Zalamegyei Ujság, 1938. július-szeptember (21. évfolyam, 145-220. szám)

1938-07-03 / 147. szám

1938. julius 3 Zala megyei Újság 5. Rendezzen a IVIáv. olcsó nyári körutazásokat Magyarország területén. HÍREK Róm. kát. és új görög M. sz. Pál Prot. Kornél Izr. Ttam. 4. Napkelte 4 óra 07 perc. Nyug­szik 20 óra — perckor Idő: A szél erősödik, több helyen eső és zivatar. A nyugati vármegyékben a hőmérséklet hol­napra csökken, az ország keleti felében a meleg egyelőre tovább tart. Hőmérséklet ma délben : Levegő Zalaegerszegen 32 C. Budapesten 32 C. Zala folyó vize: 22 C. Előfizetőink figyelmébe 1 Felkérjük mélyen tisztelt elő­fizetőinket, hogy lejárt előfizeté­süket megújítani, illetőleg hátra­lékukat rendezni szíveskedjenek. A befizetés megkönnyítése céljá­ból azoknak a nb. előfizetőinknek lapjába, akiknek előfizetése lejárt, vagy hátralékuk áll fenn, posta­takarékpénztári befizetési lapot mellékeltünk. Kérjük, hogy az elő­fizetést ezen beküldeni szívesked­jenek. Lapunk, amely minden támo­gatás nélkül, önzetlenül, csupán előfizetőiben bizva szolgálja a közérdeket, csak úgy tudja hiva­tását zavartalanul ellátni, ha eb­ben mélyen tisztelt előfizetőink az anyagi alap megteremtésével támogatják. Hisszük, hogy tisztelt előfizetőink megértik kérésünket és előfzetésük beküldésével hoz­zájárulnak munkánk folytatásához és a lap zavartalan küldését is lehetővé teszik ezzel. Kiváló tisztelettel: Zalamegyei Újság kiadóhivatala. — Áthelyezések a Szent Senedek rendben. Kelemen Kri- zosztom titkos tanácsos, pannon­halmi főapát az 1938—39. iskolai évre elrendelte az áthelyezéseket, amelyeknek zalai vonatkozásai a következők : Zalaapátiban Erdélyi László dr. perjel, Kál Adorján dr. alperjel, plébános, Serédi Dénes nyugalomban, Fehér Bálint ház- gondnok, levéltáros; Balatonfüre- den Gácsér Kalazant fürdőigaz­gató, a tihanyi gazdaság jószág­kormányzója. — Berkes Ottó katolikus kö­zépiskolai kerületi főigazgatót a hercegprímás megbízta a dunán­túli katolikus középiskolai tan­kerület vezetésével. — A vármegye törvényható­sági testnevelési bizottsága az 1939. évi költségelőirányzat meg­állapítása és esetleges kisebb ügyek letárgyalása céljából folyó évi julius hó 7-én (csütörtökön) délelőtt 10 órakor a vármegyeház kisgyülési termében ülést tart. — Bírósági hír. Németh Já­nos dr. tapolcai járásbiróí saját kérelmére a győri törvényszékhez helyezték át. Helyébe tapolcai járásbiiónak Riedlmayer Tibor dr. t nevezték ki, aki a zalaeger­szegi törvényszéknél kezdte an­nak idején a joggyakorlatot. Magyarország közel kilencmil­lió lakosából többen látták már Newyorkof, vannak olyanok is, akik nem egyszer vadásztak af­rikai dzsungelekben, viszont leg­alább nyolcmillióra tehető azok­nak a siáma, akik még nem lát­ták a Duna partján fekvő pri- mási várost és nem gyönyörköd­tek a Tisza partján újjáépült met­ropolis artisztikus szépségeiben. Ismerjük az egész világot, de nem ismerjük Magyarországot. Ma, amikor a külföldre való utazásnak annyi akadálya van, időszerű volna egy, Magyarorszá­got felfedező mozgalmat kezde­ményezni. A „Nyaraljunk itthon* jelsza­vát kimunkálva jó gondolat volna a Máv részéről olcsó körutazási jegyek kibocsátásával lehetővé tenni, hogy a magyar kellemes és olcsó szórakozás közepette megismerje Magyarországot. A