Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)

1933-03-25 / 69. szám

XVI« évfolyam 69 szám ■m&smBszgBBssEea Ára íO fillér 1933 Március 25. Szombat. BBS m át íO G°sX \o vix Aó P (\éb^°S 54 Felelős szerkesztő: Herboly Ferenc. szerkesztőség és HaMlintal: Zalaegerszeg, szécheiyl-tér 4. Telelői: 128 sz. — FiőKszerkesztöség: Kesztöely, Kossuti L.-a. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak : egy hónapra 2 peng*', negyed­évre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint Végét járja a kisipar. A kisipar megsegítéséről tar- . tottak ankétot a kereskedelmi miniszternél. Az iparfejlesztési törvény életbeléptetése, a köz- szállitásokban való részeltetés, kamatleszállítás, OTI járulék, adó­terhek könnyítése, munkaalkal­mak megindítása, az építkezések előmozdítása és ki tudja, mi jók­ról volt szó azon az ankéton. Mind olyanok, amelyekről a szó­lás-mondás úgy tartja, de jó lenne, ha mind meglenne. Nem akarjuk mi csökkenteni semmiféle kezdeményezésnek ér­demét és sikerét. Ha iparosaink­ról van szó, nekik meg épen minden jót kívánnánk. Hisz ab­ban a hatalmas táborban, a nem­zetet fentartó kisemberek tá­borában, közel vannak a szi­vünkhöz, sőt benne vannak a többi kicsinyekkel és megnyo­morítottakkal együtt! Nekik tehát minden jót kívánnánk a kezde­ményezésből, — csak tartunk at­tól, hogy már nagyon is elkésett a jóakarat. És egyoldalúan nem is lehet alapjában segíteni. Vannak ugyan a kisiparnak el­határolt, belső kérdései is, amelyeknek megoldása is segít. De a kisiparosság igazi katasz­trófája az általános fogyasztási Válság. S amig egy, a nemzet egészét átfogó nagy gazdasági fölpezsdülés meg nem indul, addig igazában nem lehet segí­teni a helyzeten. Szép, szép ha ha a kormány részlet segítések módján is gondolkozik, sürgetjük is, — hosszú idők óta sürgetjük! — a kisipar hóna alá nyúlást, mert különben egy évezredes nemzeti bástya dőlne össze, de a legfontosabb az, hogy vala­mennyi miniszter fogjon össze a kisipar megmentésére! Vala­mennyi, a földművelés, a leron­gyolódott tisztviselői kar, a ki­aszott kereskedelem megsegíté­sére ! Ha majd egy összefogó program megszüleiik és megva­lósul, akkor még ellenségeink tönkretevő sakkhuzásai ellenére is — ha szegényen is, de meg fog élni ez az ország. Akkor majd, ha lehetnek itt bent fogyasztók, ha nemcsak ter­melési költségen aluli búzaár, ha nem folytonos fizetéscsökken­tés bénítja meg az ipart és ke­reskedelmet, — akkor majd iga­zában megsegitődik a kisipar i$. Mert lesznek fogyasztók. Elismerjük, hogy könnyebb a hibákra rámutatni, mint a bajo­kon segíteni. A mi kritikai meg­állapításaink és kívánalmaink az „egész“ megmentésére sem a kormány ankétozása ellen szól. Ám tudna bár minél bölcsebbet, minél többet produkálni az ilyen ankét és ha már későn gis, csak tűzzék ki célul a tennivalókat, de — cselekedjenek is már. Egy szemernyi tett ma többet segít, mint százezernyi szó egy héten, vagy egy éven át. Tenni, tenni, tenni! A kisipar Budapest, március 24. Politikai | körökben a szenzáció erejével ha­tott az a hír, hogy Gömbös mi­niszterelnök egyszakaszos törvény­nyel meg akarja semmisíteni a közérdekre káros állami szerző­déseket. Erre az intézkedésre az a sok panama-ügy adott okot, Magyarbarát felszólalás London, március 24. Macdo­nald miniszterelnök az alsóházban nagy beszédben ismertette római és párisi tárgyalásait. Először a leszerelési értekezletet fenyegető veszélyt vázolta. Utalt arra, hogy a hatalmak kötelezték magukat, hogy megadják a jogegyenlőséget Németországnak, mert elmúlt az az idő, amikor egy hatalmi cso­port valamely népet kényszerit- hetne ráerőszakolt kötelezettségé­nek betartására. A legutóbbi ese­mények megnehezítették ilyen tervnek gyakorlati megvalósítását, ezért javasolt az angol leszerelési terv átmeneti időt, amely idő alatt nem lenne egyenlőség és nem volna szabad újra fegyver­kezni. Római útja alkalmával rövid okiratot kapott kézhez, amely ismerteti Mussolini tervét a négy hatalom együmüködéséről a béke biztosítása érdekében a Kellogg paktum szelemében. Mussolini úgy érzi, hogy a népszövetségi alapokmány 19. szakaszát, amely a békeszerződések módosításáról szól, nem szabad aludni hagyni. Mussolininak az a nézete, hogy az alapokmány biztosítja a szer­ződések tiszteletbentartását, más­részt azonban gondol a módosi tásra abban az esetben, ha a jelenlegi helyzet miatt az össze­ütközés veszélye fenyegetne. Egy hires politikus mondotta, hogy a