Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)
1933-01-29 / 25. szám
2 Zalamegyei Újság 1933 január 29. A zalamegyei földbirtokot 45 millió pengő kölcsön terheli. Zala aránylag kedvező helyet foggal el a megyék között. — Statisztikai érdekességek vármegyénkről. Krónika.. Ülhetünk a kandallóhoz, Szítsuk csak föl melegét, S mondogassunk ott egymásnak Jobb időkről szép regét. Megjött a tél, mire vártunk Csaknem három hónapja, Ilyenkor van a mesének Igazában alapja. Ha kimegyünk, korcsolyázzunk, Sielgessünk, vagy szánkázzunk S hogy ne ártson a sok sport, Igyunk egy korty forralt bort. Alkalmakat a munkára A tél mégis teremtett, Amikor a lágy időre Egyszerre nagy hideg lett. Hótorlaszok emelkedtek Mindenütt az utakon, Sem vonat, sem autó nem Törhetett át azokon. Szükség volt a munkáskézre, Munkásnak meg egy kis pénzre És tudni azt jól esett, Hogy, sok ember keresett. Ülök itt a kandallónál S könyvet veszek kezembe, Kinyitom, hát mi ötlik ott Először is szemembe ... Don Quihote, a „hős“ lovag, Rajta sokat mulattunk, Amikor mint kisdiákok, „Hőstettiről“ olvastunk. Dicső hősünk hadakozott, Jobbra-balra vagdalkozott, Mást sem tett, mint csak vágott, Bár ellenfélt nem látott. A farsangi vig időkben Akad ma is ily lovag, Ki hol erre, hol amarra Vágásokat osztogat. A vágása nem ér senkit, De azért c$ak hősködik, Szuronyai — ó, nem embert, — A keritést átdöfik. Hát, ha igy sem cselekednék, Bizony észre sem is vennék. Hősködjék csak, hisz ráér, Ellenfele — cintányér. Ipszilon. A Magyar Statisztikai Szemle legújabb számai ismét érdekes adatokat közölnek Zala megyéről. A szemle egyik cikke az öregekről szól. Az ország egyes részei közül az öregek aránya a Dunántúlon a legmagasabb, ahol az egyke miatt a születési arány alacsonyabb és a halandóság kedvező. Az ország más részeiben az öregek arányszáma alacsony. Zala megyében ezer lakosból 108* í a hatvan éven felüli, tehát az öreg. Nemek szerint: a férfiak közül 111*2, nők közül 104 9 az öreg ezer lélekből. Az öregek országos arányszáma 97 ezrelék, tehát Zala megye középhelyet foglal el az öregek száma tekintetében. A lakossághoz viszonyítva legtöbb az öreg ember Somogy megyében: 127*9 ezrelék és Baranya megyében: 124*1 ezrelék (tehát az egyke két hazájában). A külterületi népességről közölt cikkből kitűnik, hogy Zala megye 397 községe közül 268 községnek van külterületi népessége. Az összes népesség 365 ezer lakos és ebből közel 50 ezer ember lakik külterületen, ami az összes lakosság 13 6 százalékát jelenti. Külterületi községrész 521 van a megyében. Közli a lap az 1932. évi szüreti eredményeket is. A megye 30 ezer holdas szőlőterületén a múlt évben 451 ezer hl. must termett. A holdankénti átlagtermés 14*8 hl. A szüret idején az előző évi borkészlet még 26 ezer hl. volt. A múlt esztendőben szőlő formájában 19 ezer méter mázsát adtak el. Az adatokat az előző éviekkel összehasonlítva kitűnik, hogy 1931- ben 72 ezer hektóliterrel kevesebb bor termett és a holdankénti átlag csak 12*4 hl. volt. Az ország területén csak Pest vármegyében termett több must, mint Zalában. Az ország musttermése 3 és fél millió hl. volt. Igen érdekesek a Statisztikai Szemlének a földbirtok megterheléséről készült adatai. A zalamegyei földbirtokok összes kölcsönterhe közel 45 millió pengő, amiből 32 millió bankok és takarékpénztárak által nyújtott kölcsön, a földreform pénzügyi lebonyolításával kapcsolatos kölcsön 7 és fél millió pengő, az OKH és egyéb szövetkezetek által nyújtott kölcsön 5.200.000 pengő. A