Zalamegyei Ujság, 1940. január-március (23. évfolyam, 1-72. szám)
1940-03-23 / 67. szám
I $40. március 23 ZALAMEGYEÍ ÚJSÁG Húsvéti sonka irta : Gyutai/ István. Régi, jó falusi szokás : nénémasszony a böjt kezdetén besározza« * sonkákat. Az egyik valójában megteszi. Keres jó körbecet, belerakja a sonkát s hogy bátyám uram ne kandikálhasson be, kívülről jól bekeni agyaggal. A másik szívtelenebb. Megengedi a sonkára lekintgetést s Így fokozza a jó étvágykeltést. Hiába ! A ház törvénye az, hogy szentelés - előtt nincsen sonka. Bátyámüram nem tehet egyebet, sóhajt és sz'ámlálgatja az injain a napokat, hogy mikor is lesz húsvéti. Ámint fogynak a napok, úgy derül ábrázata. Ä nagyhétfen. amikor az egyik találkozik a másikkal- csak ennyit szól: — Nos, ezt már kibírjuk ! Kusvét előtti napon előkerül azután a sonka. Az eddig lefelékajmadt bajusz kétfelé törlődik. Igaz, hogy inkább a szép üii- juep kedvéért történik, de a sonka is... Dohát minek szaporítsam a szót! * Cserjés Gábor is számlált. Egy, kettő... Többször megkérdezte asszonyától : — Te, Klári, ne rövidítenénk meg a böjtöt ? — Azt nem ! — Pedig í — Semmi pedig ! Hátesak várt* Tudta, hogy kár minden szóért. Ebben is, másban is. Számlált tovább. Titkon topva fel feljárt a padlásra, rásaní- dílgatott a sonkákra. Azután vont kállain egyet, kettőt. Csóválgatta a fejét. A dolgát meg tette tovább. Csak az vigasztalta, hogy aj szomszéd is hasonló bajban van. Talán ott még nagyobb is a baj, merL a körbec zárja légmentesen magábazárja a drága kincsek .Végre eljött a nagyszombat. Cserjésné annak rendje-módja szerint tűzre tette a sonkát. Az is szabály faluhelyütt, hogy a fel- .támadás előtt nem szelhet senki a sonkából. Még jó, hogy a tisztelendő úr a körmenet után megáldja az ételeket, mert máskép csak husvét napjára maradna a »kóstolás«. Kicsit későn főtt meg Cserjésné sonkája,. .Már elsőt harangoztak. Cserjés kicsípte magát. Sürgette az asszonyt. — Siess ! Kosárba a sonkát, kenyeret! — Mindjárt, nó ! Mégcsak az »első« szólt. — Mondom, bog}7 siess! Kicsit hütni is keli annak a sonkának. Forrón nem viheted! — Jó, jó... Tudom én jobban, mint kend ! Az asszony is készülődött. Előszedte az »ünneplőt. Megigazította a fodros főkötőt. Vér gigkefélt a százráncú szoknyán. Közben nem feledkezett meg a sonkáról sem. Kiemelte a fazékból. Rátette a tálra. Szelíd csendese séggel rászólt emberére : — Hűtse ! — Már mint én ? — Kend! Tavaszi férfi és női szövetek igen nagy választékban: TÓTH SZABÓNÁL Nőikabát különlegességek Finom úridivat ____............................................. — Aztán hogyan ? — Kend dolga ! Nagyon várta ! Cserjés megvakarta fejébubjál. Gondolkodott. Először ráfujt. Azután kalapjával terelgette rá a levegőt. Majd forgott vele körbe. Hiába, hiába 1 Megint gondolkodott. Felderült az ábrázata. Kilépett az udvarra s leitelte annak közepére. Kihűl majd itt! Elég hűvös az idő. Március van- Közben meg az jutott eszébe, hogy sonkát nem lehet őrizni pipa nélkül, visszafordult érle. Kár volt! Mire újból jött, szomszédék kutyája, a Mitvisz, álvonszolta a két lelket elválasztó kerítés alatt. Annak nem volt forró. Túlról vakkanlgatotl Cserjésre. Épen másodikat harangoztak. Innen is, onnan is siettek az emberek a templom felé. Az asszonyok mind kosarakat vittek. Benne a sonka. Cserjés, bosszankodott. Megpróbálta botjával visszahódítani Mitvisz zsákmányát. De az ínégin- kább dühösködött. A templomba síelők megálllak. Nézegelődlek, sajnálkoztak Közben előkerült Cserjésné is. Nem kellett sok, megértette a helyzetet, összecsapta kezét; — De ember ! Mit csináltál ? — Én ? Semmit ! A Mitvisz ! . — Hát a sonka ? — Mondtam, hogy a Mitvisz ! Cserjés nem szólt többel. Fordult, elindult a kapu felé. Érezte, hogy mulasztásáért még több szó éri. Kalapját szemére húzla, visszásandított. Nem baj. nó ! Gyere ! A feltámadás előbbrevaló. Mindjárt beharangoznak. Az asszony ott állt az udvar közepééi. Kezében a kosár, benne a kenyér és egyéb, amit a