rheimsi dóm kétségtelenül szép alkotás, mi mégis először az esztergomi bazilikát és szegedi Dómot nézzük meg, az ország más vidékei pedig látogassanak el Prohászka Ottokár városába, — Állatorvosi kirendelés. A földművelési miniszter a zala- szentgróti m. kis*, állatorvost a sü megi járás m. kír. állatorvosi teen­dőinek ideiglenes ellátása alól fölmentette és e teendők ellátá­sára Tóth András m. kir. állator­vost Debrecenből Sümegre ki - rendelte. — Új ügyvéd. Dr. Junger Jó­zsef, dr. Junger Mózes zalaeger­szegi főrabbi fia, június 30 án az egyesitett ügyvédi és bírói vizsgát sikerrel letette. Eljegyzés. Dr. Junger József, dr. Junger Mózes zalaegerszegi főrabbi és neje fia, eljegyezte Stern Márthát, Stern Miksa, a „Richter vegyészeti gyárak rt.“ vezérigazgatója és néhai neje leányát Budapesten. — A zalai Balaton-part vil­lamosítását folytatják. Hetven munkág dolgozik, hogy Nemes- gulács, Szigligliget, Gyenes, Ba­latongyörök és Köveskál is vil­lanyvilágításhoz juthasson. Csak Badacsony és Badacsonylábdi nem kapnak az idén sem villanyt, mert a telektulajdonosok nem vállalták a költségeket. Kánikulában csak árnyas fák alatt üdülhet fel, ezt nyújtja Önnek a „Denevér“. — Nyáron szünetel a Szent Jobb országjárása. A Magyar Kurir jelenti: Az Aranyvonat a Szent Jobbal julius 3-án, vasár­nap indul VII országjáró útjára, amelynek nagyobb állomásai Bé­késcsaba, Gyula, Debrecen, Nyír­egyháza, Miskolc, Eger ás Gyön­gyös lesznek és erről az útjáról julius 5-én este tér visBza a fő­városba. A nyári szünet előtt ez a Szent Jobb utolsó országjáró útja. Egyelőre még szeptember­ben terveznek egy országjáró ma; Pannonhalmára ée Veszprém­be, ennek az időpontja azokban még nircs rög?i ve. gyönyörködjenek a pécsi kátéd- rális múlhatatlan szépségeiben, fürödjenek Harkányban, avagy a mohácsi strandon, Termésieli szépségekkel gazda­gon megáldott föld vagyunk, de mi nem ismerjük ezeket a szép­ségeket. A Máv nak kellene gon­doskodnia arról, hogy olcsó egyéni és csoportos körutazási jegyekkel lehetővé tétessék a ma­gyar tájak megismerése. Arról beszélni is felesleges, hogy a belföldi idegenforgalom ilyen fellendítése milyen mérték ben hatna az ország lanyhuló gazdasági vérkeringésére. Az állandó idegenjárás közelebb hozná egymáshoz a trianoni nyo­morúság által egymástól elszakí­tott magyar városokat. Az esetenként indított filléres gyorsok csak a szórakozás lehe­tőségeit adják, az olcsó magyar- országi körutazási jegyek kultur- célt és nemzeti célt szolgálhatná­nak. Reméljük, egyik se komoly akadálya annak, hogy ez a gon­dolat még ezen a nyáron testet öltsön. — A prágai hercegérsek — indián törzsfőnök Kaspar prá­gai hercegérseket a csikágói kon­gresszus alkalmával a sziu indiá­nok tiszteletbeli törzsfőnökké vá­lasztották. Csehország amerikai kövelsége utján most érkeztek meg a töizsfőnöki díszjelvények és a toldisz. — Uj vidéki főkapitány jön. Folyovich József miniszteri ta­nácsos, aki hónapok óta ideig­lenesen vezette a vidéki rendőr­főkapitányságot, távozik helyéről és a belügyminisztérium egyik fontos ügyosztályát veszi át. Rö­videsen kinevezik az új főkapi­tányt, s addig az ügyeket Zankó Géza főkapitányhelyettes intézi. — A sokgyermekes csalá­dok részére Nagykanizsa város hat családi házat építtet. A 30 ezer pengős építkezés