szerződések szentek, de nem örökéletüek. Mussolini tervezeté­nek első időtartama 10 év volna. Ha a hatalmak elfogadják ezt az együttműködési tervet, annak a jövőben igen áldásos gyümölcsei lennének. Az angol kormány ki­dolgozná a terv további részlete­it a béke megszervezéséről. Bizo­nyos részletek megvizsgálásra szorulnak, például az a kérdés, a végét járja. Amit tudnak, ha kevés is, tegyék meg azonnal. Ezt kívánja és nem sok szót a kisipar, a nemzet érdeke. amelyek legutóbb kerültek nyil­vánosságra és állami szállítások­kal kapcsolatosak. A kipattant ügyekben az állami szerződések minden esetben igen hátrányos feltételeket tartalmaznak a kincs­tárra nézve. az angol parlamentben. miképen hallgassák meg a kis államokat, amelyeknek egy része nyugtalankodik. Megnyugtathatja őket, hogy erre nincs ok, mert a kis államoknak joguk lesz ahoz, hogy előadhassák véleményöket. Az egyezményterv célja, hogy kiküszöböljék az európai háború okait és cél az is, hogy a Nép- szövetség teljesítse a 19. szakasz­ban vállalt kötelezettségeit, a kis államok meghallgatása mellett. Hangsúlyozta, hogy a kis álla­moknak talán még nagyobb ér­dekük fűződik ahoz, hogy kikü­szöböljék az elkeseredés okait, mint a nagy államoknak. Utalt Macdonald arra, hogy a francia kormány kívánja a béke érdeké­ben a négy hatalom együttmű­ködését. Végül hangsúlyozta, hogy — ha a négy hatalom össze tud fogni és össze tudja egyeztetni az érdekeket, akkor eltüni a háborús félelem és akkor ered­ményes munkát végeznek a béke érdekében. Llevelyn Johns képviselő szó­lalt fel ezuíán és üdvözölte Mus­solini békereviziós javaslatát, utalva arra, hogy a másik meg­oldási mód, ha a békés revízió nem sikerül, csak az erőszak lehetne. Képzelheti-e valaki — mondotta —, hogy a magyar határok olyanok maradjanak mint ma. Aki Magyarországon járt, tapasztalhatta, hogy ott erős moz­galom folyik és gyökeret vert az a meggyőződés, hogy a revízió problémáját bármi módon el kell intézni. A magyar nép többsége békés utón akarja a revíziót, de általánosan él a követelés, hogy valaminek történnie kell. Ezt megértheti, aki figyelemmel kisérte a legutóbbi magyarországi fejle­ményeket. Magyarországon min­den villamoson, minden nyilvá­nos helyen ott függ a Magyar Hiszekegy szövege. Gondoljuk meg, hogy minden magyar lélek­be belevésődött ez. Ha az európai hatalmak nem tesznek valamit Magyarország érdekében, akkor egy napon oly háborús veszély támad Keleteurópában, amely könnyen átterjedhet a nyugati államokra is. Ezért üdvözli Macdonald és Mussolini javasla­tát, amely lépéseket javasol a békeszerződések revíziójára. Végül a külügyi államtitkár szólalt fel, hangsúlyozta, hogy az olasz terv fontos állomása Európa újjáépítésének és a béke meg­szilárdításának. Fontos a francia­német közlekedés és e téren Olaszország sokat tehet. Az ülés után Grandi olasz nagykövet, aki végighallgatta Macdonald beszédét, hosszasan tanácskozott Macdonald minisz­terelnökkel. Páris, március 24. A francia lapok szerint Macdonald nyilat­kozatával még zavarosabbá vált a helyzet a négyhatalmi meg­egyezés ügyében, mert tápot adott a revíziós mozgalmaknak és ezáltal fokozódik a nyugtalan­ság és az izgalom az európai államokban. A kormányzó megnyi­totta a mezőgazdasági kiállítást Budapest, március 24. A me­zőgazdasági kiállítást és vásárt ma délelőtt nyitotta meg Horthy Miklós kormányzó. A megnyitá­son megjelentek a kormány tag­jai is. Ä kormányzó előtt elve­zették a díjnyertes állatokat, majd lovasmutatványok következtek. Hazaérkezett a Gerle, Budapest, március 24. A Gerle sportrepülőgép, amelyen Bánhidy Antal és Bisits Tibor pilóták nagy földközi tengeri utat tettek meg, ma délben megérkezett Budapestre. A gép negyed 11 órakor indult el Székesfehérvárról, miután két starkisérlete az erős szél miatt nem járt eredménnyel. A repülő­gép fél 12 órakor szállott le a mátyásföldi repülőtéren ahol a pilótákat nagy ünneplésben ré­szesítették. Az angol mérnökök ugye. London, március 24. A szov­jet főállamügyésze kijelentette, hogy a letartóztatott angol mér-r nököket megvesztegetéssel és a villamos müvek megrongálásával vádolják. Az ügyet a legfelsőbb törvényszék április elsején tár­gyalja. A vádlottakat csak szov­jet ügyvédek védhetik. A kormány megsemmisíti az állam érdekeit sértő szerződéseket. A most kipattant panamák adnak okot erre az intézkedésre. Macdonald alsóházi beszédével megerősítette a revíziós mozgalmat.

Next

/
Thumbnails
Contents