Zalamegyei Ujság, 1938. január-március (21. évfolyam, 1-72. szám)

1938-02-17 / 38. szám

Ära 8 fiilép 1938. február 17. Csütörtök. Felelő* szerkesztő: Herboly Ferenc. fcsarkesztőség és kiadóhivatal': Zalaegerszeg, Sséchenyi-tér 4. ■■ - Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban Előfizetési árak; egy hónapra 1*50 pergő, negyed­évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint Komoly politikusok szeretik az 1937-es ével a gazda­sági válság végének nevezni. Rá­mutatnak az újságokban arra, hogy iok jól hoiott már 1938 is. Mert hát megszűnt a pénzügyi •iisnőrzés, beszélhetünk a katonai egyenjogúságról, nagy beruházá­sokat engedhet meg magának a kormány és még egy egész sereg körülményből iehet bizonyos kö­vetkeztetéseket levonni. Azonban, ha letesszük a fővá­rosi lapokat és kimegyünk a falu 8 millió magyarjához, lehajlunk a legkisebb ember nagy család­jához, azt látjuk, hogy az 1937 es év bizony nem jelenti a gazda­sági válság végét Magyarországra. A váiság, ha talán múlóban van is, a múlásának nyomán kelet­kezett áldásthozó áramlások gyű­rűje még nem ért el a szegé­nyebb néprétegig. A megsegítésbe, a rendszerváltozásba bizonyos el­vet és több lendületet keli bele- vinni. Az u'óbbi időkei a kedvezmé­nyek nyújtásának sora jellemzi : tűzharcos törvény, öregségi nyug­díj a mezőgazdasági munkások­nak, önállósilási alap létesítése, rokkantsági törvény megalkotása. Mindezek nagyon üdvös dolgok, de egy bizonyos irányban még nagyon sok hiba van. Elsősorban is a család és fajvédelem tekin­tetében az eddiginél jóval nagyobb lendület kívánatos. Keresztülvitíék-e a többgyerme­kes törpebirtokosok adókedvez­mény-ügyét úgy, amint azt Ígér­ték? Az önállósitási alapból való kölcsönjuttatásnál, a törvény ki­fejezett intenciói ellenére nem voltak tekintettel a családos, vi­déki, állástalan diplomásokra. Ezen & téren az olasz miniszter­elnöknek sokkal szebb és jobb elvei vannak. Ő nemcsak a csa­ládot segíti, de nagyon sokat ál­doz arra, hogy az olaszok csalá­dot alapíthassanak. A legjobb üzlet neki a családalapításhoz való hozzásegiíés. A gazdasági válság végéről szóló elmélkedésekre élesen rá­cáfol a foglalkozás nélkül ten­gődő tanúit ifjúság sorsa. Nem szándékunk a közalkalmazottak számának szaporításáért sikra- szállani csak azért, hogy a lét­szám emelkedjék, de rá kell mu­tatnunk arra, hogy a legtöbb hi­vatalban hiányoznak a munka­erők, aminek következménye nem lehet más, mint az ügyek elinté­zésinek lassúsága. Vagy nézzük a népoktatás terén elérik meredő jelenségeket: 80, 100, 120 gyer­meknek egy tanteremben való ftsszezsufolását, ami úgy a tanítás eredményére, mint a közegészség­ügyre beigazolían káros. Ezt bi­zonyítgatni fölösleges* Törhetők e ezek az állapotok akkor, amikor — amint azt egyik cikkünkben nemrég kimutattuk — a nagytőke évi nyeresége megközelíti az egymiilíárdot ás legalább 260— 300 millióval több adót lehetne behajtani, ha a nagy adózók olyan pontosan fizetnének, s olyan gyorsan végrehajtanák Őket, mint a kisembereket. Mi indo­kolja azt, hogy a fővárosban leg­alább negyven vezérigazgató na­gyobb járandóságot élvezzen, mint az ország kormányzója ? A lél elején olvashattunk cik­keket, amelyek a jótékonyságról, magánosok, egyesületek adomá­nyairól szólnak. Ezekbői megtud­hatjuk, hogy például Esterházy Pál herceg egész falvakat segélyez élelmiszerrel, tüzelőfával, amely segélyezés hatalmas összeget kép­visel. Egészségvédelmi célokra is nagy összeget áldozott. Ugyan­Bécs, február 16. A bercbtes gadeni tárgyalások eredményeké- pen az éjszaka megtörtént az osztrák kormány átalakulása. Schuschnigg megmaradt kancel­lárnak és a haderő vezetőjének. Belügyminiszter és a közbizton­sági intézmények vezetője Seyss- Inqiaart lett, aki ahoz a nemzeti táborhoz tartozik, amely kezdet- tői fogva híve volt a német— osztrák közeledésnek, ő vezette a nyár óta a megbékélési tárgyaló sokat a kormány tábora és a nemzeti szocialisták között. A Reichspost jelentése szerint széles­körű közkegyelem lesz, amely vo naíkozik az 1938. február 15. előtt elkövetett összes politikai bűncse­lekményekre. A még megmaradt nemzeti szocialista pártszervezete­ket feloszlatják. Piris, február 16. A francia sajtó az utóbbi évek legszenzáció­sabb fordulatát látja az osztrák