Zalamegyei Ujság, 1937. április-június (20. évfolyam, 72-144. szám)

1937-05-27 / 117. szám

2. Zalamegyei Újság HRRm WSl \ .„..űz wMmmjasuu* ~ 1937. május 2T. mókát nem rendezhettek, de meg­rendelésre készítettek szőnyege­ket. Pirity Gáspárné jelentésének minden szavából kicsendül a sze­gény menhelyi gyermekek iránt érzett meleg szeretete. Megemlé­kezik jelentésében arról, hogy mi­lyen csekély az az összeg, amit az állam egy-egy menhelyi gyer­mek után fizet és, hogy mennyire nem humánus eljárás a gondo­zásra szorult gyermekeket szü­lőiktől elszakítani, idegenbe adni, holott a gyermekek érdeke azt követelné, hogy hagyják meg őket otthon és a szülőknek ad­janak segítséget. A kiválóan ér­dekes jelentést itt-ott humoros példákkal élénkítette a menhelyi j szakosztály lelkes vezetője. j A jelentéseket a közgyűlés egy­hangú helyesléssel vette tudó- J másul. A részleges tisztújltás j során alelnökké dr. Bruzsa Gyű j lánét, titkárrá Délczeg Imre dr.-t, a vigalmi bizottság elnökévé vi­téz Szentpétery Jánosnéf, vigalmi titkárrá Betlehem József dr. t, vá­lasztmányi tagokká vitéz dr. Ta másy Istvánnét, dr. Kontra László­nál és Dezső Sándornét válasz­tották. Barlhelmes Walterné elnök indítványára ezután Tormay Cecil és gróf Batthyány Pálné emiékét jegyzőkönyvben örökítették meg. Dr. SkubliC8 Ödönné ügyvezető alelnök üdvözölte ai újonan meg- választo'takat, majd köszönetét mondott a megjelenteknek és a gyűlést bezárta Gyűlés után az egybegyűltek­nek teát szolgáltak föl. Agyonlőtték az albán lázadók vezérét. Tyrana, május 26. A legutóbbi albán felkelés utolsó felvonása is lejátszódott. Egy csendőrjárőr Colemas faluban elfogta a láza­dók bujdosó vezérét, Toto volt minisztert. A lázadó vezér mene­külni akart és ekkor a csendőrök agyonlőtték. Öt társát elfogták. Ingyen ad facsemetéket az állam. A földművelésügyi miniszter az alföldi erdők, fasorok, szélfogó- pászták és facsoportok telepité sére, továbbá az ország bármely részén levő kopár és vízmosásos területek beerdősitésére és végül a Balaton közvetlen környékének fásítására az 1937 őszén és 1938 tavaszán nagymennyiségű erdei facsemetét és suhángot oszt ki az állami erdészeti csemeteker­tekből. Az érdeklődőknek a kí­vánt felvilágosítást a tervezett er­dősítések és fásítások helye sze­rint illetékes m. kir. erdőigazga­tóság vagy m. kir. erdőfelügyelő­ség adja meg. Az 1937 őszi er dősitéshez szükséges facsemeté­ket és suhángot 1937 julius vé géig, az 1938 tavaszi erdősítés­hez szükségeseket pedig 1937 október végéig kell az ültetési hely szerint illetékes m. kir. er­dőigazgatóságnál, vagy a m. kir. erdőfelügyelőségnél szóban vagy írásban igényelni. Uraim I Budapest sem nyújt többet 1 az úri ruházkodásban, mint * TÓTH SZABÓ ZALAEGERSZEG. Keresaetéwf párti Az Egyesült Keresztény Párt tapolcai kerületi vezetősége va­sárnap Gyulakesziben és Sáskán választmányi értekezletet taitott. Az értekezleteken a tapolcai ve­zetőség részéről Keszler Aladár titkár és Presits József választ­mányi tag vettek részt. Az érte kezleten politikai kérdéseket, a járásban lezajlott eseményeket, Az Országos Vendégforgalmi Szövetség Debrecenben vándor­gyűlést tartott, amelyen a zala- vármegyei vendégforgalmi bizott­ság részéről Lillik Béla osztály- vezető jelent meg és a Déry Múzeum dísztermében ezer főnyi hallgatóság előtt vetitettképes előadást tartott nagy sikerrel a Balaton és környéke zalai részé­ről. Az előadás előtt Milecker Rezső dr. egyetemi tanár hívta fel a hallgatóság figyelmét a Ba­laton zalai részének szépségeire és történelmi múltjára. Utána pedig Hankiss János egyetemi tanár mondott köszönetét Debre­cen város és a hallgatóság ne­vében az előadónak és Bődy Zoltán alispánnak, aki lehetővé Darányi Kálmán miniszterelnök és Fabinyi Tihamér pénzügymi niszter kedden délben 12 órakor az Országházban levő miniszter- elnöki dolgozószobában fogadták Nagykanizsa küldöttségét, amely azt kérte, hogy Nagykanizsa vá­rosát megfelelő magasabb lakás­pénz-osztályba sorozzák. A kül­döttséget Bethlen István gróf, értekezletek. községek ügyes bajos dolgait tár­gyalták. Az a kívánság merült fel a községi