Zalamegyei Ujság, 1932. április-június (15. évfolyam, 73-145. szám)
1932-06-19 / 137. szám
2 Zala megyei Újság 1932 junius 19. Elkészült az új temető kaputerve. A Ferences templom szobrainak alkotója készítette el. Krónika. Világnak bölcs nagyurai Tanakodnak Lozánban, Rendet hogyan teremtsenek A szörnyű nagy válságban. Tizenhárom esztendeig Csak toldoztak-folioztak S rendcsinálás helyett aztán Csak bajt bajra halmoztak. Lozántól most sokat várunk, Lesz még talán jobb világunk. Világbékét készít ott Macdonald és Heriot. Kánikula felé járunk, S fagy fenyeget bennünket! Esős felhők nem borítják Derült, szép kék egünket. Pedig eső kellene még, Búza, rozs hadd duzzadjon S aratáskor a gazdának Kövér magot, hadd adjon. Ha ezidén lesz jó termés, Könnyebb lesz a megélhetés. Jut kenyérre, jut másra, Lábbelire s ruhára. Csuda történt csütörtökön .. . Minden ember csak bámult, Mert az utcán szemünk elé Ritka egy látvány tárult. Megjelent ott nagy robbajjal Az öntöző autó, S mi meglepett: öntözött is, És rámondtuk: az úgy jó. Csakhogy dolga már nem akadt, — Bár használni igen akart. — Ezt jónéven is vettük, De a port már — megettük. Barátommal álldogálok Egy utcának a sarkán, Dideregve panaszkodunk: Ez június hát, — aztán .. . Csengetyü szól-hátunk mögött S amint visszatekintünk, Tiszta fehér ruhájában Fagylaltos áll mellettünk. „Mit árul kend e hidegben?“ „Fagylaltot, — szól, — mint [melegben, De nincs kuncsaft, igy tehát Bár árulnék most — teát“. Ipszilon. , Vörös János, csabrendeki születésű szobrászművész, aki a zalaegerszegi ferences templom részére Szent Ferenc és Szent Antal oltárszobrait teljes stilusérzék- kel, a templomban érvényesülő nemesvonalu és dekorativ hatású keretek figyelembevételével meg- mintazta, — újabb munkájával méltán magára vonhatja a közönség figyelmét. A művész a ferences-házfőnök meghívására jött Budapestről Zalaegerszegre. A Képzőművészeti Főiskola elvégzése után Wenckheim Sándor grófnál a békésmegyei Csorváson másfél évig dolgozott, hol parkfigurákat, mellszobrokat és szoborvázlatokat készített. Gróf Jankovics-Bésán End- réné gicz-hathalmi gótikus kápolnája részére két oltárszobrot csinált. Több budapesti tárlaton szerepelt. A ferences oltárszobrok készítése aiatt tudomást szerzett a művész a Zalaegerszegen oly szép A most átszervezett Balatoni Intéző Bizottság Tormay Géza kereskedelmi államtitkár elnöklete alatt megkezdte működését és tekintettel a szezon előtt rendelkezésére álló idő rövidségé^ jjer- manenciában van. Egyelőre legsürgősebb feladatának tekinti azokat az intézkedéseket, amelyek az idei nyaralóközönség érdekében szükségesek és még keresztül- vihetők. Az idén a valutáris nehézségek miatt előreláthatóan fokozott érdeklődés fog a Balaton iránt megnyilvánulni, tehát sokan foglendületet vett temetőkultuszról és a városnak arról a szándékáról, hogy az új temetőt szép kerítéssel látja ei, készséggel fölajánlotta tehát a kaputerv elkészítését. Mozgalmas, barokk, ez a terv. A mai magyarság fájó érzése, az irredenta gondolat megtestesülése, a feltámadó Krisztussal, kinek alakját magyar szentjeink veszik körül : Szent István, Szent László királyok és Szent Imre, a liliomos királyfi, a koporsónál pedig, mely a kapuiv zárókövét alkotja, térdelő angyal mutat jobbjával Szent Istvánra. A magyar kegyelet és feltámadás gondolatát ily találóan meg- rögzitő mintát a művész Horváth István cementárugyáros, ipartestületi