Zalamegyei Ujság, 1940. július-szeptember (23. évfolyam, 147-223. szám)

1940-09-21 / 216. szám

1910. szeptember 21. ZAL'AMEGYEI ÚJSÁG 3 Mussolini és Ribbentrop fontos római tanácskozásai Európa sorsdöntő kérdéseit «itatják az olasz fővárosban Róma, szeptember 2í. A római tanácskozásokat pénteken a dél­utáni órákban folytatták. Valószínűnek látszik, hogy a német külügy­miniszter csak szombaton este utazik el Rómából. Római politikai körökben hangoztatják, hogy a megbeszélések célja nem a múlt felülvizsgálása, hanem a jövő korszerű kiépítése. A tengelyhatalmak tehát m nden erejükkel azon fáradoznak, hogy az angol francia hegemónia utolsó maradványait is kiirtsák Európából. Áll ez elsősorban Déikeleteurópára, aho! a tengelyhatalmak nagy békemunkája m?g nem ért véget. Berlin és Róma továbbra is a leg- éberebb figyelemmel kísérik Délkeleteurópa fejlődését, politikai moz­zanatait es gazdasági haladását. A tengelyhatalmak különös figyelemmel fordulnak Spanyolország, Európa harmadik nacionalista nagyhatalma felé is. Róma, Berlin és Madrid együttműködése, amelyet a spanyol szabadságharc alatt kiontott közös vér örökre megpecsételt, a jövőben még szorosabbra válik majd, Spanyolország az az európai nagyhatalom, amely hivatott arra, hogy a tengelyhatalmak oldalán résztvegyen az európai nemzettársa­dalom vezetésében. Spanyolország, Németország és Olaszország fegy­verbarátsága — hangoztatják római hivatalos körökben — szinte magától értetődő, hiszen a három nacionalista nagyhatalom már a spanyol szabadságharc idején is közösen küzdött a plutokráciák ellen. Spanyolország történelme és földrajzi fekvése következtében külön­ben is magától értetődő, hogy a madridi kormány döntő szóval ve­hessen részt Európa belügyeiben. A három nagyhatalom együttműködésére most különösen nagy szükség van. Elérkezett az a pillanat, hogy halálos csapást mérjenek Angliára és egyben megkezdődjék az európai újjászervezés nagy munkája. Hivatalos római körökben hangoztatják, hogy a tengelyhatalmak egysége még sohasem volt olyan hatalmas és annyira alkotó, mint a jelen pillanatban, Európa nagy történelmi fordulópontján. Az olas? lapok külföldi tudósításaikban, valamint a római ta nácskozásokról írt vezércikkeikben rámutatnak Európa többi problé­májára is. Valamennyi olasz lap hangoztatja a római találkozó nagy jelentőségét s az olasz lapok vezércikkeiből mindenekelőtt az tűnik ki, hogy Róma és Berlin döntései elsősorban katonai jellegűek lesznek. A világsajtó, mint az olasz lapok jelentik, vezetőhelyen foglalko­zik a római találkozóval. Magyar hivatalos körökben nyilatkozatot adtak a Stefani-iroda munkatársa számára és e nyilatkozatban han goztatták, hogy önmagától értetődik, hogy a római megbeszéléseken a magyarság lelkileg is jelen van A magyar politika mindig kész arra, hogy támogassa a tengelyhatalmak vezérpolitikusainak döntését. Ribbentrop birodalmi külügyminiszter állandóan érintkezésben állott Berlinnel. Délután 14 órakor Ciano gróf olasz külügyminiszter villésreggeíii adott Ribbentrop tiszteletére. A viilásreggelin résztvettek kormány tagjai. Muti párttitkár, a vezérkarheíyettes főnöke, Ribbentrop kísérete, Mackensen és Aliieri nagykövetek és az olasz külügyminisz­térium több magasrangu tisztviselője. Délután került sorra Ribbentrop második megbeszélése a Dúcéval. (MTI) — /£“... Gftt-ur-.s'r'O-n