Zalamegyei Ujság, 1934. április-június (17. évfolyam, 74-146. szám)

1934-04-01 / 74. szám

2

Zalamegyei Újság

1934 április 1

A körjegyzőknek és kör orvosoknak már ötven éve sem jutott zsebükbe pontosan elsején a fizetésük. Mint most, akkoriban is szóvátette a sajtó, hogy a községek nem fizetik rendesen jegyzőiket és orvosaikat. Egyes közsé gekben a körjegyzők fizetésének hátraléka az l.űOC—1.600 forintot is meghaladta. Csak az okban van különbség. Ma legtöbbször a „nincs“ az oka a fizetések elmaradásának, ötven évvel ezelőtt azonban a „nem akarás-“ bői származott a fizetések elmaradása. A falusi ember szentül azt hitte, hogy a jegyző az oka az adófizetésnek, igy azután nem utalták ki a fizetéseket. A „£ala- megye“ sürgette, hogy kövese a vármegye Sopron megye példáját, amely kötelezte a községeket, hogy a községi tisztviselők illetményeit fél évenként előre szol- gáltasák be a megyei pénztárba, amely azután folyósítja a jegyzők és körorvosok illetményeit.

*

Zalaegerszeg nagyközségben 1884- ben indult meg a mozgalom a rendezett tanácsú várossá való átalakulás érdekében, s ez hamarosan eredményre is vezetett. Abból a kérvénybői, amelyben a község kérelmének támogatását kérte a megyétől, néhány érdekes adatot tudtunk meg Zalaegerszeg ötven év előtti viszonyairól. Ezek szerint a közigazgatási és bírósági tisztviselőkön kívül volt akkor Zalaegerszegen 20 tanító, 6 orvos, 15 ügyvéd, 2 gyógyszerész, 74 kereskedő. Volt a községnek négy elemiiskolája, 6 osztályú polgári iskolája, ebben 3 osztályú kereskedelmi iskolája, továbbá egy 2 osztályú felső leányiskola, s a polgári iskola mellett műasztalossági „tanműhely“ működött. A község belterülete 349 holdat, összes területe

4930 holdat tett ki, ezen élt 6434 lakos 618 házban. A házak ösz- szes állami egyenes adója 33.134 forint volt. A község 7 házzal, valamint 773 hold ingatlannal rendelkezett, ingatlanainak értéke 52 ezer forint, évi jövedelme 19 ezer forint volt.

*

A színészet abban az időben nyáron talált hajlékra Zalaegerszegen. Neves társulatok keresték fel a várost, 1884-ben például Aradi Gerő pécsi színigazgató társulata, amely — mint Ja helyi sajtó irta — „a vidéki társulatok legjobbika. Összhangzó és szabatos játéka, úgy változatos és a legújabb közkedveltségü darabokat felölelő müsorozata által mindenütt a közönség teljes megelégedésére működik“. A társulat többek között ezeket a darabokat mutatta be: Furcsa háború, Koldus diák, Nap és Hold, Abu Hassan (opera), Vasgyáros, Csókon szerzett vőlegény, Nézd meg az anyját, Buborékok, Mózes, Tűzről pattant leány, Darvinisták (vígjátékok). Egy-egy színházi mulatozás egy forintba, 80 és 50 krajcárba került.

*

Zalamegyei ellenzéki kör névvel politikai társaság alakult 1884 ben Zalaegerszegen. A belépésre való felhívás szerint „ a kormánypárt s közegeinek a megyei tisztújitás s a közelmúlt képviselőválasztások alkalmával tanúsított eljárása, j továbbá megyei közigazgatásunk j s kormányzatunk legtöbb ága I irányában tapasztalt kóros állapot ) s végre megyénk 8 kerületét meghódított és uralkodó ellenzéki szellem miudinkább meggyőztek arról, hogy egy megyei ellenzéki kör alapítása nemcsak jogosult, de kötelességszerü törekvést is képez“. Az alakulási felhívás aláírói között szerepeltek: Bakán

Kálmán, Balaton József, Hajós Mihály, Isoó Alajos és Ferenc, Farkas György, Dervarics Ákos, Dervarics Imre, Koller István, Lenk Ödön, Pállfy Elek, Séllyey László, Tuboly Viktor.

