Zalamegyei Ujság, 1938. október-december (21. évfolyam, 221-297. szám)
1938-12-25 / 292. szám
2. Zalamegyei Újság Í938. december 25. mmmammMmmaaamimmsaaBamsizmmaBmmmmKS&MmmmmmBiia hhhhhhhmhhhí Göcseji járást! Göcsej alatt azt a területet kell érteni, amelyet északon Zalaegerszeg és Zalalövö között a Zala folyó, nyugaton Zalalövőtől délre Zalabaksán át Lentiig az úgyne- vezeti római országút, délen Lentitől Pákán keresztül Bánok- szentgyörgyig részben az Alsó- válicka patak, keleten pedig Bánokszentgyörgytől északra Zalaegerszegig a Felsőválicka patak határol. Ez a magában négyzet alakú terület önálló földrajzi egységet alkot, amelynek különös jellege van, nemcsak földrajzi, hanem néprajzi, gazdasági, kulturális tekintetben is. Hegyeinek, úgynevezett hegyhátaknak, völ • gyeinek, vizeinek tagozódása, kialakulása, felszínének alakulata, magának a föld anyagának ösz- szetétele, rétegeződése is azt igazolják, hogy ezt a területet önálló, zárt földrajzi egységnek kell tekinteni. Erre a területre épen úgy kell tekintenünk, mint ahogyan kell Börzsönyt, Bakonyt, Rétséget, Sárközt, Mátrát, vagy a Bükköt tekinteni. Egyik kifejezésben sincs semmiféle lekicsinylés, semmibevevés, mindegyik kifejezi annak a vidéknek a jellegzetességét, amelynek nevét viseli. Teljesen helytelen és fe lesleges azon tűnődni, hogy honnan származik a „Göcsej“ elnevezés. Ne akarjon senki nyelvész lenni és a szó összetételéből, annak betűjéből valamit kihámozni. Tudomásul kell venni mindenkinek, hogy a Göcsej épen olyan jó magyar szó, mint amilyen Milej községnek a neve. A „Göcsej“ szónak mindenáron j való anatomizálása, retortákon, górcsöveken át való vizsgálata épen olyan felesleges, mintha azon tűnődnék az ember, hogy a Bakony miért Bakony, a Duna miért Duna és miért nem Hima Iája a neve. Göcsej is régi magyar szó, csak mivel keveset emlegették, ezt a területet kevéssé járták, nem gázoltak rajta keresztül a hadak, nem tiporta sem török, sem tatár, nem keresték fel a kereskedők sem, csodák sem történtek a területén, természetes, hogy nevét sem kapták fel, közludatba, országosan közismeret körébe nem ment át. Jóformán öserdőterületet képezett, nem is olyan régen kezdték az erdők megritkitását és nem oly sok évtizede annak, hogy a köz ségek megnépesültek, virágzásnak indultak. A Göcseji hetek megrendezé sének kétségtelenül nagy ered ménye volt, hogy belevitte a köztudatba, az ország figyelmét felhívta, hogy van Zala vármegyében olyan terület, amelyet Göcsejnek hívnak és hogy ez a Göcsej él és van, amelyet érdé mes megismerni, hatalmas erdeit, hegyeit, virágos völgyeit érdemes bejárni, becsületes, egyszerű népével megismerkedni. Ez a nép az ország egyik legősibb településű népének vére. Gondolkodása, szokása, egyénisége alkalmas arra, hogy kiemeljék mostani állapotából, magasibb színvonalra, anyagi jólétbe emeljék, hogy ez által a magyarság egyetemes érdekeinek előmozdításán eredményesen közremúuödhessék. Énnek a csonka, szűk határok közé szorított országnak szűk sége van minden talpalattnyi földjére, minden fiának támogatására és annak megsegítésére is. Nemzeti érdek, hogy egyetlen talpalattnyi földről, egyetlen emberről sem feledkezzék meg senki sem. Nyilván kell tartani minden embert, minden területet. Nemcsak nemzeti szempontból, de a göcseji területen lévő magyarságnak is érdekében áll, hogy ezt a területet minél többen és alaposan megismerjék, minél többen megbecsüljék. Kívánatos volna, hogy az iskolákban a falusi gyermekeket úgy neveljék, hogy meglegyen bennük az öntudat arra, hogy ök göcsejiek. Legyen önérzetes öntudatuk meg- vallani, hogy ők göcsejiek, a honfoglalás első