Zalamegyei Ujság, 1931. október-december (24. évfolyam, 228-301. szám)
1931-10-11 / 237. szám
2 Zalamegyei Újság 1931 október 11. Sem rongálja már szemét, Olvasáshoz visszanyerte Elveszített jókedvét. Adunk tehát most nyolcvanat, Zalaegerszeg város pénzügyi bizottsága tegnap délután folytatta a közgyűlés elé kerülő ügyek tárgyalását. Három házhelyeladási ügy után a Tompa-utcai elemi iskola visszaadásának kérdésével foglalkozott. A községi iskolák létesítése alkalmával az izr. iskola tudvalévőén megszűnt és akkor az izr. hitközség a Tompa-utcai iskolaépületet átadta a városnak használatra. Most, az új iskola megépültével az épületet visszaadták az izr. hitközségnek. A hitközség az elmaradt tatarozás költségei fejében kártéritést kíván a várostól. A pénzügyi bizottság elvben hozzájárult a kérelem teljesítéséhez, de az összegről egyezkedés utján döntenek. Czobor Mátyás polgármester jelentette ezután, hogy a Csány- szobrot és Borbély György emlékművét vasárnap leplezik le. Javasolta, hogy a két emlékművet a város vegye át, gondoskodjék fentartásukról és az ünnepségen helyezzen el koszorúkat. A bizottság indítványozza a közgyűlésnek a polgármesteri javaslatok elfogadását. A takarékossági bizottság javaslatai. A pénzügyi bizottság ezután áttért a közgyűlés főtárgyaira: a Jóval több ez, mint hatvanhat, S ha jól fordul a játék, Lehet még száz százalék. Ipszilon. takarékossági bizottság javaslataira és ezzel kapcsolatban a költségvetésre. A takarékossági bizottságnak már ismeretes javaslatait Szilágyi Mihály főszámvevő olvasta fel. A kérdéshez először Czobor Mátyás polgármester szólt hozzá. Elsősorban a tisztviselői fizetésekre vonatkozóan terjesztett elő kérelmet a maga és tisztviselőtársai nevében. Kérte, hogy a különmunkaátalányt, a pótilletményt és a képviseleti átalányt csak 25 százalékkal szállítsák le, amilyen mértékben a kormány - rendelet kötelezővé teszi, ne pedig olyan nagy mértékben, mint a takarékossági bizottság javasolja. Különösen kérte ezt a nyugdíjba is beszámítható pótilletményeknél. Hivatkozott arra, hogy a tisztviselők háztartásuk berendezésénél az eddigi fizetésekkel számoltak, beruházásokat eszközöltek, építkeztek s már a törzsilletményeknek 12 és 10 százalékos, valamint a mellékjárandóságoknak 25 százalékos leszállítása is súlyos megterhelést jelent számukra, a radikális illetményleszállitás pedig szinte elviselhetetlen. Majd rámutatott arra, hogy a takarékosssági bizottság túllépte hatáskörét, mikor egy női alkalmazott végkielégítését, valamint kettőnek nyugdíjazását javasolja. A takarékossági törvény a természetes úton megürülő állások megszüntetését írja elő és nem engedi meg a munkabíró tisztviselők nyugdíjazását. A takarékossági bizottság által javasolt szervezeti változásokat, amely szerint a javadalmi hivatalt az adóhivatalt és a számvevőséget a főszámvevő vezetése mellett összevonnák, szintén nem helyeselte a polgármester. Utalt arra, hogy a számvevőség hivatása az ellenőrzés, már pedig a javasolt összevonás esetén önmagát kellene ellenőrizni, ami viszás helyzetet teremtene. Ezzel szemben azt javasolja, hogy a javadalmi és adóhivatalt