Zalamegyei Ujság, 1935. január-március (18. évfolyam, 1-73. szám)

1935-03-07 / 55. szám

XVIII. évfolyam 55. szám. Hnaaanmam»R9SE Ara 10 fillér ie\et\^ö GoSX \oflVv 54 Xa^aC Felelős szerkesztői Herboly Ferenc. ét 6s kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Scéchenyi-tér 4. ———-—: Telefonszám 128 POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak i egy hónapra 2 pengő, negyed­évre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerbit Vidéken március 31-ike és április 8-ika kőzett lesznek a választások. Hír szerint Gyömörey György főispán lemondott, utóda Tabúdy Tibor. — Zalaegerszegen Farkas Tibor dr. lép fel — Bethlen ellenzékbe ment. — A Keresztény Párt ellenzéki programmal indul harcba. ft * Nemrégiben rámutattunk arra a játékra, amely a választójogi reform körül forog. Figyelmeztettük a kö­zönséget, bogy a kormánynak épenséggsl nem szándéka a vá­lasztójogi törvényjavaslatot ezen a tavaszon a képviselőház elé ter­jeszteni. Nem tulajdonítottunk ko moly jelentőséget a kormány ama „határozott“ ígéretének, hogy az új választások már „feltétlenül az új választási törvény alapján tör­ténnek, amelynek gerince a titkos­ság lesz“. Nem adtunk hitelt azoknak a híreszteléseknek, hogy Gömbös és Bethlen között teljes a megegyezés, amely valamiképen összedró ózta volna a pslotafor- radalmaklól legyengült, bomlado- zóban levő egységespártot. Ellen ben feltétlenül hittük és hirdettük is, hogy Gömbös Gyula csak azt várja, mikor fejeződik be az általa országszerte megindított egységes­párti szervezkedés és azután elto­lódik jó messzire a választói re­form, mert a pártnak nem áll érdekében azt sürgetni. Számítot­tunk a képviselőháznak felosz’a- tására is, az új választói törvény megalkotása előtt. És ime: a következmények mindenben igazoltak bennünket. Gömbösék választtatnak titkosság nélkül, a régi rendszer alapján, amelynek tarthatatlanságát truga Gömbös Gyula miniszterelnök is jónéhányszor elismerte. Minden úgy történt tehát, ahogyan a kor­mány gondolta és nem úgy, amint hirdette. A szó megint a gondo­latok és szándékok leleplezésére szolgált. Most azu'án pihenhet a válasz­tói jog reformjának ügye újabb 4 — 5 évig. Minek is azt sürgetni? Az eddigi rendszer tetsz k a kor­mánynak és igy marad is az. Hogy tetszik e ?z az ország né­pének? — az más ké dél. Pedig ne felejtse el a kormány, hogy párjának országos szervezésénél mindig a titkos választói jogot hangoztatta. Erre kapta a sok éljenzést. Ígéretét azonban nem tartotta be és most az ország népén a sor: mondjon Ítéletet a kormány politikája fölött. A kor­mány és kortesei folytonosan han­goztatták, hogy az országnak igazi akarata csak akkor nyilaikozhaiik meg, ha a választók minden külső pressziétól menten adhatják le sza­vazataikat. Ezért hirdette a titkosság szükségességét. Hogyan áll most az ország színe elé titkos választói jog nélkül? Hiszen, ha elismerle, hogy titkosság nélkül nincs igazi akaratmegnyilvánulás, akkor az esetleg neki jutó többség sem lehet a lakósság igazi akaratának képviselője, mert nem titkos vá­lasztás révén jutnak mandátum­hoz a képviselők. Amikor a kor­mány lekötötte magát a titkos választói jog mellett, nagy köte­lességet vállait magára és Ítéletet mondott a nyilt szavazás fölött. Vájjon miért nem sietett akkor a javaslat benyújtásával, miért halo­gatta azt? I't bajosan lehet új, szép szólamokkal a javaslat benyújtá­sának elmaradását úgy megin­dokolni, hogy annak az ország népe hitelt adjon. Ha valamit évek hosszú során át folyton csak elítélek, nagyon futcsán cselekszem, amikor ismét annak a segítségére támaszkodom. A tit­kos választói jogot azért kívánta és kívánja mindenki, hogy a vá­laszlókat senki se befolyásolhassa véleményük nyilvánításában és most megint csak olt vagyunk, hogy nyilt szavazással kell dön lei ünk a legfontosabb kérdésben. Nagy csalódást kelt országszerte a választói joggal Űzött könnyelmű játék. A múlt évben hónapokon át szünetelt a képviselöház, ebben az esztendöbsn is alig pár napig ülésezett csak. A hosszú vakáció­zás helyett teljesítették volna a nemzetnek tett ígéretet. Volt erre elég idő. Azonban beigazolódott, hogy az ígérgetéseknek komoly alapja nem volt, a kormány és pártja csak uralmát akarta meg­hosszabbítani újabb öt évre. Budapest, március 