Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)
1933-03-18 / 63. szám
4 KESZTHELYI HÍRLAP 1933. március 19. H IRE K Szent József ünnep és szentségimádás a karmelitáknál Március 19. Vasárnap Szent József napja a kármelita rend egyik főünnepe. Ez alkalommal a helybeli kármelita templomban a következő' lesz az istentiszteleti sorrend: 7 órakor szentséges mise. 9-kor szentbeszédet mond és főpapi misét végez Stefaiís Aladár apátplébános. Csendes szentmisék 6, 8 és 11 órakor. Délután fél 3-kor ünnepi vesperás, egynegyed 5-kor keresztuti ájtatosság. 5 órakor szent- beszédet mond P. Szeghy Ernő kármelita. Szentbeszéd után ünnepélyes litánia. Március 20. Hétfő. Hétfő Szent Józsefnek az idei egyházi naptár szerint áttett ünnepe. Istentiszteleti sorrend: 7 órakor segédleíes szentmise, melyet a kármelita pagnövendékek énekkara kisér az Egyház Gregorián énekével. Délután 5 órakor ünnepélyes litánia. Március 25. Szombat. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe a keszthelyi kármelita templom egyik szentségimádási napja. Istentiszteletek sorrendje: 6 órakor szentségkitétel énekes szentmisével kapcsolatban. A leg- mcltóságosabb Oltáriszentség egész nap ki lesz helyezve a hívek imá- dására. 9-kor ünnepélyes szentmise. Ez lesz egyúttal a Kis Jézus Társulat havi miséje, alatta rövid szentbeszéddel. Délután 5 órakor szent- beszéd, utána litánia, Szentségkitétel. — Unterberger vacsora. Az ipartestület elöljárósága Keszthely város és a keszthelyi ipartestület nagy jótevőjének emlékére a szokásos vacsorát március 25-én este 8 órakor tartja az Iparoskor helyiségében. A társasvacsora iránt már most nagy érdeklődés nyilvánul meg és pedig nemcsak az iparosság soraiban ; igy a vacsorán előreláthatólag még többen vesznek részt, mint az előző években. — A Keszthelyi Madárvédő ■Egyesület március 19-én délelőtt 10 órakor az akadémia dísztermében rendkívüli ülést tart, amelyen a tiszteletbeli és választmányi tagokat választják meg. Minél számosabb megjelenést kér az Elnökség. — Befejező népies ismeretterjesztő előadás. Az iskolán- kivüli népies ismeretterjesztő előadások befejező előadását március 19-én d. u. 4 órakor tartják a következő műsorral : 1. Kísérletek elektromos szikrával: Jakab Lajos prém. tanár. 2. Wagner József rg. VI. o. t. szavalata. 3. A téli ismeretterjesztő előadásokról beszámolót tart Iwsits Gyula. 4. Szerecz Imre dr. elnök záróbeszéde. 5. Rádió Szabadegyetem. — Szabadságünnepélyek. Keszthely iskolái és polgárai méltó módon ülték meg 1848. március Idusának emlékét. Az összes templomokban ünnepi istentiszteleteket tartottak. Az iskolák a múlt számunkban közölt programúinak megfelelően ünnepeltek a szabadság- ünnepen. A közönség inindegyik iskola ünnepén nagy számban jelent meg. A prém. reálgimnázium ünnepe zsúfolt padsorok előtt folyt le a régi Urániában. Úgyszintén zsúfolásig megtelt az akadémia díszterme is az ifjúság márciusi ünnepére. Itt Széchenyi György gróf ifjúsági aleinök tartott hatásos ünnepi beszédet. Eyssen Imre szavalt, Kovács Péter Pál énekelt (Imádkozzunk a hazáért) Szőke Sándor zongorakiséretével, azonkívül szerepelt az akadémia énekkara és or- chestere. A polgárság ünnepének pompás idő kedvezett. Hosszú sorokban vonultak fel a résztvevők először a Csány emléktáblához, azután az Andrássy-térre. Csány László emléktábláját lelkes beszéd kíséretében Kálmán Antal koszoruzta meg, a Hungária erkélyéről Tóth Bertalan dr. mondott nagyhatású, gyújtó beszédet. Molnár István levente és Eyssen Imre akad. hallgató szépen szavaltak. A Csány emléktáblánál és az Andrássy téren az összkaro- kat az Iparosok Dalköre és a Kereskedők Dalköre egyesitett karai énekelték nagy sikerrel ; az Iparosok Dalköre külön is szerepelt. Szerencse számú oszfáiysorsjegjjet vegyen M ÉRÉINÉL. 