Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)
1940-11-13 / 259. szám
ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1940 november 14, _ A nagykanizsai gazdasági iskolát pé nteken, november 15-én reggel Veni Sanete- val nyitják meg. — A zsidó árusok Zala vármegye területén tartandó országos állat és kirakodó vásárokon, búcsúkon valmint heti és napi piacokon árusítás céljából való megjelenésének eltiltása ügyében hozott véghatározat hatályát az alispán december 31-ban állapította meg. Más megyei és városbeli zsidókra ez nem vonatkozik. — A zalaapáti őrangyali vásár. A kereskedelmi miniszter megengedte, hogy Zalaapáti községben a zalavári apátság a tulajdonát képező „urangyal (október 2) utáni napra“ engedélyezett országos vásárt, minthogy „Őrangyalok“ napja egy házilag csak újabban tétetett át október 2-ra, — ne ezen a napon, hanem a régi időpontnak megfelelően továbbra is szeptember első hétfőjén, ünnep esetén a következő napon tertsa. Zalaegerszeg m. város polgármesterétől. 15136—1920. szám. Tárgy: Élősertésekért igényelhető legmagasabb árak. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy az árellenőrzés országos kormánybiztosának 29123 — 1940. sz. rendeleté értelmében, a 153.900 — 1940. F. M. sz. rendelet 6. § ának (1) bekezdése alapján igénybevett élősertésekért 1940. évi október hó 15- étől a Budapest székesfőváros sertésvásáron történő átadás esetére megállapított árakból a szállítási és egyéb költségek levonásával adódó helyi árakat kell kifizetni. Zalaegerszeg, 1940. évi november hó 11-én. Polgármester. j Zalai községek a tüzrendé- J szetért j Vármegyénk községei a tűzrendészet fejlesztése érnekében jelentős áldozatokat hoznak. Tüzoltószertárakat építenek, tűzoltói felszereléseket szereznek be. Legutóbb az alább felsorolt községek szavaztak meg kisebb-nagyobb összegeket erre a célra: Kiskomárom 750, Za- laköveskut 3100, Nemesbük 1270, Dömefölde 700, Kilimán 3000, Sármellék 250, Balatonma- gyaród 1400, Zalaszentmihály 100, Gombosszeg 800, Égenföld 170, Ságod 400, Nagyku- tas 720, Rezi 3500, Korpavár 170 pengő, Pöt- rété és Alsórajk is szavaztak meg bizonyos összegeket. A szerdai kisgyülés ezeket a határozatokat jóváhagyta. Eladó Szenterzsébethegyen ház telekkel. Közelebbit Horváth Miklósné, Ebergény. Baby flanell és higiénikus pelenka újra kapható. Schütz Áruház. — A természetes »Ferenc József keserűvíz régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél ; biztos, enyhe és gyorsan ható hashajtó, amely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. Kérdezze meg orvosát ! ZMJMEGYEI ÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: Herboly Ferenc Felelős kiadó: Gaál István Kiadja a „Zrínyi" Nyomdaipar és Könyvkereskedés Rt. Zalaegerszeg Zalaegerszeg m város polgármesterétől. 15819—1940. szám. Tárgy: Ebek veszettség elleni oltása. Közhírré teszem, hogy az 1940. évi ebek veszettség elleni oltása Zalaegerszeg m. városban 1940. évi november hó 16-án délelőtt 8 —11 és délután 2—5 óráig a város majorban (Temető ut) foganatosittatik. Felhívom az ebtulajdonosokat, hogy ebeiket veszettség elleni oltás céljából a jelzett időben és helyen feltétlenül vezessék elő. Az oltás dija 140 peng4 ebenként. Zalaegerszeg, 1940. november 12. Polgármester. Gyermek takarók nagy választékban ré- keztek. Schütz Áruház. Az időszerű események szemlélésénél nélkül* lözhetetlen térképek, külföldi képes folyóiratok állandóan kaphatók a ZRÍNYI RT. könyvesboltjában. Nagy választék divatlapokban, irodalmi újdonságokban. Fizessen elő a Zalamegyei Újságra! MIMMr:M1iirTOITníiTil Ili lllllil MMIii III Mi UH— I iH l m — A cukorrépa termelők figyelmébe. Illetékes helyről közlik a cukorrépatermelőkkej, hogy a cukorgyárakqa beszállított répa után a termelőnek ingyen cukor jár, amelyet a répa- szállításkor azonnal át lehet venni. A cukorjegy kiosztásánál a hatóságok nem veszik figyelembe ezt a termelői cukormennyiséget. Női kabát és ruhaszövetek, meleg, puha minőségben és gyönyörű színválasztékban kaphatók. Férfi divatszövetek, sportszövetek, valamint estélyi ruhákhoz szükséges kamgarnok szép választékban érkeztek Schütz-Aruház