Zalamegyei Ujság, 1938. július-szeptember (21. évfolyam, 145-220. szám)
1938-07-03 / 147. szám
Zalamegyei Újság 1938. julius 3. A Balatoni Szövetség a Balatonvidók élelmezésének megjavításáért. jegyeket, amelyek a Kuliffay cégnél, a két főtéri dohánypavillon- ban és a cserkészeknél kaphitúk. Ellenszolgáltatásul a cserkészek azt a kedvezményt nyújtják, hogy a sorsjegyek vásárlóinak az új repülőgépet megmagyarázzák a kiállítási helyen és a vásárlók bele is ülhetnek a gépbe. A gép az augusztusi keresztelőig tekinthető meg a polgári fiúiskola tornacsarnokában. Ugyanitt van a modell-kiállitás. A modelkésziíés ben a polgári cserkészei voltak a legszorgalmasabbak Izsák Gyula tanár szakavatott irányítása mellett. Az elméleti oktatást Juhász Andor végezte az összes iskolák* ban. A polgáristák ügyes modelljei már láthatók a tornateremben. A miniszterelnök Rómába utazik. Budapest, juliuä 2. A Magyar Távirati Iroda jelentése szerint Imrédy Béla miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter julius második felében hivatalos látogatásra Rómába utaznak. 35 éves püspök. A nantesi Szent-Péter székes- egyházban szentelték fel a világ legfiatalabb püspökét: Octave Terrient. Az új püspök, ásít a pápa a csendeséceáni Gilbert és Eilícce-szigetek apostoli vikáriu sává s a menelaiták püspökévé nevezett ki, nemrég töltötte be harmincötödik életévét. Terrien püspököt 1929 ben szentelték pappá. Gyógyszer a lepra ellen. Batáviai jelentés. Renstierna svéd tudós a hollandindiai hatóságok engedélyével uj lepra-oltóanyagot próbál ki Malang városának lepraközkórházában. Tudományos körökben nagy érdeklődéssel várják az oltások eredményét. Renstierna oltóanyagát már többhelyütt kipróbálták és mindenütt kedvező tapasztalatokat tettek vele, az új szérumról azonban csak akkor lehet végleges ítéletet mondani, ha már többszáz eset áll ; rendelkezésre tanulmányozás és összehasonlítás céljára. Renstierna több hónapig marad Jáva szigetén. Tapasztalatairól részletes jelentésben fog beszámolni a nemzetközi orvosvilágnak. —■ Az árkormánybizíos leszállította a cementárakat. Számos iparcikk árának megállapítása u‘án az árellenőrzés kormánybiztos most a cementárakat maximálta. Julius 1 tői kezdődő- leg mázsánként 25 fillérrel csökken a magánfogyasztás célját szolgáló cement ára. Az állami útépítési akció keretében felhasznált cement eladási árát a jelenlegi egypengős engedményen kívül további egy pengővel csökkentették métermázsánként. —- Falbontásos betörés. Halász Géza kiskomáromi ékszerész üzletének falát ismeretlen tettesek kibontották és a vasrácsot elfüré- szelték. Az üzletből 300 pengőt és számos ékszert vittek el. A Balatoni Szövetségnek legutóbb Baiatonfüreden tartott közgyűlésén Kukuijevic József dr. akad. tanár javaslatot tett, foglalkozzék a közgyűlés Balaton vidékének élelmezésével s létesítsen szarvasmarhatenyésztési, baromfitenyésztési tanfolyamokat, hogy ‘gy a tej és termékeinek termelését fokozzák, kérje a minisztériumtól a Balatonvidék több pontján, Keszthelyen, Siófokon ba romfikeltető és elosztó telepek létesítését, hogy a legnagyobb nyári idényben a Balaton vidéke ezekkel az élelmiszerekkel ellátható legyen. Közismert ugyanis, A földművelési miniszter megengedte a Bifarex müvek „Hópehely“ és „Biodex* nevű, már korábban engedélyezett sütőipari segédanyagokkal kevert lisztnek forgalombahozatolát az alábbi feltételek mellett. A Hópehelyből legfelebb 4, a Biodexből legfölebb 2 százalékot szabad a liszthez keverni. A Hó pehely vagy Biodex készitmény- nyel kevert lisztet csak zárt csomagolásban szabad forgalomba hozni. A csomagáláson az egyéb Több alkalommal szóltunk már a közönséghez, hogy a közrend fenntarthatja érdekében legyen segítségére a hatóságoknak. Nem lehet minden ház elé rendőrt állítani, a közönség pedig eléggé fegyelmezetlen, a kiadott rendszabályoknak megtartása tehát sok nehézségbe ütközik, Csak a közelmúltban játszódott le gyors egymásutánban két olyan eset, j hogy főidényben nem kapható, csak I igen körülményes