*

Furcsa vadászatról adott hirt a Zalamegye egyik 50 éves száma Egyik nap előkelő társaság vadászott a Balatonon, a za la vári apátság területén. A társaságnak feltűnt, hogy egyik vadász (jogászember) mindig csak célzott, de sohasem lőtt, mert egyetlen tölténye sem akart elsülni. A vizsgálat kiderítette az okot. A töltényeket az illető ur sajátkezű- lég készitette, de olyanképen, hogy Keszthelyről egyszerre hozatván fél kiló lőport és ugyanannyi porzót, a töltényekbe lőpor helyett porzót rakott. „Eddig csak az a bizonyos. — irta a lap—, hogy a kacsáknak jól esett a porzónak a hűvössége, amennyiben a puffogatás hallásától megmenekültek, de azon kérdés megoldatlan, váljon a megpuskaporo- zott conceptusok nyertek-e tűzben és hord erőben ?„

*.

Szomorú köztisztasági állapotok uralkodtak ötven éve Zalaegerszegen. A képviselőtestületi közgyűlésen sorozatos panaszok hangzottak el, hogy a város szélein posványok terülnek el, az udvarokból bűzös folyókák vezetnek az utcákra, s azokat el- iszapolják. Sok panasz volt a nyilvános és magánkutak ellen is. Végül is a helyzet annyira tűrhetetlen volt, hogy Svastics Benő alispán vezetésével bizottság járta be a várost és intézkedett a bűzös kifolyások megszüntetése érdekében, továbbá elrendelte több kútnak betömését és új kutak ásatását. A Zalamegye megrótta a háztulajdonosokat, hogy a hatósági intézkedéseket nem hajtják végre, n?m sepertetik és ön- íöztetik házuk elejét.

Az idő sodrában.

És legyünk tisztában vele, hogy számolnunk kell az adott erőviszonyokkal. Nem mehetünk fejjel a falnak, nem provokálhatunk fentálló hatalmakat. A revíziót ott kezdjükmeg, ahol lehetséges. Alehe- tőség évek óta Ausztriát jelenti. „ Olasz és francia védelem alatt ma ebben az irányban célt érhetünk, de a dolgokat akarnunk kell. És ez a lépés nem is németellenes lépés, hiszen nem mi akadályozzuk meg az Anschlusst, hanem a nagyhatalmak és Ausztria. Egy osztrák-magyar blokk megváltoztatja az erőviszonyokat a Duna völgyében, ami meggyorsítja az űj középeurópai rend kialakulását. Európa első katonai hatalmával, Franciaországgal, szemben nem a duzzogás politikáját kell folytatnunk, hiszen semmi közvetlen ellentétünk sincs a franciákkal. Három év múlva lejárnak a francia- kisantant egyezmények. Ez idő alatt meg kell győznünk a franciákat arról, hogy mi vagyunk a dunavölgyi konszolidáció bázisa és nem ellenségeink. E meggyőzésnek lélektani előfeltételei megvannak már Párizsban.

Mindebben semmi lehetetlen, semmi irreális sincsen. E gondolatok ösztönszerüleg ott élnek minden intelligens magyar fejében, én csak megfogalmaztam őket. Meg kell szabadítani magunkat az üres jelszavaktól. Magyar ésszel és magyar szívvel nézzünk szembe a valósággal és akkor lesz magyar revízió !

Mindennemű

virágok, csokrok, koszorúk legjutányosabban Petermann

Kertészetében

Nagykanizsa, Báthory u. 22. Vidéki szállítások postafordultával.

Az első Husvét.

Irta : Nyári László.

A tengerbe lebukó nap mintha véresen lángolt volna, vörösen fellobogott mégegyszer. Olyan volt, mintha tűz égett volna, vagy széles vérpalást húzódott volna végig az ég peremén.

Ketten baktattak az utón. Csak itt-ott szakadozott belőlük a szó. A két szótlan árnyéka nagyranőtt, amint Emmaus felé igyekeztek.

— Kivégezték. Keresztrefeszítet- ték.SA főpapok, meg a Sanchendrin bírái a prokurátorral végeztették ki. Pedig mi tőle vártuk Izrael felszabadítását.

— De hisz mind ennek már három napja, miért beszélsz róla ? — mondta a másik. — Oda van minden reménységünk. Aristobulos méregpoharat ivott, Alexandernak a fejét vették, a galulonitisi Judás csapatát Coponius dárdái verték szét, János fejét Heródiás tétette tálcára . . . most a Názáretitől reméltük Jákob fiainak megváltását .. . Borzalmas ... a szivét dárdával ütötte át a centurió!

— Igen ! De ő valóban Istenfia volt, mert feltámadott.