kardosainak, a honfoglalóknak leszármazottai. Mezőkövesdi ember nem röstel - kedik azon, ho?y ő mezőkövesdi, ruhájához való szívós ragaszkodásával elérte, hogy Mezőkövesdről mindenkinek van tudomása. A székely góbé sem tagadja meg székelységét, ernyedetlenül, szívósan ragaszkodik székelységéhez. A csángómagyarok a Kárpátok keleti lejtőin, idegen népek között ezer éven át megtartották magyarságukat és büszkén vallják magukat csángómagyaroknak. Kívánatos volna, hogy Göcsej is megőrizze sajátosságát. Felnőtteket is hozzá kell szoktatni, hogy Göcshj elnevezés alatt ne értsenek semmiféle lekicsinylést, megvetést, vagy gúnyolódásfélét. Hogy Göcsej népe szegény, kul turaltsága is elmaradt, annak nem a népe az oka. Senki sem tehet arról, hogy szegénynek születik, senkinek nem érdeme, hogy az apja gazdag. De a megbecsülést meg kell adni mindenkinek. Göcsej népét is meg kell becsülni és tisztelni. Megérdemli, hogy amikor előveszi régi, ősi viseletű ruháját és felölii magára, úgy tekintsenek rá, mint aki ragaszkodik őseihez, tiszteli ősapáik és ősanyáik szokásait, ragaszkodik hagyományához, eredeti szoká sához. Hogy a köztudatba át- menjen annak elismerése és ápolása, hogy Göcsej nem jelent valami rezervációs indián területet, hanem épen oiyan elnevezést és fogalmat hord magában, mint az országnak bármely része, akár a Nagy Magyar Alföld. Kívánatos volna, hogy a hatóságok minél intenzivebben foglalkozzanak Gö csejjel. Célszerű volna ezért, hogy Göcsej területén az egyik közigazgatási járást Göcsejt járásnak nevezzék el, hivatalos irataikban és érintkezésükben Így használnák és ennek használatát kőtelezővé is tennék mindenkire. Erre az elnevezésre a legalkalmasabb volna a novai járás. Éspedig azért, menrt ennek egész területe Göcsejben van, népessége is a legősibb település, inig a megye többi járása részben Göcsejre, részben Hetésre, részben más területre esik. Ezt a névváltoztatást annál is inkább meg lehetne tenni, mert maga ez a szó „Nova“, Iegfelebb latin lehet, de semmiesetre sem magyar. Sem történeti múltja, sem olyan nevezetessége nincsen, amely feltétlenül megindokolná a „novai járás“ kifejezéshez való feltétlen ragaszkodást. Nem akarom ezzel érinteni Nova község elnevezését, amelynek csodaszép templomfreskói a közelmúltban megújultak és méltán megérdemlik, hogy az emberek megcsodálják. Ha Göcsej területén egyik közigazgatási járást elneveznék göcseji járásnak, nyomban megszűnnék az a téves felfogás, hogy Göcsej valami olyasmit jelent, amit az ember röstel bevallani, amivel nem szeret dicsekedni, nem veszi szívesen, ha emlegetik. így . a hatóságok segítenék átvinni a köztudatba, hogy Göcsej van, annak népe épen olyan megbecsülést érdemel, mint Rétság népe, vagy a Hegyalja lakossága. Postán való levelezés, hatóságoknak egymás közötti érintkezése, könyvekbe való felvétele mindmegannyi eszköz lenne, hogy Göcsejről tudomást szerezzenek, állandóan fenntartsák az érdeklődést Göcsej iránt. Göcsej megérdemli, hogy vele komolyan fog • lalkozzanak úgy a hatóságom, mint a társadalom minden rétege, szívvel gondoljanak hangulatos tájaira, szegény sorsban tengődő, jobb sorsra érdemes, tiszta faj magyarságára, amely a honfoglalás óta megtartotta ezt a területet, ezeréves vérzivatarokon át, amelyről tudja, hogy neki, mint magyarnak, itt élnie, s meghalnia kell. Dr. Nagy Kárloy. Az új erdélyi magyar irodalom. A magyar irodalom fája vén is, fiatal is. Vén, mert ezer évnek a talajába sülyeszti gyökereit, fiatal, mert csak a legutóbbi száz év alatt virágzott ki teljes szépségében. Erre a száz évre esik az erdélyi magyar irodalomnak a kivirágzása is, még pedig