6. Az 1931- ben megválasztott képviselöház tegnap délután tartotta utolsó ülését. Ai ülést igen nagy érdek­lődés előzte meg, mert már elő­zőleg hire terjedt, hogy sor keiül a há/feloszlatásra. A képviselöház ülését 5 óra után nyitotta meg Almássy elnök és bemulatta az új kormány kinevezéséről szóló kor­mányzói kéziratokat. Gömbös mi- n szterelnök emelkedett fel ezután helyéről és átnyújtotta a kormányzó kéziratát, amely a Ház feloszlatá­sáról inté.kedik. A kéziratban a kormányzó közli, hogy az ország­gyűlést feloszlatja és az új ország­gyűlést 1935 április 27-ikére hívja egybe. A kézirat felolvasása után az elnök a Ház utolsó ülését be­rekesztette. A felsöház pénteken délután tart ülést, melyen szintén felolvassák a feloszlatásról intéz­kedő kormányzéi kéziratot. A kép­viselőház ülésének befejezése után a képviselők a folyosón sokáig tárgyalták az új választások eshe­tőségeit. Bethlen ellenzékbe megy. A házfeloszlatás és az új vá­lasztás érdekes politikai csopor­tosulásokat eredményezett. Bethlen István gróf még tegnap délelőtt is úgy nyilatkozott, hegy lehetet­lennek tartje a feloszlatást. Mint­hogy ez mégis bekövetkezett, nyilvánvaló, hogy Bethlen , és Gömbös megegyezése felborult. Az egygégespárlban Bethlen és Gömbös csoportjai közölt válto­zatlanul megmaradtak az ellenté­tek, ezért nyúlt Gömbös a felosz­latáshoz. Bethlen a megegyezés megszegésének tekinti a feloszla­tást, ezért elhatározta, hogy ellenzékbe megy a Göm­bös kormánnyal szemben és követi öt az eddigi egységes- pártnak mintegy 35 tagja. Ezek Bethlen elnökletével még tegnap este értekezletet tartottak, amelyen a zalai kormánypárti képviselők közül Hajós Kálmán dr. zalabaksai és Rakovszky Iván keszthelyi kép­viselők vettek részt. Az értekezle­ten Bethlen gróf közölte, hogy kilép a Nemzeti Egység Pártjából. A másik nagyfontosságu ta­nácskozás Sztranyavszky Sándor­nál, a NÉP ügyvezető elnökénél folyt le és Azon Eckhardt Tibor, a független kisgazdapárt vezére és Wolff Károly, a kereszténypárt egyik vezére vettek részt. Politi­kai körökben úgy tudják, hogy Gömbös választási paktu­mot köt Eckharttal éa Wolffal, akik hajlandók támogatni Gömbös törekvéseit. A kormánypárt régi tagjai közül csak kevesen kapnak új hivatalos jelöltséget, s helyük­be az úgynevezett reformmozga­lom vezetői kerülnek. Az eddigi ellezéki pártok köré­ben is megindult a szervezkedés. A polgáti ellenzék tagjai tervbe vették, hogy Sigray Antal gró vezetésével alkotmányvédő szövetsé­get alakítanak, s ebben résztvennének a legiti­misták és esetleg Bethlen csoportja. A kereszténypárt még nem dön­tött, hogy önállóan vagy pedig más ellenzéki párt)kkal együtt indul-e a választáson. Az ellen­zéken rámutatnak arra, hogy Göm­bös korábban megígérte, hogy többé nem lesz nyilt választás, s most mégis az eddigi választójogi törvény alapján, vagyis nyiltaa választtat. Ezt általánosan kifogá­solják, s különösen erős hangon adott véleményének kifejezést Griger Miklés. Tegnap este a kormánypárt va­csorát rendezett és azon Gömbös miniszterelnök nagyobb beszédet mondott. Hangostatta, hogy most megkezdődik a harc azok ellen, akiknek nem rokonszenvesek a reformeszmékkel. Bizakodó hangon jelentette ki, hogy a kormány nagy párttal tér vissza a parla­mentbe. Visszavonják a gyü- léstilalmat. A kormánypárt helyiségében a főispánok megbeszélést tartottak a választásokkal kapcsolatban. A megbeszélésen, melyet ma foly­tatnak, már a jelölésekről volt szó. A főispánok részletesen tá­jékoztatták a kormánypárt veze­tőségét megyéjük helyzetéről és javaslatokat teltek a jelöltek sze­mélyére vonatkozóan. A választásokra való tekintettel a gyüléstilalmi rendeletet a leg­rövidebb idő alatt visszavonják. A választások napját még nem tűzték ki, de valószínű, hogy a választás március legvégén, vagy április elején lesz. Budapest, március 6. A leg­utóbbi események hatása alatt ma Bethlen István gróf levelet inté­zett Sztranyavssky Sándorhoz, a kormánypárt ainökékez. Levelében a kővetkezőket írja: — Miután a tegnapi nap ese­ményei folytán a miniszterelnök ur és köztem létrejött politikai megállapodást felborultnak kell tekintenem, nem látom azt a po­litikai irányt biztosítottnak, melyet meggyőződésemmel tudnék szol­gálni. Erre való tekintetlel a

Next

/
Thumbnails
Contents