pénzintézetek és bankok a 32 miliió pengő kölcsönt 212 ezer kát. hold birtokra nyújtották, egy kát. holdra tehát 150 4 pengő kölcsön jut. A zalai földbirtok megter helése aránylag kedvező, mert az ország legtöbb vármegyéjében egy kát. holdra lényegesen több teher jut, A kát. holdankénti megterhelés országos átlaga (193*5 pengő) is jóval magasabb a zalai birtokok j megterheltségénél. Ha a katasz- j téri tísztajövedelmet is figyelembe vesszük, akkor Zala megye már nem foglal el olyan kedvező he lyet, mert Zalában csak 66 aranykoronában van megállapítva egy kát. hold tiszta jövedelme, mig az országos átlag 8*8 pengő. De még ennek az adatnak figyelembevételével is kevésbé meg terhelt a zalai földbirtok sok más megyénél. A bankok és takarékok által nyújtott kölcsönökből Zala megyében mintegy 21 millió pengő a váltó- kölcsön és csak 11 millió pengő körül van a jelzálogos kölcsön. Jelzálogos kölcsöne csak 236 földbirtokosnak van, viszont közel tízezer azoknak a birtokosoknak száma, akiket váltóköl- csön terhel. Jelzálogos kölcsön 86 ezer holdat terhel, váltóköl- csön 127 ezer holdat. A földbirtokosok jelentékeny része a kataszteri tisztajövedelem 40—80 szorosáig van megterhelve. Megjegyezzük, hogy a terhekről szóló adatok az 1931 december 31-iki állapotokat tüntetik fel, azóta a terhek körülbelül 10 százalékkal növekedhettek a statisztikai hivatal megállapítása szerint. A szemle egy másik cikke szerint Zala megyében 14 az ipar- vasutak száma, összes hosszuk 102.3 kilométer. Az iparvasutakat az erdőkitermeléseknél és a kőbányáknál használják. A tej- és általában az élelmi- szerhamisitókkal a letűnt századokban igen erélyesen bántak el. 1481-ből származó adatok szerint pl. Franciaországban ebben az időben az, aki a tejet lefölözve vagy vizezve árulta, a következő büntetést kapta: A hamisított tejet addig öntötték szájába, amig csak az orvos, i vagy a borbély (abban az időben | mindkettő szakértő), ki nem je- ; lentette, hogy a további itatást a i bűnös életveszedejem nélkül nem bírná ki. A vajhamisitót nyilvános helyen oszlophoz kötötték, a hamisított vajat a fejére tették s addig hagyták igy, amig a vaj el nem olvadt rajta. Ezekből látjuk, hogy már a XV. században voltak tej-, vaj- hamlsitók, de azt is látjuk, hogy A legújabb magyar költészet. Irta: Suszter Oszkár c. középiskolai igazgató. I. A természet hatalmas sziklákból magas vízválasztó hegyeket emel, amelyek örökre meghatározzák a folyók és patakok útját. Ha azt a megszámlálhatatlan sirhal mot, amely a háborúban elesett katonák holttesteit borítja, egy természetfölötti erő egymás fölé helyezné, olyan nagy hegy alakulna, amely a legmagasabb sziklaóriásokat is meghaladná. Ezen a hatalmas választóhegyen innen van a huszadik, túl pedig a tizenkilencedik század; mert az évszázadok terjedelmét nem a naptár, hanem a történelem szabja meg, amely tulnyujtja határaikat a naptári éveken, vagy pedig szükebbre szorítja. Ha ennek a két évszázadot elválasztó hegynek a csúcsáról széttekintünk, két egészen különböző világot látunk. Túl napsütötte, derült vidék terül el. Vidám, kedvesen könnyelmű élet zsibong ezen a tájon, még az élet apró kis pocsolyái is derült napfényben csillognak. De a hegyen innen komor és sötét a vidék, a gondok sűrű köde sulyosodik rá. A tizenkilencedik század második felének nem voltak nagy problémái, mert nem ismerte fel azokat a feladatokat, amelyeket a történelem szabott eléje. A nemzetiségi veszedelemnek és a szociális aránytalanságnak komor képei egy-egy pillanatra