Zalamegyei Ujság, 1932. október-december (15. évfolyam, 223-297. szám)
1932-12-06 / 277. szám
fiiI. évfolyam 277« szám. Apa ÍO fiiié# i932 December 6 Kedd. Felelős szerkesztő! Herboly Ferenc. SiöiKesitőség és KiaflóliYatal: Zalasaeisiez, Silcloiyi-Iér i- Telelői: 128 si. — FifiBúaflöiiTatai: Kesxtmiy, Kossati l.-i. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak : egy hónapra 2'40 pengő negyedévre 7”2G pengő. A miniszterelnök vasárnap Nagykőrösön ismertette törekvéseit* A Katolikns Népszövetség zászlóbontása Bakon. A zalaegerszegi kát. népszövetség megyei szerve tegnap tartotta meg első propagandagyülé- sét Bakon. Az érdeklődés nem várt nagy arányokban mutatkozott, ami a kiváló előkészítésnek volt tulajdonítható. A régi iskola tágas terme zsúfolásig megtelt. A csatári plébánia intelligenciája is teljes számban ott volt. A gyűlést Kauzli Gyula esperes nyitotta meg rámutatva az ügy kiváló fontosságára. Az első előadó Bálint Mihály igazgató volt, aki nagy fel- készültséggel és szónoki erővel fejtegette mostani gazdasági és erkölcsi válságunkat, rámutatva az okokra, melyek nagyrészt kívülünk, de bennünk is vannak. Az egyesülés, tömörülés megvalósításában látja a helyzet jobbra fordulását. Ez az egyesülés a Kát. Népszövetség már kipróbált kereteiben történjék. A lelkes beszédet, melyet a közönség osztatlan elismerése fogadott, Horváth Irén népszövetségi titkárnő előadása követte a népszövetségi naptárról és füzetről. Élvezetes, tartalmas előadásában rámutatott arra, hogy mennyire gyakorlati, korszerű a Kát. Népszövetség iratainak tartalma. Ezzel is segíteni akar a népen. Az utolsó előadásban Galambos Miklós dr. káplán ismertette a Zalaegerszegen felállított ingyenes jogvédő és tanácsadó irodát, annak működését. Rámutatott beszéde második részében arra, hogy ne hagyja a nép magát félrevezetni a kommunizmus vak elveitől. Az egyház ép úgy dolgozik a kapitalizmus ellen, mint a kommunizmus ellen. Az egyház szereti a szegényeket és a népet; a Kát. Népszövetség is azért állította fel ezt az irodát. Beszédje végén rátért az előadó a szervezés mikéntjére. A helyszínen rögtön 12 résztvevő vállalta a csoportvezetői tisztet és 100 naptárt kiosztottak a nép között. A magyar lapok nem mehetnek be a Felvidékre. Pozsony, december 5. Az utolsó két napon a magyar lapok nem érkeztek meg a Felvidékre. Hivatalos jelentést nem adtak ki, igy nem tudják, miért tiltották ki a magyar lapokat. Belehalt a kiutasítás izgalmaiba» Pozsony, december 5. A cseh kormánynak az az intézkedése, amellyel kiutasítja a magyarországi születésű felvidéki magyar színészeket, halálos áldozatot követelt. Iványi Dezső főrendező, mikor a hirt megtudta, erősen felindult, összeesett és meghalt. Nagykőrös, december 5. Gömbös miniszterelnök vasárnap Nagykőrösre érkezett, hogy elősegítse az egységespárt vidéki szervezkedését. A város főterén nagyszámú közönség fogadta az autón érkező miniszterelnököt, aki megérkezése után az emelvényre lépett és beszédet mondott. Hangoztatta, hogy a mai világkrizisben a magyar népnek erősnek keil lennie s azért nemzeti egységre van szükség. A nemzeti egység az ő szemében azt jelenti, hogy nem ismer társadalmi és osztályküiönb- ségeket, jelenti, hogy mindenkinek megélhetést akar biztosítani a nemzet jövője érdekében. A miniszterelnök ezután az Uránia színházba ment az egysá- gespárt gyűlésére, amelynek keretében nagyobb beszédet mondott. Rámutatott, hogy a kényelmes magyarok kora lejárt, most Bukarest, december 5. Vasárnap kezdődött meg az oláh diákok kongresszusa Brassóban, amelynek lakossága nagy aggodalommal várta a kongresszust, mivel ilyen alkalommal a diákok mindig zavargásokat szoktak rendezni. Ez most sem maradt el. Vasárnap délután a gyüiés után az oláh diákok felvonultak a város utcáin és a magyarok ellen tüntettek. Tüntetést rendeztek a Brassói Lapok szerkesztősége előtt is, de a rendőri készültség megakadályozta, hogy az épületbe behatolhassanak. Az oláh diákok vonatát Tusnádnál kövekkel megdobálták. A kövek több ablakot betörtek és két diákot megsebesítettek. A | csendőrség több magyart elfogott, i cselekvő és egyetértő magyarokra van szükség. Nem tör diktatúrára, mert úgyis megjön a lelki kon centráciő, a lelkek diktatúrája, amely kiközösíti a nemzet testéből azokat, akik nem akarnak a nemzettel egy gúnyában járni. A gazdasági kérdésekkel foglalkozva hangsúlyozta, hogy politikájának központjában a