utón és drágán baromfi és tojás. E javaslat alapján érintkezésbe lépett a Szövetség az Alsódunán- tuii Mezőgazdasági Kamarával és kérte a tanfolyamok tekintetében támogatását, amire a Ksmara legnagyobb készséggel vállalkozott is. így a tél folyamán több tanfolyam lesz a Balatonvidéken. Ugyancsak megokolt és megindokolt felierjesztéssel és kérelemmel élt a Szövetség a föld- mivelésügyi miniszterhez a költető állomások és elosztó telepek ügyében. köteles jelzéseken kívül fel kell tüntetni a keverést végző vállalat nevét és telepe helyét, továbbá a Hópehely készítménnyel kevert •lisztnél „Bifarex müvek Hópehely készítményével kevert liszt“, a Biodex készítménnyel kevert lisztnél pedig „Bifare“ művek Biodex készítményével kevert liszt“ jelzést. Ezeket a jelzéseket jól látható és szembetűnő módon kell alkalmazni. A miniszter rendelete ma érkezett le az alispánhoz. amely megdöbbenést keltett országszerte. A gonosztevők föl* fegyverkezve indulnak körútra s ha rendőrrel találkoznak használják is fegyverüket. Az egyik rendőrt halálra sebezték, a másik megtámadott rendőr pedig életveszélyesen megsebesült. Ilyen körülmények között nemcsak arra kell gondolni, hogy talán nem elegendő a létszáma a rendőrlegénységnek, hanem arra is, hogy a közönség igen keveset törődik a renddel és ott, ahol épen nem jár rendőr, szabadon játszák ki a hatósági intézkedéseket, mert a rakoncátlankodók szabadnak érzik magukat é9 kényök-kedvűk szerint cselekesznck. A rakoncátlankodásból azután mindnagyobb rendzavarás keletkezik, aminek gyakraan súlyos következményei vannak. Ha a közönség segítene a hatóságoknak a rend fentarlá- sában, ritkábban fordulnának élő rendzavarások. A közönségnek a legkisebb rendzavarás esetén is fel kell lépnie a rendetlenkedőkkel szemben. Mert, ha a kisebb természetű dolgokkal nem törődünk, azok természetszerűen nagyobbaké duzzadnak és végre is olyan súlyos esetekké f jutnak, amelyek már gonoszieit-számba mennek. Hiszen a közmondás és azt tartja, hogy: a rabló a lopást csak egy tűn kezdette... Akkor tehát, amikor a rendőrre már gyilkolásra készen lesnek, nem tartjuk fölöslegesnek, hogy meg ne ismételjük többször hangoztatott figyelmeztetésünket. Legyen mindenki rendőr a saját háza táján, de az utcán is. Lépten nyomon találkozunk rendetlenkedőkkel, figyelmeztessük ezeket s ha nem engedelmeskednek ne restelkedjünk a rendőrségen jelentést tenni. Nézzünk körül az utcán. Milyen gyakori dolog a gyümölcshulladéknak a gyalogjárdára szórása, az ültetvények rongálása, az állatkínzás, szeméremsértő társalgás, káromkodás, szitkozódás, törlőrongynak a járókelők fejére rázása, utcai futballozás kődarabokkal, gumipuskázás, kerékpározás a gyalogjárókon, nyilvános kutak bemocskolása, csoportokbaverődés és ezzel a közlekedés korlátozása. Mindez rövid idő alatt megszűnnék, ha a közönség komolyan fellépne a rendbontókkal szemben. A közönség azonban a legnagyobb lelki nyugalommal nézi, hogyan hágják át a tilalmat és csak akkor kap észbe, amikor látszólag kicsiny dolgokból súlyos esetek származnak, ilyenkor azután szidják a — hatóságokat. Pedig a hatóságok megtelték azt, amit tehettek. Sajnálattal kell megjegyeznünk, hogy nemcsak az utcagyerekek, vagy az úgynevezett alsóbb néposztály gyakorolja a rendbontásnak épenséggel nem díszes mesterségét, hanem a „jobbak“ is, amint azt tapasztalhatjuk a kerékpározásnál, a fácskák levelének letépésénél, csoportba verődésnél. Ne türjük a kisebb rendbontást, akadályozzuk meg a nagyobb kellemetlenségeket, bajokat, károkat, szerencsétlenségeket, bűnöket. — Az arcbőrt elcsúfító számos tisztátalansóg, mint gyulladásos pirosságok, pörsenések és pattanások, amelyek elégtelen bélműködés és emésztési zavarok következtében támadnak, a természetes „Ferenc József* kese- rüviz használata által — reggelenként egy pohárral — rendszerint rövidesen eltűnnek. Kérdezze meg orvosát. Miniszteri rendelet lisztkeverékek forgalomba- hozataláról. A rend föntartásában egy- már legyen a rendőrségnek segítségére a közönség.