Zalamegyei Ujság, 1937. október-december (20. évfolyam, 222-297. szám)
1937-11-20 / 263. szám
Felelős szerkesztő:Herboly Ferenc. ■■■1 3B8& Szerkesztős*^ a*: Zalaegerszeg, POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak; egy hónapra 1*50 pengő, negyedliéchenyi-tér 4. - — —— Teiefonszám 128. Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. Agyait is találtak a Parisban leleplezett szervezetnél. A tűzifa drágasága miatt rohamosan terjed Zalaegerszegen a fürészporfűtés. Emelkedett a szénfogyasztás is. — Érdekes adatok a lakosság téli gondjairól A külpolitika hirei. Párig, november 19. Á belügyminiszter nyilatkozóit a most leleplezett szélsőséges szerveset ellen folytatóit vizsgálat részleteiről. Elmondotta, hogy a folyam és tengerhajózási részvénytársaság házában 1470 gránáiot, 14 ágya?, rengeteg katonai fegyver?, lőszert, és pokolgépet talállak. A szervezet államcsínyre készült és nem riadt volna vissza az erőszakos eszközöktől. Több titkos rádióállomást is felfedeztek. A szervezetnek számos tagját letartóztatták. A belügyminiszter kijelentette azt is, hogy az ügy óráról órára nagyobb méreteket ölt. A közvélemény és a lapok érdeklődése teljesen az összeesküvés felé fordul. A lapok szerint a szervezet működése az egész országra kiterjedt. A repülőterek, vasúti áldomások, laktanyák és a határ közelében 200 titkos rádióállomás do'gozott. A szervezkedés miatt a minisztériumokat nagy őrségek őrzik és fegyveres gépkocsik kisérik a miniszterek autóit. A jobboldali lapok szerint az összeesküvést felfújták, hogy eltereljék a figyelmet az országot fenyeget kom- munis'a összeesküvésről. Pária, november 19. A barce- lónaí rádióban közölték Negrin vö ös minisztere! lök rendeleti a ka.onaszökevényekröl. Azoknak a családoknak a vagyonát, amelyek ntk hozzátartozói katonaszökevények; elkobozzák. Lapjeientések szerint Franco tábornok kijelentene, hogy a vö rösök minden 5 ezer kü föidi ön kémesének etiávolitása ellenében hajlandó ezer nemzeti önkéntest elszálíi ani. A nem jelieknél csak 30 ezer, a vörösöknél 150 ezer külföldi önkéntes harcol és ezért szükséges ez az arány. Berlin, november 19, Halifax lord, az angol kormány megbízottja ma reggel, megérkezett Berchtesgadenbe, ahoi találkozik Hitlerrel és megvitatják az európai kérdéseket. Tokio, november 19. A japán csapatok továbbra is élénk harci tevékenységet fejtenek ki Kínában. Ismét több várost elfoglaltak. November 29-én az eisötétitési gyakorlat. Zalaegerszeg város légvédelmi I eisötétitési gyakorlatát az eredeti j tervtől eltérően nem november 25-én, hanem november 29-én, hétfőn este fél 9 órától 10 óráig tariják meg. A polgármester az eisötétitési gyakorlatról a következő hirdetményt adta ki a lakosság számára: A gyakorlat két részből áll: 1. Csökkentett világilás fél 9 órától fél 10 óráig, 2. teljes sötétítés fél 10-től 10 óráig. A csökkentett világításnál a házak, üzletek ablakai oly módon sötéiitendők el, hogy onnan feltűnő fény ne szűrődhessék ki. A teljes elsötétítés pedig — amely a tüzoltólorony- ban tihelyezett sziréna hullámszerű bugására, illetve a 3 templom harangjának félreverésére lép életbe — ezen ablakok teljesen elsöté- titendők. (Redőnnyel, faablaktáb- lákkal, pokróscal, stb.) úgy, hogy az utcára semmiféle fény ne szűrődhessék ki. Ez alatt az idő j alatt, tehát fél 10 órától 10 őréig j mindenki igyekezzék otthon tar- íózkodni, csak ások járjanak az utcákon, akiknek halaszthatatlan dolguk van. A íeíjes eísötéíiíés alatt az utcákon semmiféle jármű nem köz- iekedhetik. A gyakorlat célja, hogy a lakosság megtanulja, hogyan keli viselkednie háború esetén ellenséges légitámadás alatt, amely leginkább éjjel következik be. A polgárság nemcsak üzemeket, hanem saját életét is menti a teljes sötétséggel, mert az ellenséges repülő ott ejti le a bombákat, ahol fényt lát, — tehát mindenkinek fontos érdeke, hogy az eisötétitési gyakorlaton az utasításokat pontosan tartsa be. A rendelkezések ellen vétőket