Zalamegyei Ujság, 1935. április-június (18. évfolyam, 77-147. szám)

1935-06-02 / 126. szám

XVIII évfolyam 126. szám. Ära 10 ffifiiér 1935. juniua 2. Vasárnap. Felelős szerkesztőt Herboly Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. == Telefonszám 128, POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak: egy hónapra 2 pengő, negyed« évre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerin A Mátyás királyról elnevezett 5. honvédgyalogezred zalaeger­szegi zászlóalja ma ünnepelte ez- rednapját. Reggel fél 9 órakor a zászlókkal díszített laktanya ud­varán P. Nagy Ernő ferences ház­főnök tábori szentmisét mondott, amelyen az eső ellenére is szép­számú közönség jelent meg. Ott volt a csendöriisztíkar, a polgári hatóságok, hivatalok és intézmé­nyek küldöttségei. A vendégek a tábori oltár előtt helyezkedtek el, s mögöttük álltak fel a csapatok, előttük a zászlóalj tisztjei. Szentmise után vitéz Hegedűs Zoltán alezredes, zászlóaljparancs- nok üdvözölte a közönséget, amely megjelenésével tanúságot tett a katonasággal való együttérzésé­ről. Erre az együttérzésre szük­ség is van, mert a magyar kato­na csak akkor teljesítheti jól hi­vatását, ha tudja, hogy vele érez az egész társadalom, a nemzet teljessége. A magyar katona a magyar társadalom különböző rétegeiből jött, tehát ünnepe az egész magyar társadalom ünnepe kell, hogy legyen. A zászlóaljparancsnok ezután a katonákhoz szóit és utalt arra, hogy Mátyás király neve mily súlyos feladatokat ró rájuk. Ha szükség lesz rá, akkor a mai katona hazaszeretetének olyan magasan kell ragyognia, mint Mátyás király korában. Közölte ezután, hogy a kor­mányzó a legidősebb csapatal­tisztet, Dévényi József törzsőr­mestert a kiképzés terén szerzett érdemei elismeréséül a Magyar Ezüst Érdemrenddel tüntette ki. A kitüntetést az alezredes elis­merő szavak kíséretében tűzte Dévényi mellére. Majd Meszner József százados mondott nagyhatású és poetikus ünnepi beszédet. Szólt a magyar katonaság nevelő erejéről, a ma­gyar katona egyéniségéről, amit az erő és szeretet, a jókedv és komolyság jellemez. Megkapó szavakkal méltatta Mátyás király nagyságát és megemlékezett a nagy király fekete hadse­regéről. A mai katona örököse és várományosa a fekete hadse­regnek, s szintén nagy feladatok­ra hivatott. Diadalra kell emelnie a zászlót és a harcban a haza- szeretet legyen a támasza. A nagy tetszéssel fogadott be­széd után a laktanyai ünnepség befejeződött. Majd a helyőrség kivonult a város hősi emlékéhez. Itt vitéz Hegedűs alezredes len­dületes beszédben emlékezeti meg a hősökről és koszorút helyezett el a hősi emlék talapzatára Vé­gül a zászlóalj diszmenetben el­vonult az emlékmű előtt. Délben bajtársi ebéd volt, dél­után a sportbemutató a rossz idő miatt elmaradt. Ajánljunk föl lakást a Göcseji Hét vendégeinek a nyaralóknak. A lakások összeírása hamarosan megkezdődik* A Göcseji Hét előkészítő mun- ái között kétségtelenül egyik jgfontosabb a hozzánk érkező iegenek elszállásolásának bizto- itása. A helybeli szállodák nem épesek a nagyobbszámu vendé- eknek szállást adni, azért tehát polgármester azzal a kérelem­lel fordul a város lakósságához, ogy nélkülözhető lakásrészeiket lő térítési díj ellenében ajánl­ok fel elszállásolás céljaira. Csak ikásról van szó, élelmezésről em. A lakások számbavételét tüzoltóparancsnokság végzi és ' megbízottai a közeli napokban már be is járják a házakat, hogy jegyzékbe vehessék a fölajánlott lakásokat. A térítési dijakat a a szelvény felmutatása ellenében a város fizeti ki, a vendégek te­hát tulajdonképen fizetővendégek lesznek. Ugyanakkor írják össze azokat a lakásokat is, amelyeket tulajdonosaik nyaralóknak haj­landók kiadni. A városnak nagy érdeke