben egy, majd később két jezsuita atya gondozta a szétszórt és elhanyagolt nyájat. Hiszen Kanizsa körül mintegy 20 km-es körzetben sem templom, sem pap nem volt, aki a szegény, agyongyötört népet gondozta volna. Iharos, Berény, Miháld, Kiskomárom, (Balaton) Magyaród, (Alsó) Rajk, (Zala) Szentba- lázs, Eszteregnye, Becsehely és a Mura közti vonalon belül ekkor mindenki ide jött keresztelésre és házasságkötésre. Ezen a vonalon túl is még messze vidéken pap nem akadt, hanem legfeljebb licenciatus. A li- cenciátus nem volt ugyan pap, hanem csak világi férfiú, de némely egyházi funkciót mégis végzett. így keresztelt, felolvasta a vasárnapi és ünnepi prédikációt, temetett stb., szóval végezhették azokat a szertartásokat, amelyek elvégzéséhez nem kell okvetlenül a papirend szentsége. Ilyen licenciátus volt pl. 1692-ben (Zala) Karoson, 1695-ben Bánok- szentgyörgyön, Béven,, yagvis az említett vonalon túl. Mármost a jezsuiták, később a ferenciek által vezetett kanizsai első anyakönyvben többször találkozunk azokkal a török keresztényekkel, akik idővel mind magyarok lettek, ha már azelőtt is nem tudtak volna magyarul. A különben is megfogyatkozott magyarság számát is sok helyén gyarapították. A kanizsai kereszteltek anyakönyve 12 török megkeresztelkedését jegyzi fel. Az első 1690. június 29-én történt. Az utolsó bejegyzés 1700. április 12-éről olvasható, amikor egy légrádi szolgáló leány keresztelke- dett meg. Vele együtt volt három nem kanizsai eme új keresztények közül. Egy 70 éves férfi zalavári, egy 13 éves kislány pedig Bánokszentgyörgyről jött be keresztelésre. A megkereszteltek közül legfiatalabb egy 8 éves leányka volt, aki a keresztségben a Katalin Erzsébet nevet kapta. Viszont három már 70 éves. Egyik az említett zalavári lakos. A másik egy Katalin nevű asz- szony, az egykori kanizsai török vámos özvegye. A harmadik pedig egy Judit nevű asz- szony. A többi átlag a 20. év körüli korban. Azonban nem mindegyik mohamedán megkeresztelése jegyeztetett be a kereszteltek anyakönyvébe. Néhányról közvetve értesülünk épen innen. így például az 1692. október 3-i bejegyzésből arról értesülünk egy csecsemő keresztelésénél, hogy e kisdednek Magdolna nevű anyja azelőtt szintén mohamedán volt és csak nemrégen lett keresztény. Az 1694. március 21-én megker esztel - kedett (előbb említett) Judit asszonynak a keresztelkedésnél tanúi voltak Gergely, Ádám és Dorottya, akik mindhárman nemrég hagyták el mohamedán vallásukat s lettek keresztényekké. Ezekkel együtt — a kanizsai anyakönyvekben —- több mint 20 új keresztény, azaz török említtetik. Azóta persze beolvadtak és eltűntek a magyarságban és most már megállapítani bizony nem lehet, kikben folytatódik török vérük. A 70 éves Katalin meg 1692. évben épen karácsony napján keresztelkedett meg. Éspedig a kanizsai Nagyboldogasszony magyar parochiában. Ugyanis német katonák is őrizték Kanizsa városát, akik külön kommandó alatt álltak. Talán ezeknek is volt külön (tábori) papjuk. Sőt, rácok is laktak itt, akik Karácsonyt, az emberiség egyik legnagyobb ünnepét, nagy lelkesedéssel várják a felnőttek is, de főként a gyermekek. A világ Megváltójának születése alkalmából mindenki igyekszik örömet szerezni szeretettéinek. A magyar beszédben gyakori ez a szólás : legyen neki is Karácsonya ! Az év bármely napján használjuk ezt, ha valakinek váratlanul kellemes meglepetést akarunk szerezni. Az értelme ez : legyen boldog ! Milyen kedvesek az emberek ! Hogyan kutatják, fürkészik egymás titkos kívánságát, vágyát. Rendszerint úgy csinálják, hogy beszéd közben »véletlenül« elszóljuk magunkat, megemlítjük ezt is, azt is, amit szeretnénk. A feleség elszólja magát férje előtt, a gyermekek levelet írnak a Jézuskához. Vannak előrelátók, akik már nyári aratáskor emlegetik a karácsonyi ajándékot. így lassan mindenki előre tudja, hogy mit kap, de mindenki úgy tesz, mintha nem is sejtené, hogy egyszerre miért lett sürgős kézimunkázás a leányoknak, a festés, a faragás a fiúknak, miért ürült ki a persely tartalma s mi célból tartanak titkos tanácskozásokat. Csupa izgalom ilyenkor a ház. Édes, jóleső izgalom, mert