Zalamegyei Ujság, 1940. július-szeptember (23. évfolyam, 147-223. szám)
1940-08-09 / 181. szám
1940 augusztus 9. ZAUAMEGYEI ÚJSÁG 3 '.>*a Bevezetik a burgonyás kenyeret. A gazdasági miniszteri értekezlet foglalkozott a Lej, vaj és kenyér árkérdéseivel. Értesülés szerint a tejhiány azért állt elő, mert 'gyenge volt a zöldtakarmányozás és a cukor- jegy-rendszer bevezetésével növekedett a tej fogyasztása. A gazdák a takarmánydrágulás következtében a tejár felemelését tartják valószínűnek. Igen fontos intézkedéseket várnak a közélelmezés egyéb területein is. Elsősorban azt, hogy a kenyérliszt burgonyával való keverésének rendszerére áttérnek a pékek. Erről különben rendelet jelenik meg a napokban és örvendetes, hogy a meglehetős nagy burgonyatermelés révén megfelelő mennyiségű burgonya áll majd a keveréshez rendelkezésre. A burgonyával kevert kenyeret a közönség szereti. Ha ez a rendelkezés megjelenik, akkor az eddig érvényben volt egységes kényé rüszt-típusok megszűnnek és kötelezővé teszik a burgonyával való keverést. HÍREK A MAII szeptemberben bevezeti a vidék-vidék közötti ház-ház forgalmat. 500 kg-nál nem nehezebb, midenféle kereskedelmi darabárut fognak szállítani. A MÁV által a Budapest—vidék és viszont- forgalomban néhány év előtt bevezetett ház- liáz forgalom nemcsak iá MÁV szempontjából vált be, hanem elsősorban igen élénk í tőén hatott a Budapest és vidék közötti közvetlen darabárúiorgalomra. Ennek felismerésében a MÁV elhatározta, hogy a ház-ház forgalmat most már a vidék fontosabb termelési és fogyasztási gócpontjainak egymás közötti viszonylataiban is bevezeti. Az érdekelt gazAz Országos Törzskönyvelő Bizottság kö- ! zelmultban megtartott ülésén Herodek Sán- ; dór dr. titkári beszámolójában közölte, hogy az 1937—38- ellenőrzési évben a szarvasmarhatenyésztő egyesületek az egész ország területén körülbelül 17.000 darab tehenet ellenőriztek. Az ellenőrzött tehenek közül a tejellenőrzés körülbelül 12.000 darab tehénre terjed kiMa már az országos törzskönyv több mint 40000 állat származási adatait foglalja magában. A törzskönyvezett állatok közül mintegy 10.000 a kisgazdák tulajdona, az úgynevezett népies állományba tartozik- A kisgazdák teheneinek ellenőrzése, illetve a kisgazdatársadalom nagyobb tömegeinek a szarvasmarhatenyésztő egyesületek kereteibe való bevo- mása rendkívül fontos nemzetgazdasági érdek, mert az elmúlt idők bizonyítják, hogy az ellenőrzés alá került tehenek tejhozama esz- tendöről-eszlendőre komolyan fokozódik. A bizottság ülésén Balta Pál miniszteri osztály- tanácsos ebben a szellemben mutatott rá arra, hogy a földművelésügyi kormányzat az ellenőrzést az úgynevezett népies tehene szőlek re fokozottabb mértékben kívánja kiteríiasági körökkel és intézményekkel való hosz- szabb előkészítő tárgyalások után a VIAV hozzáfogott az idevágó díjszabások kidolgozásához. Ez most befejezéshez közeledik s ez alapon iá vidék-vidék közötti ház-ház forgalom már szeptember hó folyamán megindul. A forgalom tárgya lebeg összesen 500 kg- súlyig bármiféle kereskedelmi cikk (például élelmiszer ép úgy, mint textil, vas, fa stb.) darabárú. jeszteni, úgyhogy az állatállomány 20—25 százaléka kerüljön rendszeres ellenőrzés alá. A munka megindításához az állam nyújtana támogatást. A földművelésügyi minisztérium ebben az esztendőben már körülbelül 300 községben szeretné bevezetni az új ellenőrzési rendszert, úgy azonban, hogy a községek számát fokozatosan ezerre fejlesztené. Ha az ellenőrzés körébe bevont községek számát legalább ezerre fejleszteni sikerül, azt mondhatjuk, hogy tehénállományunk csaknem teljes egészében a szarvasmarhatenyésztő