Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)
1933-03-12 / 59. szám
1933 március 12. Zalamegyei Újság 3 Göcseji barangolások. — Háromszázötvenezer korona — mondja ő szemrebbenés nélkül. — Tessék?? — Fejedelmi ár, gondolta megilletődve és sietett kalap-őfelségét illő reverendával a márványlapra helyezni. Felkapta hűséges Lajos korabelijét, felindulva szegény fejére nyomta és sietett kifelé, alig köszöntve a bájos vámpírt. — Ezt hát elintéztem, — sóhajtott szomorúan az utcán. A ruhásboltba már minden gesztus nélkül, a megszokott szerénységgel lépett be. A segéd legöngyöliti a grenad:nt, karjával magasra emeli, hogy festői redőkbe hulljon alá a puha kelme. A színe megfelel, tetszik neki, — már majdnem levágatja, amikor a tulajdonos egy dobozból szebbnél- szebb kombinékat szedegetett elő. --- Tyü-ü-ü erre nem is gondolt, hogy grenadin ruha alá díszes kombiné kell. — És — és ... mibe kerül a ruha és a kombiné együttvéve ? — kérdezte aggódva. — Csekélység, — legyintett a kereskedő. — Ez együttvéve . . . — gondolkozik, számol, — ez együttvéve ... véve ... vééve ... nyolcszázezerkorona. Az asszony szédült... — Ebben a pillanatban lépett be az üzletbe a barátnője Emma, — Egy élénk ügyes asszonyka. — Hollá! — kiabált az ajtóból, mit vásárolsz ? — Majd súgva. — Kit ütöttél agyon ? Hagyd el, — szólt csüggedten, — most ütöttek agyon engem ezek. Emma felismerte a szituációt, a grenadint félre lökte és ellentmondást nem türően hozatott elő vagy ötven vég kelmét. Egy óra múlva kis csomaggal kezükben haladtak az utcán. Emma szidta élhetetlensége miatt. Vegyes érzelmekkel telítve érkezett haza. Az ura az udvaron sétálgatott, csodálkozva nézte cso- magtalanságát. De mielőtt kérdezhetett volna, az asszony indulatosan kapta le antik süvegét fejéről és erős lendülettel hajította a magasba. A jó öreg kalap korát meghazudtolva szédületesen repült a magasba, megkerülte a körtefát, majd irányt változtatva a saját tengelye körül forogva kecsesen, libegve ereszkedett le az esővízzel telt kádba. — Elvégeztetett! — mormolta lecsillapodva az asszony — és fejét lehajtva rezignáltan legyintett kitaposott cipellői felé. Biró Gyuláné. La legszebb A f SZÖVETEK* TÓTH GYULA angol úri szabónál . ^Telefonsz. 191. Telefonsz. 191.4 SÍ x. Kiértünk a Töröszneki völgyből. A vasút kétfelé ágazott. A keleti sinpár Bánokszentgyörgy felé, a nyugati CsQmödér irányába haladt. Váltónk a Szent- györgyi irányba volt állítva. A szabad pályán 20—25 km-s tempóban döcögtünk, de milyen döcögés volt ez. A vonatvezető közben fát rakott a kazánba, kezelte a gépet, én is szemügyre vettem mindet, de rá értünk diskurálni is. — Hol állunk meg ? — kérdeztem. — Arrafelé csak Szentgyör- gyön. Ott késünk 10 percet. pen csak annyit, hogy az üres kocsikat lekapcsolják Onnét megyünk még 6-7 kilométert a végállomásig Oltáréig. Ott megrakodunk fával és indu'unk vissza- félé. Mire Szentgyörgyre érünk az ott hagyott kocsik meg lesznek rakva, csak kapcsolni kell és mehetünk Csömödérre. — Hányszor teszik meg ezt az utat ? — Mindennap és mindig menetrendszerinti időben. — Nem gondolt a vezetőség személyszállításra ? — Tudtommal nem, de teher- árut bárkinek szállítunk. Várföld alatt jártunk. A 80 cm nyomtávolságú vasúton nem lófogat lassúsággal, de nem is autó gyorsaságával, de a legnagyobb biztonsággal haladtunk. Semmi zökkenő, semmi nesz, csak a mozdony szabályos lélegzése hallatszik. Most értem meg legjobban, hogy a vasút mentén miért indul minden életmegnyilvánulás rohamos virágzásnak. Még sokáig uralkodik a vasút a közlekedési módok fölött . . . Füttyentett a mozdony és berobogtunk a bánokszentgyörgyi állomásra. Megnéztem a katonai térképemet. 281 m magasan állok a tengerszin felett. Nem akarok sokáig állni, mert mig feljutottam ide, elfáradtam. A kerékpáromat lent hagytam a faluban, Szent- györgyön. A „Busuló“ melletti közlegelőn egy fáról botot vágtam magamnak és az kisért fel engem ide a hegyre. Rövid szét- nézés után az egyik pince északi eresze alatt kidobott és egymásra rakott bálványprés gerendákat találtam. De régen a föld alatt porlad annak a furó-faragó atyánkfiának a teste, aki valamikor ezeket a gerendákat faragta ! A szőlő nedvét régi idő sajtolják.. Ezen az Isten áldotta, fával bővelkedő vidéken a kemény tölgy súlyát is felhasználták arra, hogy a szőlőre ráeresztve, nedvét kinyomja. Az egyszerű göcseji ember azonban a fa súlya mellett már évszázadokkal ezelőtt ismerte a fizika törvényeit is. Hogy a félméter szélességű mázsás tölgyfa gerendával nagyobb nyomást tudjon kifejteni, csavar és emelő közbeiktatásával, az emberi erő sokszorosával préselte ki szőlőjét. Még a pincék nagyrészében feltaláljuk ezeket a nagy férőhelyet