Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)

1933-03-18 / 63. szám

1933. március 19. KESZTHELYI HÍRLAP 3 R madároédő Egyesület megalakulása. Március 12-én alakult meg Keszthelyen a Madárvédő Egyesü­let a gazdasági akadémia díszter­mében. Pesthy Béla akad. igazgató üd­vözlő szavai után dr. Keller Osz­kár akad. r. tanár felolvasta az alapszabálytervezetet, amelyet a jelenlévők apróbb módosítások után elfogadtak. Az ideiglenes tisztikar lemondása után a „közgyűlés egyhangúlag a régi tisztikart választotta meg. Elnök: Pesthy Béla, ügyv. alelnök : dr. Keller Oszkár, titkár: dr. Széli László, jegyző: Pleidell István, számvizsgálók : dr. Szerecz lime es dr. Tamás Ferenc. Dr. Lovassy Sándor meleg sza­vakkal köszönte meg az ideiglenes tisztikar fáradozásait, amelynek következtében vált lehetővé az egyesület megalakulása. A közgyűlés több indítvány után elhatározta, hogy minél széle­sebb körű propagandát indít a madárvédelem érdekében. Az egye­sület tagdijat nem szed és tagja lehet minden feddhetetlen magyar állampolgár, akit egy tag Írásban ajánl. A Madártani Intézet máris 70 fészekodut és 5 ablaktetőt bocsáj- tott az egyesület rendelkezésére, amelyet az igénylő tagok díjmen­tesen kapnak meg. Ilyenirányú ké­résekkel, vagy a madárvédelmet érdeklő bármilyen ügyben szíve­sen nyújt felvilágosítást az ügyv. alelnök. (Gazd. Akadémia, 1., 20.) Kiadó lakás. Keszthelyen Bakacs ucca 2-ik számú házban a Kossuth Lajos utca közelében két tágas szobából és meilék- =Í!elyiségekből álló laltás== 1933 május Tjére kiadó. Bővebbet Méreinél. Befelezett tények. Mik azok a befejezett tények ? Nemde olyan tények, amelyeken épen befejezettségük miatt már válioztatni nem lehet. Ezekbe bele kell nyugodni, ezeket el kell tűrni, ezek ellen acsarkodni teljesen fe­lesleges. Miért ? Mert be vannak fejezve. Eddig mindig úgy gondoltuk, hogy a világot bizonyos eszme- áramlatok mozgatják, amelyek megfelelő cselekedeteket váltanak ki az emberből ; ezen cselekede­tek tényeket szülnek és ha a té­nyek megfelelnek már a régen fel­vetett eszmeáramlatnak, akkor az eszme ténnyé vált s az ügy be van fejezve. Az utolsó 10 —15 esztendőben azonban fordítva csinálják a dol­gokat. Először befejezett tényeket csinálnak és miután azokat meg­csinálták és mivel már úgyis be vannak fejezve, amikor már vál­toztatni rajtuk úgy sem lehet, meg- készitik hozzá az eszmeáramlatot. Még a francia forradalom idején vetődött fel a szabadság, az egyen­lőség és testvériség hármas esz­méje. Az eszme terjedt, jobbra is, balra is, némely helyen többet, némely helyen kevesebbet valósí­tottak meg belőle, de bárhogyan is van a dolog, egyszer csak meg­valósul teljesen s ekkor befejezett ténnyé válik. Magától értetődő do­log lesz belőle, mert már megvan. Mái' nem kell olyan cselekedete­ket elkövetni, amelyek ezen esz­méket a megvalósításhoz közelebb viszik, már akkor, amikor mindenütt tényleg meg is lesznek valósítva, szóval befejezett tény lesz az esz­méből. A házasság is nemde - rend­szerint — szerelemmel kezdődik. Ez az eszmeáramlat. Azután el­jegyzés lesz belőle. Ez a cseleke­det és végül megkötődik a házas­ság, befejezett ténnyé válik. Mig ha fordítva történik a dolog, aho­gyan néha tényleg történni szo­kott, amikor azt mondják, hogy a szerelem majd megjön magától is, csak előbb a házasság legyen meg, vagyis először a befejezett tényt Olcsó telkek belterületen kaphatók Berényi Béla Keszthely. 2s nÉmcBH isiunn építőmester 4 Keszthely. Park utca 5 valósiiják meg, azután keresik, il­letve remélik hozzá a megfelelő eszmeáramlatot. Ez rendszerint nem sikerül, mert a befejezett tény nem mindig termeli ki magából az esz­mét. Mert a természete az, hogy az eszmét befejezze, nem pedig az, hogy megelőzze. Amint olvasható, Japán csupán azért kezdte meg Jehol elleni had­műveleteit már a télen, mert a Népszövetséget befejezett tények elé akarta állítani. És azért akarta ezeket a befejezett tényeket elő­idézni, hogy a Népszövetség kény­telen legyen azokat tudomásul venni, mert a befejezett tények ei­len úgysem tudna csinálni semmit se. Nem helyesli őket ugyan, de tudomásul veszi. Ezeknek a befejezett tényeknek van egy igen különös jellemvoná­suk. Mindig az