— Feltámadott? Mit szóltak ehez a papok ? Meg Pilátus ?

— Elmondom. Jelenvoltam . .. Nafratius jelenttette be magát Pilátusnál. A Nagyur egész nap osszkedvü volt. A köszvény kínozta, alig akarta fogadni.

*

* *

Pilátus az asztalon könyökölt, alig méltatta egy tekintetre Naf- ratiust, aki végre megszólalt:

— Nagyuram ! Küldetésben jövök. A permanens papitanács küldött !

— Már megint a papitanács! Nem parancsoltam-e meg nektek, hogy fáradt vagyok, ne háborgassatok? Ne hazudozzatok tovább, ne lázitsatok! — szólt Pilátus — Hát mit akartok ? Még mindig békétlenkedtek, tanácskoztok, követeket küldtök a helytartóhoz! Elég legyen ! Nafratius ! Figyelmeztetlek, ha a papitanácsnak okosabb dolga nincs, csak ülésezni és a kormányzóság békéjét zavarni, jóindulatomat teszi próbára.

— A Názáreti . . .

Pilátus már vörösen ordított:

— Még mindig a Názáretiről beszéltek ? Mit akartok tőle ? Teljesítettem a papitanács kérelmét, elhittem, hogy meggyalázta a császár személyét, a népek közt forrongást szított, hogy királlyá koronázzák. Nem kutattam, mi igaz a vádból, halálra Ítéltem. Úgy tudom, az Ítéletet végre is hajtották ... mit akartok még ? Vagy talán attól féltek, aki a sir- ban van ? Még mindig forrongást szít ? Nafratius! Parancsolom, hogy a papitanács oszoljon fel, különben magam gondoskodom

arról, hogy hangját ne halljam többé.

— De uram — szólt Nafratius, — még nem is tudod, miért jöttem. Nem hallga'tál meg és nem mertem a szavadba vágni. Azt mondtad, hogy a Názáretit felfeszi- tették.

— Igen, én úgy tudom.

—így is van, — folytatta Nafratius. — Meghalt !

— . . . és eltemették, vágott szavába Pilátus, — és most mit akartok ?

Nafratius most előbbre jött, hangja suttogóvá vált, titokzatosan mondotta :

— Igen, nagyuram ! Eltemették, de feltámadott!

Pilátus összeráncolta homlokát és egyideig némán bámult Nafra- tiusra.

— Nem értettelek ! Feltámadott, azt mondtad ? Hát bolond vagy ? Miféle mese ez ?

— Igen uram ! Többet most nem tudok. Nézz ki az ablakodon, láthatod, hogy az emberek a sir felé tolonganak. A papitanács újabb veszélyt lát ebben és.összeült, hogy tanácskozzék. A tanács követe vagyok. Arra kérlek, nyittasd fel a sirt.

Pilátus fájós térdeit nyomogatta kelletlenül, s nevetve mondta:

— Furcsa emberek vagytok ti, Nafratius. Kinyittatni egy halott sírját ? Menj az ördögbe ! Ostoba vagy.

De Nafratius nem tágított:

— Uram ! A papitanács csak figyelmeztetni kívánt téged. A tűz, amely ma még halványan pislog, egyre terjed és ha rá nem taposol, egyszerre csak azon veszed észre magad, hogy körülötted lángol minden.

Pilátus felállt, sokáig nézte a nap ragyogásában pompázó reggelt, az utcán hullámzó tömeget. A tömeg az ablakok alatt és a ház előtt zajongott. Értelmetlen, zagyva felkiáltások hangzottak be hozzá. Pilátust elöntötte a méreg Dühösen verte meg a gongot. Hatalmas termetű rabszolga széthúzta a függönyt, úgy lopakodott be a terembe. Már ismerte ezt az ütést. Összefont karokkal állt meg.

— Száz centurió dárdákkal verje szét a népet, — ordította Pilátus.

— De nagyuram .... akart szólni Nafratius.

Pilátus ránézett. A megrökönyödött arc mindent megmagyarázott, visszaintette a szolgát.

— Nem! Nem kellenek a cen- turiók! — szólt. — Szolgálóim vegyenek tele sajtárt és öntözzék a népre. Ez is elég lesz.

A szolgálók pedig tele sajtárból öntözének a népre.

Pilátus Nafratiushoz fordult ezután:

— Nekem nem tetszik a papok tanácsa. Különös, nyugtalan fantáziájú emberek vagytok. De tel-