Zalamegyei Ujság, 1940. július-szeptember (23. évfolyam, 147-223. szám)
1940-08-21 / 189. szám
XXIIL évfolyam. 189. szám 19-10. augusztus 21. SZERDA. Ara 8 fillér Felelős szerkesztő : Herboíy Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Zalaegerszeg, Széehenyi-tér 4. Telefonszám : 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak : egy hónapra 1.58 P., négyéé* évre * pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. Szünetelnek a magyarromán tárgyalások. Szent István ünnepély ss Zsófia .hajén. Á Magyar Távirati Iroda* jelentése szerint a magyar román megbeszélések hétfőn este fél 9 órától 12 óráig tartottak. A tanácskozás befe jezése után a következő hivatalos jelentést ad * ták ki : A magyar és a román delegáció augusztus 19-én két ülést tartott, amelynek során Pop Valér miniszter kifejtette a román királyi kormány álláspontját, magyar részről pedig Hóry András rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter előadta megjegyzéseit. A két delegáció vezetője megegyezett, hogy személyesen tesznek jelentést kormányaiknak, mig a delegációk Turnu Severinben maradnak. A következő ülés időpontját később fogják megállapítani. Turnu-Severin, augusztus 21. Hóry András titkos tanácsos, a magyar delegáció vezetője, kedden hajnali 3 órakor a menetrendszerű gyorsvonattal elutazott Turnu-Severinből és délután 3 órakor érkezett meg Budapestre. A magyar delegációnak Turnu Severinben maradt tagjai kedden, Szent István király ün népén a nemzeti zászlókkal feldiszitett Zsófia hajón ünnepélyes keretek között áldoztak az első szent király emlékének. Az ünnepélyen a delegátusokon kívül részivett a hajó teljes személyzete s megjelentek a turnu severini román hatóságok vezetői is, akik a nagy nemzeti ün nép alkalmából üdvözletüket tolmácsolták. A magyar delegáció tagjai délután kirándultak Herkulesfürdőre. A bizottságok vezetői ma tettek jelentést kormányaiknak. Budapest, uugusztus 21. Hóry András és vitéz Ujszászy vezérkariezredes ma megjelentek Csáky István gróf külügyminiszternél és ott a miniszterelnök jelenlétében jelentést tettek a magyar-román tárgyalóbizottság eddigi munkájáról A bizottság többi tagja pedig egész délelőtt a román javaslatokat tanulmányozta Turnu Szeverinben. Budapest, augusztus 21. A román király ma reggel kihallgatáson fogadta Pop Valért és Bratianu Györgyöt, akik a magyar és bolgár tárgyalásokról tettek jelentést a királynak. >>» o <«' Zavarok voltak a város litsztellátásában. Elegendő liszt érkezik a napokban Az utóbbi időkben az egész vármegye, de különösen Zalaegerszeg város lisztellátása körül zavarok jelentkeztek. A zavarok főoka az volt, hogy a Böhm malomtól, amelynek tulaj donosa zsidó, megvonták a gabonavásárlási engedélyt. A Böhm malom eddig Zalaegerszeg nek évenként ! 60 és fél, Nagykanizsának pe dig 45 vágón lisztet szállított. Zalaegerszegnek napi kenyérlisztszükséglete 45 métermázsa. A pékek jóelőre jelentették a polgármesternek, hogy lisztkészleteik fogytán vannak s ha sürgősen intézkedés nem történik, kenyér nélkül marad a város közönsége. A polgármesterhelyettes-főjegyző, Mikula Szigfrid dr. azonnal táviratban fordult a földművelési miniszterhez, ahonnan válasz is érkezett. Eszerint a Zala- szentgrót és Vidéke Hitelbank malma, György József zalaszántói molnár és Göndöcs József körmendi malma, valamint a környéki malmok fedezik Zalaegerszeg szükségletét. A polgár- mesterhelyettes ezenkívül ideiglenesen gondos* j kodott