Zalamegyei Ujság, 1938. április-június (21. évfolyam, 73-144. szám)
1938-04-17 / 86. szám
2. ZAlawogyai Újság i93fi. ápnfö 17. A városi gondolat a magyar politikában. Irta : Czobor Mátyás nyug. polgármester. III. Azóta jó pár esztendő telt el 8 a magyar városok még mindig elhagyatottan, saját erejük végső megfeszítésével igyekeznek sorsuk jobbra fordításán fáradozni. Nem rajtuk múlott, hogy minden ily- irányu törekvéseik sikertelenek maradtak. Hiába fordult a városok szövetsége kütdöttségileg, memorandumokkal illetékes miniszterekhez, jogos kívánságaik, kérelmeik nem találtak meghall gatásra. Városaink csak sorvad tak továbbra is, jogos és megillető jövedelmeikről — mondhatni — tervszerűen megfosztot tan állanak ma is a létükért folyó hősies küzdelemben. Ezeket a küzdelmeket és az azokkal járó nagy etikai és anyagi erőkifejtéseket, amelyeket varosaink polgársága életigény lése érdekében, heroikus áldozaíossága (átfeszítésének határait súrolva a végsőkig fokozott, leginkább mi, polgármesterek ismerjük és értékeljük, mi, akik mögöttük és velük éljük át az élet szürke hétköznapjatt és ha vannak, — ün nepnapjaikat is. Kezünk az ő kezük ütőerén van állandóan és aggódva észleljük, hogy iasaan-lassan, hogy romlik, csúszik lefelé gazdasági élelük a város vegetativ életével együtt. Mi tudjuk legjobban az okokat is, amelyek oda sodorták a városokat, ahol most állanak jogos s érthető elkeseredésükben 1 E sorok szerény írója — mint közel két évtizeden át volt polgármestere városomnak, szintén átéltem a gondjaimra bízott város polgárságának heroikus küzdelmeit! Ha értem is el eredményeket, azokat egy-sgy megértő lelkű és szivén keresztül gondolkozó s a városok jajkiáltásait átérző miniszternek és a minisztériumokban működő okos koponyáju s magukat hozzánk tartozóknak tartó s velünk együtt érző miniszteriális tisztviselőknek köszönhetem, a kikre közpályám befejeztével is mindig a legnagyobb szeretettel és hálával gondolok. Adott esetekben, amidőn velük szerencsém "„volt közvetlen tárgyalhatni, az ő megértő támogatásuk volt az, amely tiszta örömet is jelentett számomra és rajtam keresztülívárosomnak is. De ez a támogatás mindig csak egy-egy adott esetben nyilvánult meg, azonban sajnos, amiket mi joggal vártunk évek óta: a városok gazdasági életét teljesen átfogó és az országos politika vérkeringésébe szerves és intézményes kormányzati tevékenységgel belehelyező gestiójának semmiféle megjelenési formáját nem tapasztalhattuk sz országos kormányzatnak ! Ellenben egész sorát látjuk olyan intézkedéseknek, amelyek mintha csak szándékosan lettek volna arra irányítva, hogy városainkat még azoktól a jövedelmi forrásaiktól is tervszerüleg megfosszák, amelyeket az 1912 58. te. 2. § ában biztosított ész szerű államsegélyek pótlására maga a kormányzat engedett át. Értve a forgalmi adók bizonyos százalékát, az általános kereseti edát, az alkalmazottak keresi adóját, a fogyasztási adókat és az italmérési illetékeket, amelyek a városi póiadón felül hivatva lettek a városokat táplálni, hogy gazdasági életüket feltarthassák s eleget tudjanak tenni a rájuk hárított állami funkciók elvégzésével járó teendőik, valamint a saját ku túráiig, közegészségügyi, szociális és egyéb fonlos feladataik elvég zésére irányuló kötelezettségeiknek, Mert hogyan is alakultak ezek az átengedett jövedelmek a városok háztartása szempontjából. Az átengedést kimondó kormányzati intézkedéseket követő el ső években úgy tapasztaltuk, hogy az azokból befolyó jövedelmek valóban számottevők és eredms nyesek lesznek a városok ház ar- tásóban. Azonban csakhamar rá ébredtünk, hogy ez csak hiú ábránd, meri a kormányzat, mintha csak megbánta volna