ugyan egyesítsék, de ne a számvevőség vezetése mellet, hanem a takarékosság figyelembevételével oly módon, hogy megüresedés esetén a mostani adóügyi főszámvevői és adóügyi számvevői állás helyett egy első- osztályú aljegyzői és egy második- osztályú aljegyzői állást szervezzenek. Mivel mindkét állás kisebb javadalmazásu az eddigieknél, igy a takarékosság elvének is eleget tennének. Javasolta a polgármester egy irnoki állás megszüntetését is. Kérte a polgár- mester, hogy szociális okokból a gazdasági cselédeket mentesítsék a fizetéscsökkentés alól. Végül javasolta, hogy a fogatot tartsák fevn, mert arra nemcsak a polgármesternek, hanem az összes tisztviselőknek szükségük van kiszállások alkalmával. A megszüntetés nem jelentene takarékosságot, mert azontúl az adózókat kellene megterhelni, a hivatalos kiszállások költségeivel. A pénzügyi bizottság a takarékossági bizottság javaslatainak változatlan elfogadását ajánlja. A pótadó és a kereseti adó százaléka még tisztázatlan. Krónika. Statisztikus uraimék Kimutatják nagy bölcsen, Hogy száma a bukásoknak Ebben az évben csökken. Kevesebben mennek tönkre! — Ennek mi hogy örülünk, — Csakhogy ha jól gondolkodunk, Hamar elmegy örömünk. Mért kevesebb ma a bukás, Gyár-, műhely- és boltbecsukás ? Mert már sokan megbuktak És régebben becsuktak. Kaptunk esőt, szörnyű sokat, Ámde nincs benn* köszönet. Ez az oka, hogy oly rosszul Sikerült most a szüret. Megromlott a finom szőlő, Paradicsom pedig nincs, Holott ez volt a krumplival Eddig drága téli kincs. Üres a zseb s a kamara, Félve is gondolunk arra, Mit eszünk majd a télen, Tengődünk csak kenyéren? Spórolási bizottságok Munkálkodnak nagy hévvel, Csökkentének, ahol lehet, Pengővel s nem fillérrel. Elveszik az egyik helyről És adják a másikra. Mindegy ám ez a pengőnek, Nem vágyhatik más sorra. Hej, de cudar ez a világ! A pénzből mily keveset ád S pont abból kell elszedni, Mit oly nehéz szerezni. No ugye, hogy javítottak Az újságok helyzetén, • A hatvanhat percent helyett Nyolcvan! engedélyezvén. Főső Varga János bátyánk nuzsíKfl. Operett 1 felvonásban. SZEMÉLYEK : özv. báró Ferenczy Zsigraondné, Klára asszony. gróf Csiky Alfréd. Babay Lenke, a bárónő húga. Hantos Béla, zongoraművész. Szín: a bárónő kis szalonja. Idő: ma. VI. Jelenet. Gróf, Klára. Alfréd: Azt kérdi Klára, mi volt ez ? Klára: Nem kérdeztem semmit! Alfréd: Hát akkor anélkül is megmondom: ha ez nem volt egy valódi unicum, akkor legyek én egy Miska, nem! Két Miska. Az előbb azt mondja, hogy irigyel engem, mert gróf vagyok, ő meg nem az. Klára: Azt mondta, gróf szeretne lenni? Alfréd: Igen! Klára: És miért? Alfréd: No és én tudom? De valamit tudok: ha már ilyen bolondságokat beszél valaki, az vagy bolond, vagy szerelmes. Az előbbi itt fel nem tételezhető, tehát elmarad a Péter, megmarad a Pál: kész a diagnózis, a mester szerelmes ! Nagy bajok vannak itt! Két perccel ezelőtt, épen mikor beléptem, láttam valamit! Klára: A zongorát! Alfréd: Két zongorát! Lenke, meg a mesterünk . . . Klára: Hogyan, ki, mi ? Mondja csak! Alfréd: Igen közel álltak egymáshoz és az alattomos mester simogatta a báránykát. Klára: Kit? Lenkét? Alfréd: