Zalamegyei Ujság, 1940. július-szeptember (23. évfolyam, 147-223. szám)
1940-09-14 / 210. szám
ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1910. szeptember 14 Zala bortermelői méltó versenytársat kaptak a visszatért Érmellékkel Harmincezer holdon ötszázezer hektóliter termés A visszatért keleti és erdélyi országrészek több meglepetést tartogatnak számunkra és ezek között nem utolsó sorban a boruk- Érmelléken olyan régi a bortermelés, mint la magyar történelem- Már a Krisztus előtti században virágzó szőlők koszorúzták az ei - mellé ki és a marosmen ti lánkás hegyoldalakat. A tiloséra pusztítása után erősen fellendült ezeknek a vidékeknek bortermelése és nemcsak a páratlan értékű és szépségben is felülmúlhatatlan hegyoldalakon, hanem a völgyekben is nemes gerezdek termettek, úgy, hogy a szőlőművelés már ősidők óta Erdély legértékesebb kincse, elismert büszkesége volt. A Kárpátok fenyveseinek páratelt levegője és hűvössége által tompított izzó napsugarak, az ásványokban gazdag tala j különlegességek, az ősi jól berendezett pincék, a szorgalmas szőlősgazdák harmonikus együttműködése hozza létre a vidám, elegáns, csábítóan lebilincselő, friss érmelléki bakatort tele illattal, zamattal és üdeséggelAz érmelléki borvidék Arad megyétől egész Máramaros megyéig terjed, Szilágy, Bihar és Szatmár vármegyék területén- A szőlők a Bihari hegység, a Réz-hegység és a Meszeshegység lankás oldalain és előrenyúló dombsorain vannak telepítve. Az éghajlat ezen a vidéken nem egységes, de a szőlőművelésre elég kedvező, a szőlő mindenütt jól megérik s ál Lalában véve jó asztali, j obb fekvésekben pecsenyeborok teremnek. A talajviszonyok is általában véve elég kedvezőek, s túlsúlyban vannak oltvány tel építés re alkalmas talajok. Uralkodó szőlőfajtái : az erdei és a piros bakator, ezek adják meg az érmelléki néven ismert fehér asztali boroknak jellegét. Találunk ezenkívül olasz riz1 inget, furmintot, juhfárkot, járdoványt, jobb fekvésű szőlőkben traminitAz Ér lapályára lejtő, harmadkori rétegből fölépült halmokon termő fehér asztali borok egyszerű, vékony, könnyű, savanykás borok, fejlett korukban kellemes illatuk van. Kevés kezelést igényelnek, gyorsan fejlődnek s ásványvízzel való fogyasztásra igen .alkalmasak, A tulaj dónké peni Érmeiteken s a jobb fekvésű helyeken pecsenyeborokat is termelnek. Ezek nehezebb, lassan fejlődő, de kitűnő, a finom bagariára emlékeztető illatú és pompás zamatú zöldessárga borok- Piros bori a vidéken csak keveset termelnek. A szi- nérváraljai cabernet és burgundi jobb évjáratokban igen finom piros borok- Bihardió- szegen kétéves tanfolyami! vincellériskola is van, a borvidék borértékesítési érdekeit pedig állami közpinoe mozdítja elő A visszatért országrészek szőlészeti statisztikai adatai megyék szerint körülbelül a következők : Beültetett Ebből Termés Vármegye szőlőterület direkttermő kát. hold kát. hold 1939-ben hl Szilágy .... 12.285 3 600 213 700 Bihar .................... 6 40 0 1.600 80.C00 Szatmár .... 4 925 1.(00 72.200 Marostorda . . . 2.742 120 29.900 Beszterce-Naszód . 1,805 50 6 L400 Udvarhely . . . 297 20 7.300 Kolozs.................... 12 0 12 4 000 Szolnok-Doboka . 