Zalamegyei Ujság, 1932. április-június (15. évfolyam, 73-145. szám)
1932-06-26 / 143. szám
2 Zalamegyei Újság 1932 junius 26. Mire tanították a libák Jóska bácsit. Irta: Harangi László. Jóska bácsi mogorván felpislan- tott az égre, mozdult egyet és egy követ loccsantott bele a vízbe. Mind a három cselekedete egyet jelentett, hogy tudniillik rossz kedvében van az öreg. Bal lábbal kelt fel máma. Ha csak máma lépett volna ki bal lábbal az ágyból, no az még hagyján. Egy nap az végtére is csak 24 óra. Nem a világ! De hát ilyen volt a kedve egész héten, meg ilyen is lesz most egy darabig. Már hogyisne, mikor jönnek azok az izék ... a püspök úr olyan széleset mosolyint, ha csak látja is a hegyes kalapjukat (vinné a szél a Dunába valameny- nyit! mintha gerófokat látna vendégül, aztán csak úgy dobálózik a jófajta ígéretekkel. — Szalma? Lesz, persze. Hozzatok. Mennyi tetszik ? Fát ? Csak szedjenek bátran ott az erdő. Ki is dönthetnek egy pár kiadós törzset, Tejet pedig a méltóságos püspök úr külön rendeletére ingyen kapnak a majorból. És igy tovább. No, hát ezt még hallani is rossz volt. Hogy ezek a sárgainges si- hederek csak úgy neki essenek az erdejének, már mint a Jóska bácsi erdejének, hát ez hallatlan. Az erdő ugyanis nem azé, aki megvette pénzen, hanem aki benne Egy kis körültekintés a novai cserkész lánctéborban. Négy zalai cserkészcsapat rendezte be a lánctábort Nova kies vidékén. Három csapat zalaegerszegi, egy sümegi. A lánctábor nagyon érdekes, úgy elrendezés, mint a benne folyó munka szempontjából, azért tehát pár sorban megemlékezni kívánok arról. A lánctábor legkönnyebben úgy közelíthető meg, hogy végigmegyünk a novai plébánia udvarán honnan a község alatt elterülő rétre érünk, melynek folytatása a plébánia erdő- és legelőbirtoka. Itt találkozunk a 80. sz. Csány cserkészcsapattal. Kerítéssel ellátott sátortábora az erdő és egy magasabb domb között fekszik. A fenyőgallyakkal és oldalán lefüggő virágokkal szépen feldíszített bejáró fölött a kereszt és a magyar címer ragyog. Amint a táborba lépünk, balról szemünkbe ötlik kövekkel és fenyőágacskákkal kirakottan Nagymagyarország képe, rajta a hármashalom a kettőskereszttel. Jobbról épen akkor készítette az egyik cserkész- fiú a cserkészjelvényt alatta „80 Csány tábor“. A táborban mindenütt példás rend és fegyelem akár csak a katonai táborban. Mindenki ismeri a maga föladatát és végzi a maga munkáját. Igen ügyesen, valóságos cserkészleleményességgel helyezték el a cserkészfiuk az ő „bagázsiájokat“. Rögtönzött fogasok, kis lócák szolgálnak a különféle tárgyak elhelyezésére. A belső, iegvédet- tebb helyen van természetesen az élelmiszersátor, ahol az egyik cserkész épen a háziasszonyi teendőket végzi: seper, takarít, tüzet rak, a másik, a szakács a gyúródeszkán a krumplistésztával bajlódik, hogy jó legyen, mert máskép nem érdemli ki a csapattól a dicséretet. A sátor mellett a tábori konyha. Ez a főidbe ásott mély gödör, melynek oldalán három lyuk van. Bent ropog a tűz, fölötte hatalmas üstök, fazekak, lábosok, melyeknek tartalma a cserkészgyomor éhségét enyhíti majd. A Csány tábor megtekintése után ellátogattunk az úgynevezett fácánost lapra, hol a 76. sz. Kisfaludy csapat táboroz. Mivel a csapat csak pár napja érkezett, még mindig a tábor elrendezésével foglalkozik. Éhez csatlakozik a 72. Bocskay tábor. Első tekintetünk a tábor közepén borbélykodó fiúra esik, aki kiváló szakértelemmel szépíti bajtársait. Lehetséges, hogy már most készül a jövő évi nagy jam- boree-re. A többi munka épen igy folyik itt is, mint a 80. csapatnál s mint a 71. sz. Zrínyinél, mely szintén nem fogy ki a munkából s mely ügyességével, leleményességével a cserkészélet minden kedvességét nyújtja tagjainak. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy mindegyik tábor egy nagy család, hol a parancsnokok atyai szigorral párosult szeretettel őrködnek a család tagjai fölött. A novai levegő nagyon használ a fiuknak, többen hízásnak is indultak, de azért nem vetik meg a jó „hazait“, amit majd vasárnap hoznak nekik hozzátartozóik. Nova, junius 23. Sz. J. Használt kovácsszerszámot | megvételre keresek Kenyeres Károly Rédics, (Zm.) Iskolai értesítők. A Notre Dame iskolák érte- sitöjét Istvánfi József át. igazgató állította össze. A Notre Dame női kanonok- és tanitórend most töltötte be zalaegerszegi működésének harmadik esztendejét és azoknak a várakozásoknak, amelyeket munkálkodásához fűzött a közönség, minden tekintetben meg is felelt. Iskoláinak jó hire messze vidékekre elhatott s ennek köszönhető, hogy az iskolák oly szépen benépesedtek és várható természetesen további fejlődésük is. Az értesítő címlapját a hatalmas zárdaépület képe díszíti, bent pedig az első oldalon pompás kivitelben tiszteletreméltó Clerc Alexiának, Jézusról név. Terézia Anyának, a Notre Dame rend alapitónőjének és első főnöknőjének képe látható. A tiszteletreméltó alapitónőről Bozóky M. Auguszta Írja az értesítőben az első közleményt. Majd zabolai Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök képét mutatja be az értesítő püspökségének 20 éves jubileuma alkalmából. A jubiláló főpásztorról szóló megemlékezés ezzel kezdődik: „A jó Pásztor apostolainak utódaként 20 évig az Isten napszámában dolgozni oly ajándék, mely nem a királyok, vagy kormányok kegyéből származik, hanem a Magasságbelinek rjtka kitüntetése“. Ezután sorban tárgyalja az értesítő az egyes iskolák múlt tanévi történetét. A „Gróf Klebeisberg“ r. kath. tanitónőképzönek még csak három évfolyama volt az 1931—32 is- i kólái évben. Most nyílik majd meg a negyedik s 1933-ban az ötödik évfolyam. Akkor lesz teljes ez az intézet. Meglátogatta az iskolát Mikes János gróf megyés- püspök, Balázs Béla főigazgató, . Schwőder Ervin dr. h. államtitkár, él, aki a szivével forrott hozzá, aki minden fát ismer, mint a pásztor az állatjait, akinek minden bokor él. Meg szokott állni és egy-egy barátságos szót vált mindenikkel. Hát ezekre az élő, kedves jóbarátjaira szabadítják rá azt a hosszú fogpiszkálós bandát. S hogy a keserűség pohara csordultig teljék, még neki is odaszólt az intéző úr, hogy két csupasz térdű, nyurga bajuszossal elsétált mellettük. — Aztán Jóska bácsi maga is a kezükre járjon mindenben a fiatal uraknak ! i Hát hiszen, ha rájárhatott volna a kezükre valósággal, azt ugyan megtehette volna, de még a gyomrukat is szívesen megtaposta volna. Olyan tipró kedvében volt, akár a dühös bika. Vállára dobta a puskáját, valamit morgott, aztán oldalt sandítva sietve elköszönt. Azóta egy méreg az élete. A napokat számlálja, azután meg aludni sem tud a méregtől és keserűségtől. Mert azok hárman csak szimatolni jöttek. Kinézték a helyet és azután mentek vissza. Pár nap múlva elhozzák az egész pere- puttyukat. Az a pár nap meg hamar eltelt. Jóska bácsi sohasem hitte volna, hogy egyszer csakugyan vasárnap mer lenni. De hát mégis lett és a zöldnyakrava- lósak bevonultak Jóska bácsi erdejébe. Aznap az öreg erdőkerülő bevette magát a kalyibába, melyet maga eszkábált fatörzsekből. Ki sem dugta az orrát egész nap. Ha pedig valami nótafélét vélt hallani odakint, elővette a har- mónikáját