Zalamegyei Ujság, 1940. július-szeptember (23. évfolyam, 147-223. szám)
1940-08-19 / 188. szám
4 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1940- augusztus 19. — Ny üli László báty ki tanitó temetése vasárnap délután volt a zalaegerszegi újteme- töben. A temetésen igen nagy számban jelentek meg úgy Batykról, mint a szomszédos községekből, kifejezéseképen annak a tiszteletnek és szeretetnek, aminek a derék tanitó örvendett. A gyászszertartást Kovács József zala- béri plébános végezte. Mivei az elhunyt kato nai szolgálatot teljesített, katonai diszszakasz is megjelent a végtisztességen. Jó családból származó fiatal négy középe iskolát végzett leány irodai teendőkre felvétetik Németh László csemege üzletében. — A bicskás keresztapa. Szapáry József és Szapáry György petriventei testvérek kirándulást terveztek a vidékre. Mivel kerékpárjuk nem volt, keresztapjuktól kérték kölcsön. Azon ban nem sokáig élvezhették a kirándulás gyönyöreit, mert a kerékpár egyik gumija az országúton kipukkadt így hát kénytelenek voL tak gyalogosan hazamenni. Amikor keresztapjuk meglátta a megrongált kerékpárt, dühében kést rántott és megszurkálta keresztfiait. Az ügy a csendőrségre, a két testvér a kórházba került. Látogassa a BóDEY vendéglő^ éttermet 1 KONYHÁJA kitűnő, házias, BORAI válogatott elsőrendűek, SÖRE felülmúlhatatlan. A GÖCSEJI SÖRKERT páratlan. Kossuth Lajos-utca 29. — Lábába dobták a vasvillát. Fekete Lajos 14 éves nagykutasi fiú a cséplőgép mellett mint törekhordó dolgozott. Munka közben egyik aratómunkás a szalmakazalba akarta dobni a vasvillát, amely azonban irányt tévesztett és a fiú ballábába fúródott. A súlyosan sérült fiút a körorvos részesítette első segélyben s azután | szekéren beszállították a zalaegerszegi kórházba. >íío <<< FERENC JÓZSEF KESERÜVIZ — A marhahús ára az 1939. augusztus 26 án fönnállód árakhoz képest legfölebb 30 fillérrel fölemelhető. — Gyümölcsfák koronájának teljes rend- behozására legalkalmasabb időpont a nyár vége. Miképen kell a fákat ilyenkor megmetszeni, erről, valamint az őszibarack if jósairól, a zöldség szárításáról, a paradicsom feldolgozásáról és általában a gyümölcs termesztés aktuális teendőiről ir »A Miagy ári Gyümölcs« legújabb száma, amelyből lapunkra való hivatkozással ingyen mutatványszámot küld a kiadóhivatal : Budapest, V-, Vilmos császár-út 76BEVONULÁSOK MIATT keletkezett munkatorlódásokban nagy segítségére lehet egy rendkívül ügyes beosztású, hordozható »OLYMPIA« írógép. Páratlanul álló, hosszú, kedvező részletfizetés ! Kiváló minőség, nagy átütőképesség, üzembiztonság, zajtalan írás és sok más előnjön kívül hosszú jótállás. Köztisztviselőknek már havi 7.—, 10.—, 15.— pengő előleg nélküli részletfizetésre is szállítunk Mielőtt írógépet vásárol, okvetlen kérjen ajánlatot »Olympia« írógépek zalamegyei képviselete és leraka- ta, a Zrínyi RT- könyvesboltjában. Az időszerű események szemlélésénél nélkülözhetetlen térképek, külföldi képes folyóirat-ok állandóan kaphatók a ZRÍNYI RHL könyvesboltjában. Nagy választék divatlapokban, irodalmi újdonságokban. Árverési hirdetmény. A közkórház elmeosztályán összegyűlő, naponta kb. 500 liter mennyiségű moslékod 1940- augusztus 20-tól kezdődően 1 évi időtartamra 1940. augusztus 19-én délelőtt 11 órakor a legtöbbet ígérőnek eladom. Zalaegerszeg, 1940- augusztus 12. Kórházigazgató. VÉSSE EMLÉKEZETÉBE, hogy iskolai tankönyvet és tanszert a ZRÍNYI RT. könyvesboltjában, előírás szerint, felelősség mellett vásárolhat a legolcsóbban Zalaegerszeg, Plébánia épületben. Az autóbusz megállónál. és építkezési anyag üzletemet a Temető-utcából m Kossuth Lajos-utca 62 szám alá helyeztem át. Németh József ■«■»uawggaagwcscr. ——www—WtwmmiMM—— » » » O « « « Felelős kiadó : GAÁL ISTVÁN Kiadja a »Zrínyi« Nyomdaipar és Könyv- kereskedés R. T. Zalaegerszeg. Csekkszámla-szám : 49.368. Intézeti kelengye Iskolai öltöny sző vetek Leány és fiú kabátkelmék Nagy választékban kaphatók Schlitz Áruház