mezőgazdaság és különösen az export áll. Ezért törekszik nemzetközi szerződésekre, ezért utazott Rómába. Nem az adózáson van a hangsúly, hanem azon, hogy terményeink eljussanak a külföldi piacokra, mert, ha éríékesiteni tud a gazda, akkor adót is tud fizetni. Beszédét azzal fejezte be, hogy vigyáz a politikai vadorzókra, hogy a nemzetnek ne árthassanak. Délután a miniszterelnök tiszteletére tea volt, majd Gömbös Gyula visszautazott Budapestre. akiket a vonat megdobálásával gyanúsítanak. Budapest, december 5. Rother- mere lord a magyar diákság üdvözlésére meleghangú táviratban válaszolt. Hangsúlyozza, hogy a magyar diákok üdvözlése megerősíti őt a revízióért vívott küzdelmében. Rámutatott arra, hogy a revíziós mozgalom világszerte erősödik és az erdélyi zavargások csak erősítették azt a meggyőződést, hogy a revízióra szükség van. Bukarest, december 5. Vasárnap a román fővárosban revízió- ellenes gyűlést akartak tartani, de a belügyminiszter betiltotta, mivel tartani lehetett a tüntetés I elfajulásától, ami az ország érdekeire káros hatással lett volna. A Hölgykongregáció ünnepélye. A zalaegerszegi Hölgykongregáció szombaton este tartotta Szent Erzsébet ünnepélyét, amely alkalommal a közönség egészen megtöltötte a Kulturház nagytermét s melegen tapsolt a jól sikerült számoknak. Az ünnepély középpontjában Székely László dr. szombathelyi főiskolai tanár ünnepi beszéde állott. Mély gondolatokkal telt és megkapóan poetikus beszédben szólt Szent Érzsébeí egyéniségégéről, akinek életét és példaadását három főgondolat körül csoportosítva mutatta be. Szólt Szent Erzsébetnek, a fiatal leánynak mélységesen vallásos lelkületéről. Kérdezte, hova sülyedt el ma ez gyermeki vallásosság, miért nem tudunk vallásosabbak lenni és jobban áhitani az örökkévalóságot : miféle hó temette be gyermekkorunk rózsáit? Szeretné fölkaparni a lélek rétegeit, eltisztitani róla évtizedek bűnét és alatta rámutatni a gyermekkor kincsére, a vallásosságra. Foglalkozott azután Szent Erzsébettel, a fiatal asz- szonnyal, akinek lelkében puhaságot, szivet és keménységet: akaratot lát. A szivnek és az akaratnak csodálatos összhangja hozta létre azokat az áldozatos ietteket, amelyeket Szent Erzsébetnél bámulunk. Bennünk is sokszor felbuzog az álom : de szép is lenne jónak lenni, de a szív szavát nem követi az akarat ereje s ez a hiba. Mennyi irgalmat lehetne gyakorolni, mennyi erényt szerezni, ha nemcsak a sziv, de az akarat is eljutna oda, ahol az örök vizek zuhognak. Előadása harmadik részében az özvegy határtalan önfeláldozásának állított emléket. Ez az önfeláldozás arra int, hogy mindenek feleit keresnünk kell az örökkévalóságot, a lélek országát. A közönség percekig ünnepelte a szónokot. A műsor többi részében művészi festmények után összeállított pompás élőképeket mutattak be Szent Erzsébet életéből. Szent Erzsébet alakját Fang- ler Erzsébet, a mellékalakokat Pirity Lonci, Bődy Mária, Siposs Baba és Ujlaky László jelenítették meg igen hatásosan. Az élőképek alatt az egyházi vegyeskar Németh József karnagy vezényletével művészettel adott elő vallásos énekeket. Bődy Zoitán dr erőteljesen és átérzéssei szavait Sik Sándor költeményeiből, Pesty Zoitán Gábor zongorán Chopin és Schubert darabokat adott elő. Nehéz feladatát bravúrosan és tehetséggel oldotta meg. Kiemelkedő száma volt az estnek Hajba Kálmán énekszáma. Meleg, színes hangja pompásan érvényesült s kifogástalan volt Fürtös Lajos zongoraFeloszlatják m birodalmi gyűlést bizalmatlansági szavazás esetén. Berlin december 5. A Schleicher- kormány végleg megalakult. Gazdasági és földművelésügyi miniszterekké az eddigi minisztereket nevezte ki az elnök. Az új kormány vasárnap letette az esküt. A birodalmi gyűlés kedden ül össze. Nagy érdeklődéssel várják, hogy a pártok hozzájárulnak-e a parlament elnapolásához, vagy a többség szembefordul a kormánnyal. Az utóbbi esetben valószínű, hogy a birodalmi gyűlést feloszlatják és uj választásokat imák ki. A helyzetet Hitler mentheti meg, aki már tárgyalásokat folytat az ügyben, de még nem ismerik, milyen álláspontot foglalt el. A kommunisták már az első ülésen bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen. A rendőrség széleskörű intézkedéseket tett az első ülés rendjének biztosítására. Neurath báró külügyminiszter Genf be utazott, ahol résztvesz a leszerelést előkészítő megbeszéléseken. Brassóban is fiintettek ax oláh diákok a magyarok ellen.