szervezetek részéről, hogy mielőbb nagyobbszabásu gyűlés keretében az országos központ részéről is keressék fel a vidéki szervezeteket. Az erőtel­jes szervezés kérdésében Taál József diszeli kereszténypárti tag szólalt fel. tette az előadás megtartását. Kérte a többi vármegyék kiküldötteit, törekedjenek hasonló vetitettképes előadások megszervezésére, mert ezek az előadások nagy mérték­ben fokozzák az ország megis­merését és biztosítják a belső vándorforgalom fejlődését. Lillik Béla titkár másnap Bu­dapesten a kultuszminisztérium magasrangú tisztviselői előtt mutatta be a diapozitív sorozatot nagy tetszést keltve. Ezzel kap­csolatban a minisztérium három sorozat bJatoni diapozitivot sze­rez be propaganda céljára. Egy­úttal utasítják Veszprém és So­mogy vármegyéket, hogy saját Balatonpartjukról hasonló soro­zatot készíttessenek. Nagykanizsa képviselője vezette és ő terjesztette a küldöttség ké rését a miniszterelnök és a pénz­ügyminiszter elé. Rámutatott arra, hogy Nagykanizsán a lakásbérek magasak, a lakáspénz ellenben alacsony. Kérte, hogy a törvény­adta lehetőségek között orvosol­ják ezt a visszásságot. Darányi Kálmán miniszterelnök kijelentette, hogy a kérdést a pénzügymir.iszíerrel együtt igen alaposan meg fogják vizsgálni. Fabinyi Tihimér pénzügymi­niszter is hangoztatta, hogy a ké­relmet jóindulatú megfontolás tár­gyává teszi, de a megoldást az teszi nehézzé, hogy hasonló mél­tányos kívánság húszegynéhány város és község részéről merült fel és teljesítése többmilliós té­tellel terhelné meg a köl ségvelést. Mindazonáltal a miniszterelnökkel együtt tudatában van a kérdés fontosságának és azt megfelelő pontos megvizsgálás tárgy ává tesxi. Krátky István polgármester ez­után Nagykanizsa város kívánsá­gait és néhány helyi problémáját tette szóvá a miniszterelnök és a pénzügyminiszter előtt. A kérdé­sek megvitatása és rövid barátsá­gos beszélgetés után a miniszter- elnök és a pénzügyminiszter el­búcsúzott a küldöttség tagjaitól. A világ minden tájáról. Előretör a szinesfilm — jaj a sztároknak. Londonból jelentik: Goldwyn Sámuel, a hires „Metro—Goldwyn —Mayer“ filmtröszt elnöke kije­lentette, hogy vállalata ezentúl kizárólag színes filmeket készít és egy éven belül ép úgy ki fognak halni a fekete-fehér fil­mek, mint ahogy a hangos fil­mek eljövetele a néma filmek halálát jelentette. Egy évvel ez­előtt a Hollywoodban készülő filmeknek csak 7 száza’éka volt színes. A változás megtizedeli majd a hollywoodi filmcsillagokat, mert a színes filmekhez csak na­gyon vékony arcfestékréteget le­het használni. Ezért lesznek kény­telenek nyugalomba vonulni az olyan filmcsillagok, akik erős arcfestéssel palástolják arcvoná­saik fogyatékosságát. Elő a fúróval 1 Newyorkból jelentik: Newyorki mérnökök újrendszerü fúrókészü­léket találtak fel, amelynek se­gélyével a tenger fenekén lehet ásványolajforrásokat kutatni. Egy új vállalat eredményes fúrásokat kezdett az óceán fenekén, Loui­siana partvidékétől másfél mér- földnyire. Egy másik vállalat 400.000 acre területre szerzett elővételi jogot a Mississippi del­tája vidékén az ottani tengerfe­nékre. A nők kalapdivatja és a férfiak Londonból jelentik: Washburn Helén, ismert amerikai szocioló­gusnő kijelentette, hogy a női kalapdivat jelentékeny befolyást gyakorol a népesség gyarapodá­sára. Ostoba vagy nevetséges ka­lapok divatja visszatartja a férfit a házasságkötéstől, mert vissza­taszítóvá teszi a nőket, mig az észszerű, jólálló kalapok vonzóvá teszik viselőjüket és házasodásra bírják a férfiakat. Az Írónő né­zete szerint az 1934. évi kalap- divat volt az első a háború óta, amely a gyermekek születési arányszámának emelkedéséhez vezetett. Az angol telefon és rádió. Londonból jelentik : A londoni távbeszélő szolgálat, jóllehet 259 központja közül 113 már önmü­ÜZLETÜNKET az Arany Bárány épületbe helyeztük át. <3ánfai optika és fotó szaküzlete Zalaegerszeg A Balaton propagandája Debrecenben és Buda­pesten. Három diapozitív sorozatot szerez be a kultuszminisztérium. Húsz város kívánja a magasabb lakbérosztályt. Nagykanizsa küldöttsége a miniszterelnöknél.

Next

/
Thumbnails
Contents