egyesületek ellenőrzése alá kerül. A községekben az ellenőrzési munkát az állattenyésztés, a takarmányozás és a hizlalás megszervezésével kezdik meg. Ennek a munkának nemcsak állattenyésztésünkre, hanem tejtermelésünk fejlődésére is óriási hatása lesz. Ne féljenek kisgazdáink az ellenőrzéssel természetesen felmerülő költségektől, mert ezek a költségek a bőségesebb tejhozam következtében olcsóbban termelt tejben többszörösen visszatérülnek. >»>o (<< —- Emléloezzél a honvédelmi miniszter szavaira : Aki kivonja magát a Vöröskeresztnek való adakozás alól, bűnt követ el. Adakozzál! IDŐJÓSLÁS : Mérsékelt szél. egyes helyér ken eső. A hőmérséklet alig változik. » » D O « « « — KÁROLY KIRÁLY EMLÉKÜNNEP TIHANYBAN. A IV. Károly király Emlékbizottság hagyományos szokásához híven Nagy boldogasszony napján, augusztus 15-én az idén is megtartja a tihanyi apátságban a IV. Károly király emlékünnepet. Ezúttal azonban nem lesz nagyobbszabású ünnepség, de szentmisét mondanak és rövid emlékbeszéd kíséretében méltatják az utolsó koronás király emlékét. Végül megkoszorúzzák a tihanyi Kálvárián emelt emléktáblát.- ANYAKÖNYVVEZETŐ HELYETTESI KINEVEZÉS- Vitéz Teleki Béla grójf főist- pán Pék József szociális kisegítő titkár, kor- pavári lakost a' korpavári anyakönyvi kerületbe korlátlan hatáskörű anyakönyvvezető- helyettessé nevezte ki. — NÉVVÁLTOZTATÁS- Hauptvogel Frigyes nagykanizsai, lakos, nyug. MÁV kalauz, családi nevét belügyminiszteri engedéüyel Honfira változtatta.- HONVÉD TÁBORI SZÍNHÁZ- A honvédség vezetői életrehívták a honvéd tábori színházat s intézkedtek a honvéd tábori mozgó színházak létesítéséről is. A tábori színház igazgatójául vitéz Tolnay Andort hívták meg, aki vitéz Zitás Bertalan katonai vezetővel együtt máris megkezdte a színház megszervezését, amellyel egyidőben a színház megkezdte előadásait is. A társulat primadonnája Márffy Vera. — VÖRÖSKERESZT ORSZÁGÚTI SEGÉLY (HELYEK. A nagykanizsai járás 36 községéből 27 községben már sikerült fölállítani a Vöröskereszt országúti segélyhelyet. A legközelebbi hetekben még öt, a tavasszal pedig négy községben állítanak föl országúti segélyhelyet és így három évi munka után a nagykanizsai járás minden községének lesz Vörös- kereszt mentőállomása.- KÖTELES A MENYASSZONY VISSZAFIZETNI A VŐLEGÉNYTŐL KAPOTT KÖLCSÖNT. Budapestről jelentik : Széchenyi Báli ütné valutabűnügyében szerepelt nemrég özv. Padovetz Udóné füzősnő, aki tulajdonképen elindította a bűnügyet, mert a grófnői által reábízott hatvanháromezer pengőt eltulajdonította. Padovetzné, mint most kiderült, kétezer pengőt kapott kölcsön vőlegényétől, azonban: a házasságból nem lett semmi és a férjjelölt ezt az összeget visszakövetelt©. Padovetzné arra hivatkozott, hogy; a pénzt ajándékul kapta, s így az nem jár vissza. A vőlegény azonban bebizonyította, hogy kölcsön címén adta az összeget és ki is kötötte, hogy Padovetzné köteles azt százpengős havi részletekben visszafizetni. A törvényszék mar rasztaló ítéletet hozott és a kölcsönösszegen kívül még négyszáz pengő perköltség megfizetésére is kötelezte Padovetznét. ji LAPBETILTÁS. A »8 órai Újság« című poütikai napilap további megjelenését és terjesztését a belügyminiszter az ország védett érdekeit veszélyeztető közlemény© miatt háromnapi időtartamra betiltotta. , . • y Szezonvégi kiárusítás női színes és fehércipők, szandálé ttek 4 pengőtől 12 pengőig. Fürdőruhák beszerzési áron. Nyári, hímzett, női blúzok és gyermekruhák mélyen leszállított árakon. Tekintse meg új kirakataimat. Dr. Toldy Imre cipő és divatház, KazínczS-tér II. Erősen kiterjesztik az ellenőrzést a kisgazdák teheneire is«