igénylő bálvány sajtókat. Egyikmásik gazda helykimélés céljából ezeket az ősi alkotmányokat újszerű Mobille sajtóval cseréli fel. így kerülhetett az én ismeretlen szállásadómnak a prése is az eresz alá. Fölültem a gerendákra. Közvetlen alattam már piros színbe kezdenek a szőlő levelek játszani. A szőlőket alul lombos erdő keresztezi. E keret pontosan követi a képnek szélét. Észak-nyugatra tőlem a hegyhát fordulójánál a kép is, keret is eltűnik. Azon túl az Alsó-Válicka völgyének mélyedését csak képzelem, mert a kiszögelő magas kereten túl a völgy a fáktól el van takarva, a túloldalon csak a szántókat színezi tarkára a szeptemberi délutáni napsugár. Keletre a szőlő kezdetén túl ritkás bükkös, azon túl völgynyi- lás látszik. Egy két meszlett ház falát annyira megcsikogtatja a rávetődő napsugár, mintha kigyu- ladtak volna. Borsfa házai azok. Az a völgynyilás már nem Göcsej és a hátam mögött elterülő vidék se. Borsfa előtt nyugat felé egy kilóméterrel torkolik a szűk völgybe északi irányból a Válicka völgye. Széles itt is. A réttől keletre az Eszterházy erdő ismerősként üdvözöl, nyugatra a dimbes- dombos vidék szántóval van betakarva. Alattam a szőlőn, erdőn túl a rét és szántó között csoportosulnak a templom köré Bánokszentgyörgy házai. Láttam a nagy porosz síkság belterjes gazdaságú portákból álló falvait, jártam az Északi tenger n elléki dús legelőkön és élveztem este a csilingelve hazatérő tehenekkel a modern falu áldásait, vízvezetéket, villanyvilágítást, laktam a Cseh- Német határhegységen túl Szilézia szétszórt házu falvaiban, megcsodáltam a „Tschehische-sweiz“ festői falvait, ahol minden falu nyaralóhely, bolyongjam a Nagy Alföld mezőváros nagyságú községeiben, példának állíthatnám a magyar szász faluk tisztaságát, de Bánokszentgyörgynél tipikusabb falut én még nem láttam. Ebben a faluban a gazdák nem művelik földjeiket belterjesen, a többi göcseji faluban se, nincs a község alatt dús legelőjük, de a Válicka partján van több száz hold kopár pusztaságjuk, amelyiken fél ezernél több állatot őriz a csikós, a gulyás. A házakat nem szórták el építőik szerte-szét, hanem oda rakták oltalmazójuk, [ Istennek a háza köré. Ha festő lennék és valami „magyar falu“ pályatételre pályáznám én innen a pince eresze alól Bánokszent- györgyöt festeném le. E vidéket nem ismerők bizonyosan elfogultsággal illetnek. Kár, hogy a vasútállomás sok óra járásnyira, Zalaegerszeg negyven, Kanizsa harminc kilométerre van innen. Nehezen, sok fáradtság után tudnának csak meggyőződni arról, hogy igazat irok, Pörneczi József. Többet ésszel, mint erővel. A hatóságok évről-évre szigorú rendeleteket bocsátanak ki a gyümölcsösökre kártékony rovarok irtása ügyében. De a tapasztalat azt bizonyítja, hogy ezeknek a rendeleteknek alig van foganatjok, különösen faluhelyen. Hasztalan a dobszóval való hirdetés, büntetéssel való fenyegetés, nem sokat adnak arra. Pedig, ha idejében le nem szedik a hernyófészkeket, darázsfészkeket, ha nem irtják a vértetüt, a cserebogarat, azok annyira elszaporodnak, hogy nemcsak a gyümölcs- termést teszik tönkre, hanem a fák életét is veszélyeztetik. Nem szigorú rendeletekkel, szigorú büntetésekkel való fenyegetéssel kell a falu népét a gyümölcsfák gondozására rábírni, hanem, mint a nagyfalui jegyző példája mutatja, ötlettel, furfang- gal. Egyik évben annyira elszaporodtak a cserebogarak, hogy estiszürkületkor valósággal lehetetlenné tették a szabadban tartózkodást. Nappal pedig a fákra telepedve tarolták a zöld leveleket. Nagyfaluban a veszedelem elhárítása céljából dobszóval hívták fel a lakosságot az irtásra. De a kisbiró hasztalan verte a dobot, hogy majd kilyukadt a kutyabőr a dobverő alatt, hasztalan üvöltötte torkaszakadtából, hogy irtsák a cserebogarakat, mert különben meg lesznek büntetve, ha ezt nem cselekszik, nem mozdult meg egy árva lélek sem a faluban. Erre a község érdemes jegyzőjének eredeti ötlete támadt. Ha nem használ a büntetéssel való fenyegetés, majd használ a fur- fang, — gondolta magában. — Másnap újból megverette a dobot. Az emberek kiváncsiak voltak, hogy ugyan mit hirdethet megint a kisbiró. A házakból kilopózva, a kapufélfához lapulva hallgatták a hirdetést. A kisbiró harsány hangon kiáltja : tudtára adatik mindekinek, hogy, ha a falu határában megtisztítják a gyümölcsfákat a cserebogaraktól, a jegyző- ur egy cserebogárért 10 fillért fog fizetni. DARM te igazi hashajtó Erzsébet királyné-szálló Budapest, IV. Egyetem-utca 5. (A Belváros központjában.) 60 éve a fővárosi vidéki úri középosztály találkozó helye. 100 modern kényelmes szobaLeszállított árak! Az Étterem és kávéházban cigányzene. Az Erzsébet-pince a főváros legszebb sörözője. SZABÓ IMRE tulajdonos.