szeme elé döbbentek ugyan, de az öröknek hitt béke varázsa tova űzte a gondtalan életet megzavaró sötét árnyakat. Ennek a felületesen élő kornak nem volt fájdalma s azért nem volt nagy költészete sem. Az egyéni fájdalom ugyan minden korban rá-rácsap az emberre és nem kiméi senkit sem s ezt az egyéni fájdalmat sok szép sorban szólaltatta meg Vajda János, Enrdődi Sándor, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő és Kis József, de hiányott az a nemzeti fájdalom, amelyből a század első felében Vörösmarty- nak, Petőfinek és Aranynak oly- sok szép költeménye fakadt. Ha a század derekának költői a nemzet fájdalmát akarták eipanaszold!, akkor Mohácshoz, a kurucz időkhöz, vagy a szabadságharc bukásához szállott vissza képzeletük, olyan katasztrófákhoz, amelyek azóta már behegedt sebeket ütöttek a nemzeti lelken. Többnyére egyes évfordulókra készültek ezek a versek, a naptár szerint megismétlődve s több volt bennük az emlékezés, mint az érzés s több a szónokiasság, mint a költészet A századvég fiatal írói kiábrándúltsággal nézték ezt a szónokias költészetet, de annélkül, hogy a jövő nagy problémáit igazán megérezték volna, amelyek elől az „T art pour Y art“, „a költészet önmagáért van“ elve mögé húzódtak. Kitűnő tehetségek vannak közöttük: Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, akiket formaművészetük különösen a műfordításra tett hivatottakká és a sokkal önállóbb Juhász Gyula és Ady Endre. Juhász Gyula valósággal kívül él a korán, befelé élő lélek, aki versekből finom művű szobrocskákat faragott a szellem világának képzelete elé lépő nagyjairól, mint Sokra-tesről, Meuniérről, Velasquezről a spanyol festőről, Zrínyiről stb. Vagy a magyar városokban és tájakon kereste fel képzeletben saját lépteinek nyomát s idézte vissza az örökre eltűnt idők hangulatát. A T art pour I’ art elve az ő költészetében valósult meg a legnemesebben sok szép költeménye közül, is kimagaslik hangjának végtelen finomságával és lágyságával : „A hegyi beszéd* Juhász Gyula halk szavú, csak önmagának és keveseknek, szóló költészetét túlharsogta legtehetségesebb kortársának és barátjának, Ady Endrének erőteljes szava és az az ellentétes elemekből összetevődött irodalmi kórus, amely váltogatott strófákban, zengte ma- gasztalását vagy ócsárlását. Ady Endre már 1918-ban meghalt, és ez a kórus ma sem csendesebb, de egységesebb. Hiányzik belőle az ócsárlók szava. Tulajdonképen nem is voltak ezek ócsárlók, csak szigorúbb bírálók, kevésbbé hamar lelkesedők és talán a régi költői hagyományokhoz ragasz- kodóbbak. Magasztalói nemcsak a nagy tehetségű költőt és a nagy stilusmüvészt akarják benne látni, hanem azt hirdetik, hogy a huszadik század nagy prófétája volt. Pedig nem próféta, nem is a huszadik, hanem a tizenkilencedik század fia. Egész költészetével benne él a tizenkilencedik században. A tizenkilencedik század második felének minden hibája összesüritetten ültepedett le lelkében, de a hibákat megszépítő derült, vidám kedély nélkül. A régi könnyelmű mulatozások az ő költészetében vad tivornyákká torzulnak s a század önzését fejezi ki, amikor azt hirdeti, hogy nincs más eszménye, mint a „vér és arany.“ De még inkább korának fiává teszi az a túltengő individvá- lizmus, amely költészetét jellemzi. A tizenkilencedik század az előzőknél jobban hangsulyzza az egyéniség jogát, Adyndl ez minden mértéket meghaladó önkultusszá erősödik. Tehetségének tudata gőgössé teszi, a siker mohó vágya erőszakossá, a bíráló szó pedig elkeseredetté. (Folyt, köv.)