fűző­dik ahoz, hogy a vendégek meg­felelő szálláshoz jussanak, azért tehát bizonyosra vesszük, hogy a város lakóssága ebben a tekin­tetben is segitségökre lesz a ha­tóságoknak és szívesen ad szál­lást azotnak, akik vendégekként érkeznek hozzánk. Csakis akkor számíthatunk arra, hogy máskor is meglátogatnak bennünk idege­nek, ha meggyőződnek vendég­szeretetünkről, ha azt tapasztatják, hogy azon a pár napon, vagy esetleg pár héten, amit nálunk szándékoznak tölteni, igazi, kifo­gástalan otthonra találnak. Fo­gadja tehát a közönség szívesen a lakásösszeirókat és biztosítsa az idegenek elszállásolását. Hi­szen nem ingyen kéri a lakást a város. Kedden mutatkozik be az új francia kormány. Házkutatások a frank védelmében. Páris, junius 1. Bouisson el­nökletével tegnap késő este meg­alakult az uj francia kormány. La­val megmaradt külügyminiszter­nek, s mint tárcanélküli miniszte .ek helyet foglalnak a kormány­ban Herriot, Caiilaux, Petain tá­bornagy. Pártpolitikai szempont­ból az uj kormány több«ége azo nos az előzőével. A szociáldemok­raták ebben a kormányban sem vesmek részt. A kabinet a köz­társaság 98. kormánya, a jelen­legi parlamenti ülésszakban pedig a tizenötödik. Bouisson és kormá­nya ma mutatkozott be az elnök­nek, kedden pedig a kamarában és a szenátusban mutatkozik be. Bouisson legfőbb célja a pénz ér­tékének megvédése. A frank an­gol és amerikai vásárlások hatása alatt tegnap némileg szilárdult. A Francia Bank május 28-ika óta 3.116 milliót vesztett aranytarta- lékjából. A rendőrség magánosok­nál és bankoknál tegnap 17 ház­kutatást tartott, hogy a valutaü­zérkedést leleplezze. Az eredményt titokban tartják. Súlyos árzuhanást idézett el6 Roosevelt csüggeteg beszéde. Washington, junius 1. Roose­velt elnök beszédet mondott a legfelsőbb törvényszéknek azzal a döntésével kapcsolatban, amely az újjáépítési rendeleteket tör­vénytelennek nyilvánítja. Beszé­déből az tűnik ki, hogy Roosevelt nem szándékozik ellenintézkedé­seket tenni és igy az alkotmány válság hosszú ideig fog tartani. A beszéd hangját a csüggedés uralja. A lapok élesen bírálják Roosevelt beszédé^, s jmegálla- pilják, hogy a régi harci szellem és bizakodás helyett az elnököt a kétségbeesés hajtja át. A beszéd hatása alatt a tőzs­déken súlyos árzuhanások voltak a gyapotban, búzában, rozsban, cukorban. Több vállalat már csökkentette a munkabért és emelte a munkaidőt. Óvjuk meg a fűztől a mező- gazdasági terményeket. E'készültek a tűzrendészet or­szágos szabályozásának terveze­tével és élénk a remény, hogy még a cséplési időszak befejezése előtt rendeletileg életbe is lép. A tervezet szerint az országot há­rom tűzrendészed kerületre oszt­ják. A kerület élén a tűzrendé­szed ellenőr áll s a három kerü­let a vidéki tűzoltóság kellő fel­szerelésére és kiképzés céljaira évi 350.000 pengőt kap, amely­ből rövid évek alatt modernizál­ják a vidéki tűzoltóságot és min­denütt gondoskodnak hivatásos tűzoltóságról. Ezt az összeget a tűzoltási kér­désben elsősorban érdekelt bizto­sítótársaságok adják össze. A biz­tosítók ennek fedezetéről is gon­doskodtak, mégpedig olymódon, hogy a tüzbiztositási dijak után tűzoltási pótdijat szednek, illetve szedhetnek. A pótdij nagyságára nézve most folynak a számítások. Budapesten ugyan már ez a rend életben is van, úgyszintén Mosonmegyében is s mindkét helyen a biztosítási dijak 10 százaléka a pótdij. Ezt a pótdiját azonban éppen a ter­vezettel kapcsolatban leszállítani óhajtják és igy valószínű, hogy a tűzoltási pótdij országosan a biz­tosítási dijak 5 százalékát te­szi ki. A város közönségének rész­vételével ünnepelte meg a zalaegerszegi helyőrség az ezrednapot. Egy érdemes altiszt kitüntetése.

Next

/
Thumbnails
Contents