Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 148-223. szám)
1936-09-24 / 218. szám
4. ZJame;ryei Újság >936. szeptember 24. — A szenvedő, beteg nőket reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József“ ke- serüviz 2—3 óra alatt könnyű, lágy bélkiürü’éshez segiti és ezáltal igen sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudományos irodalom több nagynevű alapvetője Írja műveiben, hogy a Ferenc József vízzel elért kitűnő eredményekről saját kísérletei utján is alkalma volt meggyőződést szerezni. Orvosok ajánlják. — öngyilkossági kísérlet. Dér István szentgyörgyhegyi vincellér kedden délelőtt frommer pisztolyt vett magához és a gát folyónál mellbe lőtte magát. A járókelők részesítették első segélyben és a szerencsétlen embert azonnal kórházba szállították. Orvosi megállapítás szerint a golyó a jobb tüdejét fúrta át. Állapota életveszélyes. Tettét ittas állapotban követte el. — Bútort jól és olcsón csak a nagykanizsai Kopstein bútoráruházában vásárolhatunk. — Három hónapra Ítélték a lövőidőző gazdát. Kerecseny községben március folyamán Gig- ler József gazda revolverrel háromszor rálőtt Csöndér Jánosra, de nem talált. A lövöldözést féltékenységében követte el. Gigler ellen szándékos emberölés kísérlete miatt indult eljárás és az figyel most tárgyalta a törvényszék zárt tárgyaláson. A biróság nyílt tárgyaláson hirdette ki az Ítéletet. Giglert 3 hónapi fogházra ítélte. Szájról-szájra jár a hir, hogy kisfiának, kisleányának iskola-kazettát, diák sapkát, esőkabátot, harisnyát és mindent, ami a kisdiáknak n é 1 kiilözhetetlen, legjobban vásárolhat Pál és Indra divatüzletében Telefonszám: 17 0. ZALAEGERSZEG. | Meglepő olcsóért vásárolhat maradék férfiszöveteket m a Verseny Áruházban (Bárány épület) Ember a hid alatt Csortos — Lázár Mária — Kiss Ferenc — Szakáts Zoltán — Öngyilkosság. Börcz János zalaegerszegi cipészmester ma délelőtt Kossuth utcai lakásán gyógyíthatatlan betegsége miatt az ajtókilincsre felakasztotta magái és meghalt. — Porhanyó kiflik. Hozzávalók : 25 deka liszt, fél csomag Dr. Oetker féle sütőpor, 10 deka cukor, 1 csomag Oetker-féle va- nillincukor, 2 kanál rum, 2—3 kanál tej, 12 deka vaj. A behin- téshez őrölt mogyoró vagy kristálycukor. Elkészítése: A hozzávalókat jól eldolgozzuk, kis kifliket formálunk, tojással bekenjük, mogyoróval, vagy kristálycukorra! beszórjuk, közepes tűznél kb. 25—30 percig sütjük. Ne nagyon barnára süssük. Hirdessen a Zalamegyei Újságban. Felelős kiadó: GAÁL ISTVÁN Kiadja: a .ZRÍNYI" Nyomdaipar ér Könyvkereskedés Rt. Zalaegerszeg, A legszebb, * a legdivatosabb, a legolcsóbb kabát A „Zrínyi* Nyomdaipar Részvénytársaság nyomása Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4. Nyomdavezető: Gaál István.