Zalamegyei Ujság, 1940. július-szeptember (23. évfolyam, 147-223. szám)
1940-08-09 / 181. szám
2 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1940- augusztus 9. Városi közgyűlés. Megemlékezés vitéz Szécsi Ferencről. Tiltakozás a munka átjátszása ellen. A bizottságok javaslatait elfogadták. Zalaegerszeg megyei város képviselőlestür lele csütörtökön délután 4 órai kezdettel rend. kívüli közgyűlést tartott Mikula Szigfrid dr. ipolgármesterbelyettes elnöklete melleit- A gyűlésen 14 városatya jelent meg. Hozzászólások csak az árvízvédelmi intézkedésekhez' történtek. A Hiszekegy elmondása után az elnöklő polgármesterhelyeLtes az őszinte részvét hangján emlékezett meg az elhunyt vitéz Szécsi Ferenc számtanácsos, számvevőségi főnökről, aki 1922-ben Zalaegerszeg városnál kezdte szolgálatait, miajd több állami hivatalnál teljesített szolgálat után ismét Zalaegerszeg városhoz került vissza. Szorgalmára, bűz gab mára jellemző, hogy miég súlyos betegen is végezte hivatali munkáját. Mondhatni : életének utolsó percéig dolgozott. Javasolta, hogy) a közgyűlés jegyzőkönyvben örökítse meg emlékét, özvegyének részvétét fejezze ki s díszsírhelyet adományozzon részére. A javaslatot elfogadták. Horváth István napirendelőtti felszólalásában fölemlítette, hogy a legutóbbi kórházi építkezésre a közszállítási szabályrendelet értelmében csak kisiparosok pályázhatlak. A nyertes azonban a munkálatokat átjátszotta olyan vállalkozó kezére, akit a közszállítási szabályrendelet a pályázatból kizár. Ez ellen mint iparos és minbipartestűiéti elnök: óvást emel. 'Mikula Szigfrid dr. polgármesterhelyettes válaszolt. A kórházépítő bizottság, amelynek ülésén a polgármesterrel együtt ő es a tisztifőügyész is jelenvoltak, szabályszerűen döntött az ajánlatok felett. Nem a nyertes Rámán aolt a legolcsóbb ajánlattevő, de ajánlati összege csak 60 pengővel volt magasabb a legolcsóbbnál s mivel tűzharcos, (azéirt nyerte el a munkát. Állt-e, vagy álbe valaki mögötte, azt nem tudja. Amit az ipartestületi elnök mondott, arról jelentést tesz a főispánnak. Nemrégiben Szombathelyen járt vitéz Tarn ásy István dr. polgármester és Árvay László dr. tisztifőügyész, amikor látogatást tettek Király Péternél, a Vasvármegyei Elektromos Művek r. t. igazgatójánál is. Szóba került a zalaegerszegi villamos mű ügye is és az igazgató megígérte, hogy az ügyben személyesen óhajtana tájékozódást szerezni a lielvzíet felől s azért kiláLásba helyezte Zalaegerszegre való: jövetelét. Az igazgató ígéretéhez képest ma délelőtt Delhányi Ernő a R. T. kereskedelmi Az a lelkes gyűjtő munka, amellyel a hazai iskolák ifjúsága ismét t amijeiét adta hazafias szellemének és szolgálatkészségének, a vasgyűjtés terén immár befejeződött s az anyag beváltása a legtöbb helyen megtörtént. Ez az anyagátvétel azonban nem ügy történt, ahogyan elképzeltük. Sietek kijelenteni, hogy nem az átvételi díj nagyságának (megállapítása ellen van kifogásom. Az átvételkor kapott pénzre a legtöbb helyen nem is tartottunk igényt, sőt jobban szerettük volna ia gyűjtött fém-mennyiséget minden pénzbeli elEzulán rátértek a napirend tárgyaira Ennek során tudomásul vet lék az orgona javítási segély ügyében hozott kisgyűlési határozatot. Az árvízvédelmi intézkedések kérdéséhez többen hozzászólottak. Horváth István azt említette föl, hogy egyes építkezéseknél nem gondolnak arra, hogy a víznek levezető utat biztosítsanak. Láng' Nándor szintén a vízle vezetést illetően ajánl egyet-mást figyelembe. Vizsy Lajos dr. szerint előzetesen kellene tárgyalni azokkal a birtokosokkal, akiktől a munkálatok végrehajtásánál bizonyos terület ingyenes átengedését kérik s a megállapodásokat jegyzőkönyvbe foglalva az illetőkkel alá kell íratni- Kováts Ferenc nézete az, hogy a kisebb munkákat bármi áron is el kell végeztetni. Áldozatokat kell azoknak hozniok, akiknek birtokát könnyebben érheti kár. Ezeket értekezletre kellene összehívni- Weszely József dr. a Bozót-utcára és Kovács Károlyiérre hívja föl a figyelmet. Ott is szükség van víztelenítési munkálatokra, amelyeket szintén föl kell venni a programúmba. Majd .fám Ferenc szólalt föl. 1 A felszólalásokra Mikula Szigfrid dr. pol- j gármesterhelyettes és Wölfer István városi i mérnök adtak választ s azután a közgyűlés a jogi és pénzügyi bizottság javaslatát elfogadta. A Bíró Márton-utcai vasúti