eseményekben, amelyek az angol­francia vereseget jcientik. A lapok szerint Németország Papén utján ultimátumot intézett az osztrák kormányhoz és kedd éjjelig kér­tek döntést a közeledés kérdésé­ben. Schuschnigg kénytelen volt meghajolni a némst nyomás előtt és kormányát átalakítani. Egyes lapok szerint Ausztria megindult az Anschluss felé, amelynek az belügyminiszter régi hive. Az osztrák—német egyesülés csak idő kérdése. London, február 16. Az angol király rövidesen birodalmának akkor azonban nem hallunk, nem olvasunk arról, hogy a gyáripar és a bankok, valamint a biztosító vállalatok enökei és vezérigaz­gatói, akiknek horribilis jövedel­mei köztudomásúak, csak meg­közelítően adóztatnák meg magu­kat, mint Esterházy herceg. Ha ezeknek az embereknek jó­létét vesszük szemügyre, mond­hatjuk, hogy a gazdasági válság­nak végére értünk. Mert ezeknek beütött az 1937. esztendő, mint- ahogy beüt 1938 is. De, hogy hányán lettek 1937 ben rengyo- sabbak, munkanélküliek, arról bezzeg nem írnak azok a lapok, amelyek a javulást hirdetik. Ne a fővárosi lokálok vendég­seregét nézzük tehát, hanem menjünk a vidék 8 millió ma­gyarjához, akkor majd meg tud­juk, beszélhetünk-e a gazdasági válság végéről. meglátogatására indul. Először Kanadába megy, majd Indiába utazik, ahol Delhiben indiai csá­szárrá koronázzák. Washington, február 16. Roo­sevelt elnök rövidesen két hajó­hadat indít a Csendes Óceánra és az Atlanti Óceánra, mert mind­két tengeren meg akarja erősíteni az amerikai flottát. Hong-Kong, február 16. A ja­pán csapatok lefoglaltak egy an­gol teherszállító gőzöst és For- mósába vitték. Bukarest, február 16. Á román politikai váiság tovább tart. A király a nagyobb városokba von­ta össze a haderőit és szigorítja a katonai parancsuralmat. A kor­mány átalakítására valószínűen a jövő héten kerül sor. A képtrisolőház ülése. Budapest, február 16. A képvi­selőház mai ülésének elején ál­doztak Károlyi Sándor gróf, a szövetkezeti mozgalom elindítója emlékének, Az elnök bejelentette, hogy Klein Antal lemondott tol­nai mandátumáról és a bonyhádit tartotta meg. A tolnai kerületben új választás lesz. Urbán Gáspár ismertette ezután a mezőgazda- sági munkásság öregségi biztosi tásáról szoló javaslatot, majd a Ház áttért az interpellációkra. F. Coughlin Budapestre jón. Budapest. február 16. Az eucharisztikus kongresszus ren­dezősége közli, hogy Father Coughlin, a hires amerikai rá­diós pap a kongresszus idejére Budapestre jön. Coughlin az utóbbi időben ismét megkezdte rádióbeszédeit, mert megyéspüs- pökétői újból megkapta az en­gedélyt. A mezőgazdasági munkásság legégetőbb kérdéseit az Országos Mezőgazdasági Ka­mara munkásosztáya, — amint azt már annakidején közöltük, — három pontba foglalta össie, mint a mezőgazdasági munkásság úgy­nevezett hármas kívánságát. Ezek: 1.) a mezőgazdasági munkabér szabályozása, 2) a mezőgazda­sági munkásság és törpebirtokos- ság betegápolásának rendezése, 3.) az öregségi rokkantsági és haláleseti biztosítás megoldása. Miként ismeretes, e kívánságok egyik részének, a mezőgazdasági munkásság öregségi biztosításá­nak a megoldása küszöbön álL Emellett különösen nagyfontos - sagú a mezőgazdasági rnunks* bérek szabályozása éppen most a mezőgazdasági munka- idény megkezdése előtt. Az ÓrszágOi Mezőgazdisági Ka­mara, a munkásosztály és tga?o- lóválEszimány egyhangú határe- zatábó! kifolyólag, felterjesztésben hívta fel a földművelésügyi mi­niszter figyelmét a kérdés nagy horderejére, rámutatva különösen arra, hogy biztosítani kell a mun­kásság részére az élet által évti­zedek során kialakított részes munkabérek változatlan fenntartá­sát. A legkisebb mezőgazdasági munkabérek megállapítására meg van a törvényes lehetőség, ámde a munkások megélhsíésében a részes kereset sokkal nagyobb szerepet játszik, s ezért igen nagy jelentőséggel bir a részes munkások méltlnyo? keresetének szükség esetén intézményes bizto­sítása. Rövid táviratok. Grazlani volt abesszin alkírály visszaérkezett Olaszországba — A kultuszminiszter Tasnády Nagy Andrást a köioktatásügyi tanács] aleínökévé nevezte ki. — Nagy vihar tombol a Földközi tengeren, egy jó elsüiyedt. németbarát vezetőt kapott az osztrák belügy­minisztérium. Anschlusstói fél m párisi sajtó. — A kül­politika hirei.

Next

/
Thumbnails
Contents