s csak azért is nyeker- gette sipjaszakadtáig. Dühös egy muzsikálás volt az: úgy mogorva ábrázattal, összeszoritott fogakkal. Még a zenebonán keresztül is jól hallotta, hogy lépések közelednek a kunyhója felé. Rántott egyet a vállán, beakasztotta a vaskampót az ajtófa gyűrűjébe, hogy ne jöhessen be senki, aztán csak még vadabbul jákezdte megint a muzsikálást. Őt ugyan szólongathat- ják máma. A nagy muzsikálás közben azért jól hallott Jóska bátya, hallotta ő a szerény kopogtatást meg az erősebb zörgést is, de csak hunyorított egyet. — Tőlem ugyan zörgethettek! Én ma süket vagyok. - Csakhogy a zörgés abba maradt, helyette egy csengő hang szólalt meg. Hát hiszen bosszús kiabálásra el volt készülve az erdőőr, sőt épen ezt várta. C*ak szitkozódjanak, csak mérgelődjenek odakint a mihasznák, amig belepukkadnak, morogta maga elé. Aztán mintha álomból riadna fel, nagyot kiáltottt. Mert hát galibáról a liba jutott eszébe. Volt neki kettő; szépek, nagyon kedvesek. Amikor még együtt volt a család, akkor fehérlettek ilyen takaros fehér libák az udvaron. Az aztán lassankint elvitt mindent, ami Jóska bácsinak kedves volt. És a fehér libák nem fogytak el a házatájáról. Nagy szeretettel ápolta őket, és ezek voltak azok a legeslegjobb barátai, amelyeknek gondolatban való felsorolását megakasztotta a látogatás. De hát hol is vannak most az ő libái?! Teremtő Isten! Reggel óta szinüket sem látta. Hogy a nagy dohogásban igy elfeledkezhetett róluk! Már nem gondolt semmire, bánta is, ha felfordult a világ fenekestől. De a két szép liba ! Fogta a puskáját és kilódult. Az erd^n át figyelhetve haladt előre. Az ösztöne viette le a folyóhoz. Mert hát a libák itt lábat- lankodtak leginkább. Örültek, ha lubickolhattak ebben a nagy melegben. De bezzeg nem örült Jóska bácsi. Most is, hogy megállt a parton és a szemét dör- zsölgette, hát bizony, hogy majd belefordult a sekély partmenti vizbe. Mert hát az ő libuskái ott fürdőztek a mélyvíz határán. Ez történt, amitől legjobban félt. Don, az öreg vizsla is csóvál- gatta a fejét. Rosszaló csaholás- sal figyelmeztette az oktalan állatokat a veszedelemre. De bizony elkésett ő is a jótanáccsal. A két szép liba belekerült az ár sodrába, egyre sebesebben úszott lefelé. A lubickolásból immár kapálózás lett. Jóska bácsi torkából önkéntelenül kiszaladt a vészkiáltás : Jaj a libáim ! Segítség! Pedig hát nem igen gondolta, KRÓNIKA. Megszólalt már egy király is, Á belgáknak királya, A válságnak megoldását Ő is nagyon kívánja. És beleszólt a dologba Az Unió elnöke, így talán majd sikerül egy Lépést tenni előre. Ordíthatnak a sakálok: Csehek, rácok és oláhok, Hangjok messze nem haltszik, De csillaguk kialszik. A gőz s villany korszakában Él az ember manapság, Mindennemű munkájában Fődolog a gyorsaság. Nem kíván ma már kocsira Sőt vonatra sem ülni, Lenézi még a hajót is, Minden vágya: repülni. Bélistázza a szivét is, A jó öreg ábécét is. Nem használ itt a sirás Úrrá lett a gyorsírás. Barátom egy furcsa ember És egy kicsit — nagyszájú, No, ez tán még nem volna baj, De amellett rosszmájú. Most azt mondja, veszedelmes Sétálgatni az utcán És pedig nem estefelé, De délelőtt s délután. Veszedelmes első sorban, A kicsikre akik ottan Kocsikáznak örömmel Dadákkal és szülőkkel. Veszedelmes főleg akkor, Ha a kocsik párosán Haladnak a gyalogjárón S egymás mellett szorosan. De veszélyes, ha némely ur Úgy viszi ott a botját, Miként a jó rátótiak Erdőben a lajtorját. Nem vitték ők azt hosszában És, amely fa állt útjában, Fejsze vitte lábáról, — Minket bot a járdáról. Ipszilon.
