Zalamegyei Ujság, 1935. április-június (18. évfolyam, 77-147. szám)

1935-06-02 / 126. szám

2 Zalamegyei Újság 1935 junius 2. Krónika. Hónapokkal ezelőtt már Jött pecsétes rendelet, Hogy nagy veszély fenyegeti Az erdőket s kerteket. Mert a sárga cserebogár E tavasszal tör reánk Oly nagy számban, hogy kopasz lesz, Erdőn, kertben minden fánk. De a sárga cserebogár Gondolta, hogy úgy sem lesz nyár, Bennünket most megkímélt S maradt ott, hol eddig élt. Ámde ha ez el is maradt, Ért bennünket más csapás. Elfagyott sok veteményünk, ügy mezei, mint kapás. És amit a májusi fagy Itt-ott talán meghagyott, Az néhányszor, nem is egyszer, Még jégverést is kapott. Nem jött hát a cserebogár, De azért van mégis sok kár. Nincs ma derű, csak ború, Ez az év de szomorú! Az emberek olyannyira Megszerették már egymást, Hogy ezután a föld színén Nem épitnek új lakást. Lemennek a föld alá, hol Biztonságban lehetnek S lélegzetet, ha feljönnek, Gázmaszkon át vehetnek. Ebben a nagy békességben Bombamentes fedezékben Lesz tehát a lakásunk, Hogy szomszédot se lássunk. Már megint egy új találmány! Nagy szüksége van erre Mindenkinek, ki hajlamos Fokhagymára és szeszre, Ki beveszi a labdocsot, Mindent ehet és ihat, Percek alatt eltűnik a Fokhagyma- és szeszillat. Nohát az már nagy okosság, Ilyenre is van orvosság 1 A tudomány igy evez S a lumpoknak is kedvez. Ipszilon. A Mátrába és a Blikkbe megy táborozni a Zrínyi cserkészcsapat, A gimnazista cserkészek tavalyi bakonyi táboruk után a Mátrát és a lükköt keresik fel. A ta­nulmányút jellrgü mozgótábor út­vonala Z-Jaegerszeg—Aggtelek— Miskolc — Diósgyőr—Lillafüred — Eger—Oyöngyös — Zalaegerszeg. A hosszú útnak legnagyobb ré­szét vasúton teszik meg, de autóbuszkirándulások és hosszabb séták is programon vannak. A Mátrában és a Bükkben egy-két napos táborok lesznek, ahol ren­des tábori élettel pihenik ki a ki­rándulások fáradalmait. Ezen a junius 20 án kezdődő mozgótáboron kivül állótábort is rendez a csapat julius 8 tói kez­dődően, melynek helye a Balaton, vagy Göcsej lesz. Húszezer halottja van a beludzsisztáni földrengésnek. London, junius 1. Tegnap éj­szaka heves földrengés pusztított Beludzsisztánban. Az első órák ban azt hitték, hogy a katasztró­fának több mint százezer halottja van, de mára kiderült, hogy a halottak száma nem haladja meg a 20 ezret. Az európaiak közül 100 ember halt meg és 200 se­besült meg, leginkább repülőtisz­tek. A pusztulás legborzalmasabb volt az ország fővárosában, Quet- tában, ahol a rendőrök mindany- nyian életüket vesztették. A ka­tonák között kevés a halott. Leg­súlyosabb volt a katasztrófa a túlzsúfolt bazárnegyedben, ahol a földrengés nyomában lángok tör­tek elő a romok alól és folytat­ták a pusztítást. A házak kártya­várként omlottak össze. Csak a katonai főiskola és néhány erő­sebben épített épület áll fenn. A földrengés részletei borzalmasak. Éjjel 3 óra körül vörös fény ter­jedt el az égbolton, majd ször­nyű robajjal megindult a föld. A fák koronái a földet érték, amely mindenfelé megrepedt. Több vá­ros egészen romhalmaz. A romok és lángok között félőrülten me­nekültek az emberek. A patakok és források nagyrészt eltűntek. A kisiparosnak üzeméből származó jövedelmét végrehajtás utján lefoglalni nem szabad. A Gazdák Biztositó Szövetke­zete egy végrehajtási ügyben le­foglaltatta a végrehajtást szenvedő tulajdonában lévő autótaxi jöve­delmét. E végrehajtási aktus el­len az autótaxifuvarozó felfolya­modással élt és ebben az ügyben a törvényszék feloldotta a járás bíróságnak azt a végzését, amely a foganatosított végrehajtást ha­tályosnak nyilvánította és igen érdekes indokolással új bizonyí­tási eljárást rendelt el. Az indo­kolás hangsúlyozza, hogy