950 60 22.400 29 524 6 462 511.000 Ezek szerint az 1939-es jó évjáratban 17 bt- esett egy kát. holdra. Csalások és borhamisítások megakadályozására a román kormány 1928-ban életbeléptette »A szeszesitalok készítésének és forgalmának szabályozásáról és a borhamisítás ti- lalmazásáról szóló törvényt« Miután a di- rekttermőkkel beültetett szőlőterületek nagysága állandó növekedésben volt, 1929-ben törvényt hoztak e közvetlenül termők telepítésének tilalmazásáról, amelyet azonban a közelgő választások miatt nem léptethettek életbe. Az új telepítések állandó növekedése túltermelést hozott létre és a nagy- pálinkafogyasztás következtében csekély borfogyasztás miatt a szőlőgazdaság igen súlyos helyzetbe jutott. Hozzájárult, hogy a rjemes fajborokat tömegborokkal és direkttermő szőlőből származó borokkal házasították, aminek következtében a román borok jóhíre a külföldön nagy mértékben leromlott. Sem az állami, sem a magán pincegazdaságok nem voltak képesek a külföldet állandóan ugyanazzal a standardizált minőségű borral ellátni, ami szintén nagy mértékben csökkentette az exportot A román földművelésügyi minisztérium, illetőleg az országos szőlő- és borgazdasági igazgatóság munkaprogrammja az 1930—40 évek között a szőlőgazdasági válság megszüntetésére, a szőlő- és borgazdaság racionalizására és végül a hamisítások megakadályozására szorítkozott. A kormány eme tevékenységét a Szőlősgazdák Országos Szindikátusa eredményesen támogatta. 1939-ben lépett érvénybe szőlőgazdasági szempontból a legfontosabb törvény, amely a szőlőgazdaság válságát megszüntetni volna hivatva. Ez a törvény a direkttermőkkel beültetett szőlőterületeknek az állam által történő megvásárlására és a földművelésügyi minisztérium tervei és utasításai szerint létesítendő szőlők felújításával kapcsolatos kölcsönök engedélyezésére vonatkozik. A Magyar Szent Koronához visszacsatolt keleti és erdélyi országrészek borai kiváló, minőségűek, a román uralom alatt azonban nem részesültek megfelelő kezelésben és iskolázásban, a finom, nemes fajborokat direkttermő tömegborokkal házasították, aminek következtében a külföldön nem voltak ve rseny ké pesek Szemfödő Irta: Acsády Károly — Ráér, tisztelt úr ? — kopogtatott be korán reggel Antalné. .Véletlenül lyukas volt a délelőttöm— Rá, — feleltem, — de miről van szó ? Az öregasszony sűrű pislogással értésemre adta, hogy szeretné, ha elkísérném a temetőbe. Immel-ámmal velementem. Antal Emilné, Máv kézelő özvegye már három éve lakik szomszédunkban. Töpörödött, ráncosképű öregasszony, senkije sincs már, a világon, egyedül éli, Isten tudja mióta, sárguló, fonnyadó életét- Gyakran belátogat hozzánk, mindig az esti órákban, egy kis tereferére. Amint mondani szokta, valaha jobb napokat látott, apjának két patikája is volt •Zomborban, anyja pedig egy bácskai földbirtokos egyetlen leányaként ment férjhez. Most körülbelül nyolcvan éves lehet, de hatvanasnak vallja magát, ha valaki, elég tapintatlanul, a kora felől érdeklődik. Szóval Antalné úii nevelésben részesült, kényeztették, amint ő mondja, ajnározták. A 'vidéki nábob semmirekellő fia szemet vetett a patikus finnyás leányára s aztán elvette feleségül. De csakhamar szomorú dolgok történtek. A szülők, * mindkét részről, hirtelen tönkrementek. Az ifjú férjnek az utolsó pillanatban kerítettek valami állást ia Mávnál. Szegény Emil ! Ő, aki mélyen megvetette ja munkát, naphosszat körmölni volt kénytelen