ezen intéz kedést s mintna megirigyelték volna a városoknak ezen átengedőt s szebb jövőt kecsegtető jövedelmek eiső években tagadhatni szép eredményeit, egymásu án szü'etfek meg azok a kormányzati intézkedések, amelyek legnagyobb részben nul ifikáiiák a városok komoly megsegítését célzó korábbi intézkedések kedvező eredményes ségeit. Ezek közül különösen ka tasztrófális volt a városokra nézve a forgalmi adó részesedés fokozatos csökkentése, amely az elmúlt kilenc év folyamán a város egyik legnagyobb jövedelmi forrását vonla el. Ennek a jogos jövedelemnek a kis töredékéhez is sajnos csak keservesen — nagy utánjárás után, a polgármesterek többszörös könyörgésére, úgy szólván kegygyakorlása révén jutatnak a városok, akiktől szín e elvárják, hogy a városokat jogosan megillető és a pénzügyminisztérium által közös alapként kezeit pénzből valóságos könyörado- mányként — jó f.únak járó segélyért még külön köszönet is nyilváníttassák, még a képviselőnek is, mert hiszen ő segített a főispánnal, alispánnal együtt a polgármesternek abban, hogy könyörgése, meghallgatásra talált s a kormány atyai gondoskodása megnyilvánult a város irányában. Ez az állapot tűrhetetlen, s meg szüntetését kívánja a közvélemény. Mennyivel észszerűbb lenne, ha visszaállíttatnék a régi rendszer, antly a várótoknak az állami közigazgatás ellátásáért előre meg állapítaná az országos költségvetésben az évi államsegélyt, ame lyet évenkint —■ a kormányzatnak kötelessége is kifizetni a városoknak anélkül, hogy azért könyörögni kellene. O t van a másik fontos jövedelmi forrás csökkentése: a borfogyasztási adó, amelynek a kul- c-át a bortermelők érdekében 50 %-kal mérsékelte a kornjányzat azzal az ígérettel, hegy a városokat más módun kárpótolja. — A kárpótlás persze elmaredt. A kormány feje attól nem fáj, hogy a városok hogy pótolják az elmaradt hiányt. De viszont irtózatosan ; beleszól abba, hogy a pŐt«K*ő I %-ka emelkedjék; állaté kereseti adó az őtaiáno» gs;u-- sági helyzet romián íoly:án szatén 50 %-kal esett vissza. — Súlyosan érintették a városokai az államrendőrségi hozzáiáiu ásott, melyeket a városoknak kell viselni akkor, amidőn a kő biztonságot ellátó csendőrség költségeihez nem kívánnak hozzájárulást azon kö- zületektől, melyeknek területén a csendőrség látja el ugyanazt a közbiztonsági szo’gálatot, amit a rendőrség ellát a varosokban De ugyanekkor a várost polgárság adóban viseli a csendőrség költ ségeit ás a reája eső részét. Itt van a legújabb államosítás a városi számvevőségedet illetően. Államosítják a városi számvevősége1, de az ezzel járó terhek továobra ts a város nyakán maradnak akkor, amidőn a megyei számvevőségek államosításakor a vármegyék mentesítve lettek az addsg általuk viselt számvevői illetmények to vábbi viselése alól, mert azokat egészben az állam vette át. A városok lakói itt is kétszeresen sujiatnak közteherrel, viselik a volt számvevőségük terhét továbbra is, bár államosítva lettek azok, de viselik adójuk arányában az álla - mosnod megyei számvevőségek terhét is. lit van a közegészség- ügy államosítása. A városok tér hei ezzel is csak növeked ek, jóUihet külön megmaradlak városi orvosaik. Kérdezhetjük joggal, miért ez éles különböztetés a közterhek ily módon való viselésénél ? 