erősebb él velük. Mindig a gyöngébbet állítják be­fejezett tények elé, amit az akkor is kénytelen tűrni, ha nem állítot­ták volna befejezett tények elé. A gyöngébbeknek azután más védel­mük nincsen, mint a panaszkodás joga, amit mindig azzal utasítanak el, hogy a befejezett tények előtt nekik is meg kell hajolniok. Ez az oka annak, hogy nincsen béke a világon, hogy állandóan borotvaélen táncol az egész világ, mert befejezett tényekkel dolgoz­nak. Ha annakidején a békét úgy. kötötték volna meg, ahogyan azt Wilson kitervezte, vagyis az igazsá­gosság, a békülékenység és a né­pek igazi örendelkezési jogának a tiszteletben tartásával, akkor ma tényleg- béke lenne. Ehelyett pedig békediktátumokat készítettek, vagyis befejezett tények elé állították a világot, gondolva, hogy a béke majd magától is megjön. És eb­ben mindenki csalódott. A béke nem jött meg, mert a befejezett- tényeket nem követniük kell az eszméknek, hanem megelőzniük. így van ez a válsággal is. Min­denki tudja, hogy a népek egy­másra vannak utalva és mégis olyan dolgokat tesznek, mintha nem volnának egymásra utalva. Vagyis befejezett tényeket terem­tenek egymással szemben (gazda­sági elzárkódás stb.), amelyeken azután később már akkor sem tudunk változtatni, amikor a válto­zás szükségességét maguk is be­látják. így boszulja meg magát a logikában való járatlanság^ ennek átkait nyögjük mindnyájan. Kulturelőadás a hazafias érzés jegyében. — Saját tudósítónktól — A Keszthelyi Katolikus Férfi Tábor második nagyböjti kulturelőadását a hazafias érzés jegyében rendezte meg. A Kát. Legényegylet nagyter­mét zsúfolásig megtöltő közönség a márciusi füzektől felgyújtott lé­lekkel ünnepelte 1848. március Idu­sának emlékét. A kitünően megrendezett ünne­pélyt Péter István járásbirósági tiszt­viselő szavalata vezette be. Lelke­sen és tüzesen szavalta R. Kozma J. Ébresztő c. költeményét. A leg­nagyobb ébresztő maga a szavalat volt. A lelkek felemelését folytatta a Legényegylet nyolctagú pompás- hangú férfikara, mely a Szózatot énekelte ifjú Bognár .Imre vezény­letével. Ugyanezt a hivatást töltötte be a legényegyleti szavalókórus is, mely Lendvai I. toborzóját mondta el színesen és megrázóan. Mindenkit meghatott A vérző magyar szív c. irredenta énekes kép. Károly Erzsi Hungária szerepében gyönyörűen és meghatóan énekelt Magyarország fájdalmáról, Az or­szág megcsonkításának és integri­tása helyreállításának szimbolikus bemutatása nagyon ügyes volt. A kulturest fénypontja Surányi Ferenc komáromi apátplébános ün­nepi beszéde volt. Ilyen megrázó és megrendítő beszéd még aligha hangzott el a legényegyleti nagy­teremben. Az uj magyar márciusról zengett a szó fájdalommal és biza­kodással. így csak valóban az tud beszélni, aki minden nap látja a Duna vizében hömpölyögni a ma­gyar fájdalom könnyeit. A harctéri kitüntetések egész sorával díszített pap-szónok a régi, fehér asztal mel­letti ünneplés helyett uj márciust hirdetett. Szivet és szeretetet kell adnunk a hazának, melynek a jele­nével együtt rabló szomszédok el­vették a múltját is. De ha a nem­zet megtalálja önmagát, visszatér a hithez és erkölcsökhöz, lesz jövője, lesz feltámadás a trianoni sírból. A sokszáz főnyi hallgatóság tom­bolva ünnepelte a szónokot, kinek alakja örökre belevésődött hallgatói szivébe. A meggyujtott márciusi tüzet to­vább élesztette Saller István tüzes szavalata (A magyar címer: Mentes Mihálytól) s Keszthelyi Ferenc táro­gatón előadott kurucnótái. Utána Herczeg Ferenc «Árva koronájá­nak szimbolikus szépségei folytatták a hazafias magvetést. Iwslts Baba és Slemrner Irma voltak a herczegi szép szavak ügyes tolmácsai. A szavalókórus Petőfi : Nemzeti dal-a után a Himnusz fejezte be a kulturelőadást, melyhez hasonló bensőséges márciusi ünnepséget ke­veset ültek még Keszthelyen. A ren­dezés lelke és a hazafias és kultu­rális munka fővezére Kreutz József segédlelkész volt. ^ RendkiDüli olcsó filléres cipöuáss ír április 15-io ^ ■ ■ 9 M ■ II Kp ■ II P 1 V V p 1119 9 1 ww VípVwPPl 1 Tavaszi cipőujdonságaim megérkeztek. BÁRDOS DEZSŐ Kalapok, sapkák, harisnyák, keztyük, nyakkendők feltűnő cipő és divatáruháza olcsó árban BÁRDOSNÁL kaphatók. Ül KESZTHELY.

Next

/
Thumbnails
Contents