elnök műhelyében készítette. A remek alkotást majd közszemlére teszik. Ha kivitelre kerülne a sor, az egész mű 5 m. széles és 11 méter magas lenne . . . Ha . . . ják olyanok is felkeresni, akik azelőtt külföldre jártak. Rendkívül fontos nemzeti érdek, hogy ezek el n$- kedvetíenedjenek. Az elnökség intenciója, hogy működését a lehetőség szerint a bürokratikus nehézkességtől fölszabadítsa és Cl a szándéka úgy az állami illetékes tényezők, mint az érdekelt vármegyék vezetősége részéről a legnagyobb megértéssel találkozik. A tapasztalat szerint a balatoni közönség csak junius végén, sőt julius elején szokta úgyszólván megrohanni a Balatont. Ez a körülmény könnyen adhat alkalmat egyeseknek az árak felhajtására. De, hogy ezt jóelőre megakadályozzák, a közigazgatás utján minden szükséges intézkedés megtörtént — a fürdőbiztosok fokozott mértékben fognak őrködni a közönség érdeke fölött. Sürgősen fontos feladatnak tekinti a Bizottság a szálló- és penzió-iparnak felügyeletét, miután itt állandó a panasz. Épen ezért kisebb bizottságot küldött ki, amely sorraveszi a baiaton- parti telepeket, — házról-házra jár és megállapítja a helyszíni megtekintés alapján a hiányokat. Összegyűjtött tapasztalatai alapján az Intéző Bizottság intézkedni fog, hogy ezek a hiányok lehetőség szerint megszűnjenek. Ennek a „repülő bizottságinak gyors működését Tormay Géza elnök és Lázár László elnök- helyettes személyesen fogják a helyszínen ellenőrizni. Hogy a szükséges gyors intézkedéseknek foganatja is legyen és az érdekeltek technikai tájékozatlansága révén el ne akadjon, az elnökség intézkedésére Káli Nagy Dezső, a földmivelési minisztérium kirendeltségének vezetője egy diplomás építészmérnököt rendelt ki, aki állandóan utón van és ahol technikai megoldások szüksége merül fel, az érdekeltek segítségére siet: egyszersmind a kötelező munkák megtörténtét ellenőrzi. A közlekedési kérdések átvizsgálása is folyik. Ahol nehézségek mutatkoznak, — ha máskép nem, egyelőre provizórikusán kiküszöbölik azokat. Ha az idei szezónra vonatkozó intézkedések megtörténtek — bármennyire határt szab itt az idő rövidsége, — következik a Bizottság tulajdonképeni komoly munkája, hogy előkészítsék azokat az intézkedéseket, amelyek a balatoni élet fejlődésének új alapjait lerakhatják. Készülődések a balatoni szezonra. Évforduló. ... Ép most tiz éve! Elrepül az idő. .Behunyt szemekkel futunk át az életen. Kezünk görcsösen ragad meg egy- egy pillanatot, a szétmálló időből, s ezt az életdarabkát őrizzük, őrizzük, . .. mert nagyon sokszor nincs más, amit őrizhetnénk. Ez a darabka, sokszor apró kis pont, csak egy atom, s mégis nekünk hányszor az egész élet. Szegény kis embercserepek mi, kik életünk összetört vázájának egy foltocskáját félve rejtjük el, akkor is, mikor már a virág régen elszáradt. S ha az utolsó levélke is lehúllt, mikor már száraz kóró se zörög, mert elfujta azt is a vihar, melyet a tűnő évek forgataga támaszt, akkor vesszük elő legszívesebben, s a pici zomán- cos darabkában idők elmúlásával bearanyozva, csillogó szép mesét olvasunk. Ép tiz éve annak, hogy utoljára találkoztunk. Emlékszik? Előveszem emlékem színes kis múlt darabját, bele akarok nézni bátran. Talán most már lehet. Tiz év hosszú idő. Eddig nem mertem. Kevés volt az idő. De most kinyitom a pici kaput, melyen át a múltba lépek. Látom ismét a vén házat, a naparanyozta sárga falakat, s látom magát. Ott