1 Miért keit érezniök a városi polgároknak, hogy ők másodrendű polgárokként kezeltetnék az állam által? De tovább megyek, átvette az állam a betegápolást pótadót, amely az adó alapnak 16 % ka; elvette azon a címen, hogy a szegényügy éj a betegápolás ügye államilag rendezteúk. A szegények gyógyszer szükségletére azonban alig ad valamit vissza. így Zalaegerszeg városa — hogy például említsem — kipott ezen a cimen 1933— 1936. évig bezárólag 13.000 pengőt és úgy a városnak ugyanezen időszak alatt 12.000 pengőt kellett saját háztartása alapja terhére reáfizetnie. —. Vagy ott van az adásvételi szerződés-k u án a városoknak járó 1*5% illeték, amely után az állampénz ár 5% ot von el. Edd g ugyanis az volt a helyrét, hogy ezt a városok vetették ki és nem az állampénztár; most egy újabb rendelkezés folytán az ál lampénztár az általános vagyon ‘átruházási illetékkel kapcsolatban egyszerre veti ki, eggyel több rubrikát tölt ki és ennek a rubrikának a kitöltéséért, — mert hisz a kivetett illetéket a városi adóhivatal hajtja be, tehát a terhesebb munkát a város végezteti saját közegeivel — 50%-ol számit fel az állam. Érzel a rendelkezésével az állam a városoktól több mint 70.000 pengőt vesz el. így lehetne tovább folytatni az az áthárított kiadások és az elvont bevételek egész sorozatát s így nerr csoc i, ha a városok gazdasági helyzete ép a kormányzat finánctelis politikája miatt megrendül. Ezek az elszomorító tények mind amellett bizonyítanak, hogy a városi gondolat mennyire hiányzik az általános kormányzati politikából. Ugyanezt kell megállapítanom, ha figyelmünket a varosok függő tartozásaira fordítjuk. Ezeket a függő kölcsönöket legtöbb város kénytelen volt felvenni oly beru ■ házásokra, melyeket kormányzati rendelkezések folytán kénytelen volt felvenni, például vágóhíd építésére, iskolák építésére, közkórházak bővítésére, mert a helyzet tűrhetetlen volt és így a városok azok alól ki nem térhettek. A függő kö csönöket abban a reményben vették fel, hogy rövid idő múlva sikerül majd azokat hosszú lejáratú kölcsönökké átváltoztatni. A függő kölcsönök legtöbbnyire váltóra vétettek fel és amelyek után majdnem mindig magas kamatot kell fizetniük. Ezek a függő kölcsönök óriási terhei a városoknak. És hiába próbálkoznak azon, hogy azok hosszú lejáratú kölcsönökké legyenek átváltoztathatók, a bankok ridegen elzárkóznak ily irányú kérelmeik elől a városoknak. — Hiába fordulnak a kormány közbelépéséért, kérésük itt sem talál meghallgatásra! Pedig nem hiszem, hogy ne lenne mód e lehetetlen állapot megszüntetésére. Ha Németország meg tudta tenni városainak fel- segitése érdekében, hogy azok hitelezői méltányos egyezséget voltak kénytelenek létesíteni az adós német városokkal, úgy a magyar kormánynak is állami hatalommal kellene belenyúlni ezeknek a városokra nyomasztó teherként nehezedő függő kölcsönöknek a rendezésébe. Ezt megérdemelnék a magyar városok, mert sokkal nagyobb értékeket jelentenek azok a nemzet közgazdasági életében, mint bármely nagy bank, biztositó intézet, iparvállalat, amelyek esetleges összeomlásának a megakadályozása érdekében az állam azonnal kész volt a legmesszebb menő mentési akciókat megindítani azon a cimen, hogy a gazdasági élet meg ne rendüljön. Nem egy példa volt ene a közelmúltban! Ha tehát meg lehetett tenni ily intézkedéseket végeredményben mégis csak magánvállalatok megmentése érdekében a Pénzintézeti Központ utján való sza • hálással, mennyivel inkább elsőrangú kötelessége lenne az államnak a bajba jutott magyar városok talpraállitása érdekében, amelyekben a magyar állam dolgos polgárainak ezrei laknak, élnek és verejtékes munkájukkal önfeláldozóan dolgoznak városuk, hazájuk sorsa jobbrafordulásáért, hasonló eredményes és gyors intézkedéseket foganatosítani, nem pedig ölhetett kezekkel várni az intézkedésekkel addig, amig a városok egészen tönkre mennek. Generálisan kellene a városok gazdasági politikáját megsegíteni, mégpedig a függő adósságoknál úgy, mint azt nagyszerűen megoldotta a német kormányzati politika, ahol annak a Sir tökéleteset Nyakkendőt Tóthnái. Angol szövetek.