Nem is engem? Klára: (félre) Miért bánt ez engem ? (Alfrédhez) Most hagyjon kicsit magamra, levelet akarok írni. Alfréd: Parancsára: (Menőfélben, vissza): De diskréció! Klára: (mérgesen) Maga pletyka, maga beszél itt diskrécióról ? Azért is megmondom, hogy . . . Alfréd: (ijedten) Én? Klára: Igen, hogy maga! Alfréd: Mondtam? Klára: Mondta! De menjen. Alfréd: (Oldalt el, magában morog.) Klára: Tehát, tehát, tehát — eh mit bánom én? Ma igazán olyan furcsa vagyok, nem tudom mi van velem! Nincsen semmi bajom, az élet az enyém, Előttem a jövő, a gyönyörű remény, Fiatal vagyok én, sokan mondják, hogy [szép. És néznek utánam, ha lábam egyet lép. Néha-néha mégis elfog a vágy, imeret- [len és hatalmas, Ez űz, kerget szüntelen Fáj ilyenkor szivem, nem tudom mért, [vágy a vágyam De mi után? Mi lehet ma én velem? VII. Jelenet. Klára, Lenke (ki bedugja fejét az ajtón.) Klára: Jó, hogy jösz, jer kö- zelébb! Lenke: Jövök. (Leülnek.) Klára: Kis Lenkém, jöjj ide mellém, mesélj nekem. Mesélj babuska, kezdd el szépen: volt egyszer egy kis leány . . . Lenke: (ijedten) Volt egyszer egy kis leány. Klára: (felsóliajt) Mondd csak tovább, te már boldog vagy! Lenke: Nem haragszol rám Klárám ? Klára: Csak te légy boldog kislány! Lenke : Azért egészen nem tudom, hogy mondhatom-e (örömmel) talán . . . talán ... Te beszéltél vele, mondd aranyos Klárám, beszéltél vele? Klára: Nem, nem beszéltem vele. Lenke: (összecsapja kezét) Hát akkor? Hisz ő nem is tudja még ! Klára : Mit ? Ki ? Lenke: Ő! Klára: Hantos ? Lenke: Alfréd! Klára: Hát nem Hantos? (felugrik). Lenke: Nem! Nem! Klára: Hát akkor hazudott volna Alfréd ? Nem Hantos simogatta arcodat, vagy ilyesféle . . , Lenke: Nem, nem . . . (zavartan) már nem is tudom, hogyan történt, Hantosnak bevallottam, hogy Alfrédet szeretem, ő olyan gúnyos volt, aztán meg anélkül is elkezdtem a sírást. A mester meg le akarta törölni könnyeimet... Klára: Tehát Alfréd? te kis huncut, aztán ő is, ő is ? Lenke: (szomorúan) Nem tud semmit !| Klára: Óh, ez tényleg unicum ! Lenke: (hizelegve) De kérlek aranyos Klárám, a világért se szólj ám neki egy szót se; nem tehetek róla, elszóltam magamat a mesternek, de ő hallgat, megígérte. Csak én vagyok az oka, bocsáss meg, nem tehetek róla. (Kicsit gondolkodik). Ki szólt a dologról neked? Klára : A kis ujjam ! Lenke: Nem mondod meg? Klára: Te kis csacska, majd megtudod !r Lenke: Én most elmegyek érzésemmel egy kicsit magamba, átgondolom, amit át kellett élnem. De kérlek Klárám, egy szót sei (Oldalt el.) Klára: Bizd csak rám! VIII. Jelenet. Klára, majd Alfréd. Klára: Milyen nap ez! És én sem tudom, mi van ma velem, (járkál). Valamire várok ... Eh l bolondság, szív . . . szerelem ... miket összegondolok. De nem tudok szabadulni a gondolattól... Hantos . . . Béla . . . (ijedten) jaj! a falak . . . Alfréd: (Középről) Igen, ezek a jó kis falak! (Füléhez mutat.) Az igaz, hogy én nem vagyok Béla, de azért jövök. Béla ! Béla ! Ki lehet az? Jaj, jaj, még utóbb kitalálom találni! Klára: (ijedten) De az Istenért kedves Alfréd ne tovább! Alfréd: Ja, vagy úgy? Most vagyok egy „kedves“ Alfréd, előbb voltam egy pletyka Alfréd,