1 /s 3, lU 6, 7a 12 P, portómentesen.------Ip artestületi választások. Az ipartestület uj elöljárósága március 1 1-én este tartotta alakuló ülését Meizler Károly elnöklete alatt. Ipartestületi alelnökké az elöljáróság egyhangúlag újból Lang Józsefet választotta meg, mig a pénztárosi tisztséget a lemondott Huppán Kálmán helyett Gelencsér Ferenccel töltötte be az elöljáróság. — Gazdag ember ! A mai világban fogalom. Próbálja ki szerencséjét, hátha önből is gazdag ember lesz. Vegyen részt az Osztálysorsjáték XXX. húzásán és egész életében áldani fogja szerencséjét. — Töltött fegyver a vizesárokban. Kőhalmi Boldizsár mézeskalácsos a Fuvaros utcai vizesárok partján egy kisfiú kezében egy pisztolyt látott, Elkérte a fiútól a fegyvert, mely vizes és rozs-’ dás volt ugyan, de meg volt töltve'. A fiú, aki a fegyvert találta, elszaladt, Kőhalmi Boldizsár pedig a Steyer pisztolyt 8 drb éles tölténnyel beszolgáltatta a csendőrségnek. A pisztoly eredetét nem siherült kinyomozni. R Kesztfietyoidélú Takarékpénztár R. T. közgyűlése. F. évi március hó 14-én tartotta a Keszthelyvidéki Takarékpénztár R. T. XXXlX-ik évi rendes közgyűlését az intézet saját helyiségében. A nagyszámban megjelent részvényeseket a közgyűlés megnyitása után dr. Lénáid János igazgatósági elnök üdvözölte. Mindenekelőttmeg- emlékezett arról a fájdalmas veszteségről, amely az intézetet Csathó Alajosnak, az intézet 16 éven át volt főpénztárosának múlt étf augusztus havában bekövetkezett halálával érte. Indítványára a közgyűlés Csathó Alajos emlékét jegyzőkönyvben örökítette meg. Rátérve az 1932. üzleti év ismertetésére, közölte a közgyűléssel a mérlegszámla, továbbá a nyereség- és veszteségszámla egyes tételeit. Felkérésére dr. Imrik János intézeti ügyész az igazgatóság jelentését, dr. Lovassy Sándor pedig a felügyelő-bizottság jelentését terjesztette elő, amelyeket a közgyűlés egyhangúlag elfogadott, amely szerint 22.887 P 15 f. tiszta nyereségből 5.000 darab szelvény beváltásaid á 1.50 P 7.500 P, tartalékalapra 4.0ÓÖ P< külön tartalék- alapra 4.000 P, igazgatóság jutalékára 4.119 P 68 f., tisztviselők jutalékára 260 P, jótékony adományokra 300 P, jövő évi átvitelre pedig 2.707 P 47 f. fordittassék. A részvényesek közül Kell Dezső részvényes lendületes szavakkal emlékezett meg arról a felelősség- teljes és nehéz munkáról, amelyet az intézet igazgatósága és tisztviselőkara az 1932. üzletévben végzett és munkájukért meleg köszönetét mondott. — Nagyböjti kulturelőadás. A Keszthelyi Katolikus Férfi Tábor harmadik nagyböjti kultureloadását március 19-én fél 6 órai kezdettel rendezi a Kát. Legényegylet nagytermében. Ezt a kulturelőadást egyúttal Szent József ünnepségnek is szenteli a rendezőség. A kulturelőadás műsora: 1. Menjetek Józsefhez! Szavalja Bakonyi Mihály. 2. Nagy Szent József . . . Énekli a Kát. Legényegylet vegyeskara. 3. Az iparos ifjúság hódolata Szent József előtt. Élőkép. 4. A Szent Család. Élőkép. 5. Kákossy Á. Elek dr. zsinati biró, plébános ünnepi beszéde : A történelmi Krisztus és a mai ember. 6. A tékozló fiú : érdekes történet 3 részben. Bemutatják : Balogh István, Saller István, Csizmadia Pál, La- kics István, Kalányos István, Vára- di Ferenc, Kovács László, Kutasi János és Kosa János. 7. Pápai himnusz. — A pontosan érkező közönség nevében kérjük, hogy mindenki kellő időben jelenjék meg, hogy a műsort fél 6-kor meg lehessen kezdeni. Több időszerű hirünketanyag- torlódás miatt kénytelenek voltunk kihagyni.