Zalamegyei Ujság, 1933. október-december (16. évfolyam, 222-293. szám)
1933-10-20 / 238. szám
*il. évfolycm 238. szám» iW TlSifsi* i933. Október 20 Péntek. Felelős szerkesztő: Herboiy Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. —----- Telefonszám 128. sa m POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak : egy hónapra 2 pengő, negyed* évre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint ezzel szemben állapítanunk, hogy külföldön, különösen Olasz- és Franciaországban a minősítések teljesen nyilvánosak és egyikmásik országban a hivatalos lapban is közzéteszik azokat. A nyugdíjtörvénynek azt az új rendelkezését, amely a nem megfelelő köztisztviselőknek a szolgálatból való elbocsátására irányul, — állitóan — úgy kívánják alkalmazni, hogy a négyes minősité- süeket, kivétel nélkül elküldik. Bizalmas értesülés szerint az elbocsátás ügyében minden egyes alkalommal külön bizottság fog dönteni, amelyben az illetőnek saját pályatársai is helyet foglalnak. Hivatkoznak arra is, hogy ilyesféle rendszer áll fönn Francia- országban is. Megbukhatnak tehát még a tisztviselők is, ki 30, ki 40, ki 50 éves korában és mehetnek majd „más“ pályára, ha nem lesz nekik elég a nyugdij. De ki vesz föl „bukott“ embert ? ! Jegyzetek. Egyik ipari szakma a közelmúltban gyűlést tartott, amelyen természetesen az iparosság régi bajait tárgyalták. Szóba került a tanonckérdés is, amely szintén sürgős rendezést kiván. A gyűlésen az a vélemény szűrődött le, hogy korlátozni kell a tanonctar- tást olyatánképen, hogy a fölvehető tanoncok létszámát a foglalkoztatott segédek számától kell függővé tenni. így kevesebb lesz a tanonc, — Előkelő állást betöltő tanügyi ember nyilatkozott a napokban abban az irányban, hogy a középfokú iskolákban nagyobb szelekcióra van szükség, hogy kevesebb diák jusson el a „végzettségiig, — Megelőzően is hallottunk arról, hogy egyes pályákon meg keli akadályozni a túkermklést. Az ifjúság „más“ pályákra menjen. Eszünkbe jut ilyenkor az a faíusi ember, aki a városban járván, azt kérdezte egy, vele szembejövőtől, melyik itt a másik oldal ? A kérdezeti áímutat a másik oldalra s azt mondja, „hát az“. Felel az atyafi: ott meg azt mondták, hogy — ez. Mi is kérdezzük; melyik az a „más“ pálya, ahol ifjúságunk elhelyez- kedhetik ? Bizony, bizony, odaérünk, hogy az ifjuságnak egyetlen pályája lesz az utca, ahol fölnevelődhetik s ahol kenyeret is kaphat (!). Ebből azonban aligha kér a magyar nemzet. * A németek elhatározó lépése nyomán támadt helyzetet higgadtan bírálják az egyes országok. Ez várható is volt, mert Németország az egyenjogúsításért harcol és nem hajlandó másodosztályú nemzet és állam? sorsában élni. Az összes „hatalmak“ közül egyedül Csehország próbált kardot csörtetni, amitől azonban — úgy látszik — nem ijedt meg más, csak — ő maga. A franciák egyáltalában nem vették figyelembe „hatalmas“ szövetségesök harci kedvét és készségét, kik ezért mosí még nagyobb dühhel kezdenek rendet teremteni otthon. Ennek a belső rendcsinálásnak is keletkeznek azonban hullámai a külföldön, mint például — Magyarországon. Csak nem akarnak a bőrükbe férni ezek a javíthatatlanok. A dolognak vége úgyis csak az lehet, hogy jói elpáholják Őket s akkor azután elmélkedhetnek ám a múlandóságról az idők végéig megalapozottnak tartott köztársaságuk romjain. * Tisztviselők körében erősen tartja magát az a hír, hogy egy új miniszteri rendelet alapján minden közalkalmazottat külön minősítettek és 1—4-ig terjedő jegyeket kaptak. A minősítést a legszigorúbb titoktartással kezelik és bizalmasnak nyilvánítják. Meg kell Istambul, október 19. Gömbös miniszterelnök és Kánya külügyminiszter vonata tegnap este 10 óra 19 perckor érkezett meg a török határállomásra, Drinápolyba. Itt a kerület kormányzója, a város polgármestere üdvözölték a magyar államférfiakat s itt szállott fel a vonatra Tahy ankarai magyar követ, valamint Izmail bey, a török külügyminisztérium sajtóosztályának főnöke. A vonat utasai ma reggel 9 órakor pillantották meg a Márvány-tengert, majd Istambul mecseteit. A vonat fél 12 órakor futott be a feldíszített isíambuli pályaudvarra, ahol a török külügyminisztérium katonai főnöke várta Gömböst és Kányát s üdvözölte őket Izmed miniszter- elnök, valamint Tevfik Rüsdi külügyminiszter nevében. Tisztelgett a magyar miniszterelnök előtt a város parancsnoka és a helyZalaegerszeg város pénzügyi bizottsága szerdán délután Árvay László dr. elnökletével megkezdte a város 1934. évi költségelőirányzatának tárgyalását. Szilágyi Mihály főszámvevő ismertette a költségvetés adatait. A közigazgatási rovatnál megjegyezte, hogy az utazási költségeket 1200 pengőről 2 ezerre emelték, mert a tapasztalat szerint