Zalamegyei Ujság, 1939. július-szeptember (22. évfolyam, 149-226. szám)
1939-08-24 / 194. szám
4 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1939- augusztus 24 Nagyobb mennyiségű szőlőt szállítunk külföldre. — MEGFOGADTA A TANÁCSOT. Fenyő Ferenc 19 éves balatonszentgyörgyi iparos Budapestre utaztában megismerkedett egy jólöltözött fiatalemberrel. Beszélgetés közben Fenyő elmondta, hogy dolgozni akar a fővárosban. Az előkelő utitárs megjegyezte: Minek: dolgozni, amikor munka nélkül is meg lehet élni. Fenyő a tanácsot meg is fogadta (s mindjárt az utitárson próbálta ki. Ellopta a tanácsadó bőröndjét. Fenyő a bőrönddel Pestre ment. A Teleki-téren vállára vette a lopott jószágot, a rendőrnek feltűnt a »jaj de magas Fenyő« és igazoltatta, majd letartóztatta. A károsult még nem jelentkezett. í — Az Állami gépjáróművezetőképző (sof- főr) tanfolyam a m. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézetben (Budapest, Vili., József-körút 6) 1939. szeptember 11-én este 5 órakor nyílik meg. Beírás és a felvételhez szükséges űrlapok kiadása naponta délelőtt 10—12 óra között az igazgatósági irodában. HÖLGYEIM ! Több oldalról megnyilvánult kívánságnak teszek eleget, amikor intenziven foglalkozom az angol női szabósággal is. Nagy választékot tartok finom női télikabát-szöve- tekben, szőrmékben, valamint kosztüm- és felöltőszövetekben. Fővárosi munkások és előzékeny kiszolgálás várja a nagyérdemű hölgyközönséget. TÓTH szabó — FOGYNAK A NYILASOK AZ INTERNÁL ÓTÁBORBAN. A nagykanizsai internáló- táborból csaknem naponta kerülnek szabadlábra a nyilasok. Hétfőn öt nyilast bocsátottak szabadon. A közel három és fél száz internáltból már csak 19 van szigorú rendőri őrizet alatt Néhány nap múlva ezek is szabadlábra kerülnek. MAROCAIN IMPRIMÉ 1939-es divatminták kis hibával P. 2.20, hasonló kedvező vételek a Schütz nyári szezonvégi árositáson. Schütz Áruház Még javában folyik a gyümölcsértékesítés hatalmas munkája, s máris megállapítható, hogy az előkészítés és lebonyolítás rendkívül körültekintő munkáját az illetékes intézmények kiválóan végezték el. A gyümölcsértékesítés komoly feladatot jelentett különösen akkor, amikor megállapították, hogy kivitelre aránylag kevés áru alkalmas. A sok gyengébb minőségű áru természetszerűen erősen nyomta a piacot s az értékesítés csak a legnagyobb erőfeszítéssel volt lehetséges. Újabban a szilva, szőlő, és dinnye értékesítése van előtérben- A Külkereskedelmi Hivatal előzetes tárgyalása alapján sikerült Németországba nagyobb mennyiségű szőlő kivitelét biztosítani. Nagyobb mennyiségű szőlő elhelyezése van biztosítva Svájcba, Belgiumba Angliába és Lengyelországba. A szilva legkisebb termelői árát a Külkereskedelmi Hivatal már megáll apitolta. A földművelésügyi minisztérium az idén elhatározta, hogy nagyobb mennyiségű szilvát fog intervenciós utón felvásárolni, hogy ezáltal a piac jelentékeny tételtől szabaduljon és a kistermelők részére kedvezőbb értékesítési lehetőség nyíljon. ySCHÜTZ ÁRUHÁZBAN MAROCAIN IMPRIMÉ, egyes ruhára szükséges méretek SCHÜTZNÉD Van szerencsém az érdekelt közönség tudomására hozni, hogy »műhelyen Bethlen Gábor u. 5 sz. alatt megnyitottam Bundák rendelésre mérték után készülnek, alakításokat vállalok. Szives pártfogást kér: ifj. Laki Sándor szttesmester Felelős kiadó : GA AD ISTVÁN Kiadja: a >Zrinyi« nyomdaipar és Könyv- kereskedés R. T. Zalaegerszeg.