egy sötét irodában. Persze, hogy nem (bírta sokáig. Talán tizenkét évig körmöl t, (azaz piszkálta ia körmét a barátságtalan hivatalban. De özvegye nem volt oly állhatatlan. Immár ötven éve húzza a csekély, de biztos nyugdíjat az államvasutak pénztárából. Sokat panaszkodik, az igaz, de azért minden hónapban félretesz néhány pengőcs- két. Nem sokat csak épen annyit, hogy majd elég legyen a nagy naponÉpen erről van szó, arról a bizonyos nagy napról. Útközben Antalné megmagyarázta, hogy van vagy kétezer pengő megtakarított |>énze s ezért személyesen kíván gondoskodni az elkövetkezendő végtisztességről. — Jobb, ha az ilyesmit az ember sajátmaga intézi, — magyarázta, — legalább nem csapják be az idegenek. Tudja, ma olyan gonoszok az emberek. — Igaz, — bólintottam, — csak önmagunkban bízhatunk meg teljesenAz öregasszony bizalmasan belémkarolt. — Magát azért hívom, hogy tanú legyen, — súgla, mint valami titkot, — aztán meg magukat nagyon szeretem, finom emberek, tudja, s én ehez vagyok szokva. A plébánián kialkudtuk a papot, infulá- ban, és a kántort, szigorúan megszabva, hogy mit énekeljen. Aztán beszóltunk a temetkezési vállalkozóhoz : égy óra múlva visszajövünk, addig csináljon költségvetést elsőosztályú temetésre. A temető kapuja előtt majdnem belebotlottunk 'a kőfaragóba őt Is magunkkal vittük a sirkertbe. Az irodában elsőrendű sírhelyet kértünk, az ára nem fontos. — Főútvonalon legyen, — hangoztatta Antalné, — lehetőleg ott, ahol a jobb családok temetkeznek. Nagy nehezen találtunk egy minden tekintetben megfelelő sírhelyét. Az öregasszony*) szó nélkül kifizette a meglehetősen borsos árat s nyomban felszólította a kőfaragót, hogy készítsen egy szép márványkeresztet. A közepében kiét angyal legyen, kiterjesztett szárnyakkal s iá legtetején a neve alatt ez a két szó : Béke poraira. Még ott a helyszínen leszurkolt az ámuló kőfaragó kezébe kétszáz kemény pengőt. — Ez csak előleg, — mondta, — de aztán szép legyen. Hazafelé bementünk a temetkezési vállalkozó boltjába. A részeges mester már össze- firkált valamit egy papírlapra. — Ez ennyi, az meg annyi, — hadarta, — összesen hatszázhúsz pengőAz öregasszony meg se rezzent a nagy ősz- szeg hallatára. ( ? — Várjunk csak, - mondta nyugodtan, — hogy is van ez ? Milyen lesz a koporsó ? És a ravatal ? Meg a halottaskocsi ? Mindent apróra megvizsgált. A koporsóból mintát kívánt. Egy megtermett szolga a szomszéd raktárból áthozott a vállán égy barna koporsót. Antalné föllelte a szemüvegét s közelről jól megnézte a portékát— Nem, ez nem felel meg, — húzta el a száját, — mulasson csak másikat. Öt vagy hat koporsót rakatott maga elé- Végre az egyik megnyerte tetszését Karjaival megmérte a hosszát, aztán kaoóran végignézett magán. A millióm ránc egy pillanatra kisimult az arcán. — Ezt jól nézze meg a tisztelt úr, — szólt felém fordulva, — ennél maradunk Nem Volna jó, ha valami jelet karcolnék rá ? — Fölösleges, — hárítottam el, — nem fogóm elfelejteni. Aztán kimentünk az udvarra. A halottas kocsit is látni kívánta, és a lovakat is, telke te tolldíszükkel— Szép állatok, — bólogatott elismerően, — kancák ugyebár ? A temetkezési vállalkozó intett, hogy azok. — Ezeket is jól nézze meg a tisztelt úr, nehogy valami girhes dögöket fogjanak majd a kocsiba. Végül a szemfödőre került a sor.