átjáró áthelyezése, a pénzügyi paloti építési költségeire felveendő újabb kölcsön, Fülöp László dr. városi tanácsos nyugdíjazása, Németh János dr. városi orvos magánfelek! érdekében végzett munkálatai díjainak visszafizetése ügyében hozott bizottsági javaslatokat lényeges hozzászólás nélkül magáévá tette a közgyűlés. A többi kisebb jelentőségű ügyben is a bizottságok javaslatai alapján határozott a közgyűlés. A napirendet másfél óra alatt tárgyalták le. »> » o < < < vezetőjének társaságában Zalaegerszegre érkezett és tárgyalásokat folytattak Árvay László dr. tisztifőügyésszel és Wassermann Frigyes műszaki tanácsossal, a villamosüzem vezetőjével. Megtekintették a kapcsolóházat, érdeklődtek az üzemnek minden ügye-bajia felől s azután visszautaztak Szombathelyre. A város vezetősége a megbeszélések eredményéhez képest memorandumba foglalja össze közölni valóit az igazgatósággal. >>» — ««« lenszolgál tatás nélkül az állam rendelkezésére bocsátani. Csupán azt az eljárást nehezményezzük, hogy az összegyűjtött fém anyagnak csak mintegy harmadát, legfeljebb felét vette át a vas- gyűjtő. így iskoláink udvarán még most — a beváltás után — is nagy halom lukas bádog1- kanna, tepsi, kancsó istb. várja, hogy egyeszer majd rájuk is sor kerüljön. Ezeket az (anyagokat ugyanis a beváltó ingyen se volt hajlandó elfogadni. Ez pedig bizonyára nem csak a mi falunkban volt így, hanem mindenütt, ahol hazánkban fémtárgyakat gyűjtöttek és beváltottak. * ' Az Összegyűjtőit anyagnak ezt az átvételi helyen történő kiválogatását nem tartom helyesnek. Nem tudom ugyanis elhinni, hogy fa nálunk is itthagyott nagymennyiségű fém- [anyag a mai fejlett kultúra és a jelenleg fennálló viszonyok mellett valamilyen formában felhasználható ne lenne. Ha Németország nagyobb városai szükségesnek tartják, hogy a szemétgyűjtő telepeken az elhasznált konzerv- doljozokat is összegyűjtsék, akkor úgy hiszem, nálunk se lenne felesleges az ilyen dobozok, kannák és egyéb hasonló fémtárgyak gyűjtése. Azonkívül nem ártana nálunk is gondolni a papírhulladék gyűjtésére is. A németek évente 650000 tonna papírt állítanak elő az összegyűjtött papírhulladékból. S ezáltal egymillió köbméter fának e célra való felhasználása válik elkerülhetővé. Ha csak az irodák papírkosarainak tartalmára gondolunk is, az is igen jelentős mennyiség. Pedig ehez az intelligencia megértése és az iskolák munkája mellett ugyancsak óriási mennyiségek járulhatnának. Nem nagy kár-e, nem megbocsáthatatlan bűn-e nálunk mindezt veszni hagyni ? Bárhogyan áll is a dolog e tekintetben, mi, tanítók, ne hagyjuk abba a gyűjtést és szorgalmazzuk azt minden erőnkkel, tanítványaink körében is ! Az esetleges lemosolygás ellenében erősítsen bennünket az a tudat, hogy hazafias dolgot cselekszünk ! i ’ j , Kovács Dezsőm Mit mutat az anyakönyv? A zalaegerszegi állami anyakönyvi hivatalban egy hét folyamán a következő bejegyzések történtek : Születés : Tóth István gazdasági cseléd (Csácsbozsok) és Zimborás Anna Anna leánya r. k., Csalhó Erzsébet Zsuzsanna leánya r. k„ Oláh Kálmán napszámos és Kolompár Emília Gyula fia r. k., Rámán Elek bolti szolga és Nizli Katalin Gábor fia r. k., Pintér István asztalossegéd és Gucogi Mária Éva leánya r. k. Halálozás : Eke Istvánné szül. Salamon Mária 34 éves r. k., Csentericz Vendel földműves 45 éves r. k. (Pozva), Szilasi János 29 éves napszámos r. k. (Csáford), Wachtl Julianna 20 hónapos r. k., Kovács József né szül. Kovács Rozália 40 éves r. k. (Recsk), Németh Sándor napszámos 64 éves r- k., vitéz Szécsi Ferenc 42 éves, városi számtanácsos r. k., Cserkuli József 12 éves r. k., özv. Né- inethy Ignácné szül. Rigó Erzsébet 91 éves r. k. " Házasságot kötött: Kenyeres János kertész r. k. és Béres Margit r. k. Január 1-től a mai napig bejegyeztek 253 születési, 184 halálozási esetet és 67 házasságkötést ; a múlt évnek ugyanebben az időszakában 204 születési, 189 halálozási esetet és 58 házasságkötést. A születések és halálozások közül azonban több nem számít Zalaegerszeg népesedési mozgalmához. Hétről-hétre szóló kimutatásunkban mindig meg is jegyezr- zük a vidékieket. és építkezési anyag üzletemet a Temető-utcából a Kossuth Lajos-utca 62 szám alá helyeztem át. Németh József A Vasvármegyei Elektromosművek igazgatójának látogatása Zalaegerszegen. Néhány szó a hazai vas-napokkal kapcsolatban.