szentelésre szánt Megigazította kosarán a takarót. Becsukta az ajtót- Cserjés: várt. Úgy illik, hogy a férj feleségével menjen a templomba. Cserjésné könnyet morzsolt szét arcáu. — Hej, apjuk, még ilyen husyétunk sem volt! A sonka, a sonka... Ggene már nó ! Mindjárt harangoznak. A szomszédból Mitvisz hangja süvített fel. A szomszéd érkezett. Hát kicsit kérdőre- vonta. Aztán átszólt : — Szomszéd, haragszol ? — Nem éli! — Hát akkor gyertek át a feltámadás után. Nektek is szenteltetünk. A ború eloszlott Cserjés arcáról. Feleségével. epén jóikor érkezed. Beharangoztak. Elindult a körmenet. Dehogy gondolt a sonkára Lelke megtelt áhítattal. Énekelt, imádkozott. »»»o <«< Jó Isk Egy' világért se tessék gondolni, hegy amolyan Petőfi féle lakról van szó. Kis lak áll a nagy Duna mentében; s mondjuk, ez a lak — jó, elsőrangú, negyszerű. Nem ! A Józsi mondta a Rózsi néninek, amikor Rózsi néni a vonatban térüere terítette az asztalkendőt, rárakta az elemózsiát s falatozni kezdeti. Józsi merően nézte a ,cúkros rétest és megkérdezte : — Rózsi néni. maga ezzel jó lak ? Persze, azt akarta mondani: maga ezzel jóllakik; dehát az 1-belűt elfelejtette és az ízes ik-et elhagyta. Ó, a Józsi már második polgáriba jár s nem tudja, hogy ikes ige is van a világon. Ám a Rózsi néni is kitett magáért. így. felelt: ; . — Bizony jó lakok, az anyád se esz többet. S ha még' nevettek volna, liagyján ; de komolyak maradtak. Végre is, »ők tudják a magyar nyelvet«. Úgy látszik, Pesten, —■ mert pestiek voltak — ilyen is akad : jó megy sorom, rossz érzem magam, es az eső és megeszek a vacsorát... Rózsa ajak, töi- vis nyelv* ; . i i j , _ —bor. ia A húsvéti bárány Irta : Béke fi László}. Akik abból a húsvéti bárányból ettek, azok közül már sokan nem élnek. Érthető. Annak már 25 éve, tehát 1915-ben ettük azt a húsvéti bárányt. Evett abból Sippevvszky altábornagy úr, Bugsch (vitéz Szepessy) Aladár, volt huszas ezredparancsnok, Konkoly Jenő (most nyugalomban Keszthelyen) huszas zászlóalj parancsnok, Kovács (most zalabéri plébános), volt huszas tál>ori lelkész, no és a bárány szerzője, Gr-ebenár József, jelenleg somogyi gazdaember, akkor a húszasok rohamszázadjának tizedese. A többi bakával a menetszázaddal Galíciában voltunk, várva az ezredhez való beoszr tásunkat, valahol Krasznik körül... Egy tisztáson volt a tábori mise... Husvét napján. Néhány jóhangú társammal egy-kettőre kórussá alakultunk s tiszta szívvel énekellük az ' Alleluját. Épen az oííertóriumnal tartottunk, amikor, egy gránát a tábori oltár hátamögött csapott be... Majd utána több is, előttünk, közénk. Felbomlott a rend... Nem vártuk a vezényszót, bog}- »Oszolj !« Futott mindenki, ahogyan tudott... Egyszerre a tömeg közé egy csomó birka keveredett. A zűrzavarban alig vetlem észre Grebenárl, aki ordítva kiáltott rám : »Ebédre fessék, hozzám jönni, ma úgysem hoznak, tessék megmondani a tiszt uraknak is, ha elfogadják !« Akkor tekintettem rá. Nyaka körül volt csavarva, mint valami női boa^ egv nagy — fekete birka. Az ágyúzás megszűnt, azaz távolodott. így, ■ lett igaza Grebenárnak, hogy »ma úgysem hoznak« (már tudniillik ebédet) s azért fogadták el a meghívottak a Grebenár által rögtönzött tábori ebédet. Hogy Jóska honnan szerzett vöröshagymát, sót, paprikát, azt sohasem tudtam meg, de, hogy olyan gulyáslevest még nem főzött sem az édesanyánk, sem a feleségünk, sem a legfinomabb szakácsnők sem, — az bizonyos. Később találkoztam Grebenárral, akkor nem volt a századnál, hanem ezredszakács lett. Talán annak köszöni, hogy — bár a liajft ősz —, még most is olyan piros az arca, mint az a gulyásleves, amit ott ettünk.,., husvétkor, 1915-ben. Figyelem Háza eié drótfonatot, konyhájába zománcozott asztaltüzhelyt, fiának világhírű PUCH kerékpárt vegyen. Kapható teljes jótállással D. HORVÁTH IMRE műszaki vaskereskedőnél Zalaegerszeg Telefen: 54. BOURETTE és shautungszövésű selymek szép színekben kézimunka céljára, iskolák részére előnyös árban, , _l£ Schütz Áruházi,.