a minisztériumokban számos ügyet közvetlen tárgyalással jobban el lehet intézni. A tűzrendészed rovatnál előadta, hogy az Önkéntes Tűz- oltóegyesület segélyezésére ezer pengőt irányoztak elő. Az adózásnál több bizottsági tag intézett kérdést, hogy az előirányzott adóbevételek tényleg be- folynak-e. Szilágyi főszámvevő a kérdésekre megjegyezte, hogy a bevételi előirányzatok reálisak. A polgármester a husfogyasztási adónál a bevételi előirányzat emelkedését azzal okolta meg, hogy Kaszaháza átcsatolása révén a város újabb bevételhez jut. őrség vezetője is. Megjelent a pályaudvaron a budapesti török követ s a magyar kolónia számos tagja. Gömbös miniszterelnök a fogadtatás után ellépett a török diszszázad előtt, majd a zenekar a magyar Himnuszt játszotta. A magyar államférfiak ezután a tömeg óvációja közben a kijárathoz mentek és a Pera Pala- ceba hajttattak. A déli órákban a miniszterelnök udvariassági látogatást tett Istambul kormányzójánál és a hadtestparancsnoknál, akik később a látogatást a szállóban viszonozták. Délután a magyar miniszterelnök és kísérete motoroson Haidar Pasába ment. Este 6 órakor itt szállnak fel a török kormány által rendelkezésükre bocsátott különkocsiba és folytatják útjukat Ankarába, ahova pénteken délelőtt 10 órakor érkeznek meg. A temetővel kapcsolatos költség- vetési tételeknél Rigler Mihály kifogásolta a ravatalozási dij beve- | zetését, rámutatván, hogy a 60—80 } pengős sirhelyárak úgyis elég sok i bevételi jelentenek a város számára. Czobor polgármester válaszában előadta, hogy a temető oly gyorsan telik, hogy gondolni kell kibővítésére és a ravatalozási dijak a kisajátítás céljait szolgálják. Egyébként van 23 pengős sírhely is, a teljesen szegények sírhelyei pedig ingyenesek. Az állategészségügyi rovatnál a főszámvevő közölte, hogy az ebadó 1934 január 1-től Zala megyében a házőrző kutyák után 2 pengő, a vadászebek után 6 pengő, a luxuskutyák után magasabb. A városok belterületén azonban házőrzőkutya minősítési a szabályrendelet nem ismer. Az iparostanonciskola rovatánál Czobor Mátyás polgármester az állástalan diplomások érdekében szólalt fel. Előadta, hogy egy rendelet értelmében a tanonciskolák első osztályaiban minden tantárgyat tanonciskolái tanári tanfolyamot nem végzett tanerők, tehát bármely tanító, tanár, a többi osztályokban pedig a fa- és fémipari szakrajzot mérnök is taníthatja. Nagykanizsán az ottani polgármester kérésére a tanonciskola tanítói már le is mondottak a szóbanlevő tárgyak tanításáról és ezekre az állásokra állástalan diplomásokat alkalmaztak. Mivel Zalaegerszegen is vannak állástalan tanerők, szeretné, ha az állástalanok egy részét itt is munkához lehetne juttatni ily módon. A kérdés felett vita indult meg. Megállapították, hogy a kérdés már a tanonciskolái felügyelő bizottságban is szóba került. Ott arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a tanév végével a felügyelő bizottság mandátuma lejár és az uj választásnál a városnak módja lesz a polgármester elgondolását érvényesíteni. Végül is a pénzügyi bizottság kimondotta, hogy kívánatos volna, ha a kérdést mái most meg lehetne oldani, azért kérte a polgármestert, próbálja meg, nem lehetne-e önkén- kéntes lemondás utján egyes állástalan tanerőket már most keresethez juttatni. A közsegélyezési rovatnál a szegényházi ellátatlanok támogatására szolgáló előirányzatot száz pengővel növelték és ily módon visszaállították az ellátatlanok egy- pengős karácsonyi ajándékát, ami eddig is szokásban volt. Néhány felszólalás volt a kertészet rovatnál. Czobor Mátyás polgármester és a bizottság tagjai a kertészet költségeinek megállapításával kapcsolatban nagy elismeréssel szóltak az uj városi kertész munkásságáról, amelynek eredményeképen a város külső képe valóban sokat fejlődött. A polgármester bejelentette, hogy a kertészt véglegesen szerződtette. A bizottság a költségvetés tárgyalását ma délután és este folytatja. «.V- -,- - nn -ne - rr nmmfiat*nmwumnOTi Kik bontogatják az egységet címmel válaszol a Zalai Közlöny P. Molnár Arkangyalnak lapunkban megjelent cikkére. A válaszcikkben a következő érdekes kijelentések vannak: „Megun az összefogás erejében (t. i. az egységespártba való tömörülésben) a mód, hogy vallási szempontból is érvényesüljenek a pártban levő többség jogos kívánságai. Sőt: — csak igy érvényesülhetnek.“ „A Nemzeti Egység minden katolikusnak is helyet ad a táborban, s ezzel lehetőséget nyújt, hogy a pártnak domináló katolikus többsége legyen, amely igy ellehesse megillető kívánságai teljesedését.“ A kormánypárti lapnak ez a megállapítása hosszú cikkeknél A pénzügyi bizottság megkezdte a városi költségvetés Gömbös Gyula miniszterelnök Istambulba érkezett.