a lisztről. Kérte azután a vármegyét, j hogy a szükségletek kielégítése érdekében tegye meg a lépéseket. Akkor vitéz Hertelendy Ferenc dr. tb. vm főjegyző, a vármegye közélelmezési ügyének vezetője felutazott Buda pestre s a minisztériumban jelentést tett. Ott vitéz Teleki Béla gróf főispán közbenjárására azonnal érintkezésbe léptek Karácsony Jenő dr. a vidéki középmalmok exportigazgatójával, aki megigétte, hogy 6 és fél vagon lisztet irányit Zalaegerszegre, sőt a fuvarok felét is vállalják. A városhoz már szombaton leérkezett a meg nyugtató válasz, hogy Szentesről 300 q egységes búzalisztet indítottak útnak, Kaposvár ról 150 q és még utána ismét 150 q liszt érkezik. Sőt, a további szükségletről is történik kívánság szerint gondoskodás. Bizonyos mennyiségű liszt érkezett már ! i Németh József és Németh Lászió üzletébe s a ! közönség ott korlátolt mennyiségben vásárolhat. A nagyobb szállítmány péntekre várható. Látjuk tehát, hogy a hatóságok mindent elkövetnek a lakósság lisztszükségletének kielégítésére. Még egy-két napi türelem, s akkor lesz elegendő liszt a városban. Nagy fénnyel ülték meg Szent István napját az egész országban. Szent István király napját ezídén is bensőségesen, nagy fénnyel ünnepelte meg a hazai és külföldi magyarság. A hazai magyarság ünnepének fénypontja volt a budapesti Szent Jobb körmenet, amelyet reggel fél 9 órai kezdettel Seredi Jusztinján dr. biboros hercegprímás vezetett. Az idő eléggé kedvezett a fényes ünnepélynek. A körmenetben a kormányzót Teleki Pál gróf miniszterelnök képviselte s résztvettek a képviselők, felsőházi tagok, a magyar közélet vezetői, a hatóságok, hivatalok, különféle testületek, egyesületek, intézmények képviselői. Az útvonalat óriási közönség lepte el, amelynek soraiban sok volt a vidéki és külföldi is. A koronázó főtemplomban a hercegprímás ünnepi szentmisét pontifikáit; az ünnepi szentbeszédet pedig Meszlényi Zoltán dr. fölszentelt püspök mondotta. Délben a királyi palotában ünnepi őrségváltásban gyönyörködött a közönség. A fővárosban is megromlott a nap folyamán az idő s azért a tűzijáték elmaradt. Zalaegerszegen délelőtt 10 órakor a plébániatemplomban ünnepélyes szentmisét celebrált Pehm József pápai prelátus s ő mondott mélyhatású ünnepi szenbeszédet is. Az ünnepi misén a hatóságok, intézmények, egyesületek, a honvédség, csendőrség és rendőrség képviselői is résztvettek. Ünnepi istentiszteletet tartottak az evangélikus templomban is. A külföldi magyarság is mindenütt ünnepelt Szent István napján. Alacsony a burgonya termelői ára. Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara megállapította, hogy a burgonya ezidőszerinti termelői ára a magas napszámbérekhez és a takarmányárakhoz viszonyítva alacsony. Az a veszély fenyeget, hogy a magas takarmányárak mellett a gazdaközönség a burgonyát feleteti, igy nem tudjuk exportpiacaink szükségletét kiegyenlíteni, viszont a belső fogyasztás is hiányokat fog szenvedni. A kamara illetékes köröknél eljárt a burgonya termelői árának felemelése érdekében. Rámutatott arra, hogy a burgonyaárak és a takarmányárak között egy egészséges arányt fenn kell tartani. Trockijft leütötték* Mexikó, augusztus 21. Hirek szerint Mexikó egyik parkjában egy belga újságíró vasdoronggal leütötte a ottsétáló Trockijt, a hírhedt orosz bolsevista vezért, volt hadügyi népbiztost. Trockij állapota komoly, az orvosok csak oxigénbelég- zéssel tartják benne az életet. A támadót letartóztatták.