tervei már elkészültek. — A Zalaegerszegi Kato­likus Legényegyesület a nyári mulatságok terén is szolgálatára akar lenni a város közönségének s ezért vasárnap, folyó hó 3-án este fél 9 órai kezdettel kerthe­lyiségében táncmulatságot rendez. A buzgó tagok sokat fáradoznak, hogy kellemes tánctér, elsőrendű ételek és italok álljanak a ven­dégek rendelkezésére. De gon­doskodtak jó zenéről is : Siposs Árpád jónevű cigányprímás és zenekara szolgáltatja a talp alá valót. Belépődíj személyenként 50 fillér, családjegy (3 személyre) 1-20 P. Kedvezőtlen idő esetén az egyesület helyiségében lesz a mulatság. — A felsőkereskedelmi is­kola cserkészcsapata ma reg­gel indult a Balaton melletti Ábrahámhegyre nyári nagyfábor- ba. A fiuk Varga Sándor plébá­nos birtokán — köre! a Ba'a* ! ionhoz ütik fei sátraikat. — Az első vitorlázó repülő­gép Nagykanizsára is megérke­zett. A gép 1200 pengőbe került. — A katolikus Szemle most megjelent juüusi száma részlete­sen ismerteti Waitz, salzburgi hercegérsek válaszát az Anschlus- 831 kapcsolatban az oszlrák püs­pökök ellen emelt vádadra. Ha- ta’mas tanulmány foglalkozik S eibert János lól ábéi a családi munkabérről s ennek megvalósí­tási lehelőségeiiő' a magyar me­zőgazdaságban. Lukács Gíspár a Krisztusregényeket elemzi mé­lyen szántó értekezésben. Több más tanulmány, igen gazdag kritikai rovat, változatos szemlék külföldi tudósítások olvashatók még a ki'ünő folyóiratban, ame­lyet a Szent István Társu’at meg­bízásából Mihelics Vid szerkeszt. Előfizetési ára egy évre 10 pen­gő. — Agyvérzésre hajlamos idősebb embereknél, akiknél igen fontos, hogy erőlködés nélkül mindennap könnyű bélürülésük legyen, a természetes „Ferenc József“ keserűviz — reggel éh­gyomorra egy kis pohárral bevéve — sok esetben a lehető legjobb szolgálatot teszi. Kérdezze meg orvosát. — A kamarai illeték kive­tési kulcsa. A [pénzügyminiszter a pénzügyigazgatóságokhoz inté­zett körrendeletében az Alsódu* nántuli Mezőgazdasági Kamara területén az 1938. évre szóló mezőgazdasági kamarai illeték kivetési kulcsát — a földműve­lési miniszter jóváhagyása mellett — úgy az állami földadó, mint a földhaszonbérletek után kivetett általános kereseti adót 3 száza­lékban állapította meg. Tehát nem hagyta jóvá a kamara őszi közgyűlésének egyhangú határo­zatával elhatározott és jóváhagyni kért félszázalékos illetékemelést. Eladó Zalaegerszegen a Vág utcában egy 169 négyszögöles házhely szép gyümölcsössel. Ér­deklődni lehet Gaál Istvánnál Zalaegerszeg, Vág utca. — Sopronban is felfüggesz­tettek két tisztviselőt tilos po­litizálás miatt. A főispán Balogh Kovács Sándor városi aljegyzői, a poigármeeter pedig Rozmann Ferenc ideiglenes városi raktárost függesztette fel, mert a tilalom ellenére résztveííek a szélsőjobb- oldali propagandában. — Egyedül a Caola krém tartalmaz vitaminokat, melyek a bőrsejteket táplálják és erősitik és ezzel biztosítják a bőr fiatalos üdeségét és rugalmasságát. Kis doboz 50 fillér, nagy doboz 1 P* családi doboz 2 pengő. — Lopások. Tuboly Gyulát kávási lakos udvaráról tiz darab tyúkot ismeretlen tettes ellopott* — A nagykapornaki uradalom: erdőispánja feljelentést tett, hogyr ismeretlen tettesek az apátsági erdőből 80 négyzetméter terüle­ten 40 éves fákat kivágtak és el­vittek.

Next

/
Thumbnails
Contents