a hatóság szigorúan bünteti. Az idei télen az egész országnak, s igy Zalaegerszegnek is egyik legfőbb problémája a téli tüzelés kérdése. Egy két évvel ezelőtt a rendkívüli fakitermelések következtében a tűzifa tömegesen került piacra annál is inkább, mert a mezőgazdaság akkor még a mélyponton volt és csak az erdőből tudott pénzelni. Ugyanakkor a külföldi fa is könnyebben és főleg olcsóbban került az országba. így nem is olyan régen a jó minőségű tűzifa ölenként 40 pengő körüli árakon került eladásra. Azóta az erdő- kitermelés megcsappant, életbelépték a kormányhatósági korlátozások, s mindezekhez járul a belföldi és külföldi spekuláció. Az aránylag kis készleteket mindenfelé összevásárolta a nagykereskedelem, az uíódáliamok tüzi- faérdekeltségei pedig a magyar készletek csekély volta miatt mesterségesen hajtják az árakat. A román érdekeltség például a megegyezéses magas árakon sem akarja szállítani a lekötött tételeket, hanem még magasabb árakat és kedvezményeket akar kierőszakolni.^ Ez okozza, hogy például a főváros tüzifaellátása az idei télre még nem teljes. A felsorolt okok miatt a tűzifa ára Zalaegerszegen is szokatlanul magasra lendült. Az elsőrendű tűzifa ára jelenleg 66 pengő, sőt az egészen kivételes minőségű áruért öienkent 68—70 pengői isiizeinek. A másodrendű fa ára minőség szerint 52—60 pengő körül mozog. Ezek az árak a fakereshedőknéi alakultak ki, de a piaci árak sem olcsóbbak ezeknél, mert a gazdáktól a kereskedők is átveszik a fát a napi áron. Legfeljebb a nagytermelőknél lehet némileg kedvezőbb árat elérni nagy téléiek vásárlásánál. A tűzifa magas ára erősen befolyásolja Zalaegerszegen a tüze- lősierek forgalmát és fogyasztását. A városba érkezett famennyiségek erősen megcsappantak. Vasúton az idei télre minlegy 40 vaggon tűzifa érkezett a városba, holott a korábbi években még száz vaggon körül mozgott az érkezés ugyanabban az időszakban. Igaz, hogy az idén a korábbi évekkel szemben feltűnően sok tűzifát szállítottak kocsin vagy teherautón a városba a közeli erdőkből, de még ezeket a tételeket figyelembe véve is a tüzifafoigalom jelentős visszaesését kell megállapítani. A tűzifa használata helyeit ugyanis nagyon sok intézmény és magános tér át egészben vagy részben a szén- vagy fürész- por tüzelésre. Nagyobb arányokban tűzifát ma már csak néhány nagy intézmény (kórház, vármegye, város stb) használ, de még ezeknél is emelkedett a szén- fogyaszlás. Jellemző erre, hogy az idei fűtési idényre 165 vaggon szenet szállítottak a városba, mig a műit évben ez a mennyiség nem érte el a száz vaggont a fűtési szezon elején. Megmagyarázza ezt a jelenséget az a tény, hogy két mázsa szén fűtési értéke körülbelül egyenlő egy méter fáéval, s ennek a szénnek az ára csak 10 pengő, mig a fáé 16 pengő felvágás nélkül. A szénfogyasztás emelkedésénél is erősebben mutatja a fadrágaság hatását a fürészporfűtés rohamos terjedése. Már a múlt évben is sok háztartás fürészpor- fütésre rendezkedett be, az idén pedig óriási arányokban terjedt el ez a fűtési mód. Lakatosines- terek adatai szerint az idén Zalaegerszegen legalább 300 új fűrészporos kályhát állítottak be, úgy, hogy a múlt évben beszerzett kályhák figyelembevételével a négyszázat feltétlen eléri azoknak a szobáknak és termeknek száma, amelyekbeu a fürészpor a fűtőanyag. Ma már a legtöbb kávéház, étterem, vendéglő, egyesület, kereskedés fürészport használ. Azok a tehetősebbek, akiknek elég tőkéjük van új kályha beszerzésére és a vagoniéielek- ben érkező fürészpor előzeteg kifizetésére, többnyire a fürészporra tértek át, mert ez a fűtés lényegesen olcsóbb. Szobák fűtésére 18-35 pengőért, termek fűtésére 50—100 pengőért készülnek kjly- bák. A fürészpor ára vaggontéte- lekben házhoz szállítva mintegy 150 pengő, tehát sokkal olcsóbb, mint a fa, vagy a szén. Ennek a mennyiségnek a fűtési ériéke felér 7 öl tűzifa fülőértékévei, tehát a fűtés 500 pengő helyett csak 150 pengőbe kerül. A kályha ára már az első évben