a bíró­ság állandó gyakorlata szerint az autótaxifuvarozó egy taxija a vég­rehajtási novella alapján mentes a foglalás alól. Az autótaxinak ez a mentesítése azért történt, hogy a kisiparost keresete folytatásához szükséges eszközétől megfosztani ne lehessen. De mentesíteni kell a foglalás alól a kisiparosnak azt a jövedelmét is, amely ipara folytatásából ered és szükséges ahoz, hogy a kisiparos önmagát és hozzátartozóit eltarthassa. Ezért nem vonható a kisiparos iparűzé­séből eredő jövedelmére üzemi zár sem, s ebből az következik, — mondja a törvényszék végzése —, hogy a végrehajtást szenve­dőnek az iparűzésből eredő jöve­delme mentes a foglalás alól. Ez a jövedelem azonban csak akkor mentesíthető, ha a végrehajtást szenvedő csak egy autótaxival folytatja üzemét és ha a végre­hajtást szenvedő a megélhetésére kizárólag ezen taxiüzem szolgál. Ha más keresetforrása vagy fog­lalkozása is van, vagy ha több autólaxival rendelkezik és igy kisiparosnak nem tekinthető, ezen mentesség már akkor nem áll fenn. Épen ezért elrendelte a . törvényszék, hogy a járásbíróság perrendszerü módon állapítsa meg, hogy a végrehajlást szenve­dőnek hány kocsija van, van-e a taxin kivül egyéb keresetforrása vagy foglalkozása és kisiparosnak tekinthető e vagy sem. Bethlen és Eckhardt kibékültek. Budapest, junius 1. Az év ele­jén a belpolitikai nézeteltérések miatt Bethlen István gróf és Eckhardt Tibor között súlyos összetűzés támadt, s a gyűlése­ken is meglehetősen élesen tá­madták egymást. Betűien é3 Eckhardt most level-t intéztek egymáshoz, visszavonták kijelen­téseiket és kibékültek. A kibékü­lés után most már véglegesen létrejön a közös ellenzéki front. Fényképészeti cikkek és fényképfelvétel ek kidolgozásának szaküzlete BÁNFÁI BÉLA' látszerész ZALAEGERSZEG Már júniusi 2-én megtartják a 64 ik jótékonycélu M. Kir. Államsorsjáték húzását. Sorsjegy ára: Egész ar. P 3-- Fél ar.P 1*50 Már ma vásáro'jon, nehogy a szerencséjét elmulassza. Megjavították a ma­gassági világrekordot Prága, junius 1 Anderle cseh repülő 11 ezer méterre javitatta a magassági világrekordot. Mikor földet ért, félig eszméletlenül emelték ki a gépből. Szemére vastag jégréteg rakódott a magas­ban, nem látott és csak ösztönö- sen vezette a gépet. __________ Ne gyven ember meghalt a halott ember szivétől. Bukarest, junius 1. A temes­vári törvényszék középkorra emlé­keztető bünperben ítélkezett. A múlt évben Soka román kisköz­ségben sok megbetegedés történt és a lakosok orvos helyett a ja­vasasszonyhoz fordultak. Az asz- szony azt javasolté, hogy vegyék ki a nemrégen meghalt Gavu György szivét, főzzék meg és a betegek egvék meg, attól meggyó­gyulnak. Ki is ásták a halottat és szivét megfőzve megették. En­nek következtében 40 ember meg­halt. A törvényszék a javasasz- szonyt és azt a hat embert, akik a halottat kiásták, 1 — 1 hónapi fogházra ítélte. A cipészipar az ország legnépesebb iparága. A legutóbbi népszámlálás adat- feldolgozásának eredményeiből ki­tűnik, hogy a cipészipar Magyar- ország legnépesebb iparága. 71.773 önálló kereső volt a cipészszak­mában. Jellemző azonban, hogy 1920. óta mindössze egyszáza­ikkal növekedett az ország ci­pészeinek és csizmadiáinak száma. A fővárosban nagyjából változat­lan a cipészszakmai keresők szá­ma, viszont a fővárost környező 21 községben 3.647-rő! 5.977-re szaporodtak, tehát 64%-kal emel­kedett a cipésziparosok száma. Visszaesés a legerősebb volt Zemplénvármegyében, ahol 156 °/o-kal apadt a cipésziparosok száma. Igazi öT^jvi^a­féle finom kávé keverék kg, pl-50 Erőt, egészséget, frisseséget ad a kitűnő izü fehérképi arany kávékeverék. Fehérképi Csemegeházban fehérképi csemege áruházában

Next

/
Thumbnails
Contents