állt előttem. Kérő szemei az enyémet keresték, s én elnéztem messze, bele a fehér leheletü nagy kék fátyolba, melyet az ég borított fölénk. Tanácsot kerestem. Vártam, hogy valami földöntúli erő, kezét kinyújtva, szívembe irjra a szavakat. Szivembe? Nem. Mert szivemben ott voltak már az újjongó himnusz szavai, de nem mondhattam ki, mert eszem mást diktált .. . volna, ha tudok gondolkozni. Hallgattam hangját, mely távolról jött, túl, túl mindenen szállt ez a hang, s én szerettem volna görcsösen belekapaszkodni, hogy ne zuhanjak az árvízbe, mely körülöttem hullámzott. Éreztem, hogy kezemet fogja, újjai azt a kicsi karikát forgatták, melytompa fényével szemembe kacagott. S összeszedtem minden erőmet, hogy szavait összefüggő eggyé alkothassam . . . szánjon meg .. . szeretem ... ne tegyen tönkre . ., Tekintetem belemerült a magáéba. Láttam, hogy őszinte, hogy érzi szavát, s ajkam megnyílt, az újongó, fölszabaduló válaszra. S kezem megrángott a magáéban. Hiszen ezek a szemek másra is tekintettek, ezek az ajkak másnak is mondták ezt . . . s az a más nyomorultan pusztult el, vérző lelkét vonszolva kínos útakon ... én is ! . . . talán nem . . . talán igen . . . lehet, hogy őszinte szívvel, hiszen minden szívnek van egy ajtócskája, mely, ha egyszer megnyillik, föltárúl a zengő liget. Agyam ellenérveket hozott fel. S a szív megnémúlt. Fölkaptam fejemet. S kacagtam. Kacagtam, hogy ne tudjak sírni. Hiszen olyan mulatságos volt. Jajgató, zokogó szivemet, egy egész életet, mozaikos jövendőt, temetni kacagással. Azt a sok szép, gyönge szívujjakka!, boldog- ságfonállal hímzett ragyogó álmot, azt a sok csengő dalt mind-mind eltemetni . . . s kacagni fölötte, nagyon kacagni, hogy a lélek sikoltása ne jusson fölszinre, mert akkor... jaj . . . akkor a keservesen emelt cseréppalota meginog. Pedig nem szabad egy-két gyönyörű, pilleszárnyu percért elfeledni, hogy más is . .. Nem ! Hahaha ! Kacagjunk! S maga megértette. Elengedte kezemet reszketve vágyott fogságából. — Jó! Soha úgy nem fogja szeretni senki mint én! Gondolkozzék ... ha megszán ... üzenjen . . . Elment. S én kacagtam. Csak, mikor a vonat kirobogott az állomásról, mikor eltűnt előlem minden, akkor. . . igen akkor már nem kacagtam. Kézzelfoghatóan éreztem a súlyt, a sötétet, melyet a múlt dobott jövőmre kézzel érinthetően éreztem azt a hideget, ködöt, melyet az a ragyogó nyári nap terített életemre. Elfutott előlem minden. Minden visszament. Elhagyót}. S futottak az évek is. Annak a nyári napnak színes cserepét eltettem. Néha csodálkozva gondoltam rá. Csodálkoztam, hogy volt az én életembe ilyen szivár- ványos szép pillanat is . . . . . . S most elővettem. Elpusztíthatatlan színekkel ragyog az életdarabka, s én könytelen szemmel nézek bele. Olvasom azt amit egykor az élet nagy tolla beleirt.. . s meghajtom fejemet. Mert mi az élet ? Színes, csillogó cserépdarabka, melyre, ha a sors, — a nagy kény úr, ki sem tanácsot nem kér, sem irgalmat nem ad — rálép, szürke törmelékké omlik össze, s az apró ember engedelmesen, vagy dacosan, de végül is megadja magát. Hiszen gyönge ... gyöngébb, mint az a cserépdarabka . .. A sors diktál, s az ember engedelmeskedik. A Nagyúr dúdolva, játszva fűzi az életszemeket, egymás mellé, szeszélyesen, rózsást, feketét, s ha megunta, lepergeti. Mit neki, hova húllnak a gyöngyszemek ? ! Tövis bokorba, vagy virágos pázsitra! Ő csak játszik. Királyi Szathmáry Magda.