ugyanannak a nagy nemzeti fellendülésnek az eredményeként. Ez a nemcsak időbeli, hanem okozati együtt- haladás már magában is bizonyítja, hogy az erdélyi magyar irodalom nem különálló, hanem csak az egyetemes magyar iroda- . lomnak egyik ága. De vannak ennek az irodalomnak sajátos tu lajdonságai is, mintahogyan a Nagyalföld és a Dunántúl talajá ból is sajátos színekkel diszes- kedö irodalom virágzott ki. Ezek a külön színek az erdélyi irodalomban élénkebbek, szembetünőb bek, mert az erdélyi magyarság évszázadokon át többé-kevésbé külön életet élt. Azonban ezt a külön életet az önállóság idejében is magyar politikai keretek között élte, csak a háborús összeomlás kényszerítette idegen, ellenséges érzelmű állam határai közé. Ez a kényszerű elszigetelődés,a megvál tozott erdélyi magyar sors alakította ki az új erdélyi irodalmat, amely a réginél sokkal élesebben tünteti fel a sajátos jelleget, de azért nemcsak nyelvével, hanem érzésvilágával, gondolataival és a régi hagyományok iránti hűségével is szorosan hozzátartozik az egyetemes magyar irodalomhoz. A kezdet az első megdöbbenést, a megalázottságnak, a friss sebeknek sajgó fájdalmát fejezi ki. A szülőföldjükről, otthonaikból, foglalkozásukból kiüldözött embereknek hangos siránkozása, keserű kifakadása, vagy fojtott haragja szólal meg Végvárainak jól ismert lírai kötetében. Ez a fájdalmas költészet minden szomorúsága mellett sem lehangoló. Az „Eredj, ha tudsz“, „Köszönt egy ember“, „Vándorló város“, „Nagy magyar télbe“ lélekből fakadt s az egyszerűség művészetével megirt versszakaiból vigasztalás és remény áradt az erdélyi magyarság felé. Sokkal jobban megtörte a nagy katasztrófa Székely Mózes lelket, akinek regényéből, a „Zátony “-ból folytonosan az a szomorú meggyőződése döbben elénk, hogy nincsen remény. Olvasása közben úgy érezzük, hogy a regény öngyilkosságba üldözött hősével együtt teszik sírba az érdé* lyi magyarságot is. Az első megdöbbenésből felocsúdva az új erdélyi magyar irodalom megkísérli Végvárinak a fájdalomban is megőrzött optimizmusa és Székely Mózes sötéten látása nélkül reális szemmel nézni a változott helyzetet és keresni benne a magyar élet lehetőségeit és a jobb jövő felé vezető utakat. De ezekből a kísérletekből is csak tragédiák fakadnak: Beide Mária „Földindulásba nagyon elszomorító képet fest egy család történetében a megváltozott erdélyi magyar életről. Az új helyzettel számolni nem tudó embereknek az őrültséggel határos fanatizmusa, a bajok terhe alatt mindjárt ősz- szeroskadó gyámoltalanok gyengesége és a hiúságból és köny- nyelműségből önként bűnbe zuhanók sívár élete kavarog ebben a regényben. A nagy sivárságban csak némi vigasztalásként hat a lelki erejét és józan okosságát a balsorsban is megőrző egyetlen emberpárnak partra vergődése a pusztulás nagy áradatából. Gu lácsi Irén „Hamueső“ je egy sértett hiúságból, megbántott önérzetből hűtlenné vált magyarnak tragédiáját tárja elénk, akinek bűnét fiának a magyarságért megkezdett kemény munkája teszi jóvá. Mindkét regénynek kétség- kivél nagy a művészi értéke, de csüggedt hangjával nem tudott reményt kelteni a magyarságban. Az új helyzet sorsproblémáinak rajza nagy nehézségekbe üt között. Az irók nem tudtak eléggé bízni a jobb jövőben és sok megalkuvásra kényszerültek, mert minduntalan az új politikai rendszer korlátáit érezték maguk körül. Elkezdtek a jelen helyett inkább a múltba nézni. De a múlt történelméből is a legszmorubb képek meredeztek eléjük, önkéntelenül is ezeket látták meg. Talán a régi sebek felszaggatásával akarták az újaknak a sajgását feledtetni, talán a régi katasztrófák után újra sarjadó magyar élet