a várakozás mögött szívek dobognak értük. Szerető szülői vagy édes gyermeki szívek. Gyermeki szívek, amelyek hallhatóan dobbannak meg a misztikumba burkolt Karácsony gondolatára, ők csak any- nyit tudnak e szent estről, hogy a kis Jézus születése napja. Jézusé, akihez levelet küldenek égi-postán ákom-bákom betűkkel, tele hibával. Kis Jézus szerető szíve mégis megérti kívánságukat s fehérbe öltözött angyalkáival elküldi a csillogó karácsonyfát ajándékokkal együtt. Remegő izgatottsággal lesik az apróságok a lezárt szoba ajtaját, amely mögött az angyalkák végzik lázas munkájukat. Egyik-másik látni véli az angyalt is, ahogy azt élénk fantáziája elé festi, s komoly izgalommal meséli a többinek, akik elmulasztották e nagyszerű alkalmat. S midőn elérkezik az ünnepélyes pillanat s felhangzik a csengő várva-várt szava, ott állnak tágranyílt szemekkel kábultan az örömtől s áhítattal imára kulcsolva kezüket, felhangzik ajkukon az égi zsolozsma : »Mennyből az angyal. . .« Ki tudná a gyermekiélek ezernyi kisebb- nagyobb örömét felsorolni, amelyek eltöltik így Karácsonytájt. A nagyobbacska gyermekek számára milyen mondhatatlan boldogság segédkezni az angyaloknak. A kisebb gyermekek, ha már tisztában vannak az angyal szerepével, megható ügyességgel igyekeznek eltitkolni, hogy a titok immár nem »titok« előttük, nehogy elrontsák a felnőttek titkolózó örömét. Gyermekek, szülők fimeg pláne görög keletiek voltak. Valószínű* hogy a német pap, de a rác is keresztelt törököket, akiknek megkeresztelése aztán nincs feljegyezve a katolikus magyar anyakönyvben. (Az anyakönyv persze latin nyelven van vezetve). Első szempillantásra kevesellettem is a török keresztények számát, de így érthető némileg, hogy »csak« ilyen kevés keresztelés történt. Hozzá .kell vennünk még, hogy az anya- könyveket akkor nem vezették olyan precízen és pontosan, mint ma. Aminek következtében néhány bejegyzése el is maradhatott. Mindezeket összevéve a Kanizsán és környékén visszamaradt törökök számát alighanem a 20 többszörösében kell keresnünk. Egyed Ferenc. gyelmes szeretettel igyekeznek megszentelni e napot. Kétezer éve, hogy ez az est összehozza az emberiséget az isteni szeretetben. Mindenki' igyekszik örömet szerezni a másiknak, a tehetősebb segít a szegényen, hogy ne legyen ezen az éjen bánat, ne hulljon könnv, leg- felebb az öröm könnye. Megható a kis cserkészek szegényeken való igyekezete. Elemista, gimnázista fiúk járnak házról-házra, kocsira gyűjtve a jószí.vű adakozók adományait, amivel boldogságot varázsolnak egv-egy kunyhóba. Milyen örömet jelent az, amikor a szomorú kunyhóban, ahol öt-hat gyerek kuporog, fázósan összebújva a kuckóban, megjelennek az angyalok követei csillogó karácsonyfával, étellel, ruhával, tüzelővel megrakodva. A szeretet jelképeit lerakva észrevétlenül eltávoznak, hátrahagyva Betlehem imádságos lelkületét, amely a Karácsony-est szelleméből árad. Újhelyi Anna. Pillanatképek Az ember megy az utcán, a jólismert házak, fák, kövek között. Decemberi kemény hideg készteti sietésre a lépteit és a hétköznapok gondja elkíséri mindenhova. Olyan kár pedig, olyan nagy kár, hogy nem nézünk körül, hogy nem figyelünk a felvillanó mosolyokra, az apró mozdulatokra, amelyek színesebbé teszik az életet. Az életünket... Igen, még ma is 1940. decemberében is. * Két ökiömnyi emberke igyekszik az óvoda felé. A jeges széltől pipacsszirom az arcuk, meg az orrocskájuk, kopottas ruhájuk sem igen védi őket december hidegétől. De azért vidámak. A Városháza-sarkon erős szélroham éri őket, hát futásnak erednek és szinte repíti, sodorja őket az északi szél. A kereskedelmi iskola fala mellett eldobott mozijegy állítja meg a kisebbiket. Csutorjegy. . . mondja lelkendezve és áhítattal hajol a gyűrött, piszkos papírdarab fölé. Nézd Jaci, csutorjegyét találtam .. . De Laci fölényesen legyint. Őt már nem téveszti meg a hasonlóság, öt esztendejének komolyságával és felelősségtudatával veszi ki öcsikéje kezéből a papír-rongyot és a dudáló szél szárnyára engedi. öcsike bánatosan néz utána ... * Talán négy évtized múlva egy egerszegi Karácsony 11 a gyermekszívekben