Q&wspjCiÁ íj £Wi£Ä? , •J'tró- jééhi, '$e Ijedj 'hteg./y^ Az elpanamázott magyar vagyonokat visszakövetelik az erdélyiek Tisztességtelen utón villákat, földbirtokokat szereztek a román tisztviselők ezrei Kolozsvár, szeptember hó*. A visszacsatolt erdélyi részeken teljes erő­vel folyik már a magyar közigazgatás mun­kája. A posta és a Máv után sorra rendez­kednek be a többi magyar intézmények is. Kolozsvárott például megkezdte működését a munkaközvetítői hivatal. Folyamatban van az állami erdők átvétele és a bányaüzemek meg­indítása. Működik már a kolozsvári üzletve­zetőség is, amely most felhívással fordult a román államvasútnál szolgálatban volt, vagy a magyarságuk mialt onnan elbocsátott alkal­mazottakhoz, hogy szemiélyi adataik felvétele céljából azonnal jelentkezzenek. Nagyváradon a menekültügyi hivatal folytatja munkáját és eddig 7000 menekültet vett gondozásba. Kolozsvárt elvágták villamos erőművétől Természetesen az új határ megállapításával kapcsolatban számos különleges problem!» merült fel. Ilyen például a kolozsvári villanyvilágítás kérdése. Az új határok ugyanis Kolozsvári elválasztották a hidegszamosi erőműtől. En­nek ellenére a kolozsvári közművek zavarta­lanul folytatják működésüket. Ha ennek az erőműtelepnek működése kimaradna, az jeg- resi elektromos központ továbbra is fedezni tudná a varos áramszükségletét. A kolozs­vári villanyüzem szállította az áramot Tor- dának is. Bár Torda most a határ másik ol­dalára esik, lakosságának továbbra is Kolozs­vár adja az áramot. Hasonlóan bonyolult a helyzet Marosvásárhelyen, amelynek több in­tézményét kissármási földgázzal fűtik. A ro­mán területen maradt kissármási gázüzem1 egyelőre zavartalanul szolgáltatja a gázt és valószínűtlen, hogy a vezetést elzárja. A föld- gázvezeték ugyanis Marosvásárhelyen keresz­tül vezet Tordára, tehát a románok siaját ma­gukon állanának bosszút, lia Marosvásárhely­től el akarnák zárni a földgázt. A balkáni korrupció A sok, hirtelenül adódott probléma mel­lett az erdélyi lakosságot állandóan foglalkozr tatja a román uralom alatt elkövetett pana­mák kivizsgálásának ügye. A román hatóságok egyfelől tervszerű mun­kával akarták tönkretenni a magyarságot, másfelől a balkáni korrupció minden eszkö­zével szegényítették. Szatmárnémetiben, Nagy­váradon, főként Kolozsváron és Marosvásár­helyen mindenki tud azokról a panamákról, amelyeket a román közigazgatási szervek el­követtek. Kolozsvár villanegyedében és más városokban ma is állanak azok a házak és luxusvillák, amelyeknek tulajdonosai a ma­gyarság adófilléreiből szerezték1 vagyonukat. Kétségtelenül ki lehet mutatni, hogy a meg­szállás alatt például a dési románság vagyoni» nyolcszorosra nőtt és a magyarságé ugyan­ennyivel fogyott. Szováta villáinak 80 százalékát panamából meggazdagodott román hivatalnokok szerez­ték meg. Hasonlóképen román kézre kerül- i lek a tusnádi és borszéki villák legjobbjai is. Akad nem is egy román ügyvéd, aki a magyarok ellen indított »hazaárulást« perek­ből szerzett földbirtokot és vagyont. Vannak román erdőigazgatók és erdőmérnökök, akik úgy gazdagodtak még, hogy egyszerűen el­adták a gondozásukra bízott erdők fáját és a pénzt maguknak tartották meg. Százszámra akadtak adóhivatali tisztviselők, akik felvet­ték az adót, de azt soha nem Fizették be » román kincstárba.

Next

/
Thumbnails
Contents